Franciaország: botrányszag
Nicolas Sarkozy reputációja folyamatosan csökken, amihez nyilván hozzá fog járulni az Elysée - a napokban közzétett - 2008-as kiadásainak szintézise.
A teljes kiadás 113 millió euróra rúg, ami 18,5 %-os emelkedést jelent. Mindenből többet adtak ki: az elnök fizetésére, funkciója gyakorlására, utazásaira, fogadásaira. Egyetlen tétel csökkent: a szociális kiadásoké, 28 %-kal.
Van azonban egy kérdés, amely több vitát vált ki a palota fűtési költségének növekedésénél.
Az elnök szereti a virágokat.
Ez a szeretet az államnak (az adófizetőknek) évi 287.620 euróba, azaz napi 788-ba kerül! Ez azért erős. Tekintve, hogy tömegeknek nincs ekkora jövedelme – egy hónapra…
Belgium: mezőgazdasági akcióegység
Alig néhány héttel az előző demonstráció után, amely egy napra megbénította az országot, ismét akcióba léptek a tejtermelők traktoraikkal 20 km-es dugókat provokálva. Most már a hústermelők és a földművelők támogatásával követelik a felvásárlási árak emelését. «Ez már a tizedik tüntetésünk és az Európai Bizottság semmit nem akar meghallani!» - mondja az egyik demonstráló, s a másik hozzáteszi: «2007-ben még 39 centet adtak a tejért, ma már csak 20 eurócentet. Lehetetlen így folytatni, nyakig ülünk az adósságban, minél többet dolgozunk, annál nagyobb a veszteségünk». Érdekvédelmi szervezetük szóvivője: «Az Unió liberalizálja a mezőgazdaságot, elembertelenedik és tönkremegy minden. A tej felvásárlási árának 4-5-szörösét kérik a boltokban, amiból már levették a zsírtartalmat is! Egy traktor ára 70-80 ezer euró! Miből lehet ezt kigazdálkodni?»
A libramont-i mezőgazdasági vásáron végképp elszabadultak a kedélyek. A feldühödött termelők nem elégedtek meg tettlegességgel és virágcserepek dobálásával, az Unió zászlaját is elégették – 2 letartóztatás.
Eredmény: a vallon kormány 15 millió eurót felszabadít a legrosszabb helyzetben lévő tejtermelők megsegítésére és kedvezményes kölcsönt biztosít. Kérdés, hogy segít-e hosszú távon ez a csepp a tengerben… Az Európai Bizottság a családi gazdaságokat feláldozza a liberalizmus oltárán, tisztán ipari jellegű termelésben gondolkodik.
«Szept.7-én újabb randevú mezőgazdasági modellünk jövőjéért!»
2009. július 28., kedd
2009. július 27., hétfő
Nemzetközi információk 346 sz.
2009.júl.22.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése lapja
Tartalom:
Az algériai Fraternité, a Dolgozók pártja lapja cikke, mely beszámol harci tevékenységéről 1990-es alapítása óta;
Teljes terjedelmében közzétesszük a Nemzetközi Egyetértés svéd aktivistái közleményét a Lex Britannia svéd törvényről, melynek gyökeresen ellentmond az Európai Unió szabályozása;
Fel kívánjuk hívni a figyelmet a hondurasi Nemzeti front államcsínyellenes felhívására. A Nemzeti Front népi és szakszervezeteket foglal magába a puccsisták elleni tüntetések és sztrájkok szervezése élén és leleplezi Costa Rica elnöke, Oscar Arias «békítését», aki az észak-amerikai államtitkár Hillary Clinton utasításai szerint cselekszik;
A CATH haiti szakszervezeti delegáció összefoglalója a háborúellenes Nemzetközi tanácskozásról Pittsburgh-ban (USA). A tanácskozás turnészerűen több amerikai városban zajlott, a MINUSTAH (ENSZ) csapatainak kivonására alakult nemzetközi bizottság szervezésében. A Bizottság szept. 13-20 között ül össze legközelebb. A kezdeményezést a Nemzetközi Egyetértés támogatja.
Algéria
A cikk a Fraternité, a Dolgozók pártja (PT) havilapja 2009 májusi számában jelent meg
19 év szakadatlan harc
Éljen a Dolgozók Pártja!
1990.jún.29-30-án az ország különböző vilayáiból érkezett több mint kétszáz dolgozó, szakszervezeti felelős, nő, fiatal megtartotta a 4. Internacionáléval szimpatizáló OST (Dolgozók Szocialista Szervezete) első nyilvános kongresszusát a fiatalság 1988-as felkelése után, 1989-ben az Alkotmány felülvizsgálata évében.
A PT-t megalapító OST-kongresszus fontos vitákat állított a középpontba, megoldásokat fogadott el két alapvető kérdésben:
1- Egyesült népi mozgósítás a szuverén alkotmányozó gyűlés szabad és demokratikus választásáért a népakarat alapján. Ennek érdekében felhívást intézett népi bizottságok létrehozására, a követelések kidolgozására és egy másikat a politikai pártokhoz.
2- Az UGTA (szakszervezet) minden párttól való függetlenségének óvása, egyedül a munkásdemokráciának szentelve magát, valamint levél a a PT megalakulásával egyidejű 8. szakszervezeti kongresszushoz.
E két kérdés az egypártrendszerrel való szakításhoz kapcsolódik, mely a függetlenség kivívása után kisajátította a nép szavát, elidegenítette a szakszervezetet, az újgazdagok parazita rétegének kialakulásához, majd a 80-as évek elején a külső adóssághoz fűződő társadalmi-gazdasági válsághoz vezetett.
Egy hónappal a PT megalakulása előtt különleges politikai-szociális dinamizmusban az OST résztvett egy grandiózus tüntetésben az APN ellen és az alkotmányozó nemzetgyűlésért több mint kétmillió ember részvételével.
Egy évvel később, konstatálva az első többpárti törvényhozói választások természete okozta súlyos politikai válságot, az ellenzéki pártok együttesen általános sztrájkra szólítottak. A PT második kongresszusa a pártokhoz és az UGTA-hoz fordult akcióegység létrehozásának javaslatával azért, hogy az akkori rendszerrel végezzünk, az ország kijusson a zsákutcából és az összeütközés elkerülhető legyen. Válaszra sajnos nem talált, visszatért a represszió időszaka, ostromállapotot hirdettek, a választásokat elhalasztották. A pártvezetés 1991. decemberében választási bojkott mellett döntött. A második forduló semmisnek nyilvánítása vezetett közvetlenül az ország tragédiájához.
19 év telt el a PT megalapítás óta. A mérlegre büszkék vagyunk, különösen arra a szerepre, amit a politikai-demokratikus megoldás keresésében vittünk a béke megteremtésében, a szabad alkotmányozó gyűlési választások kérdése is megtalálta aktualitását. Az országot gyászbaborító véres válság, a demokratikus fejlődés előtti akadály, a 2009-es elnökválasztás megmutatták a klientúra kialakulása és tömeges csalás által, hogy az egypártrendszer nem csak a népszuverenitást gátolja, hanem reális veszély az egész ország számára.
A 19 év harcban és szakadatlan ellenállásban zajlott a békéért, valódi demokráciáért, annak politikai és szociális tartalmát ideértve, valódi nemzeti szuverenitásért. A PT ma is szóvivője az elnyomottaknak és a kizsákmányoltaknak.
Az algériai nép küzdelmeinek kontinuitását vállalva, a dolgozó nép képviseletében pártunk azért harcol, hogy a fosztogatás politikája, az ipari elsivatagosítás, az IMF, a Világbank, a Keresk.Világszerv., az Európai Unió deregularizációs diktátumai eltűnjenek, s a nép érdekeinek megfelelő politika valósuljon meg.
Semra Saâda
Svédország
A Nemzetközi Egyetértés svéd aktivistáinak közleménye az Európai Unió ellenes Lex Britannia svéd törvényről
Nyhetsbrevet Vänner till ILC, Nr 1 (2009)
Samordningskommittén för en union av fria människor och nationer i Europa
(European Workers Liaison Committee)
Kontakt: Jan-Erik Gustafsson
janerik@bahnhofbredband.se
Detta elektroniskt spridda nyhetsbrev är ett fritt forum för att diskutera problem inom svensk
fackföreningsrörelse. Läsare välkomnas att reagera och skicka in sina egna bidrag.
Európai nyomás a svéd szakszervezeti mozgalomra
A svéd szakszervezeti mozgalomban vita keletkezett a Laval-ügy nyomán: bízhatunk-e még az “EU szabályainak változásában”?
Válasz adhat az Európai Parlament 2008.okt.22-i szavazása az Európai Bíróság Viking-, Laval-, Rüffert- és Luxemburg-ügy ítéleteiről. Ezen a napon az EP széles többséggel (a Néppártéval is) a szocialista Jan Andersson jelentését elfogadta.
A CES (Szakszervezetek Európai Szövetsége) másnap azonnal üdvözölte: «Az Andersson-jelentésnek hála az EP aláhúzta, hogy az olyan gazdasági szabadságjogok, mint a szabad szolgáltatás az alapjogoknál nem magasabbrendűbbek, pl. a szakszervezetek kollektív akciójogánál sem (…). Az EP felhívja tehát a Bizottságot, hogy készítsen elő törvényjavaslatot az ilyen konfliktusok elkerülésére a jővőben. A külföldön dolgozókat illető direktíva részreviziójára sort kell keríteni.»
Mit jelent a “jövőben”?
El kell-e fogadni azonnal a Laval-ítélet következményeit a svéd munkajogban? Mit jelent a „részleges revizió” a direktívát illetően?
John Monks, a CES főtitkára pontosította: «Világosan látszik, hogy az EP-nek sikerült kompromisszumot találni, amely lehetővé teszi a szociális modell megőrzését és védeni az államközti ipari viszonyok rendszerét. Köszönöm az EP tagjainak, hogy ezt, az Európa jövője számára fontos lépést megtették (…). Különösen örvendek, hogy az EP keresi a lehetőségét annak hogy az alapvető társadalmi jogok és a gazdasági szabadságjogok között egyensúly álljon fenn.»
Milyen “egyensúly”? Milyen garanciát nyújthat ez az “egyensúly”? Válaszoljon az Andersson-jelentés maga.
«Ezek a végzések rámutatnak arra, hogy a jelenlegi törvények nem elégségesek a szolgáltatások szabadsága és a dolgozók jogai közötti egyensúly garantálására. Emiatt azonnal határozatot kell hoznunk, hogy az európai jogszabályokban megfelelő módosítás történjék, s az ítéleteknek ne legyen szociális, gazdasági és politikai negatív hatása.»
Ez a javaslat több problémát hordoz. Ennek a szabályozásnak jegyében, mely “elégtelen”, estek neki brutálisan a kollektív szerződéseknek.
Az Európai Bíróság ítéleteinek végzetes hatása már most ismert, Svédországban jellemzően azzal az offenzívával, mely a létező dolgozói jogok ellen kezdődött. A kérés módja, ami a megfogalmazódik a jelentésben, különös módon nehezedik a jövőre.
És különben is, mit csináljunk addig is, míg az európai jogszabálymódosítás megtörténik? Fogadjuk el, hogy vége a Lex Britannia-nak?
Mit követel a megoldási javaslat?
Mindössze «kéri a Bizottságot, a Tanácsot és Parlamentet, hogy azonnali intézkedéseket tegyenek az európai szabályváltoztatás érdekében, hogy mérsékeljék az EB új joggyakorlatát».
“Mérsékelni”, ez nem semmissé tenni!
A megoldási javaslat «már most kéri a Bizottságot a külföldön, kiküldetésben dolgozókról szóló direktíva felülvizsgálatára a következő pontok tudomásulvételével». De milyen értelemben?
- «A külföldi kiküldetéses dolgozókra vonatkozó direktíva számára új jogi alap választása a dolgozók megfelelőbb védelmére; a külföldön, szolgáltatás keretében dolgozókat úgy kell tekinteni, mint a dolgozók szabad áramlásának gyakorlását és nem a szolgáltatásokét». De még ha úgy is tekintjük, garantálhat-e valamit, amíg az európai szerződések 49. cikke, mely megtiltja az összes akadályt a szolgáltatások szabadsága előtt, érvényben van?
Ez a 49. cikk ki is fejti: «A szolgáltatások szabadságának gátlása a Közösségen belül tilos a tagállamok és más tagállamok állampolgárait illetően».
Az Európai Bíróság ítéleteit a szerződésekre alapozza, tehát a 49. cikkre, mely a direktíváknál felsőbbrendű.
Amíg a 49-es cikkely létezik, még ha hozzá is adnának valami egyensúlynak nevezett dolgot a munkavállalók alapvető jogai érdekében, a lett vállalat tudna Svédországba vagy máshová menni úgy, hogy szolgáltatását saját feltételei szerint árusítaná. Amíg létezik a 49. cikk, mint magasabb rendű törvény, a nemzeti munkajogi törvényeket és kollektív szerződéseket magának aláveti.
Nézzük tovább a megoldás javaslatát:
- «A tagállamok számára lehetőség a fogadó ország törvényszövegeinek vagy a munkahelyi bérre vonatkozó kollektív szerződéseinek elfogadása, ahogyan az ILO 94. konvenciója kifejti és nem csupán a minimálbérre.» Itt van egy valódi kettősség, mivel az alsó-szászorországi tartományi törvény pontosan ilyen referenciára támaszkodik! Mégis a Rüffert-ügyben hozott ítélet pontosan kimondja, hogy ez a törvény nem alkalmazható. Akkor milyen garancia lehet erre a kérésre?
Teljes mértékben illuzórikus addig, míg a 49-es cikk érvényben van, azonfelül az európai bírósági ítéletek is a joggyakorlat alapját fogják képezni a jövőben.
- «A periódust korlátozni lehet, mely alatt a dolgozó «kiküldetéses» munkát végez szolgáltatás keretében; s ezen periódus után a dolgozók szabad áramlására vonatkozó szabályokat lehet alkalmazni; másképpen, teljes mértékben a fogadó ország szabályait alkalmazni a bérekre és munkakörülményekre.»
Itt a kétszinűség teljessé vált. Pontosan, a szolgáltatások keretében «kiküldetéses» dolgozók már eleve korlátozott ideig dolgoznak! Az Andersson-jelentés szerint, ha jól értjük, amit írt, ezen «periódus» alatt el kell fogadniuk, hogy kollektív szerződésen kívül tekintsék őket.
Amikor Andersson jelentését olvassuk, jobban megérthetjük, hogy azt az EP a jobboldaltól a balig terjedő nagy többséggel megszavazta. Tudnillik a jelentés egyetlen pillanatig sem követeli az Európai Bíróság ítéleteinek megsemmisítését.
Holott ezek a bírósági döntések, melyek egymást követték egy és ugyanazon irányba mutatva, ma az európai joggyakorlat részévé váltak. S minden ilyen tipusú új esetben, van módosítás vagy nincs a direktívában, alkalmazni fogják. Ezért megkerülhetetlen az ítéletek megsemmisítése.
Akárhogy is olvassuk Andersson jelentését, “az EU szabályozásának változása” semmi pozitív előnyt nem hozhat. Kettős a konkluziónk.
- Politikai téren az Európai Bíróság ítéleteinek visszavonását kombinálni kell a 49-es cikk eltörlésével, ami viszont felveti a Maastrichti és Amszterdami szerződések eltörlését, melyeknek ez a cikkely a tengelye.
- Szakszervezeti téren Svédországban az LO-nak és másoknak nem kellene világosan bizonyítani szuverenitásukat és nem “az Eu szabályozásának megváltoztatására” várni?
Lehetetlen követelés? A Lex Britannia feltétel nélküli fenntartását!
2009.jún.16.
