N y i l a t k o z a t Katalóniáról

A IV. Internacionálé rekonsrukciós bizottsága (CORQI)

A november 1-2-3-i nemzetközi konferencia előkészítéséhez

A Spanyol állam

N y i l a t k o z a t

A katalán kormány parlamenti többségére - Junts pel Si és a CUP - támaszkodva úgy döntött, hogy okt. 1-re népszavazást ír ki, és az «igen» győzelme esetén létrehozná a “Független Katalán Köztársaságot”.

A parlament új szabályozást fogadott el, amely lehetővé teszi az «elszakadási» törvények alkalmazását. A döntés után a madridi kormány megsokszorozta intézkedésekeit a népszavazás megtiltására (katonaságot küldött, letartóztatásokat foganatosított, az Alkotmánybíróság segítségével illegálisnak minősítette).

A Franco-időkből örökölt Monarchia intézményei megakadályozva az önrendelkezéshez való jogot, a katalán népnek megtiltják, hogy az saját jövőjéről döntsön.

A katalán nép legitim jogai ellen lép fel erőszakosan egy kisebbségi kormány az osztálykonfliktusokkal szabdalt helyzetben (majd’ 18 hónapon át minden hétfőn metrósztrájk, a repülőtéri biztonságiak munkabeszüntetése a bér- és létszámemeléséért).

A népszavazás a posztfrankista intézményekre, a monarchiára és a Rajoy-kormányra mér csapást: az igen győzelme ezért érdeke nemcsak a katalán, hanem az összes spanyol dolgozónak a frankista monarchia intézményei lebontásának első lépéseként.

A IV. Internacionalé aktivistái a katalán nép önmeghatározásának tántoríthatatlan hívei. Jogában áll, hogy a monarchia és az EU láncaitól megszabadulva szabad nép legyen. A jelen körülmények között a Katalán Köztársaság létrehozása fejezi ki a reakciós intézményekkel szembeni harcot. Bármi is legyen azok szándéka, akik az «igent» támogatják, de annak örve alatt más megoldást akarnak, ez a lépés egyesíti az egész spanyol munkásosztályt, létrehozza azt az elemet, amellyel testvéri egyetértésben képes lesz leszámolni a reakciós intézményekkel.

Szakítás a monarchiával, szakítás az Európai Unióval, szakítás a megszorításokkal, hogy a munkáskövetelések megvalósuljanak:

a munkatörvénykönyv-reformok hatályon kívül helyezése (Zapateroé és Rajoy-é),

a nyugdíjreform hatályon kívül helyezése ( Zapateroé és Rajoy-é),

az oktatási reform hatályon kívül helyezése (LOMCE),

a szakszervezeti felelősök elleni büntetőeljárás tilalma munkájuk gyakorlása okán,

a költségvetési megnyírbálás leállítása, az egészségügy, az oktatás helyreállítása,

a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátása,

a bankok és a fő iparágak államosítása,

kilépés a NATO-bol,

… mert csak ez garantálhatja a dolgozó nép függetlenségét.

Az igen győzelme nemcsak a katalán nép, hanem Spanyolország népei győzelme lesz, hogy saját maguk, szuverén módon dönthessenek saját államiságukról.

2017 szeptember

A CORQI titkársága

Izrael genocídiumot készít elő, az Európai Unió hallgat

Investig’Action (Michel Collon weboldala)

http://www.investigaction.net/fr/israel-prepare-un-genocide-et-lunion-europeenne-se-tait/

2017. szept. 27.

Az izraeli kormány néhány tagját is magába foglaló párt olyan tervet fogadott el, amely erőszakkal akarja kiebrudalni a palesztinokat hazájukból. A potenciális népirtás elítélését a «szélsőségek, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen erkölcsi missziót folytató» EU pedig elutasítja ennek elítélését...

A Nemzeti Unió frakció, amelynek tagjai között az izraeli parlament képviselői is megtalálhatóak a Zsidó Otthon párt [Jewish Home] soraiból, e héten jóváhagyta egy konferencia projektjét. A projekt a megszállt Ciszjordánia Nagy Izraelhez csatolására szólít és arra, erőszakkal kötelezzék a palesztineket otthonuk elhagyására, ha Izrael állam feltételeit nem fogadnák el.

A Tel Aviv-i Ha’aretz napilap alapján Bezalel Smotrich, a Zsidó Otthon jogászának régóta dédelgetett ígéretes programja «ultimátum a palesztinok számára: kapituláció vagy elűzés». A választás lehetősége gyalázatos: «Aki képes a nemzeti aspiráció megvalósításáról lemondani, az egyénként maradhat és élhet a Zsidó Államban» mondja ki a terv.

Ha nem, akkor: «Aki elutasítja, vagy nem képes lemondani nemzeti aspirációi megvalósításáról, annak segítünk, hogy egy arab országba emigráljon».

S ha a palesztinok nem vetik alá magukat a Zsidó Államnak, vagy nem mennek el, szembe fogják magukat találni Izrael eddigi katonai megszállása során megtapasztalt brutalitásnál még "hatalmasabb erővel".

«Netanjahu megvizsgálja...»

A konferencia egyöntetűen megszavazta a projektet, közöttük Uri Ariel is, Netanjahu kormányának földművelésügyi minisztere.

Ariel és Smotrich az izraeli szélsőség jelentős személyiségei, ők próbálkoznak a jeruzsálemi al-Aqsa mecset zsidó templommá alakításával is.

Netanjahu még nem hagyta jóvá a tervet, de üdvözölte a konferenciát. «Örvendek, hogy Izrael Földje jövőjének szentelik a konferencia témáját» mondja az üzenetben, «kevéssel korábban ez a föld még elhagyott pusztaság volt, de mióta visszajöttünk Sionba a száműzetés annyi sok nemzedékével később, Izrael Földje virul».

