2016. augusztus 1., hétfő

Franciaország, terrorizmus

Terrorizmus: «A politikai osztály politikai szemérmetlensége»

Saint-Etienne du Rouvray. Újabb név a támadások listáján. S ahogy mindig, a politikai osztály válasza – a szemérmetlenség.

Az ellenzék ordít, kikel magából és elítél, de nem azért, mert valójában megoldást keres, hanem mert a 2017-es elnökválasztás jár a fejében. A politikai párbeszédben nincsenek se nüanszok, se mérséklet.
Mindenkinek saját demagógiája: a szalafizmust illegálissá kell nyilvánítani, mindenkit el kell zárni, aki gyanús. Internálótáborokba minden muzulmánt – következő lépésként – vagy sárga csillagot viseltetni velük…

A Nyugat gyártja saját ellenségeit

Ami a köztársaság elnökét és a kormányt illeti, alig ragyogóbb. Először is itt van ez a mániájuk, hogy azonnal a helyszínre sietnek, holott a helyszínen még a segítség és a biztonsági erők végzik munkájukat, de foglalkozzanak még az állami vezetők őrzésével is…

Amikor még a prefektúrát igazgattam, nagyon jól tudtuk, hogy katasztrófa esetén a problémára kell koncentrálni minden erőt. A helyszínre sietni semmi mást nem jelent, mint a kommunikáció dramatizálását.

De a médiarendezésben az a legrosszabb, hogy rögtön kinevezik az ellenséget, az ISIS-t. Milyen kényelmes, ha van ellenség! Főleg ha kívül van! Milyen megkönnyebbülés, ha megerősítése végre megérkezik!

Az ellenség kinevezésével megszabadulunk saját felelősségünktől, minden az ő hibája lesz. Nem kell kérdéseket feltenni politikánk következményeiről.

Michel Onfray könyvében «Penser l’Islam» (Grasset, 180.oldal) emlékeztet, hogy a háború exportja végül annak saját földünkre való importját hozza. A terrorizmus sosem spontán, mindig reagálás valamire, haragra, frusztráltságra.

20 éve a Nyugat gyártja saját ellenségét. Osszama Bin Ladent az amerikaiak hozták létre, mielőtt az faképnél hagyta őket. Az ISIS Irakban a szunniták üldözéséből született, melyet az amerikaiak által támogatott Nouri Al-Maliki siíta kormány valósított meg. A bombáknak, amiket Szíriára dobunk, láthatóan nincs pozitív hatásuk nemzetbiztonságunkra (sőt, ellenkezőleg), nem is számítva az ártatlanokat, a névtelen áldozatokat.

Anti-ISIS-hisztéria

Nizza után François Hollande bejelentette, hogy Franciaország tüzérséget küldött Irakba. Légicsapások, ez a francia tüzérség. Már csak az atombomba hiányzik arzenálunkból. Ez az anti-ISIS-hisztéria teszi lehetővé, hogy elmaszkírozzák politikai osztályunk egészének képmutatását és koherenciahiányát. Szaud-Arábia és Katar, a vallási és terrorista sötétség szponzorai előtt a nyugati vezetők minden hajlongásra képesek, hogy egyezményeket írjanak alá (gyakran fegyverszállításról).

Azt magyarázzák nekünk, hogy Szaud-Arábia szövetségesünk az ISIS elleni harcban. A priori nem annyira elkötelezetten, mivel csak 10 repülőgépet ad az ISIS-ellenes koalícióba, míg százat vet be (igen: 100-at!) a jemeni siíta huti rebellisek ellen. Deklaráltuk az ISIS elleni harcot anélkül, hogy a kőlajcsempészet útját elvágnánk. Azt állítják, hogy küzdünk a terrorizmus finanszírozói ellen – Franciaországban maximum ezer eurónyi készpénzzel fizethetünk –, holott ezek a finanszírozók milliónyi, sőt milliárdnyi dollárokkal számolnak, utaztatják a fiskális paradicsomokon és a bankrendszeren keresztül.

Mit lehet mondani arra, hogy az Al-Nosrát támogatja Franciaország, holott annak se ideológiája, se barbársága nem marad el az Iszlám Államtól? És a sziriai lázadóknak szállított fegyverek? Nem annyira biztos, hogy ez a helyes opció. Fürdünk a képmutatásban, a közvéleményt félelemmel ejtik túszul a mára háborúcsinálásra és szerződések írására csökkent  külpolitika ellentmondásainak elrejtése céljából .     
Nézzük, hogy mi történt Afganisztánban, Irakban, Líbiában vagy Szíriában. Ki mondhatná azt, hogy a nyugati fegyveres beavatkozások hatásosak? A Nyugat magának vindikálja azt a jogot, hogy megmondja, melyik háború igaz. Pedig csak a béke lehet az. Az egész világgal szemben ontjuk egyetemes értékeinket, de a célt mi választjuk: ki sajnálkozott az izraeli hadsereg, a Tsahal 2014-es gázai hadműveletében megölt 1900 civil miatt?
A nyugatellenes gyűlöletet a képmutatás táplálja, az, hogy mi akarunk leckét adni az egész világnak, jópontokat osztogatni (sokszor ugyanolyan rabló és korrupt rendszereknek, melyek természete ugyanolyan, mint a terroristáké). Mi ítélünk és távolból öljük azokat, akiket mi tartunk ellenségnek. Nem kell csodálkozni azon, amit viszonzásként kapunk.
Nem arról van szó, hogy angyalokat kreáljunk, hanem arról, nyissuk ki szemünket saját inkoherenciánkra, mert ezek kerülnek sokba. Pluszban pedig: ezekért mi egyedüli vagyunk felelősek.



Fordítás innen: http://www.lemonde.fr/afrique/article/2016/07/28/terrorisme-il-n-est-pas-interdit-de-reflechir_4975841_3212.html#JJ3mL0UGX8MdUT7s.99

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.