2009. április 16., csütörtök

A fekete gazdaságról

Az új jobboldali, polgári kormány gyalázatos megszorításai ellen felszólalók egyik kedvenc fordulata, hogy megszorítások helyett a feketegazdaság elleni fellépést kellene erősíteni. Ma reggel például a VDSZSZ vezetőjétől hallottam ezt a TV -ben.
Először is leszögezem: én a teljes és igazságos közteherviselés híve vagyok. Meggyőződésem, hogy vannak olyan feladatok, amiket a társadalomnak társadalmi méretekben kell megszerveznie, megoldania és ezek terheit természetesen a társadalom tagjainak kell viselniük. Bárki, aki ez alól bármilyen módon kibújik, erkölcstelen, bűnös, antiszociális.
De ezekután nézzük kicsit meg precízebben a jelenleg kialakult helyzetet:
- A társadalom aktív teremtő, dolgozó rétegei egy adott időszakban a fehér gazdaságban létrehoznak "Efh" értéket, a fekete gazdaságban "Efk" értéket,
- A fehérgazdaságból származó értékből "Adó" nagyságú adót befizetnek az államnak,
- Az állam ebből fedezi a társadalmilag szükséges közfeladatokat (egészségügy, oktatás, szociális rendszer, honvédelem...stb), ezt jelöljük "Közf"-el, másrészt ebből fedez olyan állami feladatokat, amik magának a kapitalista rendszernek, az állami elnyomásnak a fenntartásához szükséges (pl. pártok finanszírozása, bürokrácia, a rendörség "elnyomó" szerepének finanszírozása... stb), ezt jelöljük "Elny"-al, harmadrészt és nem elhanyagolható mértékben a már többszörösen visszafizetett igazságtalan adósságszolgálatot teljesítí a centrumországok irányába, ezt jelöljük "Adósság"-gal.
- Természetesen, mind a fehér, mind a fekete gazdaság szereplői, mind az állam a megtermelt, megszerzett értéket nem teljes egészében fogyasztja el, hanem annak egy részét beruházásokra forditja , ezt jelöljük "Beruh"-al.

Tehát az adott időszakban a társadalom tagjai a következő értéket "fogyaszthatják" el, ebből az értékből tartják fenn magukat:

Fogyasztás = Efh - Adó + Efk - Beruh + Kozf

Nyilvánvaló, hogy a

Fogyasztas < Efh + Efk - Beruh
mivel az állam a beszedett adók egy részét nem forgatja vissza a társadalomba emberi szükségletek kielégítésére, hanem adóságszolgálatként kifizeti illetve saját elnyomó funkciójának fenntartására fordítja (ez az "elpazarolt" rész az Elny+Adóság).

Ha a fekete gazdaságot kifehérítjük akkor az "Ekf" értékből (ami eddig teljes egészében el lett fogyasztva vagy beruházásra lett fordítva) is egy rész bizony az adóságszolgálatra és az "Elny" költségekre lesz fedezve, és igy összeségében csökken a társadalom számára tényleges emberi szükséglet kielégítésre használható erőforrás.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a fekete gazdaság "igazságos" lenne, hiszen ebben a rendszerben a szerencsés/ügyes kivételezettek kibújnak a közfeladatok finanszírozása alól és a szerencsétlen/ügyetlenebb/becsületes többség viseli ennek teljes terheit. Az más kérdés, hogy mindenkinek szive joga erkölcsi alapon az igazságosabb megoldást támogatni akkor is ha az összeségében alacsonyabb fogyasztást, életszinvonalat eredményez, egy ilyen erkölcsi döntésnek azonban messze menő következményei vannak amit érdemes végiggondolni....

Mindenesetre, amikor a fekete gazdaság kifehérítéséről beszélünk, azért mindig lebegjen ez is a szemünk elött és ne felejtsük el néha hozzátenni azt is, hogy ehhez egy olyan állam kellene, amelyben az emberek megbíznak, biztosak benne, hogy adóforintjaik valóban a köz érdekét fogják szolgálni.