Netanjahu nem csak a történelmet hamisítja azzal, hogy Palesztinát elhagyott pusztaságnak minősíti, hanem potenciálisan igazolja már előre azokat az akciókat, amelyek erőszakkal akarják elűzni a palesztinokat. 

Genocidium

Az elfogadott projekt a népirtás kritériumainak is megfelel, mivel kimondja, hogy célja «a palesztin nemzeti közösség lerombolása».

A nemzetközi konvenció alapján a genocídium «valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával történő elkövetését jelenti».

A hétköznapi gondolkodásban a népirtás fizikai megsemmisítéssel jár, a törvényes definíció azonban ennél szélesebb.

A projekt hívei explicit módon kifejtik, hogy a palesztinok  létezése - mint nép - az etno-vallási zsidó dominancia útjában áll, s az a szándékuk, hogy ezt a népcsoportot eliminálják. 

A náci SS értékei

Daniel Blatman, a Héber Egyetemen holokauszt-szakértő azt írta májusban, hogy Smotrich-t Józsua bibliai könyve inspirálta, amely egy nép szisztematikus legyilkolását ábrázolja «Izrael népe által».

Smotrich, a Knesset alelnöke Blatman közlése szerint «szégyenletes módon kijelentette, hogy a genocídium opciója van az asztalon, ha a palesztinok nem fogadják el a projektet».

«Smotrichot bibliai Józsua-imádata olyan értékek elfogadására ragadtatta, amelyek az SS-ére hasonlítanak» tette hozzá Blatman.

Számos emberjogi tanulmány és jogi elemzés is alátámasztja, hogy Izrael állam máris népirtást végez. Az izraeli politikusok régóta ígérgetik a palesztinok erőszakos eltávolítását, és bizony, a közvéleményben is helyeslőleg terjed.

Európai csend

A múlt hónapban Vera Jourova, az UE igazságügyi biztosa emlékeztetett a Yad Vashem holokauszt emléknél tett izraeli látogatására.

«A jövő számára minekünk kell közvetíteni a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus elleni üzeneteket - írta Twitter-oldalán -, ez az Európai Unió», magyarázta a morális felelősséget az európai értékekről.

Ebben a szellemben kérte a The Electronic Intifada az európai külpolitika felelősétől, Federica Mogherinitől, hogy fejezze ki világosan, elítéli az izraeli projektet, s hozza a Netanjahu-kormány tudomására azt.

Az Európai Unió elutasította. Ehelyett szóvivője megismételte a szokott frázisokat, «az EU a két állam megoldását támogatja a nemzetközi jog betartásával, ideértve az emberi jogokat, ami a béke és a régió biztonságának sarkköve»,

Ennyit a morálról.

Szemérmetlenül

Persze, az EU hozzáállása egyáltalán nem meglepő. Jourova maga is nemrég kellemes baráti beszélgetést folytatott a Zsidó Otthon egyik másik eminens tagjával, Ayelet Shaked igazságügyi miniszterrel.

2014-ben Shaked azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Facebookon felhívást tett közzé a palesztinok elleni genocídiumra (appel au génocide ).

Shaked deklarálta, hogy «ellenség az egész palesztin nép», megsemmisítése igazolható «ideértve az öregeket és a nőket, városaikat és falvaikat, javaikat és infrastruktúrájukat».

Júliusban az EU Tel Aviv-i követsége megbízta Avishai Ivri ügyvédet, hogy vegyen részt egy facebookra készült videoban. A The Electronic Intifada  felhívta a figyelmet annak megnyilvánulásaira és kérte, hogy hogy az EU vonja vissza a megbízatást. Soha nem tette meg, nem exkuzálta magát.

Háborús bűnösök kitüntetése

Az Unió diplomatái - nem véve tudomást a palesztin nép megsemmisítésére szóló felhívásokról - számos alkalommal kitüntettek háborús bűnösöket. Így pl. Emanuele Giaufret, aki csak nem régóta az EU Tel Aviv-i nagykövete, az egy éve meghalt Shimon Peres-re emlékező ceremónián vett részt, ezen erősítette meg, hogy Peres «élő inspiráció sokak számára», s egész életében «a béke eléréséért» dolgozott.

Peres sokévtizedes karrierje folyamán fontos posztokat foglalt el az izraeli kormányokban.

«Mindegyik posztján» - emlékeztet a történész Ilan Pappe - «a palesztin nép destrukcióját szolgáló döntéseket hozott, és semmit sem a béke és a palesztin-zsidó megbékélés érdekében».

A ceremónián részt vett  Henry Kissinger és Tony Blair is, mindkettő tisztelettel emlékezett meg arról, akit a palesztinek és libanoniak megátalkodott rasszistaként, gyarmatosítóként és háborús bűnösként (criminel de guerre) tartanak számon.

* Ali Abunimah palesztin-amerikai újságíró, a The Battle for Justice in Palestine szerzője. Vészt vett a  The Goldstone Report : The Legacy of the Landmark Investigation of the Gaza Conflict munkájában. Az internetes The Electronic Intifada egyik alapítója és az Al-Shabaka poitikai konzultánsa.

Forrás: Chronique de Palestine

A norvég NNN szakszervezet sztrájkja

2017.szept.26. 

A Norvégia nyugati részén, Bergen mellett található Norse Production halfeldolgozó üzem dolgozói - közöttük lengyel, litván «migránsok» - szept. 8. óta sztrájkolnak. Az UITA-hoz tartozó norvég NNN szakszervezet az ő nevükben tárgyal a vállalattal, mert kollektív szerződést akarnak maguknak.

Az NNN konfliktusa a Norse Production-nal nem új - a munkakörülmények és a külföldi munkaerő megkülönböztetése miatt. A szerződések általában nem tartalmazzák a munkaidőt, a szakszervezetbe belépni szándékozókat pedig elbocsátással fenyegetik.