Jean-Pierre Barrois
a stockholmi 2008.máj.25-i tanácskozás szervezőbizottsága tagja
Mozgósítsunk mindenkit, hogy a Lex Britannia ne kerüljön törvényen kívül -
A szakszervezeteknek meg kell, hogy maradjon a sztrájkjog a svéd kollektív szerződések védelmében!
Az LO szakszervezeti tömörülés szerint Svédország elégedett lehetett a szakszervezeti követelésekkel az 1994-es csatlakozást megelőző tárgyalásokon. Ekkor az LO azt írta: «Az EU garantálja, hogy nem nyúl hozzá és nem tesz erőszakot a svéd munkaügyi jogon, mely szerepelni fog a csatlakozási szerződésben».
Már az 1994-es népszavazás előtt Sven-Hugo Ryman, a svéd kormány specialistája figyelmeztetett, hogy a Lex Britannia valószínűleg ellentétes az EU munkajogával. Ryman gondolt először arra, hogy a szolgáltatások szabad mozgását korlátozza a Lex Britannia, amely a szakszervezeteknek megadja a jogot, hogy külföldről érkező vállalatokat kötelezzenek a svéd kollektív szerződések aláírására. Arra is gondolt, hogy az EU ellene fog fordulni. A gyakorlatban ez a (hazai kollektív szerződésekkel bíró) külföldi vállalatok különleges bánásmódját jelenti.
Svédország csatlakozási okmánya csakúgy, mint a 47.sz. deklaráció a Laval-ítélet után, csak egy darab papír legális érték nélkül. Hosszú időn keresztül illúziókat keltett a svéd szakszervezeti mozgalomban az Unió jóságáról. A mindenható Európai Bíróság magasrangú jogászait nem köti semmi az egyoldalú, nem jogi nyilatkozatokhoz, amit észrevételeztetett a svéd munkaügyi szakember Ronnie Eklund is, megjegyezve az 1994.máj.31-i Göteborgsposten hasábjain: «A deklaráció, amely a kollektív szerződések skandináv modelljét elfogadja, a Római szerződésben megalapozatlan. A kérdést tehát az Európai Bíróság fogja eldönteni».
10 évvel később jött a Laval-ügy. Az építőipari és villamossági munkások szakszervezetei a Lex Britannica alapján nov. 2-án a lett vállalatot blokkolták, hogy az, a svéd kollektív szerződéseknek megfelelően, Stockholm térségében alkalmazza az átlagbéreket. Azonban történt valami, amit az LO nem látott előre. A Laval dec. 7-én feljelentette a szakszervezetet a svéd Vállakozási Szövetséggel együtt a svéd munkaügyi bíróságon. A dec. 22-i ideiglenes döntés, melyet a bírák nem egységesen osztottak, a szakszervezeti akciót legálisnak ítélte, nem fogadta el, hogy az alkotmányban is szereplő (17.cikkely) Lex Britannia az uniós jog által sérüljön. A svéd Vállalkozási Szövetség a végleges döntés előtt az Európai Bírósághoz fordult.
Párhuzamosan dec. elején a lett kormány az Európai Bizottságnál panaszt nyújtott be, miszerint a svédországi munkatörvények nem harmonizálnak az Unió szolgáltatások és munkaerő szabad mozgásának kikötésével. A figyelem rögtön ráterelődött arra, hogy vajon Svédország szabatosan alkalmazza-e az EU direktíváit a kiküldetéses dolgozók esetében és arra is, hogy a svéd kollektív szerződések követelései a kiküldetéses dolgozók számára (munkakörülmények, azonos bér) felfogható-e «társadalmi protekcionizmusként». Már 2003-ban a Bizottság világosan meghatározta (KOM 2002 458), hogy a munkakörülmények nem lehetnek kötelezőek külföldi vállalat számára.
Ilyen körülmények között nyitott utat az EU a svéd munkajog lerombolása felé. 2005 áprilisában az AD az Európai Bíróságtól előzetes véleményt kért. Göran Persson volt min.elnök és a szakszervezeti vezetés több sajtókonferencián azt nyilatkozta, hogy a svéd munkajog összeegyeztethető az uniós munkajoggal és emlékeztettek a 47-es deklarációban rögzített garanciára.
Mindez semmire sem való volt. Az EB ítélete 2007.dec.18-án született meg. Ahogyan Ryman előre megmondta, úgy. Az EU szabályozása a szabad mozgást és a kiküldetéses dolgozókat illetően magasabbrendű a nemzeti jognál, mely a Lex Britannia alapján lehetővé teszi sztrájk szervezését a svéd kollektív szerződések betartatására. Sőt, az EB úgy ítélte, hogy diszkriminatív egy érvényben levő külföldi kollektív szerződést nem létezőnek tekinteni. A Lavalnak megvolt a maga lett kollektív szerződése, igazságtalanul szenvedte el munkaterülete blokkolását azért (is), mert nem ismerte (el) a bérköltségek nivóját.
Kezdetben a szakszervezeteket sokkolta a döntés. Jan. 18-án az LO és a CES elnöke Wanja Lundby Wedin ezt nyilatkozta:
«Ha az EB verdiktje modellünket szétverte, akkor ellentétesnek kell lennie EU-csatlakozásunk körülményeivel. De nem ez történt, a svéd modell létezik. Nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani az ítélet következményeinek. Mi döntünk.»
Hogy az LO vezetését megnyugtassa, Sven Otto Littorin svéd munkaügyi miniszter kormánybizottságot jelölt ki Claes Stråth vezetésével avégett, hogy a Lex Britanniát és a kiküldetéses dolgozókat érintő svéd törvényt az uniós szabályozásnak és az EB-ítéletnek megfelelően újraformálják. Természetesen kiderült, hogy a misszió lehetetlen. A Stråth-bizottság aláhúzta azt a tényt, mely szerint az elv a svéd kollektív szerződéseknek csak svédországi (cégekre) alkalmazása nem érvényes és a sztrájkjog jelentősen limitált. Pl. a szakszervezetek csak a minimális bért és munkakörülményeket kérhetik a külföldi vállalatok dolgozóinak és semmi más olyan juttatást, melyet a svéd kollektív szerződések tartalmaznak.
Az LO számára a munkajog már nem svéd probléma, mint azelőtt. Európai probléma lett. Amikor a Stråth-bizottság bemutatta 2008.dec.12-én munkája eredményét, Wanja Lundby Wedin ezt mondta: «Nem tudjuk magunk, egyedül megoldani azokat a problémákat, melyeket az EB ítélete eredményezett. A döntés a Laval-ügyben a munkásszakszervezetek alapvető jogait korlátozza. Európai a probléma, amelyet csak az EU-szabályozás megváltoztatásával lehet megoldani.»
A Wanja Lundby Wedin által felvetett európai problémára milyen álláspontot kell a svéd szakszervezeteknek képviselni? Az európai választások kampányában tavasszal az LO vezetése és a szociáldemokrata párt kérte a Bizottságot, hogy tegyen kezdeményező lépéseket a kiküldetéses dolgozókra vonatkozó direktíva megváltoztatására. Azt is mondták, hogy még az új Bizottság blokkolásától sem riadnak vissza, ha a direktíva reviziója nem történik meg. Ez csak illúziók keltésére volt jó a szakszervezeti mozgalomban. Amikor a Nemzetközi Egyetértés aktivistái találkoztak Vladimir Spidla biztos munkatársával múlt év szept. 12-én Brüsszelben, az üzenet világos volt. A Bizottság nem akar változtatni a direktíván, nem akarja az EB ítéleteit anullálni sem.
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ez az út lezárult. De a Lex Britannia svéd törvény, tehát ez nem európai probléma. A Lex Britannia egy cikkelyt foglal magába (42.paragrafus) a munka törvényében (MBL), mely a svéd szakszervezeteknek megadja a sztrájkfelhívás jogát, ha egy külföldi vállalat visszautasítja a svéd kollektív szerződés aláírását.
Nem értünk egyet a LO vezetésének álláspontjával, mely abban áll, hogy a kollektív szerződésekért viaskodó kampány az EU munkajogi szabályozásának megváltoztatásáért haszontalan.
Felhívjuk a munkás- és szakszervezeteket, tegyenek meg mindent a Lex Britannia védelmére! Szervezzünk kampányt a Laval-ügy végleges döntése előtt, mely 2010 tavaszára várható! Követeljük a svéd kormánytól, hogy cselekedjék a Lex Britannia és ugyanakkor a svéd modell védelmében. Nem engedhetjük meg az EU-nak és az EB-nek, hogy a svéd munkajogi szabályozásban döntsön.
Kötelezzük el magunkat a Lex Britannia mellett – védjük a kollektív szerződések svéd modelljét!
Jan-Erik Gustafsson
“Nemet az Európai Unióra” mozgalom elnöke
A svéd szakszervezeti mozgalom elleni történelmi árulás
Április elején két napra a Laval-ügy ismét a svéd munkaügyi ítélkezés elé került. De nem magáról az ügyről volt szó, a lett vállalat szakszervezetek általi öt év előtti blokkolásáról (Waxholm városka iskolája építésekor), melyben az Európai Bíróság döntött elsőfokon, s ítéletében a két szakszervezetet minden pontban elmarasztalta. Amiről most volt szó, az a Lavalnak fizetendő kártérítés.
A szakszervezetnek és a munkáltatónak két-két helye van az egyeztetésben. Erland Olaussont, az egyik szakszervezetet képviselő tagot pártosnak minősítette a munkáltatói oldal, mivel a Lavallal konfliktusba keveredő LO volt főtitkáráról van szó. Így aztán a korábban a papíripari szakszervezet vezetéséhez tartozó Lennart Olovsson került Olausson helyébe.
A Lavalt Anders Elmér és Martin Agell ügyvédek képviselték, az építőipari szakszervezetet Peter Kindblom ügyvéd és a villamosiparit pedig az LO vezető ügyvéde, Dan Holke. A Laval kártérítésként közel 5 millió koronát kért (kb. 480 ezer eurót).
Az első beadványban a két szakszervezetnek kellene fizetni a 2 millióra becsült perköltséget. A másodikban meg kellene fizetniük a kártértést. A Laval ügyvédei elmagyarázták, hogy mivel a Laval blokkolásával a cégnek el kellett hagynia az építési területet, az Európai Bíróság pedig elmarasztalta az építő- és villlamosipari szakszervezeteket illegális tevékenység miatt, a szakszervezeteknek fizetniük kell. «A törvénysértést megállapították a nemzetközi peres eljárások folyamán». A kártérítésnek is magasnak kell lennie, mivel a Laval kénytelen volt Svédországot is elhagyni, mégpedig igen nehéz körülmények között. Az építőipari szakszervezetnek 500 000 korona általános kártérítést, a stockholmi Byggettannak 500 000 korona kiegészítő kártérítést és a villamosiparinak 350 000 általános kártérítést kell fizetnie. Sőt, mindhárom szakszervezettől kérték az 1, 42 millió koronás gazdasági kártérítés megfizetését.
Az építőipari és villamosipari szakszervezetek visszautasították a kártérítési kérelmet. Elmagyarázták, hogy a kárrendezésbe tévedés került. Mivel a svéd jogba az Európai Uniós olvasat nem került bele, a szakszervezetek nem tekinthetők felelősnek e szabályozás figyelmen kívül hagyásáért, s jogos cselekedetként reagáltak. Ha svéd munkajogi bíróság ennek ellenére úgy ítéli meg, hogy a kártérítés jogos, ezeknek az összegeknek akkor is jóval kisebbnek kell lenniük. Ami a perköltségeket illeti, mindkét félnek érdeke ezek felülvizsgálata, és mindenki fizesse saját részét. A szakszervezetek mindenesetre nem reklamálnak semmiféle perköltséget.
A szabályozás a hibás, állítják a szakszervezeti ügyvédek. Ha valakit meg kell büntetni, az az állam. Evidens, hogy a szakszervezeteknek nem kell egyetlen fillért sem átutalni a lettországi Rigából érkezett vállalatnak. A szakszervezetek a hatályos svéd törvények szerint jártak el. A Laval mögött a svéd Munkáltatók Szervezete áll, célja, hogy az EU-t használja mint fegyvert a svéd szakszervezetek meggyengítésére és a svéd munkavállalókat helyezze nyomás alá. Kétséges-e még, miért volt a svéd Munkáltatók Szervezete 1994-ben Svédország csatlakozásának egyik megveszekedettebb híve?
A nagy kérdés nem az, hogy a szakszervezeteknek fizetniük kell-e 5 millió koronát. Tény, hogy a hivatalos szakszervezet elárulta tagságát azzal, hogy ellenvetés nélkül elfogadta az Európai Unió Európai Bíróságának ítéletét. Ez az, ami a 20. századi svéd szociáldemokrata mozgalom elért vívmányai elleni történelmi árulás. Az 1994-es csatlakozási előtti népszavazás során a szociáldemokrácia és a szakszervezeti mozgalom garantálta a munkaerőpiac svéd modelljét. Most igéreteit megtagadta.
Gösta Torstensson
Kritiska eu-fakta
Honduras
Nemzeti front a hondurasi államcsíny ellen
A tárgyalások elvetése és a mozgósítás fenntartása
Az államcsínyellenes hondurasi Nemzeti Front (1) különböző szervezeteket magába integrálva a nemzeti és nemzetközi közvéleményhez fordul:
1- Határozottan megerősítjük álláspontunkat: a puccsisták által bevezetett bizottság ténye lehetetlenné tesz bármiféle pozitív megoldást.
2- Egyetértünk a Nobel-díjas Oscar Arias, Costa Rica elnöke javaslatának első pontjával, melyben kéri Honduras elnöke, Manuel Zelaya Rosales azonnali posztjába visszahelyezését (feltétel nélkül).
3- A javaslat maradékát elutasítjuk, mivel az egyáltalán nem egyezik látásmódunkkal és követeléseinkkel:
a 2.pont lehetetlenné teszi az államcsínybe keveredett, tehát bűncselekményt elkövetők felelősségrevonását;
a 3.pont az állampolgárok demokratikus jogainak tárgyalását jelenti;
a 4.pont lehetővé teszi azok büntetlenségét, akik eltervelték, végrehajtották és támogatták az államcsínyt;
az 5.pont a választási csalás lehetőségét tartalmazza;
a 6.pont elutasítja jogunkat a hadsereg alkotmányos és az államcsínyben játszott szerepének felülvizsgálatára;
a 7.pont értelmetlen az előzőek miatt.
4- Nyilvánosan leleplezzük azt a magatartást, mely nem veszi tudomásul az emberi jogok megsértésének tényét. A lakosság ennek áldozata a puccsisták által felálított kormány és megtorló apparátus részéről: 4 gyilkosság, a szociális mozgalom 1.158 képviseljének illegális letartóztatása, zaklatása és házkutatása; a 14 sajtóterméket, 14 újságírót és 4 szociális szervezetet érintő véleményszabadság megsértése; az állampolgároknak a Köztársaság Alkotmányába foglalt egyéni és alapvető jogai megcsúfolása.
Leleplezzük az emberi jogok megértését, a militarizációt és Guadalupe Carney, Silin és Colon közösségét érintő üldözést, a közintézmények militarizálását, az egész országban működő halálbrigádok felállítását, s ehhez csatlakozóan az állampolgárok védekezését meghiúsító puccsista kormány minisztériumait, bírósági akcióit.
5- Fenntartjuk álláspontunkat olyan politikai folyamat elérésére, mely demokratikus részvétellel Alkotmányozó Nemzetgyűlést hoz létre.
6- Harcunkat folytatjuk addig, míg az intézményes rend helyre nem áll.
Tegucigalpa le 19 juillet 2009.
(1) A Front a szakszervezeti szövetségek, ifjusági szervezetek, parasztszakszervezetek és más népi szervezetek kezdeményezésére jött létre a Liberális Párt segítségével, amely támogatja Zelayát.
