2019. augusztus 30., péntek

"Bal"-jobb ...





Az MSZP VEZETÉSE a párt munkásmozgalmi demokrata eredetét, kötődését is megtagadja. Nemcsak programjában, irányulásában, hanem szövetségesként is: neoliberális és szélsőjobboldali párttal borul össze, morbid céljai megvalósítása miatt még a sajátjait is elutasítja.

B-én az MSZP helyi szervezete úgy döntött, hogy - a 2002 óta MSZP-tag, 13 éve önkormányzati  képviselője - helyi vezetője V. I.-t inditja polg.mester-jelöltként a választásokon, aki még múlt év novemberében ismertette baloldali programját. 
Véget nem érő vegzálás kezdődött a pártvezetők részéről: vonják vissza a jelölést, fogjanak össze a (gyakorlatilag nem létező) DK-val és a zsidózó, cigányozó rasszista Jobbikkal, (mely persze el sem fogadta V.I. jelölését, programját).

Utóbbi két párt «saját» listát inditott, jobbikos polg.mesterjelölttel, pártlogóját a Jobbiknak ajándékozta. A b-i szocialisták pedig a Munkáspárt 2006-Európai Baloldal kereteiben a bányászszakszervezet helyi vezetőjével és egy civil szervezettel látnak a választásokhoz a fidesznyikek leváltása érdekében.

Az MSZP központi vezetése teljes támogatását megvonta azon (tagdíjfizető) tagjaitól, az egész alapszervezetettől, akik nem hajlandóak ebbe a sorba beállni. Az eset nem egyedi.

Az MSZP – és szatellitpártjai – nem változnak: végbevitték a rendszerváltást, amelynek során magánkezekbe adva elprivatizálták a népvagyont, kiszolgáltatott földönfutóvá tették a dolgozókat, majd – kormányra kerülvén – az EU nagytőkésmaffiái érdekeinek tetsző megszoritásokat vezettek be, munkásjogokat semmisitettek meg. Bukásuk révén törvényszerűen került a hatalom a Fidesz kezébe, amely hasonló módon, de még keményebb eszközökkel folytatja tekintélyelvű, hegemonisztikus neoliberális uralmát.

«A proletariátusnak… félre kell söpörnie az ő elnyomására alkalmazott gépezetet, másrészt azonban biztosítania kell magát saját képviselőivel és hivatalnokaival szemben is.» (Fridrich Engels)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.