A többszöri eredménytelen tárgyalás és a kötelező békéltetés után az NNN sztrájkba hívott. Szept. 22-én egész Norvégia területéről 150 szakszervezeti aktivista csatlakozott hozzájuk szolidaritása jeléül.

A Norse Productiont 2012-ben alapította a pisztráng- és lazactenyésztő Sekkingstad AS, hogy megkerülje a norvég kormány 2013 januári törvényét a kiközvetített dolgozók egyenlő bánásmódját illetően (európai szabályozás alkalmazása). A Norse Production mintegy 120 dolgozót alkalmaz, a munka öthetes rotációban zajlik, majd háromhetes szabadság. A Sekkingstad AS, a Norse Production tulajdonosa 52 országba,  kliensek százainak importálja márka nélküli áruját (Dániába, Nagy-Britanniába, Franciaországba, Japánba, Tajvanba, Spanyolországba, Olaszországba, Dél-Korába, az USA-ba…)

Francia felhívás: Egység a Macron-Philippe-kormány elsöpréséért!

(a szept. 12- Lille-i tüntetésen: "semmik vagyunk, legyünk minden! 1917-2017- Macron, takarodj!")

Most már egy nap sem telik el anélkül, hogy a Macron-Philippe-kormány ne jelentsen be újabb, a dolgozókat, az ifjúságot támadó intézkedéseket.

Az EU-direktívák alkalmazásával a munkatörvénykönyv megsemmisítését szervezi – rendeleti kormányzással. A társadalombiztosítás dinamittal felrobbantását tervezi a betegbiztosítási járulék megszüntetésével. Bejelentette, hogy vége a szolidáris alapú nyugdíjnak és a munkanélküli biztosításnak. Nyomorba dönti a dolgozók tízezreit a «támogatott munkaszerződések» megszüntetésével megtiltva a határozatlan időre szóló szerződéseket. A mezőgazdaságból élők tízezreit szorítja sarokba, a fiatalságot pedig prekaritásba taszítja. A területi és települési közszolgáltatásokat már megfojtották.

Ugyanakkor pedig megszünteti a vagyonadót, holott a CAC 40 (tőzsde) részvényeseinek osztaléka a csillagos eget veri.

A kisebbségi és illegitim Macron-Philippe-kormány a saját osztályát, a tőkést kormányozza. Ezért - és, hogy gyorsabban haladjon - alkalmazza az V. Köztársaság alkotmányának antidemokratikus arzenálját, a rendeleti kormányzást.

Előtte De Gaulle tábornok tett eképpen 1967-ben a társadalombiztosítás ellen intézett támadás idején. Négy hónappal utána, 1968 május-júniusában kitört az általános sztrájk: «le a rendeletekkel!», «De Gaulle, a 10 év elég volt!»

Hagyni kell Macront, hogy a dolgozói jogokat romhalmazzá tegye? Az intézményes rend nevében hagyni kell ezt a kormány kormányozni egészen 2022-ig?

Lehetetlen!

Nem várhatnak a fiatalok, a dolgozók, most kell, hogy harcba induljanak és elzavarják Macront a kormányával együtt.

Szeptember 12-én erős és hatalmas sztrájkokkal, tüntetésekkel sokszázezren osztályharcukkal erősítették meg ugyanazt a követelést: «A rendeletek visszavonását!».

Napról napra erősödik a dolgozók és szervezeteik egységének óhaja, hogy a lehető leggyosabban legyen vége ennek a kormánynak.

Egységet a munkásellenes intézkedések ellen,

egységet Macron elűzéért,

egységet az Európai Unióval, az V. Köztársaság való szakításért,

egységet az Alkotmányozó Nemzetgyűlésért, amely a nép kezébe teszi le a hatalmat,

egységet olyan kormány létrehozása érdekében, amely a munkásosztályt védi!

A Mouvement pour la rupture avec l’Union européenne et la Ve République* hívja az aktív dolgozókat, nyugdíjasokat, fiatalokat, munkanélkülieket, szakszervezeti és politikai aktivistákat, választott képviselőket, hogy

írják alá és osszák meg ezeket a követeléseket, szervezkedjenek a munkahelyeken, lakóhelyeken, egységbizottságokban és készítsék elő az egységbizottságok küldötteinek országos konferenciáját.

*A Mouvement pour la rupture avec l’Union européenne et la Ve République (mozgalom az Európai Unióval és az V. Köztársasággal való szakításért) poitívan válaszol a német, olasz, francia aktivisták európai munkáskonferencia kezdeményezésére: «Az egész, határok és restrikció nélküli Európa szabad népeinek és dolgozóinek szabad uniójáért; a munkásjogok és a demokrácia Európájáért; szakítás az Európai Unióval, Maastrichttal, a Központi Európai Bank diktátumaival».

A NATO nukleáris háborúba visz bennünket?

A NATO elveti a nukleáris leszerelést

Manlio Dinucci

Trump elnöknek “Észak-Korea teljes megsemmisítésével” fenyegetőző fellépése másnapján, szept. 20-án nyílott meg az ENSZ-ben a nukleáris fegyverek leszereléséről szóló szerződés processzusa. 122 állam többsége elkötelezte volna magát arra, hogy nem gyárt és nem tart nukleáris fegyvert, nem fenyeget vele, nem adja át sem közvetlenül, sem közvetve azzal a céllal, hogy teljes mértékben megsemmisíti azokat.

A szerződést az első napon 50 állam írta alá, közük Venezuela, Kuba, Brazília, Mexikó, Indonézia, Thailand, Banglades, a Fülöp-szigetek, Dél-Afrika, a Palesztin Állam, Kongó, Algéria, Ausztria, Izland és a Szentszék (amely még aznap ratifikálta). A szerződés akkor lép életbe, ha 50 állam emeli törvényei közé.