2009.04.19. Utopszkij



2 megjegyzés:

  1. Közteherviselésrôl akkor lehetne vitàt folytatni, ha a legnagyobb hasznot hùzó multinacionàlis vàllalatok (és a hazai nagytôke)nem bùjhatna ki az adófizetés alól, sôt, hasznàt sem vonhatnà ki. Jelenleg ez nem így van. A feketemunka kapcsàn pedig meg kell különböztetni annak profitélvezôit annak elszenvedôitôl, ti. ez utóbbiaknak nincs màs vàlasztàsuk (csak ezt a szisztémàt kínàljàk nekik, enélkül éhen dögölnének, làzadàsokba menekülnének, stb .). A szenvedôk közé sorolom azokat is, akik "megrendelôk), ti. nem làtom mi okból kellene nekem még az àllam fenti kiadàsaihoz is (àfàval) hozzàjàrulni egyre csökkenô és egyre bizonytalanabb bérembôl, ha a mosógép elromlik. Inkàbb adom a hajléktalan kéregetônek!
    A magyar àllami és gazdasàgi struktùra nyilvànvalóan nem tervezi egyik anomàlia megszüntetését sem, egy tôkés àllamnak érdeke mindkettô fenntartàsa, szüksége van mint egy falat kenyérre az éhezônek. Ezért ne dôljünk be a "boszorkànyüldözésnek", mely csak a kicsik (munkavàllalók, kisvàllalkozók, kistulajdonosok) ellen irànyul, na meg az indulatokat korbàcsolja...

    VálaszTörlés
  2. A "fekete gazdaság" helyett én a "fekete munkáltatók" kifejezést tartom precízebbnek. Amikor pár éve kiderült, hogy az APEH nem fizette be a TB-járulékokat, a BM egyéni vállalkozóként alkalmazta az embereket, nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a gazdaságban vannak jogszabálysértők.

    A munkavállalók nem egyenrangúak a szerződéskötéskor a munkáltatókkal. Nem a dolgozók akarják, hogy jövendő nyugdíjukra, esetleges betegségükre ne legyen fedezet. A munkáltató nem jelenti be őket a TB-nél! Az állam ehhez még hozzá is járul azzal a kiskapuval, hogy bár a járulékokat a minimálbér kétszeresére kéri, van lehetőség bejelenteni, hogy kevesebbért foglalkoztat, és akkor nem érvényesül a magasabb - előírt - járulékbefizetés.

    Mindeközben a dolgozókat büntetik az ellenőrzéskor, ha nincs szabályos munkaszerződésük.

    Tehát, az állam kétszeresen is bűnös a "fekete munkáltatás"-ban (Nem bünteti a gazdaság illetékeseit, és ő maga sem teljesíti a befizetéseket. Ugyanakkor, szinte mindenkit minimálbéren foglalkoztatnak, ami éppen csak az életben-maradáshoz elegendő.

    Az "Alkalmi munkavégzésről" készült SZMM törvénytervezet, (a magánszemélyeknél és a kiemelkedően közhasznú szervezeteknél végzett alkalmi munkáról van szó) tisztességesebb megoldást írna elő: A munka megkezdése előtt be kell jelentenie a munkáltatónak, hogy kit, milyen fizetéssel foglalkoztat, és a munkavállalónak is jelentenie kell. Ha a két bejelentés között differencia van, elkezdődhet az eljárás. Persze, ez még csak a tervezet. És, jellemző módon, elvárják az ügyfélkapu használatát, mintha mindenkinek lenne számítógépe, internet-elérhetősége. Ha az ügyintézőnek van, nyilván, mindenkinek van!?

    A cikk hiányossága, hogy nincsenek számarányok.
    Mekkora részt visz el az amúgy felesleges "Beruh", az "Adósság", a "Kozf", ill. az "Elny"? Mert ettől függ, hogy a kifehérítésből származő többletbefizetésekből mennyi jut valóban "KOzf" célokra.

    Egyébként, én nem foglalkoznék a "fekete gazdasággal" ilyenkor, válság idején. Egyrészt, mert az állam csődhelyzetben van, a regisztrált munkanélküliek száma kb. azonos a még foglalkoztatottakkal.

    A túltermelés és a fizetőképes kereslet hiányát nem a gazdaság fogja megoldani, hanem az öntevékeny, önszerveződő, DOLGOZNI, ÉLNI AKARÓ emberek kényszerhelyzete.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.