Haiti
Haiti ENSZ/USA általi megszállása ellen
A Háborúellenes Nemzeti konferencia összefoglalója
La Roche College, Pittsburgh 2009.júl.10-12.
[Javasolták:
Fignole St. Cyr, a Haiti Dolgozók Autonom Szövetsége (CATH) főtitikára;
Colia Clark, Grandmothers for Mumia & Richard Wright Centennial Project;
és Alan Benjamin, The Organizer Newspaper szerkesztője, a US Labor Against the War országos irányítóbizottságának tagja (információként)]
A Nemzeti konferencián a Gyűlés az iraki megszállás és az afganisztáni háború befejezéséért egyhangúlag elfogadta 2009. júl. 11-én
Azzal az indoklással, hogy Haiti – az első fekete köztársaság – egész történelmében idegen megszállást kellett elviseljen, ideértve a csaknem folyamatos USA megszállást 1915. júl. 29. óta,
azzal az indoklással, hogy az USA bujtogatott a két, 1991. szept. 30-i és a 2004. febr.29-i államcsínyre a törvényesen választott elnök, Jean Bertrand Aristide ellen,
azzal az indoklással, hogy a két államcsíny a US multinacionális vállalatok, a privilegizált oligarchák érdekeit és a Duvalier diktátor által felvett külföldi adósságok visszafizetését szolgálta, hogy fenntarthatóak legyenek a haiti nép kizsákmányolásának embertelen munkakörülményei,
azzal az indoklással, hogy Atistide 2004-es megbuktatása óta Haitit az ENSZ úgynevezett «békefenntartó» erői szállták meg -- a MINUSTAH –, ami nem más, mint az USA vezérelte megszálló erő a haiti nép érdekei és szuverenitása ellen,
azzal az indoklással, hogy a MINUSTAH csapatai a demokráciáért, emberi munkáért küzdő, a multinacionális vállalatok rabszolgatartáshoz hasonló munkakörülményei ellen harcoló haiti dolgozókat és aktivistákat öltek meg,
pittsburghi országos gyűlésünk a 12 ezer ENSZ-katona azonnali kivonására szólít, a demokrácia visszatérése érdekében a száműzött politikai vezetők, elsősorban Jean Bertrand Aristide hazatérését szorgalmazza, Haiti külső adósságának elengedését követeli, hogy a külföldi bankoknak hetente fizetendő egymillió dollár a kifosztott ország újjáépítésére szolgáljon,
pittsburghi országos gyűlésünk határozata értelmében felhív arra, hogy az ENSZ a MINUSTAH-csapatok itteni fenntartására évi 584 millió dolláros költsége fordítassék az utak, kórházak, iskolák és az infrastruktúra építésére – idegen katonai jelenlét nélkül.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése lapja
Tartalom:
Az algériai Fraternité, a Dolgozók pártja lapja cikke, mely beszámol harci tevékenységéről 1990-es alapítása óta;
Teljes terjedelmében közzétesszük a Nemzetközi Egyetértés svéd aktivistái közleményét a Lex Britannia svéd törvényről, melynek gyökeresen ellentmond az Európai Unió szabályozása;
Fel kívánjuk hívni a figyelmet a hondurasi Nemzeti front államcsínyellenes felhívására. A Nemzeti Front népi és szakszervezeteket foglal magába a puccsisták elleni tüntetések és sztrájkok szervezése élén és leleplezi Costa Rica elnöke, Oscar Arias «békítését», aki az észak-amerikai államtitkár Hillary Clinton utasításai szerint cselekszik;
A CATH haiti szakszervezeti delegáció összefoglalója a háborúellenes Nemzetközi tanácskozásról Pittsburgh-ban (USA). A tanácskozás turnészerűen több amerikai városban zajlott, a MINUSTAH (ENSZ) csapatainak kivonására alakult nemzetközi bizottság szervezésében. A Bizottság szept. 13-20 között ül össze legközelebb. A kezdeményezést a Nemzetközi Egyetértés támogatja.
Algéria
A cikk a Fraternité, a Dolgozók pártja (PT) havilapja 2009 májusi számában jelent meg
19 év szakadatlan harc
Éljen a Dolgozók Pártja!
1990.jún.29-30-án az ország különböző vilayáiból érkezett több mint kétszáz dolgozó, szakszervezeti felelős, nő, fiatal megtartotta a 4. Internacionáléval szimpatizáló OST (Dolgozók Szocialista Szervezete) első nyilvános kongresszusát a fiatalság 1988-as felkelése után, 1989-ben az Alkotmány felülvizsgálata évében.
A PT-t megalapító OST-kongresszus fontos vitákat állított a középpontba, megoldásokat fogadott el két alapvető kérdésben:
1- Egyesült népi mozgósítás a szuverén alkotmányozó gyűlés szabad és demokratikus választásáért a népakarat alapján. Ennek érdekében felhívást intézett népi bizottságok létrehozására, a követelések kidolgozására és egy másikat a politikai pártokhoz.
2- Az UGTA (szakszervezet) minden párttól való függetlenségének óvása, egyedül a munkásdemokráciának szentelve magát, valamint levél a a PT megalakulásával egyidejű 8. szakszervezeti kongresszushoz.
E két kérdés az egypártrendszerrel való szakításhoz kapcsolódik, mely a függetlenség kivívása után kisajátította a nép szavát, elidegenítette a szakszervezetet, az újgazdagok parazita rétegének kialakulásához, majd a 80-as évek elején a külső adóssághoz fűződő társadalmi-gazdasági válsághoz vezetett.
Egy hónappal a PT megalakulása előtt különleges politikai-szociális dinamizmusban az OST résztvett egy grandiózus tüntetésben az APN ellen és az alkotmányozó nemzetgyűlésért több mint kétmillió ember részvételével.
Egy évvel később, konstatálva az első többpárti törvényhozói választások természete okozta súlyos politikai válságot, az ellenzéki pártok együttesen általános sztrájkra szólítottak. A PT második kongresszusa a pártokhoz és az UGTA-hoz fordult akcióegység létrehozásának javaslatával azért, hogy az akkori rendszerrel végezzünk, az ország kijusson a zsákutcából és az összeütközés elkerülhető legyen. Válaszra sajnos nem talált, visszatért a represszió időszaka, ostromállapotot hirdettek, a választásokat elhalasztották. A pártvezetés 1991. decemberében választási bojkott mellett döntött. A második forduló semmisnek nyilvánítása vezetett közvetlenül az ország tragédiájához.
19 év telt el a PT megalapítás óta. A mérlegre büszkék vagyunk, különösen arra a szerepre, amit a politikai-demokratikus megoldás keresésében vittünk a béke megteremtésében, a szabad alkotmányozó gyűlési választások kérdése is megtalálta aktualitását. Az országot gyászbaborító véres válság, a demokratikus fejlődés előtti akadály, a 2009-es elnökválasztás megmutatták a klientúra kialakulása és tömeges csalás által, hogy az egypártrendszer nem csak a népszuverenitást gátolja, hanem reális veszély az egész ország számára.
A 19 év harcban és szakadatlan ellenállásban zajlott a békéért, valódi demokráciáért, annak politikai és szociális tartalmát ideértve, valódi nemzeti szuverenitásért. A PT ma is szóvivője az elnyomottaknak és a kizsákmányoltaknak.
Az algériai nép küzdelmeinek kontinuitását vállalva, a dolgozó nép képviseletében pártunk azért harcol, hogy a fosztogatás politikája, az ipari elsivatagosítás, az IMF, a Világbank, a Keresk.Világszerv., az Európai Unió deregularizációs diktátumai eltűnjenek, s a nép érdekeinek megfelelő politika valósuljon meg.
Semra Saâda
Svédország
A Nemzetközi Egyetértés svéd aktivistáinak közleménye az Európai Unió ellenes Lex Britannia svéd törvényről
Nyhetsbrevet Vänner till ILC, Nr 1 (2009)
Samordningskommittén för en union av fria människor och nationer i Europa
(European Workers Liaison Committee)
Kontakt: Jan-Erik Gustafsson
janerik@bahnhofbredband.se
Detta elektroniskt spridda nyhetsbrev är ett fritt forum för att diskutera problem inom svensk
fackföreningsrörelse. Läsare välkomnas att reagera och skicka in sina egna bidrag.
Európai nyomás a svéd szakszervezeti mozgalomra
A svéd szakszervezeti mozgalomban vita keletkezett a Laval-ügy nyomán: bízhatunk-e még az “EU szabályainak változásában”?
Válasz adhat az Európai Parlament 2008.okt.22-i szavazása az Európai Bíróság Viking-, Laval-, Rüffert- és Luxemburg-ügy ítéleteiről. Ezen a napon az EP széles többséggel (a Néppártéval is) a szocialista Jan Andersson jelentését elfogadta.
A CES (Szakszervezetek Európai Szövetsége) másnap azonnal üdvözölte: «Az Andersson-jelentésnek hála az EP aláhúzta, hogy az olyan gazdasági szabadságjogok, mint a szabad szolgáltatás az alapjogoknál nem magasabbrendűbbek, pl. a szakszervezetek kollektív akciójogánál sem (…). Az EP felhívja tehát a Bizottságot, hogy készítsen elő törvényjavaslatot az ilyen konfliktusok elkerülésére a jővőben. A külföldön dolgozókat illető direktíva részreviziójára sort kell keríteni.»
Mit jelent a “jövőben”?
El kell-e fogadni azonnal a Laval-ítélet következményeit a svéd munkajogban? Mit jelent a „részleges revizió” a direktívát illetően?
John Monks, a CES főtitkára pontosította: «Világosan látszik, hogy az EP-nek sikerült kompromisszumot találni, amely lehetővé teszi a szociális modell megőrzését és védeni az államközti ipari viszonyok rendszerét. Köszönöm az EP tagjainak, hogy ezt, az Európa jövője számára fontos lépést megtették (…). Különösen örvendek, hogy az EP keresi a lehetőségét annak hogy az alapvető társadalmi jogok és a gazdasági szabadságjogok között egyensúly álljon fenn.»
Milyen “egyensúly”? Milyen garanciát nyújthat ez az “egyensúly”? Válaszoljon az Andersson-jelentés maga.
«Ezek a végzések rámutatnak arra, hogy a jelenlegi törvények nem elégségesek a szolgáltatások szabadsága és a dolgozók jogai közötti egyensúly garantálására. Emiatt azonnal határozatot kell hoznunk, hogy az európai jogszabályokban megfelelő módosítás történjék, s az ítéleteknek ne legyen szociális, gazdasági és politikai negatív hatása.»
Ez a javaslat több problémát hordoz. Ennek a szabályozásnak jegyében, mely “elégtelen”, estek neki brutálisan a kollektív szerződéseknek.
Az Európai Bíróság ítéleteinek végzetes hatása már most ismert, Svédországban jellemzően azzal az offenzívával, mely a létező dolgozói jogok ellen kezdődött. A kérés módja, ami a megfogalmazódik a jelentésben, különös módon nehezedik a jövőre.
És különben is, mit csináljunk addig is, míg az európai jogszabálymódosítás megtörténik? Fogadjuk el, hogy vége a Lex Britannia-nak?
Mit követel a megoldási javaslat?
Mindössze «kéri a Bizottságot, a Tanácsot és Parlamentet, hogy azonnali intézkedéseket tegyenek az európai szabályváltoztatás érdekében, hogy mérsékeljék az EB új joggyakorlatát».
“Mérsékelni”, ez nem semmissé tenni!
A megoldási javaslat «már most kéri a Bizottságot a külföldön, kiküldetésben dolgozókról szóló direktíva felülvizsgálatára a következő pontok tudomásulvételével». De milyen értelemben?
- «A külföldi kiküldetéses dolgozókra vonatkozó direktíva számára új jogi alap választása a dolgozók megfelelőbb védelmére; a külföldön, szolgáltatás keretében dolgozókat úgy kell tekinteni, mint a dolgozók szabad áramlásának gyakorlását és nem a szolgáltatásokét». De még ha úgy is tekintjük, garantálhat-e valamit, amíg az európai szerződések 49. cikke, mely megtiltja az összes akadályt a szolgáltatások szabadsága előtt, érvényben van?
Ez a 49. cikk ki is fejti: «A szolgáltatások szabadságának gátlása a Közösségen belül tilos a tagállamok és más tagállamok állampolgárait illetően».
Az Európai Bíróság ítéleteit a szerződésekre alapozza, tehát a 49. cikkre, mely a direktíváknál felsőbbrendű.
Amíg a 49-es cikkely létezik, még ha hozzá is adnának valami egyensúlynak nevezett dolgot a munkavállalók alapvető jogai érdekében, a lett vállalat tudna Svédországba vagy máshová menni úgy, hogy szolgáltatását saját feltételei szerint árusítaná. Amíg létezik a 49. cikk, mint magasabb rendű törvény, a nemzeti munkajogi törvényeket és kollektív szerződéseket magának aláveti.
Nézzük tovább a megoldás javaslatát:
- «A tagállamok számára lehetőség a fogadó ország törvényszövegeinek vagy a munkahelyi bérre vonatkozó kollektív szerződéseinek elfogadása, ahogyan az ILO 94. konvenciója kifejti és nem csupán a minimálbérre.» Itt van egy valódi kettősség, mivel az alsó-szászorországi tartományi törvény pontosan ilyen referenciára támaszkodik! Mégis a Rüffert-ügyben hozott ítélet pontosan kimondja, hogy ez a törvény nem alkalmazható. Akkor milyen garancia lehet erre a kérésre?
Teljes mértékben illuzórikus addig, míg a 49-es cikk érvényben van, azonfelül az európai bírósági ítéletek is a joggyakorlat alapját fogják képezni a jövőben.
- «A periódust korlátozni lehet, mely alatt a dolgozó «kiküldetéses» munkát végez szolgáltatás keretében; s ezen periódus után a dolgozók szabad áramlására vonatkozó szabályokat lehet alkalmazni; másképpen, teljes mértékben a fogadó ország szabályait alkalmazni a bérekre és munkakörülményekre.»
Itt a kétszinűség teljessé vált. Pontosan, a szolgáltatások keretében «kiküldetéses» dolgozók már eleve korlátozott ideig dolgoznak! Az Andersson-jelentés szerint, ha jól értjük, amit írt, ezen «periódus» alatt el kell fogadniuk, hogy kollektív szerződésen kívül tekintsék őket.
Amikor Andersson jelentését olvassuk, jobban megérthetjük, hogy azt az EP a jobboldaltól a balig terjedő nagy többséggel megszavazta. Tudnillik a jelentés egyetlen pillanatig sem követeli az Európai Bíróság ítéleteinek megsemmisítését.
Holott ezek a bírósági döntések, melyek egymást követték egy és ugyanazon irányba mutatva, ma az európai joggyakorlat részévé váltak. S minden ilyen tipusú új esetben, van módosítás vagy nincs a direktívában, alkalmazni fogják. Ezért megkerülhetetlen az ítéletek megsemmisítése.
Akárhogy is olvassuk Andersson jelentését, “az EU szabályozásának változása” semmi pozitív előnyt nem hozhat. Kettős a konkluziónk.
- Politikai téren az Európai Bíróság ítéleteinek visszavonását kombinálni kell a 49-es cikk eltörlésével, ami viszont felveti a Maastrichti és Amszterdami szerződések eltörlését, melyeknek ez a cikkely a tengelye.
- Szakszervezeti téren Svédországban az LO-nak és másoknak nem kellene világosan bizonyítani szuverenitásukat és nem “az Eu szabályozásának megváltoztatására” várni?
Lehetetlen követelés? A Lex Britannia feltétel nélküli fenntartását!
2009.jún.16.