De az aláírások napján azt a NATO hirtelen elutasította. A (29 tagállama képviselte) Észak-Atlanti Szerződés tanácsa szept. 20-i deklarációjában úgy ítéli meg, ”nem lehet hatásos egy olyan szerződés, amely egyetlen államnak sem teszi lehetővé a nukleáris fegyver birtoklását, nem növelné a nemzetközi béke fenntartását, hanem ellenkezőkel, megosztást és ellentéteket szítana”. Világosan kimondta, “nem ismerjük el a szerződés egyetlen érvét sem”.

A NATO ezzel egyszerűen megfosztja a tagállamok nemzeti parlamentjeit attól is, hogy maguk döntsenek a kérdésben autonóm módon. Egyebek közt bejelentette, hogy “partnereinket és minden országot felhívunk mielőtt támogatná a szerződést, hogy komolyan gondolkodjon el annak konzekvenciáján” (azaz: zsarol).

A NATO emlékeztet, hogy “nukleáris kapacitása célja a béke őrzése és az agresszorok elbátortalanítása, s amíg a nukleáris fegyverek léteznek, a NATO megmarad mellettük”. Ugyanakkor “erősen elkötelezi magát azok térnyerése ellen”.

Az USA nukleáris B61 bombái jelen vannak 5 olyan országban, amelyek ilyennel nem rendelkeznek, Olasz-, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Törökországban. Az újakat a B61-12-eket, amelyek az előbbieket 2020-ban váltják fel , “nehézbombázók és kettős kapacitású repülőgépek szállíthatják”.

Az USA kiadása nukleáris fegyverek céljára 2018-ban 15%-kal nő a 2017 évihez viszonyítva. A Szenátus szept. 18-án belegyezett, hogy a Pentagon 700 milliár dollárt költsön, 57 milliárddal többel, mint a Trump-adminisztráció igényelt, és a demokraták 90%-a is megszavazta a republikánusokkal együtt. A 700 milliárdból 640 milliárdot új fegyverek vásárlására fordítanak, és a katonai beavatkozásokra, 60 hadműveletre Afganisztánban, Szíriában, Irakban és másutt.

Természetesen nem csak az USA-t érinti a katonai kiadások növelése, hanem minden NATO-tagállamot. Olaszországé pl. a jelenlegi napi 70 millió euróról 100-ra fog emelkedni. (Orbán kormánya is beígérte a duplájára emelést – a ford.)

Demokratikus elhatározás az USA-ban csakúgy, mint szövetségeseinél.

(Il manifesto - 2017. szept. 26.)

Mélenchon és a «La France insoumise» és politikájának apropóján (3., utolsó rész)

Mélenchon és a «La France insoumise» és politikájának apropóján (3., utolsó rész)

(Forrás: L’Internationale, n°7 2017 augusztusa)

A VI. Köztásaság kompatibilis-e az ötödikkel?

A 2017-es francia helyzetet a mélységes válság jellemzi. A De Gaulle-i államcsínyből 1958-ban született V. köztársaság bonapartista és reakciós intézményeiről van szó, arról, hogy a parlament az elnök akaratának megfelelően működik, s ha nem, akkor életbe lép a 49-3-as cikk, a rendeleti kormányzás.

Mélenchon a kampány alatt kinyilvánította, hogy «az elnöki monarchiával» szakítani kell és áttérni a «VI. Köztársaságra». Programjából megtudjuk, hogy «a köztársaság megváltoztatása annyit jelent, a népnek kell helyet adni». Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés «az alkotmányt kidolgozására két évet kapna». A La France insoumise programja alapján jogilag lehetséges, mert «a jelenlegi alkotmány 11. cikke lehetőséget ad a köztársasági elnöknek arra, hogy népszavazásra bocsássa a közhatalmi szerveket illető törvénytervezetet». Annak összetétele egyrészt arányos választással, másrészt sorsolással rajzolódna ki, hogy az «Alkotmányozó Nemzetgyűlés eléggé diverzifikált legyen».

Azaz, Mélenchon azt javasolja, hogy az V. köztársaság elnöke döntsön arról a referendumról, amely új alkotmány bevezetéséről határozna, s e két év alatt a megszüntetésre ítélt intézmények tovább működnének … és egyébként is az alkotmányozó nemzetgyűlési választás, legalábbis egy része, sorsolással jöjjön létre, az osztályharcot kizárva, a véletlenre bízva.

Maga az Alkotmányozó Nemzetgyűlés - már definíciójában is - forradalmi jellegű, mert arra szolgál, hogy elsöpörje a létező intézményeket és azok helyébe demokratikus körülmények között másokat hozzon létre. Ez a legelső feladata. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés nem kéri királyok, uralkodók, elnökök keresztapaságát és engedélyét, sem pedig «határidőt».

Önkéntelenül összekötjük ezt a koncepciót Mélenchon Macron miniszterelnökévé ajánlkozásával.

Ismét a nagy szavak, amelyek mögött semmi nincs, csak a jelenlegi helyzet konzerválása.

«Posztmarxizmus», «takarodjatok!-politika, «populizmus»

«Ideológiánk a humanista populizmus, sok szempontból Chantal Mouffe és Ernesto Laclau populista stratégiájának adoptálásával», deklarálta Raquel Garrido, a La France soumise vezetője az amerikai Jacobin egy interjújában (megjelent az Europe solidaire 2017. április 12-i számában is).

Ki az említett két személy, ennek a mozgalomnak az inspirátora? Az 1970-80-as évek balos mozgalmaiban ezek az aktív «gondolkodók» teoretizálták azt, amit «posztmarxizmusnak» nevezünk.

