2009. május 9., szombat

Otthonvédők a kilakoltatások azonnali leállítását követelik

Magyarországon több százezer embert fenyeget kilakoltatás amiatt, hogy devizaalapú hiteleit a forint meggyengülése miatt nem tudja törleszteni, illetve nem tudja kifizetni a közüzemi díjhátralékokból felhalmozódott adósságát. A tél elmúltával országszerte több ezer embert lakoltatnak ki, illetve árverezik el egyetlen otthonát a feje fölül. A hajléktalanná vált szülőktől elveszik kiskorú gyermeküket, és állami gondozásba helyezik őket. Az otthonukat vesztetteket jobb esetben ismerősök, rokonok, segítőkész emberek fogadják be átmenetileg. A szolidaritás ilyen konkrét megnyilvánulása enyhít a súlyos gondon, de a saját otthont nem képes pótolni. Öngyilkosság, fizikai és lelki leépülés, traumák sokasága kíséri a megélhetési gondok otthonvesztéssé fajulását.
Ismereteink szerint megközelítőleg 750 ezer devizahiteles otthona kerülhet veszélybe, ha nem tudja törleszteni adósságát. Jelenleg a devizahitelesek 40 százaléka több mint egy hónapja késlekedik a törlesztéssel. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete attól tart, hogy augusztusra, a három hónapnál hosszabb tartozás következtében „hitelbedőlési hullám” indul el. Ami a fenyegetettek másik csoportját illeti, 720 ezer díjhátralékosról tudunk. Közülük 470 ezren három hónapot meghaladó tartozást halmoztak föl, közülük 210 ezren pedig fél millió forintnál is többel tartoznak.
Ebben a helyzetben a Magyar Szociális Fórum, a Civil Nemzeti Csúcs, a Civil Összefogás Fórum keretében együttműködő szervezetek – a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének kezdeményezését felkarolva - azonnali állami beavatkozást követelnek a bajba jutottak érdekében, mielőtt a kilakoltatás tömegessé, társadalmi méretű problémává válnék. A fenyegető folyamat elhárítása céljából úgy döntöttek, hogy sürgősen delegációt menesztenek a miniszterelnökhöz. Hozzá eljuttatott üzenetükben a következőt írták:
„Kilakoltatással fenyegetett több százezer embertársunk érdekében közvetlen megbeszélést szeretnénk folytatni Önnel annak a civil szerveződésnek a nevében, amely Otthonvédők néven született széles társadalmi összefogással.
Kérjük, fogadja küldöttségünket, hogy közösen megoldást találjunk a fenyegető súlyos helyzetre, és elkerüljük, hogy az emberek tömegesen veszítsék el egyetlen otthonukat!
Kérjük mielőbbi pozitív válaszát, tekintettel az ügy sürgősségére!”

Az OTTHONVÉDŐK követelése:

1. Azonnal állítsák le a kilakoltatásokat! Ne engedjék meg, hogy megfosszák az embereket egyetlen otthonuktól!
2. Foganatosítsanak fizetési moratóriumot, és dolgozzanak ki az érintettekkel karöltve olyan megoldást, amely lehetővé teszi, hogy az adósok megőrizzék otthonukat, és erejükhöz mérten törleszteni tudják adósságukat, anélkül, hogy mindennapi megélhetésük (táplálkozás, ruházkodás, iskoláztatás, közlekedés, díjfizetés) lehetetlenné válnék.


A Magyar Szociális Fórum és a Civil Nemzeti Csúcs azzal a felhívással fordul a társadalmi szervezetekhez, szakszervezetekhez, politikai erőkhöz, hogy OTTHONVÉDŐK néven fogjunk össze, bíztassuk az érintetteket kiállásra és összefogásra önmagukért, hogy társadalmi ellenállással megakadályozzuk a kilakoltatásokat, az otthonok elárverezését, az emberek utcára kerülését, családok szétzüllését! Vállaljunk szolidaritást bajba jutott embertársainkkal, követeljük jogukat az élethez és az emberhez való megélhetéshez!

A kilakoltatások kezdete, április eleje óta konkrét esetek bizonyítják, hogy összefogással, fizikai fellépéssel, a sajtó mozgósításával meg lehet akadályozni a végrehajtásokat, és azt, hogy lakásmaffiák kezébe jussanak elárverezett otthonok.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége kezdeményezi Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák (GYÖZ) kialakítását. A lakóterületek kisebb egységeiben élő, egymást legalább látásból ismerő emberek szólítsák meg egymást, ismerjék fel, hogy össze kell fogni, lépjenek túl az elválasztó és szembeállító ostoba dilemmákon (pl. jobboldali, vagy baloldali), határozzák el, hogy figyelnek egymásra, és az adott területet (városrész, falu, kerületi kistérség, stb.) nyilvánítsák Gyorsreagálású Önvédelmi Zónává. Ennek lényege: riadóláncszerűen szervezzék meg, hogy abban a pillanatban, ahogy híre megy, hogy valahol megjelentek a kilakoltatók, azonnal összpontosuljon a kilakoltatás helyszínén legalább 40-50 elszánt, bátor és fegyelmezett férfi, és kergesse el őket.

Az OTTHONVÉDŐK információkkal, felvilágosítással is segíteni kívánnak az érintetteknek:
Forró drót telefonvonalakat létesítettek az alábbi címeken és számokon:
Dr. Csere Péter jogász (Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége): 06705301920
Kóta Mária (Gyermek és Ifjúsági Jogvédő Alapítvány): 06304786698
Urbán Szabó József (Magyar Családok Országos Szövetsége): 06209357172
Tanácsadó füzetet jelentetünk meg a kilakoltatás elkerülése érdekében teendő
lépésekről.


Sajtókontakt:
06 30 5927371
06 20 3664865
szocialisforum@gmail.com


2009. május 6.

4 megjegyzés:

  1. Végre egy normàlis összefogàs!!! Nem csak peticioval, hanem konkrét cselekvéssel, àllampolgàri engedetlenséggel! Akàrkitôl jött a kezdeményezés, nagyon beletrafàlt!

    VálaszTörlés
  2. több ilyen ember kellene akik a szegények érdekeit védik mi vagyunk a legkiszolgáltatottabb helyzedben most is csak a szegényeket sulytja a vállság ők meg csak papolnak és minket nyomoritanak ők meg milliárdokat tapsolnak el naponta

    VálaszTörlés
  3. Régota probálunk elérni valamit a kilakoltattás ellen de sajnos,hiába mehetek az utcára a gyerekekkel.

    VálaszTörlés
  4. Hálát adok Istennek, hogy még léteznek jók is, ebben a gonosz, és romlott világban.
    Egyesek a családok csődjén vigadnak, míg mások segíteni rohannak.
    1.Kinek sok van a sírba viszi.
    2.Akinek nincs az csak Istent hiszi.
    Vajon melyik ér többet?
    Hála és köszönet önöknek akkor is ha kettőből egyet sikerül megmenteni. Isten áldása legyen önökkel. Puszi. Móni. Ózdról

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.