Jean-Pierre Barrois
a stockholmi 2008.máj.25-i tanácskozás szervezőbizottsága tagja
Mozgósítsunk mindenkit, hogy a Lex Britannia ne kerüljön törvényen kívül -
A szakszervezeteknek meg kell, hogy maradjon a sztrájkjog a svéd kollektív szerződések védelmében!
Az LO szakszervezeti tömörülés szerint Svédország elégedett lehetett a szakszervezeti követelésekkel az 1994-es csatlakozást megelőző tárgyalásokon. Ekkor az LO azt írta: «Az EU garantálja, hogy nem nyúl hozzá és nem tesz erőszakot a svéd munkaügyi jogon, mely szerepelni fog a csatlakozási szerződésben».
Már az 1994-es népszavazás előtt Sven-Hugo Ryman, a svéd kormány specialistája figyelmeztetett, hogy a Lex Britannia valószínűleg ellentétes az EU munkajogával. Ryman gondolt először arra, hogy a szolgáltatások szabad mozgását korlátozza a Lex Britannia, amely a szakszervezeteknek megadja a jogot, hogy külföldről érkező vállalatokat kötelezzenek a svéd kollektív szerződések aláírására. Arra is gondolt, hogy az EU ellene fog fordulni. A gyakorlatban ez a (hazai kollektív szerződésekkel bíró) külföldi vállalatok különleges bánásmódját jelenti.
Svédország csatlakozási okmánya csakúgy, mint a 47.sz. deklaráció a Laval-ítélet után, csak egy darab papír legális érték nélkül. Hosszú időn keresztül illúziókat keltett a svéd szakszervezeti mozgalomban az Unió jóságáról. A mindenható Európai Bíróság magasrangú jogászait nem köti semmi az egyoldalú, nem jogi nyilatkozatokhoz, amit észrevételeztetett a svéd munkaügyi szakember Ronnie Eklund is, megjegyezve az 1994.máj.31-i Göteborgsposten hasábjain: «A deklaráció, amely a kollektív szerződések skandináv modelljét elfogadja, a Római szerződésben megalapozatlan. A kérdést tehát az Európai Bíróság fogja eldönteni».
10 évvel később jött a Laval-ügy. Az építőipari és villamossági munkások szakszervezetei a Lex Britannica alapján nov. 2-án a lett vállalatot blokkolták, hogy az, a svéd kollektív szerződéseknek megfelelően, Stockholm térségében alkalmazza az átlagbéreket. Azonban történt valami, amit az LO nem látott előre. A Laval dec. 7-én feljelentette a szakszervezetet a svéd Vállakozási Szövetséggel együtt a svéd munkaügyi bíróságon. A dec. 22-i ideiglenes döntés, melyet a bírák nem egységesen osztottak, a szakszervezeti akciót legálisnak ítélte, nem fogadta el, hogy az alkotmányban is szereplő (17.cikkely) Lex Britannia az uniós jog által sérüljön. A svéd Vállalkozási Szövetség a végleges döntés előtt az Európai Bírósághoz fordult.
Párhuzamosan dec. elején a lett kormány az Európai Bizottságnál panaszt nyújtott be, miszerint a svédországi munkatörvények nem harmonizálnak az Unió szolgáltatások és munkaerő szabad mozgásának kikötésével. A figyelem rögtön ráterelődött arra, hogy vajon Svédország szabatosan alkalmazza-e az EU direktíváit a kiküldetéses dolgozók esetében és arra is, hogy a svéd kollektív szerződések követelései a kiküldetéses dolgozók számára (munkakörülmények, azonos bér) felfogható-e «társadalmi protekcionizmusként». Már 2003-ban a Bizottság világosan meghatározta (KOM 2002 458), hogy a munkakörülmények nem lehetnek kötelezőek külföldi vállalat számára.
Ilyen körülmények között nyitott utat az EU a svéd munkajog lerombolása felé. 2005 áprilisában az AD az Európai Bíróságtól előzetes véleményt kért. Göran Persson volt min.elnök és a szakszervezeti vezetés több sajtókonferencián azt nyilatkozta, hogy a svéd munkajog összeegyeztethető az uniós munkajoggal és emlékeztettek a 47-es deklarációban rögzített garanciára.
Mindez semmire sem való volt. Az EB ítélete 2007.dec.18-án született meg. Ahogyan Ryman előre megmondta, úgy. Az EU szabályozása a szabad mozgást és a kiküldetéses dolgozókat illetően magasabbrendű a nemzeti jognál, mely a Lex Britannia alapján lehetővé teszi sztrájk szervezését a svéd kollektív szerződések betartatására. Sőt, az EB úgy ítélte, hogy diszkriminatív egy érvényben levő külföldi kollektív szerződést nem létezőnek tekinteni. A Lavalnak megvolt a maga lett kollektív szerződése, igazságtalanul szenvedte el munkaterülete blokkolását azért (is), mert nem ismerte (el) a bérköltségek nivóját.
Kezdetben a szakszervezeteket sokkolta a döntés. Jan. 18-án az LO és a CES elnöke Wanja Lundby Wedin ezt nyilatkozta:
«Ha az EB verdiktje modellünket szétverte, akkor ellentétesnek kell lennie EU-csatlakozásunk körülményeivel. De nem ez történt, a svéd modell létezik. Nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani az ítélet következményeinek. Mi döntünk.»
Hogy az LO vezetését megnyugtassa, Sven Otto Littorin svéd munkaügyi miniszter kormánybizottságot jelölt ki Claes Stråth vezetésével avégett, hogy a Lex Britanniát és a kiküldetéses dolgozókat érintő svéd törvényt az uniós szabályozásnak és az EB-ítéletnek megfelelően újraformálják. Természetesen kiderült, hogy a misszió lehetetlen. A Stråth-bizottság aláhúzta azt a tényt, mely szerint az elv a svéd kollektív szerződéseknek csak svédországi (cégekre) alkalmazása nem érvényes és a sztrájkjog jelentősen limitált. Pl. a szakszervezetek csak a minimális bért és munkakörülményeket kérhetik a külföldi vállalatok dolgozóinak és semmi más olyan juttatást, melyet a svéd kollektív szerződések tartalmaznak.
Az LO számára a munkajog már nem svéd probléma, mint azelőtt. Európai probléma lett. Amikor a Stråth-bizottság bemutatta 2008.dec.12-én munkája eredményét, Wanja Lundby Wedin ezt mondta: «Nem tudjuk magunk, egyedül megoldani azokat a problémákat, melyeket az EB ítélete eredményezett. A döntés a Laval-ügyben a munkásszakszervezetek alapvető jogait korlátozza. Európai a probléma, amelyet csak az EU-szabályozás megváltoztatásával lehet megoldani.»
A Wanja Lundby Wedin által felvetett európai problémára milyen álláspontot kell a svéd szakszervezeteknek képviselni? Az európai választások kampányában tavasszal az LO vezetése és a szociáldemokrata párt kérte a Bizottságot, hogy tegyen kezdeményező lépéseket a kiküldetéses dolgozókra vonatkozó direktíva megváltoztatására. Azt is mondták, hogy még az új Bizottság blokkolásától sem riadnak vissza, ha a direktíva reviziója nem történik meg. Ez csak illúziók keltésére volt jó a szakszervezeti mozgalomban. Amikor a Nemzetközi Egyetértés aktivistái találkoztak Vladimir Spidla biztos munkatársával múlt év szept. 12-én Brüsszelben, az üzenet világos volt. A Bizottság nem akar változtatni a direktíván, nem akarja az EB ítéleteit anullálni sem.
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ez az út lezárult. De a Lex Britannia svéd törvény, tehát ez nem európai probléma. A Lex Britannia egy cikkelyt foglal magába (42.paragrafus) a munka törvényében (MBL), mely a svéd szakszervezeteknek megadja a sztrájkfelhívás jogát, ha egy külföldi vállalat visszautasítja a svéd kollektív szerződés aláírását.
Nem értünk egyet a LO vezetésének álláspontjával, mely abban áll, hogy a kollektív szerződésekért viaskodó kampány az EU munkajogi szabályozásának megváltoztatásáért haszontalan.
Felhívjuk a munkás- és szakszervezeteket, tegyenek meg mindent a Lex Britannia védelmére! Szervezzünk kampányt a Laval-ügy végleges döntése előtt, mely 2010 tavaszára várható! Követeljük a svéd kormánytól, hogy cselekedjék a Lex Britannia és ugyanakkor a svéd modell védelmében. Nem engedhetjük meg az EU-nak és az EB-nek, hogy a svéd munkajogi szabályozásban döntsön.
Kötelezzük el magunkat a Lex Britannia mellett – védjük a kollektív szerződések svéd modelljét!
Jan-Erik Gustafsson
“Nemet az Európai Unióra” mozgalom elnöke
A svéd szakszervezeti mozgalom elleni történelmi árulás
Április elején két napra a Laval-ügy ismét a svéd munkaügyi ítélkezés elé került. De nem magáról az ügyről volt szó, a lett vállalat szakszervezetek általi öt év előtti blokkolásáról (Waxholm városka iskolája építésekor), melyben az Európai Bíróság döntött elsőfokon, s ítéletében a két szakszervezetet minden pontban elmarasztalta. Amiről most volt szó, az a Lavalnak fizetendő kártérítés.
A szakszervezetnek és a munkáltatónak két-két helye van az egyeztetésben. Erland Olaussont, az egyik szakszervezetet képviselő tagot pártosnak minősítette a munkáltatói oldal, mivel a Lavallal konfliktusba keveredő LO volt főtitkáráról van szó. Így aztán a korábban a papíripari szakszervezet vezetéséhez tartozó Lennart Olovsson került Olausson helyébe.
A Lavalt Anders Elmér és Martin Agell ügyvédek képviselték, az építőipari szakszervezetet Peter Kindblom ügyvéd és a villamosiparit pedig az LO vezető ügyvéde, Dan Holke. A Laval kártérítésként közel 5 millió koronát kért (kb. 480 ezer eurót).
Az első beadványban a két szakszervezetnek kellene fizetni a 2 millióra becsült perköltséget. A másodikban meg kellene fizetniük a kártértést. A Laval ügyvédei elmagyarázták, hogy mivel a Laval blokkolásával a cégnek el kellett hagynia az építési területet, az Európai Bíróság pedig elmarasztalta az építő- és villlamosipari szakszervezeteket illegális tevékenység miatt, a szakszervezeteknek fizetniük kell. «A törvénysértést megállapították a nemzetközi peres eljárások folyamán». A kártérítésnek is magasnak kell lennie, mivel a Laval kénytelen volt Svédországot is elhagyni, mégpedig igen nehéz körülmények között. Az építőipari szakszervezetnek 500 000 korona általános kártérítést, a stockholmi Byggettannak 500 000 korona kiegészítő kártérítést és a villamosiparinak 350 000 általános kártérítést kell fizetnie. Sőt, mindhárom szakszervezettől kérték az 1, 42 millió koronás gazdasági kártérítés megfizetését.
Az építőipari és villamosipari szakszervezetek visszautasították a kártérítési kérelmet. Elmagyarázták, hogy a kárrendezésbe tévedés került. Mivel a svéd jogba az Európai Uniós olvasat nem került bele, a szakszervezetek nem tekinthetők felelősnek e szabályozás figyelmen kívül hagyásáért, s jogos cselekedetként reagáltak. Ha svéd munkajogi bíróság ennek ellenére úgy ítéli meg, hogy a kártérítés jogos, ezeknek az összegeknek akkor is jóval kisebbnek kell lenniük. Ami a perköltségeket illeti, mindkét félnek érdeke ezek felülvizsgálata, és mindenki fizesse saját részét. A szakszervezetek mindenesetre nem reklamálnak semmiféle perköltséget.
A szabályozás a hibás, állítják a szakszervezeti ügyvédek. Ha valakit meg kell büntetni, az az állam. Evidens, hogy a szakszervezeteknek nem kell egyetlen fillért sem átutalni a lettországi Rigából érkezett vállalatnak. A szakszervezetek a hatályos svéd törvények szerint jártak el. A Laval mögött a svéd Munkáltatók Szervezete áll, célja, hogy az EU-t használja mint fegyvert a svéd szakszervezetek meggyengítésére és a svéd munkavállalókat helyezze nyomás alá. Kétséges-e még, miért volt a svéd Munkáltatók Szervezete 1994-ben Svédország csatlakozásának egyik megveszekedettebb híve?
A nagy kérdés nem az, hogy a szakszervezeteknek fizetniük kell-e 5 millió koronát. Tény, hogy a hivatalos szakszervezet elárulta tagságát azzal, hogy ellenvetés nélkül elfogadta az Európai Unió Európai Bíróságának ítéletét. Ez az, ami a 20. századi svéd szociáldemokrata mozgalom elért vívmányai elleni történelmi árulás. Az 1994-es csatlakozási előtti népszavazás során a szociáldemokrácia és a szakszervezeti mozgalom garantálta a munkaerőpiac svéd modelljét. Most igéreteit megtagadta.
Gösta Torstensson
Kritiska eu-fakta
Honduras
Nemzeti front a hondurasi államcsíny ellen
A tárgyalások elvetése és a mozgósítás fenntartása
Az államcsínyellenes hondurasi Nemzeti Front (1) különböző szervezeteket magába integrálva a nemzeti és nemzetközi közvéleményhez fordul:
1- Határozottan megerősítjük álláspontunkat: a puccsisták által bevezetett bizottság ténye lehetetlenné tesz bármiféle pozitív megoldást.
2- Egyetértünk a Nobel-díjas Oscar Arias, Costa Rica elnöke javaslatának első pontjával, melyben kéri Honduras elnöke, Manuel Zelaya Rosales azonnali posztjába visszahelyezését (feltétel nélkül).
3- A javaslat maradékát elutasítjuk, mivel az egyáltalán nem egyezik látásmódunkkal és követeléseinkkel:
a 2.pont lehetetlenné teszi az államcsínybe keveredett, tehát bűncselekményt elkövetők felelősségrevonását;
a 3.pont az állampolgárok demokratikus jogainak tárgyalását jelenti;
a 4.pont lehetővé teszi azok büntetlenségét, akik eltervelték, végrehajtották és támogatták az államcsínyt;
az 5.pont a választási csalás lehetőségét tartalmazza;
a 6.pont elutasítja jogunkat a hadsereg alkotmányos és az államcsínyben játszott szerepének felülvizsgálatára;
a 7.pont értelmetlen az előzőek miatt.
4- Nyilvánosan leleplezzük azt a magatartást, mely nem veszi tudomásul az emberi jogok megsértésének tényét. A lakosság ennek áldozata a puccsisták által felálított kormány és megtorló apparátus részéről: 4 gyilkosság, a szociális mozgalom 1.158 képviseljének illegális letartóztatása, zaklatása és házkutatása; a 14 sajtóterméket, 14 újságírót és 4 szociális szervezetet érintő véleményszabadság megsértése; az állampolgároknak a Köztársaság Alkotmányába foglalt egyéni és alapvető jogai megcsúfolása.
Leleplezzük az emberi jogok megértését, a militarizációt és Guadalupe Carney, Silin és Colon közösségét érintő üldözést, a közintézmények militarizálását, az egész országban működő halálbrigádok felállítását, s ehhez csatlakozóan az állampolgárok védekezését meghiúsító puccsista kormány minisztériumait, bírósági akcióit.
5- Fenntartjuk álláspontunkat olyan politikai folyamat elérésére, mely demokratikus részvétellel Alkotmányozó Nemzetgyűlést hoz létre.
6- Harcunkat folytatjuk addig, míg az intézményes rend helyre nem áll.
Tegucigalpa le 19 juillet 2009.
(1) A Front a szakszervezeti szövetségek, ifjusági szervezetek, parasztszakszervezetek és más népi szervezetek kezdeményezésére jött létre a Liberális Párt segítségével, amely támogatja Zelayát.