2012-ben egy Buenos Aires-i, J-L Mélenchon, Chantal Mouffe részvételével folyó vita folyamán Ernesto Laclau magyarázta: «Az régi szocializmus azt gondolta, hogy van egy abszolút homogén bázis, a munkásosztály és csak meg kell várni, hogy a tőkés fejlődés erodálja a társadalmat ahhoz, hogy ez a munkásbázis kerüljön premier planba. Ma már tudjuk, hogy ezt az alternatívát politikai közvetítéssel kell megcsinálni. Ehhez pedig egy népi egységhez kell visszatérni.» Laclau folytatja: «a baloldal szempontjából a populista jelző követelése alapvető szemantikai feladat (…) ha Európában alternatív politika jön, annak baloldali populistának kell lennie, amelynek célja a népi egység létrehozása. (…) mert a szociális igényeket bizonyos szimbólumok mentén kell összegyűjteni». (« Populisme et hégémonies culturelles », Buenos Aires, 2012 október, Mélenchon, Laclau Mouffe vitája)

Politikai tartalma viszont pontos, kimondja, hogy szerintük elavult a szervezett osztályharc a hatalomért, a tőke kisajátítása, a társadalom újjászervezése a köztulajdon bázisán, amely lehetővé teszi az emberi termelőerő újfajta fejlődését és végső soron az osztályok, az állam megszűnését. Mouffe és Laclau szerint az osztályharc már nem a társadalom alapvető antagonizmusa. Ezért nem kell osztály-, párt-, szakszervezeti szerveződés, stb., hanem «népet kell konstruálni» (s ha lehet, egy ember körül, legyen az Mélenchon, ahogy megfogalmazta, «népi szövetkezést» a L’Humanité 2016. szept. 20-i számában). Hiszen, ha a probléma nem «a dolgozók felszabadítása saját maguk által», akkor minek nekik saját szervezet, szakszervezet és munkáspárt? Elég a «baloldali populizmus» a tőke társadalmasítására a «jó öreg szocializmus» helyett. Na, hát ezek a nézetek inspirálják a La France insoumise mozgalmat.

Populizmus a szocializmus ellen, «általános érdek» az osztályharccal szemben

Az utóbbi elnökválasztási kampány folyamán ezért Mélenchon olyan jelölt lett, aki a munkásosztály nevében beszél: «Azelőtt egyedül osztályérdekekre hivatkoztunk, most pedig - szerintem – az általános emberi érdeknek kell elsőbbséget kapnia» (Le Parisien, 2017. márc. 23.)

Ezek után senki sem csodálkozott, hogy 2017-ben a La France insoumise megtiltotta - igen, maga Mélenchon explicit módon megtiltotta – összejövetelein az Internacionálé éneklését és a vörös lobogókat (általában is minden párt- vagy szervezeti zászlót), helyettük a francia himnuszt, a Marseillaise-t és a burzsoá kék-fehér-piros zászlót használta, mely éppen a párizsi kommün eltiprásakor, 1871-ben lett végleg Versailles és a burzsoázia zászlaja.

A «posztmarxizmus» képviselőivel folytatott vitában Mélenchon azt mondta: «Franciaországban a kék-fehér-piros a zászlónk, apránként jelenik meg a nemzeti lobogó, amelyet a baloldal nem használt. A vörös zászlónak vége».

A feltételezés, hogy mint Mélenchon szerint, létezik az «általános emberi érdek», azaz a kizsákmányolóknak és kizsákmányoltaknak közös az érdeke, olyan gyakorlat, amely tagadja a munkások osztályként szerveződésének szükségét a tőkés osztály ellen.

Megint és megint a korporatizmus  

Van azonban eredete is az osztályantagonizmus tagadásának, akár isten, haza vagy általános érdek nevében hangoztatják. A 19.századi, a katolikus egyház szociális doktrínájának korporatista Rerum Novarum-a ihlette (1891-ben XII. Leó pápa enciklikája), amely kimondta, hogy közösek a munkáltatók és munkavállalók érdekei, mindenki ugyanannak a társadalomnak a része. Akkoriban ez a korporatista doktrína szolgált a fellendülő munkásmozgalom ellen.

Nagyon sok, egymástól különböző rezsim merített belőle, a jelenlegi Marcon-Philippe kormány pedig különösen sokat. Munkaügyi minisztere, Muriel Pénicaud, ezt deklarálta a Munkatörvényköny ellenreformja igazolására: «A vállalatot nem úgy kell venni, mint konfliktusok szisztematikus helyszínét, hanem úgy is, mint emberi közösséget a gazdasági és szociális haladás szolgálatában». Konstatálnunk kellett, hogy az «általános érdek» talaján álló Mélenchon képviselő egyik parlamenti vita folyamán kijelentette: «Nem minden eset munkaügyi konfliktus egy üzemben, a formulát, amely Önöktől elhangzott, készek vagyunk akár alá is írni. Így hangzott: «a vállalat a közös javakhoz tartozik». Bocsássák szavazásra, rögtön elfogadjuk».

Túlzás akkor azt mondani, hogy az osztályharcról lemondás az «általános érdek» nevében csak a kizsákmányolókkal közös egyetértés a dolgozók ellen?

A «takarodjatok!» politikája

A kifejezést Mélenchon tette népszerűvé Franciaországban («dégagisme»). A neologizmus eredete a 2011-es tunéziai forradalom, amely «eltakarította» Ben Alit, és már 2000-ben Argentínában is ezt kiáltotta a nép: «que se vayan todos » (mindenki eltakarodjon!). Mélenchonnál azonban tartalmilag más.

«Míg előbbi a népi, spontán tömegek jelszava, a régi, rothadó, az imperializmusnak magát eladó elnyomó és kizsákmányoló apparátusok távozásának követelése, Mélenchonnál ez politikai program. A francia elnökválasztás első fordulójában a 4 vezető jelölt közül háromnak ez volt a témája, letten legyenek «bal-», «közép-» vagy «szélsőjobboldali» címkével ellátva. Önmagában semmilyen osztálytartalma nincs, megkerüli az intézményeket és azok viszonyát az osztállyal» (TCI-dokumentumok, 2017. május 19.)

A francia POID ezt írta kommünikéjében 2017. jún. 19-én): «Az V. köztársaságnak kell eltakarodnia. Azok, akik a «takarodjatok»-ot vallják politikájuknak, azzal büszkélkednek, hogy a korábbi politikusok kétharmada eltűnt a porondról. De különös módon felhagynak a «takarodj»-jal, ha az intézményekről van szó. A Macron által bejelentett programok - munkatörvénykönyv, társadalombiztosítás, nyugdíjak – pedig csak folytatásai Hollande és Sarkozy politikájának, és mindet az EU és a tőkés osztály diktálja. A munkásjogok és a demokrácia védelme nem állhat meg a bukott miniszterek, politikusok távozásával (némelyüket már más címke alatti szervezetek be is gyűjtötték), hanem az intézményeket is el kell söpörni».

Az «új népfront»

Ez a véleményünk Mélenchon és a la France insoumise mozgalomról. A konklúzió ellenére mégis elnyerte a CCI tetszését (azokét, akik 2015 júniusában a IV. Internacionálét szétverték). Az Information ouvrières 458-as számában Marc Gauquelin nyilvánossá is teszi: «Minden erőnket bevetjük és Mélenchon mellett állunk abban, amit megtestesít. Feltételek nélkül tesszük, anélkül, hogy tagadnánk, egyik vagy másik kérdésben lehet egyetnemértés».

Pedig Mélenchonról a legkevesebb, ha azt állítjuk, ellentmondásos. Hiszen létezik az El Khomri-törvény visszavonásának követelése, Hollande politikájának elvetése, az osztályérdekekről, a pártszerveződésről lemondás, a vörös zászlóról, az Internacionáléról ... 

Az elnökválasztás második fordulójában pedig még egy lépést tett, «új politikai, szociális és kulturális népfont megalakítására» hívott. A népfont pedig nem más, mint «proletariátus szövetsége az imperialista burzsoáziával» (Trockij)

Ami az új ebben a népfrontfelhívásban, az az, hogy pozitív fogadtatásra talált a CCI-nél. Lapja, az Informations ouvrières (458. sz. 2017. jún. 22.) a legcsekélyebb kritika és távolságtartás nélkül tette közzé.

A IV. Internacionálé számára ez nem jelentéktelen részlet, hiszen (állítólagosan «közös») programunk megerősíti, «semmi helyünk nincs benne, mivel a Népfront megbékélő politikája a munkásosztályt tehetetlenné teszi és utat nyit a fasizmusnak. A népfrontok egyik oldalról, a fasizmus a másikról – ezek az imperializmus politikai forrásai a proletariátus forradalma ellen».

Mi a IV. Internacionálé francia szekciója, a kommunista internacionalista irányzat, akik a CORQI kereteiben dolgozunk és a francia POID-t (Független Demokratikus Munkáspártot) építjük, szembe állítjuk a népfrontot a munkás egységfronttal. Az általános érdekkel szembe az osztályharcot, a pártnélküliséggel szembe a munkásszervezeteket, azok függetlenségét.

A tömegek harcát akarjuk segíteni – diktálás, megváltók nélkül! - azért, hogy azok a hatalmat kezükbe vegyék, a bajt a gyökerénél fogva ragadják meg a tőke kisajátításával.

Émmanuel Kazan

(vége)

Mélenchon és a «La France insoumise» és politikájának apropóján (2. rész)

(Forrás: L’Internationale, n°7 2017 augusztusa)

Szakítani vagy nem szakítani az EU-val, abszurd kérdés?

Az Informations ouvrières-nek adott interjújában (224. szám, 2012. nov. 1.) világosan megmagyarázza álláspontját az antidemokratikus tőkés európai intézményekkel kapcsolatban. Egyrészt opponál az új szerződésnek, másrészt bizonyos munkásellenes intézkedéseket megszavaz. Szavakban elutasítja a szerződéseket, de megszavazta Hollande-nak az azokat szolgaian alkalmazó intézkedéseit. Az Informations ouvrières kérdése: «Ami az «összes szerződés elvetését» illeti, a Front de gauche egyetért azzal, hogy Mastrichtet, Amszterdamot, az európai költségvetési paktumot is el kell utasítani?», Mélenchon: «visszatérő kérdés az Önök részéről. Engedjék meg, hogy azt mondjam, abszurd. 2005 óta a kérdés megoldódott. Az alkotmányos szerződés tartalmazza a korábbi szerződéseket, ideértve Maastrichtot is. Aki 2005-ben nemmel voksolt, az a szerződések teljességére nemet mondott. Mi ezt igy fogalmaztuk meg: az európai szerződésekből ki kell hátrálni... aztán pedig: függetlenedni az európai szerződésektől és Pierre Laurent (a francia kommunista párt főtitkára) alapján: «a kukába kell hajítani a szerződéseket». Nem látom be, hogyan lehetne jobban… mi más Európát akarunk, szociálisan és pénzügyileg harmonizált Európát, fentről».

Pedig az Informations ouvrières kérdése messze nem volt abszurd.

Abban az időben Mélenchon rendszeresen feltűnt a görög radikális baloldali koalíció (Syriza) vezetője, Alexis Tziprasz oldalán. A Syriza akkor szerény parlamenti erőt képviselt, amely lassacskán kezdte a dolgozók és népi tömegek támogatását élvezni, mihelyt Tziprasz 2012-ben bejelentette a követelést: «minden memorandum eltörlését!», az IMF és Európai Bizottság és az egymást követő kormányok gyilkos programjainak elutasítását. Vagyis a memorandumok eltörlése az Európai Unióval való szakítás első lépése lenne – anélkül, hogy ezt követlenül kimondták volna.