Haiti
Haiti ENSZ/USA általi megszállása ellen
A Háborúellenes Nemzeti konferencia összefoglalója
La Roche College, Pittsburgh 2009.júl.10-12.
[Javasolták:
Fignole St. Cyr, a Haiti Dolgozók Autonom Szövetsége (CATH) főtitikára;
Colia Clark, Grandmothers for Mumia & Richard Wright Centennial Project;
és Alan Benjamin, The Organizer Newspaper szerkesztője, a US Labor Against the War országos irányítóbizottságának tagja (információként)]
A Nemzeti konferencián a Gyűlés az iraki megszállás és az afganisztáni háború befejezéséért egyhangúlag elfogadta 2009. júl. 11-én
Azzal az indoklással, hogy Haiti – az első fekete köztársaság – egész történelmében idegen megszállást kellett elviseljen, ideértve a csaknem folyamatos USA megszállást 1915. júl. 29. óta,
azzal az indoklással, hogy az USA bujtogatott a két, 1991. szept. 30-i és a 2004. febr.29-i államcsínyre a törvényesen választott elnök, Jean Bertrand Aristide ellen,
azzal az indoklással, hogy a két államcsíny a US multinacionális vállalatok, a privilegizált oligarchák érdekeit és a Duvalier diktátor által felvett külföldi adósságok visszafizetését szolgálta, hogy fenntarthatóak legyenek a haiti nép kizsákmányolásának embertelen munkakörülményei,
azzal az indoklással, hogy Atistide 2004-es megbuktatása óta Haitit az ENSZ úgynevezett «békefenntartó» erői szállták meg -- a MINUSTAH –, ami nem más, mint az USA vezérelte megszálló erő a haiti nép érdekei és szuverenitása ellen,
azzal az indoklással, hogy a MINUSTAH csapatai a demokráciáért, emberi munkáért küzdő, a multinacionális vállalatok rabszolgatartáshoz hasonló munkakörülményei ellen harcoló haiti dolgozókat és aktivistákat öltek meg,
pittsburghi országos gyűlésünk a 12 ezer ENSZ-katona azonnali kivonására szólít, a demokrácia visszatérése érdekében a száműzött politikai vezetők, elsősorban Jean Bertrand Aristide hazatérését szorgalmazza, Haiti külső adósságának elengedését követeli, hogy a külföldi bankoknak hetente fizetendő egymillió dollár a kifosztott ország újjáépítésére szolgáljon,
pittsburghi országos gyűlésünk határozata értelmében felhív arra, hogy az ENSZ a MINUSTAH-csapatok itteni fenntartására évi 584 millió dolláros költsége fordítassék az utak, kórházak, iskolák és az infrastruktúra építésére – idegen katonai jelenlét nélkül.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. július 26., vasárnap
5 követelés a válságból kilábaláshoz Belgiumban
(PTB, Belga Munkapárt)
Belgium a világ bruttó termeléséből 0,5 %-kal részesedik, tehát egyedül kilátástalan a tőkésválságból való kilábalása. Ha az ország ketté-(háromfelé?) szakad, még kevésbé. Arra azonban van mód, hogy ne a dolgozók fizessék meg a krízis árát!
1. Az egymilliárd eurón felüli vagyonokra 2 %-os adó kivetése = 7 milliárd euró a munkahelyekre és a társadalombiztosításra!
A népesség 10 %-os leggazdagabb rétegének vagyona az utóbbi 20 évben megnégyszereződött, -ötszöröződött. Évi mindössze 2 %-os adó kivetésével a társadalmi egyenlőtlenségek meg nem szűnnének, de a költségvetési hiány jelentősen javítható lenne – és nem a dolgozók kárára ...
2. A kiwi-modell bevezetése 50-90 %-kal csökkentené a gyógyszerek árát = 1,5 milliárd eurós megtakarítást eredményezne a társadalombiztosítás számára.
Az állam nyilvános pályázattal minden gyógyszerkategóriában kiválaszthatná a minőség-ár összefüggésben legelőnyösebbet. Nem csak lakossági megtakarítást, hanem a társadalombiztosítási kiadások csökkentését is szolgálná (ahogyan Új-Zélandban már bevált a modell!).
3. A vásárlóerő védelmére az energiaárak áfa-tartalmának 21 %-ról 6 %-ra csökkentése az Electrabel költségére.
Az energia nem luxuscikk, a legszegényebbek pedig hovatovább képtelenek megfizetésére. Az Electabel (Suez) soha nem látott profitot söpört zsebébe, hivatalos tanulmányok 800 milló euróra becsülik. Itt az ideje, hogy a nukleáris energián szerzett jogtalan jövedelmét a köz céljaira fordítsuk.
4. Harc a fiskális csalások ellen, véget kell vetni a „képzeletbeli kamatnak”.
A pénzügyi csalással szerzett haszon 10 milliárd euróra tehető. Ezt megakadályozandó, el kell törölni a banktitkot és az adóparadicsomokat – addig is pedig súlyos büntetéseket kiszabni a tranzakciókra. A «képzeletbeli kamatot», ezt a pénzügyi ajándékot el kell törölni, belőle alapvetően a bankok és a nagy multik profitálnak, a cégen belüli «kölcsönök» leírásával. 3 milliárd euró bevételt eredményezne!
5. Az elbocsátások megtiltása minden olyan vállalatnál, mely nem veszteséges és osztalékot fizet részvényeseinek.
Az osztalékok kiosztásának tiltása lehetővé tenné munkahelyek ezreinek fenntartását. A válság ellenére a nagy multinacionális vállalatok továbbra is óriási profittal működnek, számtalan gazdasági/pénzügyi kedvezményeik ellenére egyesek mégsem haboznak a dolgozók elbocsátását illetően.
(Solidaire, 2009.júl.2.)
Belgium a világ bruttó termeléséből 0,5 %-kal részesedik, tehát egyedül kilátástalan a tőkésválságból való kilábalása. Ha az ország ketté-(háromfelé?) szakad, még kevésbé. Arra azonban van mód, hogy ne a dolgozók fizessék meg a krízis árát!
1. Az egymilliárd eurón felüli vagyonokra 2 %-os adó kivetése = 7 milliárd euró a munkahelyekre és a társadalombiztosításra!
A népesség 10 %-os leggazdagabb rétegének vagyona az utóbbi 20 évben megnégyszereződött, -ötszöröződött. Évi mindössze 2 %-os adó kivetésével a társadalmi egyenlőtlenségek meg nem szűnnének, de a költségvetési hiány jelentősen javítható lenne – és nem a dolgozók kárára ...
2. A kiwi-modell bevezetése 50-90 %-kal csökkentené a gyógyszerek árát = 1,5 milliárd eurós megtakarítást eredményezne a társadalombiztosítás számára.
Az állam nyilvános pályázattal minden gyógyszerkategóriában kiválaszthatná a minőség-ár összefüggésben legelőnyösebbet. Nem csak lakossági megtakarítást, hanem a társadalombiztosítási kiadások csökkentését is szolgálná (ahogyan Új-Zélandban már bevált a modell!).
3. A vásárlóerő védelmére az energiaárak áfa-tartalmának 21 %-ról 6 %-ra csökkentése az Electrabel költségére.
Az energia nem luxuscikk, a legszegényebbek pedig hovatovább képtelenek megfizetésére. Az Electabel (Suez) soha nem látott profitot söpört zsebébe, hivatalos tanulmányok 800 milló euróra becsülik. Itt az ideje, hogy a nukleáris energián szerzett jogtalan jövedelmét a köz céljaira fordítsuk.
4. Harc a fiskális csalások ellen, véget kell vetni a „képzeletbeli kamatnak”.
A pénzügyi csalással szerzett haszon 10 milliárd euróra tehető. Ezt megakadályozandó, el kell törölni a banktitkot és az adóparadicsomokat – addig is pedig súlyos büntetéseket kiszabni a tranzakciókra. A «képzeletbeli kamatot», ezt a pénzügyi ajándékot el kell törölni, belőle alapvetően a bankok és a nagy multik profitálnak, a cégen belüli «kölcsönök» leírásával. 3 milliárd euró bevételt eredményezne!
5. Az elbocsátások megtiltása minden olyan vállalatnál, mely nem veszteséges és osztalékot fizet részvényeseinek.
Az osztalékok kiosztásának tiltása lehetővé tenné munkahelyek ezreinek fenntartását. A válság ellenére a nagy multinacionális vállalatok továbbra is óriási profittal működnek, számtalan gazdasági/pénzügyi kedvezményeik ellenére egyesek mégsem haboznak a dolgozók elbocsátását illetően.
(Solidaire, 2009.júl.2.)
2009. július 25., szombat
Két tanuság
A példák nem egyediek, minimálbérből él a munkavállalók jelentős része. Az adóváltozások egésze gyalázat úgy ahogy van, az áfaemeléssel, a kedvezmények adóztatásával, elvonásával, felfüggesztésével - és a munkáltatóknak adott újabb kedvezményekkel. Az alacsony- és àtlagjövedelem reálértéke csökken, a magasabb jövedelműeknél pedig kompenzálódik.
Emellé adjuk oda a nyugdíjkorhatár emelését, a szoc. járadékok elégtelenségét. Az életnivó folyamatos esése ma már annyi embert érint (1.5 millió a szegénységi küszöbön, 3 millió szegény!), hogy alapproblémává vált, melyre reagálni kell sürgősen. Még az éhséglázadás kitörése elôtt.
________________________________________
1. A 2010 -es adóváltozásokkal az átlagbér körül kereső MUNKAVÁLLALÓK néhány százalékkal valóban jobban járnak (náluk ugyanis a sávhatáremelés és az adójóváírás-emelés valóban ellensúlyozza a munkaadói járulék adóalap emelő hatását.
A nem munkavállalók - akik nem kapnak adó jóváírást - (megbízásos jogviszony, BT-k személyesen közreműködő tagjai) ezzel szemben több adót fognak fizetni.
Én eddig 72.000 bruttó bérből 45.000 nettót tehettem a zsebembe.
Most ugyanennél a bérnél az adóalap megnő a 27% munkaadói befizetéssel: 72 000 x 1.27 = 91 440
Ehhez a 17% SZJA = 15.544 Ft. Én adójóváírásra nem vagyok jogosult (nem munkavállaló vagyok).
Eddig az SZJA-m 12600 -volt, tehát 2994 Ft-tal fogok több SZJA-t fizetni.
És ez nem egyedi eset, legalább 200.000- 300.000 ezer ilyen hozzám hasonló "burzsuj" kisvállalkozót sújt ez az adójogszabály, akik úgy gondoltuk, nem munkanélküli segélyért állunk sorba, hanem helyette napi 10-12 órát dolgozunk (a hétvégét is beleértve), hogy valahogy a munkánkból megéljünk...
Egyébként szívesen abbahagynám ezt a vállalkozást. Tud valaki munkahelyet egy 58 éves, idegen nyelveken nem beszélő, beteges, alig látó, bármilyen fizikai megterhelésre alkalmatlan, több mint húsz éve végzett számítógép programozónak? Szóljon, másnap beadom a vállalkozás felszámolási kérelmet.
2. Elviekben és gyakorlatban is újságírással foglalkozom, mégis több mint egy éve hivatalosan munkanélküli vagyok. Egy évet egy ásatáson dolgoztam, amely most ért véget. Legutóbb egy állásinterjúra mentem fel Pestre több mint egy éve. A buszjegy közel 7 ezer forint volt, a sikertelen interjú kb. 5 percig tartott. Nos, ez egy szegény ember anyagi körülményei között megfizethetetlen (főként, ha esetleg családos és minimálbért keres).
Legutóbb: véget ért a munkám az ásatáson Bátaszék mellett, mivel alkalmi munkakönyvvel dolgoztam egy évig, ezért állami segély nem jár. De én elvből utasítom el bármiféle állami támogatás, segély felvételét. Nos, jelentkeztem munkára a helyi kertészetnél, ahol biztosra mondták, hogy felvesznek parkőrnek, de be kellett mennem az önkormányzathoz, ahol az ügyet intézték. Ott kiderült, hogy mégsem lehet engem alkalmazni, mert nem kapok sem szociális segélyt, sem pedig RÁT-ot (Rendelkezésre Állási Támogatás). Mivel a munkám az "Út a munkába" program keretében valósulhatott volna meg, így azért bukott el, mivel nincs állami segélyem.
Közben fizetnem kell a 4500 Ft egészségügyi hozzájárulást is.
A vidéki kisvárosban, ahol lakom, 22 munkahely van a kirendeltségnél meghirdetve. Gyakorlatilag semmiféle munkalehetőséget nem lehet ma találni, főként nem szellemit. A parkőri állás is nettó 57.800 Ft lett volna.
-----------------------------------------------
"A széteső kapitalizmus viszonyai között a tömegek az elnyomottak hétköznapi életét élik, ám jobban, mint bármikor fenyegetve a feneketlen pauperizálódás veszélyétől. (...) tudni kell a két alapvető gazdasági bajról, melyekben realizálódik a kapitalista rendszer növekedő abszurditása: a munkanélküliség és a megélhetés drágasága.(...) A munkához való jog a munkás egyetlen valódi joga a kizsákmányuláson alapuló társadalomban. Ugyanakkor ezt a jogot is folyton megtagadják tőle. (...)
Munkát és tisztes megélhetést kell követelnünk!(...) Pusztuljon a kapitalizmus, ha nem képes kielégíteni azokat a követeléseket, melyek elkerülhetetlenül a saját maga által létrehozott bajból kerekedtek." (Trockij)
Emellé adjuk oda a nyugdíjkorhatár emelését, a szoc. járadékok elégtelenségét. Az életnivó folyamatos esése ma már annyi embert érint (1.5 millió a szegénységi küszöbön, 3 millió szegény!), hogy alapproblémává vált, melyre reagálni kell sürgősen. Még az éhséglázadás kitörése elôtt.
________________________________________
1. A 2010 -es adóváltozásokkal az átlagbér körül kereső MUNKAVÁLLALÓK néhány százalékkal valóban jobban járnak (náluk ugyanis a sávhatáremelés és az adójóváírás-emelés valóban ellensúlyozza a munkaadói járulék adóalap emelő hatását.
A nem munkavállalók - akik nem kapnak adó jóváírást - (megbízásos jogviszony, BT-k személyesen közreműködő tagjai) ezzel szemben több adót fognak fizetni.
Én eddig 72.000 bruttó bérből 45.000 nettót tehettem a zsebembe.
Most ugyanennél a bérnél az adóalap megnő a 27% munkaadói befizetéssel: 72 000 x 1.27 = 91 440
Ehhez a 17% SZJA = 15.544 Ft. Én adójóváírásra nem vagyok jogosult (nem munkavállaló vagyok).
Eddig az SZJA-m 12600 -volt, tehát 2994 Ft-tal fogok több SZJA-t fizetni.
És ez nem egyedi eset, legalább 200.000- 300.000 ezer ilyen hozzám hasonló "burzsuj" kisvállalkozót sújt ez az adójogszabály, akik úgy gondoltuk, nem munkanélküli segélyért állunk sorba, hanem helyette napi 10-12 órát dolgozunk (a hétvégét is beleértve), hogy valahogy a munkánkból megéljünk...
Egyébként szívesen abbahagynám ezt a vállalkozást. Tud valaki munkahelyet egy 58 éves, idegen nyelveken nem beszélő, beteges, alig látó, bármilyen fizikai megterhelésre alkalmatlan, több mint húsz éve végzett számítógép programozónak? Szóljon, másnap beadom a vállalkozás felszámolási kérelmet.