A Syriza és a Parti de gauche egyaránt az Európai Balpárt (pártcsalád) tagja, ahogyan a legtöbb európai kommunista vagy volt kommunista párt is. Pártcsalád, amely elutasítja a szakítást az EU-val, mert maga is abból származik, az európai intézmények finanszírozzák és a «szociális Európa» kultiválására hivatott az európai intézmények keretében.

Mélenchon 2012-es vagy 2017-es beszédeinél Tziprasz az Európai Bizottság összes szigorításának azonnali beszüntetésére való követelése bizony sokkal «radikálisabb». Ezért is szavaztak rá 2015 januárjában a görögök milliói és emelték Tzipraszt a hatalomba. Mégis, hat hónappal később Tziprasz tiporta lábbal a görögök 61%-nak akaratát, a nemet az EB, az IMF diktátumaira és saját ígéreteit memorandumok eltörlésére. Tziprasz és a Syriza nem akarták átlépni, csak szavakban a «vörös vonalat», vagyis az Európai Unióval való szakítást, ami tömeges mozgósításra való felszólítást igényelt volna. Az öt éve gyilkos megszorításban vergődő görögök számára mi az «abszurd» a kérdésben: «szakítás vagy nem szakítás»?

Szakítás az imperializmussal vagy nem?

Az európai intézményeknek való alávetettség az egész európai kontinensen csak kifejeződési formája a függőségnek a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rothadó rezsimtől, akármi is legyen az «antikapitalista» beszéd.

Mélenchon Jospin kormányának tagjaként részt vett a NATO kereteiben Bush oldalán az azóta is szakadatlan afganisztáni katonai beavatkozásban. Ez az intervenció önmagában is karakterizálja Jospin kormányának reakciós, imperialista természetét. 2001 októberében a IV. Internacionálé aktivistái együtt tüntettek: «Bush, Blair, Chirac, Jospin, Gayssot, el a kezekkel Afganisztántól!» (a kommunista Gayssot volt a közlekedési miniszter). Miközben a «plurális baloldal» kormánya teljes mellszélességgel beállt az afgán nép elleni terrorháborúba.

A támogatás pozíciója, mégha néha «kritikus» is, a továbbiakban is tetten érhető Mélenchonnál.

Két nappal a Líbiára mért amerikai-francia-brit csapások kezdete után egy interjúban megerősíti: «A politika (Sarkozy elnöké, aki a katonai beavatkozást vezényelte) megfelel Franciaország érdekeinek» (Libération, 2011. márc. 21.) Hozzáteszi: «álláspontom változatlan, az ENSZ garantálta nemzetközi rend híve vagyok» és «Ha a Front de gauche irányítaná az országot, (…) közvetlenül avatkoztunk volna be? Nem. Mandátumot kértünk volna az ENSZ-től». Pedig az Obama által eldöntött líbiai beavatkozást éppen az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973-as határozata fedezte.

Nem olyan régen, 2017 júniusában Mélenchon reagált a fehérfoszforbombák használatára, amelyet a nemzetközi koalíció vetett be az Iszlám Állam elleni harc ürügyével Szíriában: «bizonyos, hogy van a háborúzásra más mód is, kevésbé kegyetlen a civil lakosságra nézve (…). Könyörgöm a döntéshozókhoz, használjanak más fegyvereket; c’est la guerre, ez a háború, megértettük, de ne foszforbombával, ez rettenetes». (Revue de la semaine, 32-es sz. 2017. jún.16.) Mindenki tudja, a borzalmas égési sebeket okozó foszforbombák használatát nemzetközi egyezmények tiltják, barbár fegyverek ezek, de a hagyományosak talán humánusabbak, megengedhetőek? Az imperialista beavatkozások «tiszta» fegyverekkel elfogadhatóak, ha az ENSZ ellenjegyzi őket?

Amikor a La France insoumise képviselője lett, 2017. júl. 17-én, a francia katonai beavatkozások (Afganisztán, Mali, Líbia, Irak, Szíria, stb.) apropóján ezt mondta: «Bármit gondolunk a katonai kiadások értékéről, vagy azokról a konfliktusokról, amelyekben elköteleztük magunkat, az ország feladata, hogy elhatározásait vállalja».

Mégis, mit kellene gondolni a beavatkozásokról Maliban, Közép-Afrikában, Irakban, Szíriában, Afganisztánban, ha nem azt, hogy imperialista barbárság a népek ellen? Vajon mit gondol Mélenchon arról, amit maga az ENSZ közölt, hogy csak 2016-ban 13 .500 afgán pusztult el (közöttük 3.500 gyermek) a megszállás következtében? Mit gondol Mélenchon a 2011 óta elpusztult 330 ezer szíriairól?

A La France insoumise így tehát felsorakozott a francia, amerikai imperializmus mellett.

2016-17, La France insoumise

Mélenchon politikai álláspontja állandó, nem hajlandó az imperializmussal és intézményeivel szakítani, azonban mégis volt egy fordulat 2016-ban a La France insoumise konstruálásával. 2016 februárjában hozta létre a 2017-es elnökválasztás perspektívájával. Ez «nem egy politikai párt. Egyének, állampolgárok mozgalma, akik Jean-Luc Mélenchon lépéseiben ismernek magukra, anélkül, hogy csatlakoznának párthoz vagy egyesülethez», definiálta saját internetes oldalán. A «működés új módjának fő célja a hatalom tétjétől szabadulás amilyen gyorsan csak lehet, mert az a pártok életét rohasztja az egész kérdést konfliktus és megállapíthatatlan befolyás tárgyává alakítva». (Mélenchon: « En campagne sans trêve », 2017. máj. 28.)

A mozgalom első szava tehát, hogy nem politikai szervezetként határozza meg magát, merthogy a párt a hatalmi játék szinonimája, amely konfliktusokat produkál és rothadást. Divatos nyelvezet, a világ minden részén ezt használják, amely azon a tényen alapszik, hogy a burzsoázia oldalára térve mindenütt becsapták, sőt, elárulták a «jó öreg szocialista és kommunista» pártok vezetői a dolgozókat. A kérdés azonban a «hatalom», a «pártok» körül forog általában, vagy pedig akörül, hogy ezen pártok vezetése beállt a munkásellenes intézkedések mögé?