2. Elviekben és gyakorlatban is újságírással foglalkozom, mégis több mint egy éve hivatalosan munkanélküli vagyok. Egy évet egy ásatáson dolgoztam, amely most ért véget. Legutóbb egy állásinterjúra mentem fel Pestre több mint egy éve. A buszjegy közel 7 ezer forint volt, a sikertelen interjú kb. 5 percig tartott. Nos, ez egy szegény ember anyagi körülményei között megfizethetetlen (főként, ha esetleg családos és minimálbért keres).
Legutóbb: véget ért a munkám az ásatáson Bátaszék mellett, mivel alkalmi munkakönyvvel dolgoztam egy évig, ezért állami segély nem jár. De én elvből utasítom el bármiféle állami támogatás, segély felvételét. Nos, jelentkeztem munkára a helyi kertészetnél, ahol biztosra mondták, hogy felvesznek parkőrnek, de be kellett mennem az önkormányzathoz, ahol az ügyet intézték. Ott kiderült, hogy mégsem lehet engem alkalmazni, mert nem kapok sem szociális segélyt, sem pedig RÁT-ot (Rendelkezésre Állási Támogatás). Mivel a munkám az "Út a munkába" program keretében valósulhatott volna meg, így azért bukott el, mivel nincs állami segélyem.
Közben fizetnem kell a 4500 Ft egészségügyi hozzájárulást is.
A vidéki kisvárosban, ahol lakom, 22 munkahely van a kirendeltségnél meghirdetve. Gyakorlatilag semmiféle munkalehetőséget nem lehet ma találni, főként nem szellemit. A parkőri állás is nettó 57.800 Ft lett volna.
-----------------------------------------------
"A széteső kapitalizmus viszonyai között a tömegek az elnyomottak hétköznapi életét élik, ám jobban, mint bármikor fenyegetve a feneketlen pauperizálódás veszélyétől. (...) tudni kell a két alapvető gazdasági bajról, melyekben realizálódik a kapitalista rendszer növekedő abszurditása: a munkanélküliség és a megélhetés drágasága.(...) A munkához való jog a munkás egyetlen valódi joga a kizsákmányuláson alapuló társadalomban. Ugyanakkor ezt a jogot is folyton megtagadják tőle. (...)
Munkát és tisztes megélhetést kell követelnünk!(...) Pusztuljon a kapitalizmus, ha nem képes kielégíteni azokat a követeléseket, melyek elkerülhetetlenül a saját maga által létrehozott bajból kerekedtek." (Trockij)
2009. július 24., péntek
Olvassátok és sirjatok
A fekete pólós fiatalemberek többször látható hozzászólásait ajánlom figyelmetekbe.
http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=5436755&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=00ADEF&fullscreen=1
http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=5436755&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=00ADEF&fullscreen=1
"Civilek a szélsőjobb ellen" - A Baloldali Feminista Hálózat demonstrációja from Kínai Kálmán on Vimeo.
2009. július 20., hétfő
Nemzetközi információk 345.sz.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Genf: a Nemzetközi Egyetértés 16. találkozója «az ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének megvédéséért», Norbert Gbikpi-Benissan, a togoi UNSIT (független szakszervezeti szövetség) főtitkárának és a nemzetközi munkaügyi konferencia küldöttének hozzászólása a 98. rendes évi ILO-szekció napirendjének módosításáról.
A francia Független Munkáspárt (POI) levele a 2009. febr. 7-8-i munkástanácskozás résztvevőihez: «Mi, akik egész Európában küzdünk az Európai Unióval való szakításért és az európai népek szabad és testvéri szövetségéért, négy hónappal ezelőtt felhívást intéztünk az egész munkásmozgalomhoz az elbocsátások megtiltása érdekében megvalósítandó, minden egyéb feltétel nélküli egységért. Itt az ideje a mérleg megvonásának, újbóli találkozásunknak, hogy ezt a harcot folytassuk és kiszélesítsük!».
Nemzetközi kampány a nazareti Sawt El Amel szakszervezet kezdeményezésére az izraeli arab vasutasok munkahelyének helyreállításáért és az ILO 111. konvenciójának tiszteletben tartásáért a munkahelyi diszkrimináció ellen.
Honduras – a Nemzetközi Egyetértés kommünikéje a legszélesebb egység létrehozására a katonai államcsínnyel szemben, a demokrácia visszaállításáért, azért, hogy a hondurasi nép saját maga dönthessen saját sorsáról.
Genf, jún.6.: A Nemzetközi Egyetértés XVI. találkozója «az ILO konvenciói és a szakszervezetek függetlenségének megvédéséért»
61 aktivista és szakszervezeti felelős gyűlt össze ugyanakkor, mikor valóságos államcsíny készült az ILO éves tanácskozásán a munkásmozgalom „Munkahelyért paktumba” való integrálása éerdekében a G 20 döntéseinek megfelelően.
Norbert Gbikpi-Benissan
Togo független szakszervezeti szövetsége főtitkára és a nemzetközi munkaügyi tanácskozás
dolgozói küldötte
Híven ügyelő és a veszély közeledtét jelző funkciójához, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése 16. nemzetközi találkozóján hírt adott az ILO precedens nélküli felbolydulásáról, mely olyan radikális, hogy jogosan beszéltünk államcsínyről.
A Tanácskozás résztvevői tanuskodhatnak pl. arról a «javaslatról», melyet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adminisztrációs tanácsa nyújtott be a 98. szekció napirendje módosításáról kötelező jelleggel! Holott micsoda módosításokról van szó! Lényegük: Világpaktum a munkahelyekért vagy az ILO-konvenciók védelme, a szakszervezetek függetlensége vagy azok integrálása a világkormányzatba.
Az első módosítás: a bizottságok, melyek 90 év óta alapvető munkát végeznek a Tanácskozás számára (megvizsgálják a konvenciók alkalmazását, a háromoldalú viták alapján újakat készítenek elő), s melyeknek a rendelkezésre álló 3 hét nem is elegendő, csak két hetet szánhattak erre, a harmadikat a kétnapos híres ILO-csúcsnak kellett szentelniük a világválságról.
Második módosítás: az Adminisztrációs tanács döntött a munkahely és a szociális védelem új demográfiai kontextusa vitájának elhalasztásáról és csökkentette a méltó munka általános vitájának idejét is. Holott, tudjuk jól, ezek a viták hozzák létre a konvenciók kidolgozásának feltételeit.
Harmadik módosítás: a 98. szekció sztárja a plenáris ülés a válságra adandó válaszokról a “számos állam- és kormányfő, magasszintű döntéshozó, vállalatvezető és szakszervezeti képviselő, regionális, fejlesztési intézményi és közvéleményformáló vezető részvételével» lezajlott ILO–csúcs döntéseinek szintézise.
Ezen munkák együttesének összefoglása hozza majd létre a Világpaktum a munkahelyért dokumentumot, melyet a Tanácskozásnak kell elfogadni – és ezen a ponton történne, barátaim, az ILO átalakítása a G 20 döntéseinek egyszerű társadalmi eszközévé, mely meg van győződve, hogy “a tartós globalizáció egyedüli alapja a piaci elvek alapján álló világggazdaság”.
Itt kerül teljes megvilágításba: a Világpaktum a munkahelyért vagy az ILO-konvenciók védelme. Mi is a Világpaktum tartalma?
Somavia úr, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet igazgatójának jelentése megvilágosítja számunkra. Címe «A munkahely világválságával való szembenézés», alcíme: “Visszahódítás a méltó munkára központosítva”. A dokumentum tudatja velünk, hogy a Világpaktum első elemei megvannak, idézem «az Adminisztációs Tanács és a közelmúlt regionális gyűlései, valamint az ILO körzeti háromoldalú tárgyalásai» nyújtotta orientációs bázison. A Világpaktum «nyitott és politikai opcióiban fejleszthető a kormányok, munkáltatók és a dolgozók számára nemzeti döntéshozatalra és nemzetközi koordinációra».
De, folytatja a jelentés, a Világpaktum reflexió a G 20 londoni konferenciájára és a G 8 római összejövetelére is. Ebben az esetben reflektál azokra a döntésekre is, melyek a költségvetési és monetáris erőfeszítéseket illeti a pénzügyi szektor 2015-ig 5 ezer milliárd dollárt elérő fellendítésére és támogatására. Az IMF szerepének megerősítésére is, az újabb 50 milliárd plusztámogatásra, amely így megháromszorozza forrásait 750 milliárd dollárra.
Ugyanakkor erre a periódusra, 2010-ig, millió elbocsátást jeleznek szerte a világon.
És akkor világpaktumról beszélnek a munkahelyekért. Világpaktum vagy a konvenciók? Az ILO átalakítása engedelmes eszközzé a G 20 kezében? A 8 alapvető konvenció a szervezkedési szabadság, a kollektív tárgyalások elismerése, a kényszermunka minden formájának elvetése, a gyermekmunka tiltása, a foglalkozás és munkahely szerinti diszkrimináció kiküszöbölése, de a 95-ös a bérek védelméről, a 173-as a munkaerő védelméről a munkáltató fizetésképtelensége esetén, a 158-as és a 166-os (ajánlás) az elbocsátásokról, a különösen sérülékeny 97-es és 143-as a külföldön dolgozókról, a 94-es az állami szerződésekről, a 44-es a háromoldalú tárgyalásokról, nemzetközi normákról, a 122-es a produktiv és szabadon választott munkáról, stb. – a 189 konvenció egytől egyik a dolgozókat védi.
Elvtársak, a konvenciókat a főigazgató idézett jelentése felelevenítette, de „bekeretezve”. A plenáris ülés munkája a válságról 10 tematikus témát tartalmazott a nemzetközi normák szerepéről. Egy reggel kezdődő szekció ülésén résztvettem, utána a 19 órától 21-ig tartó tematikus ülésen.
A nemzetközi munkanormákat mint teoretikus leírást vizsgálták, ratifikációjukat és tiszteletbentartásukat az állam és a munkáltatók részéről csak mint ájtatos kívánságokat. A legkevesebb, amit ebben a válságos időszakban kérhetünk: viták szervezése kényszerítő stratégia kiépítésére (a ratifikált konvenciók kötelezőek!). Nos, ilyen nem volt.
Tehát nincs stratégia-kidolgozás, sem pedig az aktuális helyzet adta új konvenciók legitim azonosítása a dolgozók elleni brutális csapások kivédésére.
A dolgozók képviselője a plenáris ülésen mindössze azt kérte, hogy az elért vívmányok ne áldoztassanak fel a válság oltárán és a Világpaktumot kössék ezen jogok őrzéséhez, tiszteletbentartásához. Ezen a ponton érhető tetten az ILO saját természetétől való eltávolodása, amit úgy kell nevezzek, hogy „regisztrációs szoba” és a G 20 döntéseinek végrehajtó eszköze lett, amit a koreai KCTU úgy jellemzett, mint «cementinjekciók a kapitalista bukott rendszer fenntartására». Az ILO természetétől való eltávolodása elsődleges cél ahhoz, hogy a munkásosztály érdekvédelmi szervezeteit integrálják a világkormányzatba – amire fel is hív a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (CSI).
A CSI követeli, idézem: «jogi referendum felállítását, mely normákból és a nemzetközi gazdasági és társadalmi szervezetekből áll - NMSZ, IMF, Világbank, Keresk.Világszerv., OECD –, megreformálja ezeket az intézményeketet, felállít egy hatékony és felelős világkormányzatot» (A CSI/Global Union együttes nyilatkozata a G20 előestéjén múlt év áprilisában).
Mi, a KCTU-val inkább azt gondoljuk, válaszolni kell a G20-nak és a denaturált ILO híveinek, válaszolni kell a CSI-nek és a Global Unionnak, hogy ezek az intézmények (IMF, Világbank, OECD, KVSZ) a válságot nem fogják tudni megoldani, mert ők maguk is cinkosok a neoliberális szabadkereskedelem, szabad befektetés és pénzügyi globalitás politikájában. A valódi megoldás a dolgozók, családjuk, népük életkörülményeinek megőrzésével kezdődik, amit az ILO kell garantáljon.
A KCTU-val együtt meg kell erősítenünk, hogy a jelen világgazdasági válság a kapitalista rendszer ellentmondásainak következménye, amit ezek az intézmények úgymond megreguláznak (a KCTU-t idézem).
Ezért van az, hogy a meghívólevél végén, amit mindannyian megkaptunk, találunk egy sorozat alternatívát, melynek a második pólusát kell választanunk.
El kell fogadni a munkáltatókkal a partnerséget vagy féltékenyen őrizni szakszervezeteink függetlenségét?
A bankok és spekulánsok támogatása felé orientálódjunk vagy a munka védelme iránti akciók irányába?
Bele kell egyzeni, hogy az ILO a G20 engedelmes eszközévé váljon vagy vissza kell térnünk eredeti konvencióihoz és normáihoz?
Integrálódnunk kell a világkormányzatba vagy a szakszervezetek történelmi hivatásának megfelelően a munkásérdekeket védeni?
Mi a második pólust választjuk.
Vitánkat folytatjuk, ott leszünk 2010-ben a nyílt világkongresszuson!
Éljen a Nemzetközi Egyetértés, éljen a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritásáért vívott harc!
A francia Független Munkáspárt (POI) levele egész Európa munkásságához
Kedves Barátaink, kedves Elvtársaink!
Valamivel több mint 4 hónap telt el 2009. február 7-8-i, párizsi Európai Munkáskonferencia óta.
Ez a négy hónap teljes mértékben megerősítette felhívásunkat, mellyel riadót fújtunk, felhívtunk az egész kontinensen való közös küzdelemre az elbocsátások megtiltásáért és az Európai Unióval való szakításért.
Néhány tény az elmúlt hetekből.
Először is az a valóságos földrengés az Európai Parlament jún. 7-i választásakor, amely során saját szemünkkel győződhettünk meg országainkban az EU és intézményeinek elutasításáról masszív munkás- és népi távolmaradás révén.
Romániai elvtársaink jelezték, hogy a távolmaradás átlagosan 75 %-os volt, a bukaresti munkásnegyedekben pedig elérte a 90 %-ot. A jelenség hasonló minden országban – ahogy pártunk, a POI nyilatkozta: «a dolgozó nép nem követte azokat, akik szerették volna elhitetni, hogy ez a választás képes szakaszt alkotni a munkásszervezetek egységéért a kormányok elleni harcban.»
Magyarországi elvtársaink jelezték, hogy a választók lehengerelték – 65%-os távolmaradás mellett – a («szocialista» és a liberális) kormánypártokat, melyek elfogadtatták a parlamenttel a nyugdíjbavonulási korhatár 65 évre emelését (s azóta még súlyosabb megszorításokat).
Brit, német, portugál… aktivisták jelezték, hogy a masszív munkás- és népi távolmaradás különös mértékben sújtotta a szocialista és szociáldemokrata pártokat: a Labour partyt, az SPD-t, a portugál szoc. pártot – általánoságban azokat, akik állítólag képesek küzdeni egy «szociális Európáért» anélkül, hogy szakítanának azzal a «népek börtönével», ami az Európai Unió.
A jún.7-i földrengés választói szinten a munkásosztály és a népek ellenállásának kifejeződése az elbocsátás-lavinával és az Unió diktálta munkásellenes intézkedésekkel szemben.