Mélenchon nyíltságát azonban el kell ismernünk. Egy másik szövegben: «A La France insoumise-ból nem lesz párt. Mozgalom marad (…) Minden javaslat, amely hozzám érkezett, csak a régi struktúrákat idézi, a múlttal foglalkozik, ami a pártpolitika specifikus formájához kötődik». (« Dans l’été qui commence » 2017. júl. 10. Mélenchon blogja)

A pártpolitikát elutasítva azzal szembe állítja a mozgalmat, mivel a «párt olyan szervezeti forma, amely társadalmi osztályhoz kötődik, míg a mozgalom az egész néphez». Ez a következménye annak, hogy az általa is követelt osztályreferenciákat elhagyta.

Egy újságíró megkérdezte 2017 márciusában az elnökjelölttől: «Változtak-e az elvei, amióta politikai színtérre lépett»? Mélenchon: «Igen. Azelőtt egyedül az osztályérdekekre referáltunk. Most pedig szerintem az általános emberi értékeknek kell elsőbbséget adni, mert a mindenkit érintő ökoszisztéma vált fenyegetetté». (Le Parisien, 2017. márc. 23.)

Ismerjük azokat a «elméleteket», amelyek elválasztják az embert a természettől azért, hogy az osztályviszonyokat elmossák és az osztályok közötti antagonisztikus érdekek tagadásával az úgynevezett «általános érdekekkel» opponáljanak. Mintha a természet, az ember maga is nem lenne veszélyeztetett a kapitalista rendszer bomlásával járó jelenségektől!

Azt azonban beismeri, hogy összefüggés van a politikai párt és társadalmi háttere között. Ebben teljesen igazat mond, a politikai demokráciában a pártokat a társadalmi osztályok termelik ki, a munkásosztály is saját politikai képviseletét – a hatalom megragadása céljából.

Marx és Engels a Kommunista kiáltványban megfogalmazta, hogy a kommunisták «közvetlen célja» a munkásosztály segítése annak történelmi hivatása teljesítésében: «osztállyá szerveződése, a burzsoá dominancia megdöntése, a proletariátus politikai hatalmának megszerzése». Az I. Internacionálé megismételte.

Mélenchonnak a munkásmozgalom alapelveivel ellentétes kijelentései az osztályérdekekről lemondást jelenti, a pártépítésről, tehát a hatalom megszerzéséről való lemondást - akármilyen indokkal ­ mégpedig azzal a szándékkal, a tőkés társadalom «meghaladhatatlan», életben tartásának következményeit el kell fogadni, legfeljebb enyhíteni lehet, azaz lemondás a tőkés társadalom megdöntéséért vívott harcról.

«A» terv, «B» terv – vagy szakítás az Unióval?

Az elnökválasztási kampányban Mélenchon e két témában tűnt másnak a többi jelölttel szemben: az Európai Unió és az V. köztársaság intézményei.

A La France insoumise jelöltje gyakran jelentette ki, hogy a «szerződésekből ki kell vonulni», ami nála azt jelenti, azokat újra kell tárgyalni az «Európai Unió újraalapozásáért». Ezt nevezte «A» tervnek. Hozzátette, hogy ha nem sikerül ezt megtenni, akkor lenne egy «B» terve az Unióból kivonulásra, egy «rendezett kivonulásra».

A 2016. jún. 3-i brit népszavazás - melyben a brit munkásosztály tömegesen szavazott a Brexitre – jelezte Camerun, Obama, de a Labour Party és a Trade Union vezetőinek kudarcát is, akik a maradásra szólítottak. Ennek másnapján Mélenchon kijelentette: «Európa - vagy megváltozik, vagy elhagyják».

Látszólag radikális, mivel a kilépés lehetősége elhangzott. De csak látszólag. «Megváltoztatni Európát» (2012-ben Mélenchon ezt követelte)? Ez az «A» terv, amelyben Mélenchon feltételezi, hogy lehetséges az EU kereteiben «leállítani a közszolgáltatások liberalizációját, a szabadkereskedelem politikáját» vagy a «pénzügyeket engedelmességre bírni». De az EU 28 országának dolgozói tapasztalatból tudják, hogy bármilyen politikai színezetű is legyen kormányuk, annak szándékai, az európai szerződések, direktívák, a «parlament» nevében, fütyülve a népszuverenitásra, mindig és mindenhol elveszik a szerzett jogokat. Amíg ezek az intézmények léteznek, addig így is marad, ez a politika diktál.

Ha Franciaország «partnerei» ezt a tervet elutasítanák, Mélenchonnak létezik egy «B»-je is: «egyoldalú francia kilépés a szerződésekből». De 2017. márc. 10-én Rómában hozzáteszi: «nem csak egy «B» terv lesz, az országonként változni fog». Mint mindig, kettős az alternatíva és mindig a rosszabb győz. Nem tudunk haladni, ha félünk a szocializmustól, mondta Lenin. Nem tudjuk a szakítást elérni, ha félünk a szakítástól, ez lehetne a parafrázis Mélenchon «A» és «B» tervét illetően.

Végül néhány nappal az elnökválasztás első fordulója után Mélenchon kirukkolt az igazsággal. Április 18-án nyilatkozta: «Ne higgyenek annak, amit mondanak, hogy ő (Mélenchon) ki akar lépni az EU-ból, az eurózonából (…), vegyünk már komolyra» (Le Monde, 2017. ápr. 18.)

Az Európai Unióval való szakítás csakugyan az a «vörös vonal», amit Jean-Luc Mélenchon nem akar átlépni.

(köv. rész néhány nap múlva folyt.)