A számtalan hozzánk eljuttatott elem közül néhány:
• az ápr. 29-i szégyenletesen megtorolt gdanski hajógyári munkástüntetés az Európai Bizottság likvidációs döntése ellen, melyről a Solidarnosc informált minket;
• a 2 és félmillió olasz dolgozó ápr. 4-i római tüntetése a CGI-lel a «2009-2010 évi elbocsátások blokkolásáért»;
• sztrájkok és tüntetések Franciaországban jan. 29-én márc. 19-én, 3 millió dolgozó szüntette be a munkát és demonstrált a szakszervezeti konföderáció hívására alapjában az elbocsátási tervek ellen, aztán a „bakugrás”-, a „decentralizált”-napokon való részvétellel szemben …;
• valódi forradalmasodás követte Nagy-Britanniában a jún.7-i voksolást, a Labour party 150 képviselője ellentmondott Gordon Brown akaratának az uniós direktíva szerinti postaprivatizáció végrehajtásának. Forradalmasodás, mely a postaprivatizációt ellenző petició 4 millió aláíráson és számtalan ebbe az irányba mutató szakszervezeti indítványon nyugszik;
• a jún. 18-i lettországi tömeges szakszervezeti demonstráció az Európai Unió és az IMF által diktált megszorítások ellen: a közkiadások 10 %-os lefaragása, az állami szektor béreinek 20 %-os, a nyugdíjak 10 %-os csökkentése júl. elsejétől;
• az oroszországi Pikalevo munkásainak hét hónapos sztrájkja, akik ezzel Putyin kormányát kényszerítik az újraállamosítással való fenyegetésére abban az esetben, ha az üzemek nem nyitnak ki újból. Ez a megmozdulás egész sztrájkhullámot inspirált oroszországszerte, s ezen túl, ahogyan a kazahsztáni Alma-Ata vagonjavítási üzeme ezer munkásának sztrájkja mutatja, már a szakszervezeti bizottság is «újraállamosítást» követel;
• a szerbiai Krenjanin Shinoz vállalatának munkásai évek óta tartó harca a privatizáció eltörléséért és a cég újraállamosításáért, Raca Kragujevacka és Lapovo Zastava Elektro és Prvi maj vállalatainak munkássztrájkja és a vasúti közlekedés blokkolása vállalataik állami kézbe visszaadásáért, a mezőgazdasági, élelmiszeripari és turisztikai szakszervezet felhívása az elbocsátások megtiltásáért és a privatizált vállalatok köztulajdonbavételéért;
• német felsőoktatási hallgatók tizezreinek jelenlegi tüntetése a «Bolognai processzus» következményeivel szemben, az egyetemek privatizációs tönkretétele ellen, ahogy ezt a francia diákok is megtették;
• a jún. 22-én az Európai Bizottság előtti tejtermelő paraszti tüntetés az őket fojtogató politika ellen.
Ilyen körülmnyek között ülésezett az Európai Tanács jún. 18-19-én. Miről döntött?
Az Európai Bizottság élére egyhangúlag José Manuel Barroso újraválasztása mellett tette le a garast. Mindenki így döntött, ideértve a szocialista és szociáldemokrata miniszterelnököket és államfőket is – eleve válságot provokálva, hiszen már előtte is indignálódtak: «az európai vezetők méltatlanul nagy sebbel-lobbal igyekeznek Barrosot erőszakkal is hivatalában marasztalni».
A Tanács a demokráciát tagadta meg azzal, hogy Írországot újbóli népszavazásra kötelezte a Lisszaboni szerződésről annak érdekében, hogy a 2008. jún. 12-i nemet megkísérelje érvényteleníteni. Az ír aktivisták már most informáltak bennünket, hogy szakszervezetük a Unite és TEEU ismét a nemmel szavazásra fog szólítani.
A Tanács megerősítette «hajthatatlan ragaszkodását az államháztartási hiányok csökkentéséhez, s a stabilitási és fejlesztési paktum előírásaihoz», egyenes impulzióként példát adva Lettországban a szociális háború szégyenletes intézkedéseihez a dolgozói ellen.
Milliárdokkal – a The Economist szerint Németország GDP-jével megegyező összeggel – fosztották ki a állami költségvetést, hogy talpraállítsák a spekulánsokat. Milliárdok szolgálnak a spekuláció táplálására, az elbocsátási tervekre és üzembezárásokra, melyek a kontinens együttes pusztulásához vezet.
Barátaink, Elvtársaink!
Mindez megerősíti teljes mértékben azt, amit febr. 7- 8-án megállapítottunk, «az Európai Unió teljes csődje láttatja, hogy a harmonikus európai egység legkisebb részletének is csak egy funkciója van: a piac. A pompás kifejezés „talpraállítás” csak összehangolja mindegyikünk országában a köz kifosztását a tőkések, a bankárok, a pénzügyi spekulánsok kizárólagos javára és katasztrófába visz bennünket.»
Mindezek miatt feltesszük a kérdést: «Kiért és miért kellene a munkásosztálynak és saját védelmére létrehozott szakszervezeteinek, pártjainak elfogadni ezeket a diktátumokat és magát alávetni?»
Portugál, spanyol, francia, belga, német, svájci, olasz, szerb, magyar, moldáv, török és kazah aktivisták, akik információkat küldenek erről a küzdelemről, különféle formában elkötelezték magukat az elbocsátások megtiltása ellen.
Küzdünk az Európai Unióval való szakításért, szabad és testvéri népek Európájáért. Négy hónappal ezelőtt felhívást bocsájtottunk ki az elbocsátások ellen. Nincs itt az ideje, hogy ismét összegyűljünk, az első mérleget megvonjuk, folytassuk és kiszélesítsük küzdelmünket?
Gondolkodásra kérünk a fentiekről.
Nemzetközi kampány
Az izraeli arab vasutasokat vegyék vissza munkahelyükre!
Az ILO, a diszkrimináció minden formáját elutasító 111. konvenciójának érvényesítését!
e_mail j-p.barrois@wanadoo.fr
Minden dolgozó, minden szakszervezet és szakszervezeti tag tudomására hozzuk a nazareti Sawt El Amel szakszervezet felhívását.
Az izraeli vasút arab dolgozói elleni intézkedések sértik az összes diszkriminációellenes nemzetközi elvet, az ILO 11-es konvencióját is, melyet Izrael is ratifikált, következésképpen be kell tartania.
A jogegyenlőség elleni támadás, a diszkrimináció áldozatai az arab vasutasok.
Írjátok alá a Sawt El Amel felhívását!
Felhívás
Ez a felhívás az arab elbocsátott vasúti dolgozók közreműködésével készült
Támogassátok az izraeli arab vasutasokat munkahelyükért vívott harcukban!
Követeljétek az izraeli vasúttól, hogy módosítsa új politikáját, mely alkalmazottaitól katonai szolgálat teljesítését igényli!
Ez a politika nyíltan diszkriminatív: az arabokat távolítja el, hiszen az izraeli arab állampolgárok mentesülnek a katonai szolgálat alól
A tények:
2009 márciusában az izraeli állami vasúttársaság új politikát vezetett be, mely szerint nem alkalmaz olyan vasúti őrt, aki nem rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, vagyis azokat, akik nem teljesítettek katonai szolgálatot.
Ez a fajta politika vezet közel 150 arab vasutas elbocsátásához, akik felügyelik és karbantartják az izraeli vasúti átjárókat. A vasúttársaság nem is tagadja, hogy új politikája a hadsereg fiatal veteránjai elsőbbségének biztosítására szolgál.
Az izraeli palesztin állampolgárok mindig is szélsőségesen alulreprezentáltak voltak a közszektorban (ideértve az állami vállalatokat is) a diszkriminációellenes törvény életbelépése ellenére, a tisztviselők mindössze 5 %-a arab, holott a teljes lakosság 20 %-t alkotják.
Az arabok kizárása a közszférából elsősorban Izrael biztonsági politikájának eredménye, mely tiltja a katonai szolgálatot nem teljesített, tehát fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező arabok alkalmazását az adminisztrációban vagy közszolgáltatásban (telekommunikáció, víz-, villanyszolgáltatás, közlekedés, kikötői hatóságok, tűzoltók, stb.). Ez a nemzetbiztonságra tett hangsúly világlik ki az izraeli állami vállalatok vezetőinek életrajzából is, pl. Yitzhak 'Haki' Harel, az izraeli vasút főigazgatója az izraeli hadsereg tábornoka is volt. A hadseregtől 2006-ban ment nyugdíjba, kevéssel a Libanon ellen viselt júliusi háború után és 2007 óta áll a vasúttársaság élén.
A vasút új politikája tanulságos példája annak, hogyan távolítják el szisztematikusan az arab dolgozókat az izraeli munkaerőpiacról: először is ez azt mutatja, hogy az állambiztonságnak abszolut prioritása van az izraeli munkaügyi politikában, másodszor pedig rámutat arra, hogy a biztonságot használják fel az izraeli zsidó dolgozók javára történő kettős normák maszkírozására, ti. a vasúti őrök munkájához nem szükségeltetik a fegyverviselés; bizonyos posztokat pedig tartalékolnak a "a hadseregben nem szolgált kisebbségnek". Ebből arra következtetünk, hogy a katonai szolgálat mégsem érdemleges feltétel a munkához. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az új munkaügyi politika szintén kizárja a közelmúlt emigránsait, az ultraortodox zsidókat, a sérült embereket, a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból ellenzőket.
2009. ápr. 7-én a Tel Avivi munkaügyi bíróság felfüggesztette a vasúti dolgozók elbocsátását a bíróság következő tárgyalásáig, 2009. ápr. 19-ig. A dolgozók azonban Sawt el-Amel-ben felfedték, hogy a vasút ebben az időben már elkezdte az új sorompóőrök toborzását. 2009. ápr. 8-án a vasúttársaság válaszában a Sawt el-Amel-nek az új munkaügyi politikáját megerősítette, a döntés "gyakorlati és biztonsági megfontolások" alapján született és nem azzal a céllal, hogy "kizárják a kisebbséget".
Az izraeli vasúttársaság új munkaügyi politikáját úgy ítéljük meg, mint amely egyidőben az arab dolgozókat a munkaerőpiacról kizáró régi stratégiát folytatja, ugyanakkor az egyre erősödő gazdasági válság idején az összes, szociális és gazdasági szempontból marginalizált csoportot támadja.
Amit tehettek:
1) aláírjátok a felhívást és elkülditek : laborers@laborers-voice.org vagy somijudit@yahoo.fr
2) átadjátok ismerőseiteknek és kollégáitoknak is
3) aláírást kértek szervezetetektől/szakszervezetetektől is
4) megírjátok tiltakozásotokat az izraeli vasúttársaságnak
(felhasználhatjátok az alábbi francia nyelvű levelet):
cím : Yitzhak Harel, CEO
Israel Railways
Fax: +972 (0)3 6937480
E-mail: pniyot@rail.co.il
Küldjetek másolatot a Sawt el-Amelnak:
Sawt el-Amel
E-mail: laborers@laborers-voice.org
Fax: +972 (0)4 6080917
Tiltakozólevél:
Cher M. Yitzhak Harel,
La nouvelle politique des Chemins de fer d'Israël qui exige que les gardiens de passages á niveau aient effectué leur service militaire et soient entraînés au maniement des armes m'inquiète. Puisque les citoyens arabes d'Israël sont exemptés de service militaire, on peut supposer que la plupart, voire la totalité des gardiens de passages á niveau arabes seront licenciés suite á cette décision.
Cela va á l'encontre du droit fondamental de tous les travailleurs á l'égalité et á la non-discrimination dans l'emploi, et en conséquence, il faut modifier cette politique.
J'aimerais beaucoup connaître votre position á ce sujet.
Bien á vous,
(alàiràs)
A felhívás kezdeményezői:
Taher Jayousi, travailleur des chemins de fer, Assad Salami, travailleur des chemins de fer, Ibrahim Nasrallah, travailleur des chemins de fer, Luqman Salami, travailleur des chemins de fer, Mustapha Matani, travailleur des chemins de fer, Karim Qadi, travailleur des chemins de fer, Ali Rabus, travailleur des chemins de fer, Yussef Nasrallah, travailleur des chemins de fer, Amir Hamoudi, travailleur des chemins de fer, Ahmad Hamoudi, travailleur des chemins de fer, Sawt el-Amel/The Laborer's Voice, Jibran Naddaf, président de Sawt el-Amel, Wehbe Badarne, directeur de Sawt el-Amel, Marie Badarne, relations internationales de Sawt el-Amel, Fakher Badarne, Jeunes Travailleurs de Sawt el-Amel, Auni Banna, Avocat, membre du bureau de Sawt el-Amel, Haifa Shehadi, membre du bureau de Sawt el-Amel, Maha Krayyem, Programme des femmes Sawt el-Amel.
A Sawt El Amel és a vasutasok anyagi támogatása
FSFN
számla LCL 30002-00441-0000008791R-5
IBAN : FR89 3000 2004 4100 0000 8791 R05/
BIC : CRLYFRPP
Csatlakozom a felhíváshoz:
Név:
Utónév:
Szakszervezet:
Cím:
Mail:
Honduras
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kommünikéje
Le az államcsínnyel!
A hondurasi dolgozók és nép támogatását!
A Nemzetközi Egyetértés a hondurasi munkás és népi szervezetektől kapott felhívást azt kérve, hogy a dolgozók mindenütt mutassák ki szimpátiájukat és szolidaritásukat a hondurasi nép iránt, mely az oligarchák alkotmányozó nemzetgyűlést megakadályozó katonai államcsínyét kénytelen elviselni.
Az Egyetértés felhívja az összes szervezetet és aktivistát, hogy országukban és nemzetközi szinten a legszélesebb kampányt folytassák Honduras népe támogatására és ezzel együtt követeljük a demokratikus szabadságjogok helyreállítását.
-------
A hondurasi elnök, Manuel Zelaya népszavazáshoz készült az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása éredekében, mikor a hadsereg vezérkara államcsínyt elkövetve az országból száműzte.
Dolgozók és fiatalok tízezrei követelték az első naptól kezdve visszatérését. Vasárnap több mint százezeren gyűltek össze Zelaya visszatérésének hírére, repülőgépének leszállását végül is harckocsikkal akadályozták meg a főváros repülőterén, Tugucigalpan. A hadsereg a tömegbe lőtt, több halott és tucatnyi sebesült.
A tüntetések folytatódnak, a tömegek nem fogadják el a javasolt «békéltető tárgyalásokat» a puccsistákkal. A dolgozók, a fiatalok, a nép követelése az államcsíny leállítása, a demokratikus szabadságjogok visszállítása, a választott elnök visszatérése, az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása.
Honduras 3 szakszervezeti szövetsége általános sztrájkra szólít a represszió, a katonák jelenléte ellen az elnöki palotában és Tegucugalpa utcáin.
A parasztszervezetek koordinációs bizottsága az államcsínyt a „nemzeti oligarchák és a jobboldal kétségbeesett akciójának” minősítette, mellyel «a tőke, nevezetesen a multinacionális vállalatok érdekeit védi».
Az egész kontinensen a brazil CUT, a perui CGTP, az uruguay-i PIT-CNT d’Uruguay, a chilei CUT … elítélik az államcsínyt és tüntetéseket szerveznek ellene szolidaritásként a hondurasi néppel és dolgozókkal. Még nemzeti menetre is felszólítanak a «demokrácia védelmében», «a fasiszta-imperalista államcsíny ellen».
A latin-amerikai kormányok is elítélték. Obama Clinton asszonyon keresztül tudatta, hogy csak Zelaya kormányát ismeri el, de újságírók kiderítették, hogy az USA nagykövete tárgyalásokat folytatott a katonákkal 3 nappal az államcsíny előtt.
A Nemzetközi Egyetértés, melyet 1991-ben, Barcelonában a Háború és kizsákmányolás elleni nyilatkozat alapján jött létre és aktivistákat, csoportokat, különböző irányzatokhoz tartozó munkásszervezeteket tudhat soraiban a világ minden részéről, elkötelezett a munkásmozgalom függetlensége, a munkás- és demokratikus jogok védelme, a népek szuverenitása iránt, s úgy ítéli, hogy a hondurasi nép küzdelme demokráciája és függetlensége védelméért, energiaforrásai államosítása vagy állami fenntartása érdekében az amerikai kontinens népei hasonló jellegű harcának része.
A lehető legszélesebb egységét az államcsíny ellen, a demokráciáért, a hondurasi nép megkérdőjelezhetetlen jogáért: saját sorsa feletti önrendelkezéséért!
Le az államcsínnyel!
Párizs,2009.júl.7.
Daniel Gluckstein, az Egyetértés koordinátora
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Tartalom:
Genf: a Nemzetközi Egyetértés 16. találkozója «az ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének megvédéséért», Norbert Gbikpi-Benissan, a togoi UNSIT (független szakszervezeti szövetség) főtitkárának és a nemzetközi munkaügyi konferencia küldöttének hozzászólása a 98. rendes évi ILO-szekció napirendjének módosításáról.
A francia Független Munkáspárt (POI) levele a 2009. febr. 7-8-i munkástanácskozás résztvevőihez: «Mi, akik egész Európában küzdünk az Európai Unióval való szakításért és az európai népek szabad és testvéri szövetségéért, négy hónappal ezelőtt felhívást intéztünk az egész munkásmozgalomhoz az elbocsátások megtiltása érdekében megvalósítandó, minden egyéb feltétel nélküli egységért. Itt az ideje a mérleg megvonásának, újbóli találkozásunknak, hogy ezt a harcot folytassuk és kiszélesítsük!».
Nemzetközi kampány a nazareti Sawt El Amel szakszervezet kezdeményezésére az izraeli arab vasutasok munkahelyének helyreállításáért és az ILO 111. konvenciójának tiszteletben tartásáért a munkahelyi diszkrimináció ellen.
Honduras – a Nemzetközi Egyetértés kommünikéje a legszélesebb egység létrehozására a katonai államcsínnyel szemben, a demokrácia visszaállításáért, azért, hogy a hondurasi nép saját maga dönthessen saját sorsáról.
Genf, jún.6.: A Nemzetközi Egyetértés XVI. találkozója «az ILO konvenciói és a szakszervezetek függetlenségének megvédéséért»
61 aktivista és szakszervezeti felelős gyűlt össze ugyanakkor, mikor valóságos államcsíny készült az ILO éves tanácskozásán a munkásmozgalom „Munkahelyért paktumba” való integrálása éerdekében a G 20 döntéseinek megfelelően.
Norbert Gbikpi-Benissan
Togo független szakszervezeti szövetsége főtitkára és a nemzetközi munkaügyi tanácskozás
dolgozói küldötte
Híven ügyelő és a veszély közeledtét jelző funkciójához, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése 16. nemzetközi találkozóján hírt adott az ILO precedens nélküli felbolydulásáról, mely olyan radikális, hogy jogosan beszéltünk államcsínyről.
A Tanácskozás résztvevői tanuskodhatnak pl. arról a «javaslatról», melyet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adminisztrációs tanácsa nyújtott be a 98. szekció napirendje módosításáról kötelező jelleggel! Holott micsoda módosításokról van szó! Lényegük: Világpaktum a munkahelyekért vagy az ILO-konvenciók védelme, a szakszervezetek függetlensége vagy azok integrálása a világkormányzatba.
Az első módosítás: a bizottságok, melyek 90 év óta alapvető munkát végeznek a Tanácskozás számára (megvizsgálják a konvenciók alkalmazását, a háromoldalú viták alapján újakat készítenek elő), s melyeknek a rendelkezésre álló 3 hét nem is elegendő, csak két hetet szánhattak erre, a harmadikat a kétnapos híres ILO-csúcsnak kellett szentelniük a világválságról.
Második módosítás: az Adminisztrációs tanács döntött a munkahely és a szociális védelem új demográfiai kontextusa vitájának elhalasztásáról és csökkentette a méltó munka általános vitájának idejét is. Holott, tudjuk jól, ezek a viták hozzák létre a konvenciók kidolgozásának feltételeit.
Harmadik módosítás: a 98. szekció sztárja a plenáris ülés a válságra adandó válaszokról a “számos állam- és kormányfő, magasszintű döntéshozó, vállalatvezető és szakszervezeti képviselő, regionális, fejlesztési intézményi és közvéleményformáló vezető részvételével» lezajlott ILO–csúcs döntéseinek szintézise.
Ezen munkák együttesének összefoglása hozza majd létre a Világpaktum a munkahelyért dokumentumot, melyet a Tanácskozásnak kell elfogadni – és ezen a ponton történne, barátaim, az ILO átalakítása a G 20 döntéseinek egyszerű társadalmi eszközévé, mely meg van győződve, hogy “a tartós globalizáció egyedüli alapja a piaci elvek alapján álló világggazdaság”.
Itt kerül teljes megvilágításba: a Világpaktum a munkahelyért vagy az ILO-konvenciók védelme. Mi is a Világpaktum tartalma?
Somavia úr, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet igazgatójának jelentése megvilágosítja számunkra. Címe «A munkahely világválságával való szembenézés», alcíme: “Visszahódítás a méltó munkára központosítva”. A dokumentum tudatja velünk, hogy a Világpaktum első elemei megvannak, idézem «az Adminisztációs Tanács és a közelmúlt regionális gyűlései, valamint az ILO körzeti háromoldalú tárgyalásai» nyújtotta orientációs bázison. A Világpaktum «nyitott és politikai opcióiban fejleszthető a kormányok, munkáltatók és a dolgozók számára nemzeti döntéshozatalra és nemzetközi koordinációra».
De, folytatja a jelentés, a Világpaktum reflexió a G 20 londoni konferenciájára és a G 8 római összejövetelére is. Ebben az esetben reflektál azokra a döntésekre is, melyek a költségvetési és monetáris erőfeszítéseket illeti a pénzügyi szektor 2015-ig 5 ezer milliárd dollárt elérő fellendítésére és támogatására. Az IMF szerepének megerősítésére is, az újabb 50 milliárd plusztámogatásra, amely így megháromszorozza forrásait 750 milliárd dollárra.
Ugyanakkor erre a periódusra, 2010-ig, millió elbocsátást jeleznek szerte a világon.
És akkor világpaktumról beszélnek a munkahelyekért. Világpaktum vagy a konvenciók? Az ILO átalakítása engedelmes eszközzé a G 20 kezében? A 8 alapvető konvenció a szervezkedési szabadság, a kollektív tárgyalások elismerése, a kényszermunka minden formájának elvetése, a gyermekmunka tiltása, a foglalkozás és munkahely szerinti diszkrimináció kiküszöbölése, de a 95-ös a bérek védelméről, a 173-as a munkaerő védelméről a munkáltató fizetésképtelensége esetén, a 158-as és a 166-os (ajánlás) az elbocsátásokról, a különösen sérülékeny 97-es és 143-as a külföldön dolgozókról, a 94-es az állami szerződésekről, a 44-es a háromoldalú tárgyalásokról, nemzetközi normákról, a 122-es a produktiv és szabadon választott munkáról, stb. – a 189 konvenció egytől egyik a dolgozókat védi.
Elvtársak, a konvenciókat a főigazgató idézett jelentése felelevenítette, de „bekeretezve”. A plenáris ülés munkája a válságról 10 tematikus témát tartalmazott a nemzetközi normák szerepéről. Egy reggel kezdődő szekció ülésén résztvettem, utána a 19 órától 21-ig tartó tematikus ülésen.
A nemzetközi munkanormákat mint teoretikus leírást vizsgálták, ratifikációjukat és tiszteletbentartásukat az állam és a munkáltatók részéről csak mint ájtatos kívánságokat. A legkevesebb, amit ebben a válságos időszakban kérhetünk: viták szervezése kényszerítő stratégia kiépítésére (a ratifikált konvenciók kötelezőek!). Nos, ilyen nem volt.
Tehát nincs stratégia-kidolgozás, sem pedig az aktuális helyzet adta új konvenciók legitim azonosítása a dolgozók elleni brutális csapások kivédésére.
A dolgozók képviselője a plenáris ülésen mindössze azt kérte, hogy az elért vívmányok ne áldoztassanak fel a válság oltárán és a Világpaktumot kössék ezen jogok őrzéséhez, tiszteletbentartásához. Ezen a ponton érhető tetten az ILO saját természetétől való eltávolodása, amit úgy kell nevezzek, hogy „regisztrációs szoba” és a G 20 döntéseinek végrehajtó eszköze lett, amit a koreai KCTU úgy jellemzett, mint «cementinjekciók a kapitalista bukott rendszer fenntartására». Az ILO természetétől való eltávolodása elsődleges cél ahhoz, hogy a munkásosztály érdekvédelmi szervezeteit integrálják a világkormányzatba – amire fel is hív a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (CSI).
A CSI követeli, idézem: «jogi referendum felállítását, mely normákból és a nemzetközi gazdasági és társadalmi szervezetekből áll - NMSZ, IMF, Világbank, Keresk.Világszerv., OECD –, megreformálja ezeket az intézményeketet, felállít egy hatékony és felelős világkormányzatot» (A CSI/Global Union együttes nyilatkozata a G20 előestéjén múlt év áprilisában).
Mi, a KCTU-val inkább azt gondoljuk, válaszolni kell a G20-nak és a denaturált ILO híveinek, válaszolni kell a CSI-nek és a Global Unionnak, hogy ezek az intézmények (IMF, Világbank, OECD, KVSZ) a válságot nem fogják tudni megoldani, mert ők maguk is cinkosok a neoliberális szabadkereskedelem, szabad befektetés és pénzügyi globalitás politikájában. A valódi megoldás a dolgozók, családjuk, népük életkörülményeinek megőrzésével kezdődik, amit az ILO kell garantáljon.
A KCTU-val együtt meg kell erősítenünk, hogy a jelen világgazdasági válság a kapitalista rendszer ellentmondásainak következménye, amit ezek az intézmények úgymond megreguláznak (a KCTU-t idézem).
Ezért van az, hogy a meghívólevél végén, amit mindannyian megkaptunk, találunk egy sorozat alternatívát, melynek a második pólusát kell választanunk.
El kell fogadni a munkáltatókkal a partnerséget vagy féltékenyen őrizni szakszervezeteink függetlenségét?
A bankok és spekulánsok támogatása felé orientálódjunk vagy a munka védelme iránti akciók irányába?
Bele kell egyzeni, hogy az ILO a G20 engedelmes eszközévé váljon vagy vissza kell térnünk eredeti konvencióihoz és normáihoz?
Integrálódnunk kell a világkormányzatba vagy a szakszervezetek történelmi hivatásának megfelelően a munkásérdekeket védeni?
Mi a második pólust választjuk.
Vitánkat folytatjuk, ott leszünk 2010-ben a nyílt világkongresszuson!
Éljen a Nemzetközi Egyetértés, éljen a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritásáért vívott harc!
A francia Független Munkáspárt (POI) levele egész Európa munkásságához
Kedves Barátaink, kedves Elvtársaink!
Valamivel több mint 4 hónap telt el 2009. február 7-8-i, párizsi Európai Munkáskonferencia óta.
Ez a négy hónap teljes mértékben megerősítette felhívásunkat, mellyel riadót fújtunk, felhívtunk az egész kontinensen való közös küzdelemre az elbocsátások megtiltásáért és az Európai Unióval való szakításért.
Néhány tény az elmúlt hetekből.
Először is az a valóságos földrengés az Európai Parlament jún. 7-i választásakor, amely során saját szemünkkel győződhettünk meg országainkban az EU és intézményeinek elutasításáról masszív munkás- és népi távolmaradás révén.
Romániai elvtársaink jelezték, hogy a távolmaradás átlagosan 75 %-os volt, a bukaresti munkásnegyedekben pedig elérte a 90 %-ot. A jelenség hasonló minden országban – ahogy pártunk, a POI nyilatkozta: «a dolgozó nép nem követte azokat, akik szerették volna elhitetni, hogy ez a választás képes szakaszt alkotni a munkásszervezetek egységéért a kormányok elleni harcban.»
Magyarországi elvtársaink jelezték, hogy a választók lehengerelték – 65%-os távolmaradás mellett – a («szocialista» és a liberális) kormánypártokat, melyek elfogadtatták a parlamenttel a nyugdíjbavonulási korhatár 65 évre emelését (s azóta még súlyosabb megszorításokat).
Brit, német, portugál… aktivisták jelezték, hogy a masszív munkás- és népi távolmaradás különös mértékben sújtotta a szocialista és szociáldemokrata pártokat: a Labour partyt, az SPD-t, a portugál szoc. pártot – általánoságban azokat, akik állítólag képesek küzdeni egy «szociális Európáért» anélkül, hogy szakítanának azzal a «népek börtönével», ami az Európai Unió.
A jún.7-i földrengés választói szinten a munkásosztály és a népek ellenállásának kifejeződése az elbocsátás-lavinával és az Unió diktálta munkásellenes intézkedésekkel szemben.
A számtalan hozzánk eljuttatott elem közül néhány:
• az ápr. 29-i szégyenletesen megtorolt gdanski hajógyári munkástüntetés az Európai Bizottság likvidációs döntése ellen, melyről a Solidarnosc informált minket;
• a 2 és félmillió olasz dolgozó ápr. 4-i római tüntetése a CGI-lel a «2009-2010 évi elbocsátások blokkolásáért»;
• sztrájkok és tüntetések Franciaországban jan. 29-én márc. 19-én, 3 millió dolgozó szüntette be a munkát és demonstrált a szakszervezeti konföderáció hívására alapjában az elbocsátási tervek ellen, aztán a „bakugrás”-, a „decentralizált”-napokon való részvétellel szemben …;
• valódi forradalmasodás követte Nagy-Britanniában a jún.7-i voksolást, a Labour party 150 képviselője ellentmondott Gordon Brown akaratának az uniós direktíva szerinti postaprivatizáció végrehajtásának. Forradalmasodás, mely a postaprivatizációt ellenző petició 4 millió aláíráson és számtalan ebbe az irányba mutató szakszervezeti indítványon nyugszik;
• a jún. 18-i lettországi tömeges szakszervezeti demonstráció az Európai Unió és az IMF által diktált megszorítások ellen: a közkiadások 10 %-os lefaragása, az állami szektor béreinek 20 %-os, a nyugdíjak 10 %-os csökkentése júl. elsejétől;
• az oroszországi Pikalevo munkásainak hét hónapos sztrájkja, akik ezzel Putyin kormányát kényszerítik az újraállamosítással való fenyegetésére abban az esetben, ha az üzemek nem nyitnak ki újból. Ez a megmozdulás egész sztrájkhullámot inspirált oroszországszerte, s ezen túl, ahogyan a kazahsztáni Alma-Ata vagonjavítási üzeme ezer munkásának sztrájkja mutatja, már a szakszervezeti bizottság is «újraállamosítást» követel;
• a szerbiai Krenjanin Shinoz vállalatának munkásai évek óta tartó harca a privatizáció eltörléséért és a cég újraállamosításáért, Raca Kragujevacka és Lapovo Zastava Elektro és Prvi maj vállalatainak munkássztrájkja és a vasúti közlekedés blokkolása vállalataik állami kézbe visszaadásáért, a mezőgazdasági, élelmiszeripari és turisztikai szakszervezet felhívása az elbocsátások megtiltásáért és a privatizált vállalatok köztulajdonbavételéért;
• német felsőoktatási hallgatók tizezreinek jelenlegi tüntetése a «Bolognai processzus» következményeivel szemben, az egyetemek privatizációs tönkretétele ellen, ahogy ezt a francia diákok is megtették;
• a jún. 22-én az Európai Bizottság előtti tejtermelő paraszti tüntetés az őket fojtogató politika ellen.
Ilyen körülmnyek között ülésezett az Európai Tanács jún. 18-19-én. Miről döntött?
Az Európai Bizottság élére egyhangúlag José Manuel Barroso újraválasztása mellett tette le a garast. Mindenki így döntött, ideértve a szocialista és szociáldemokrata miniszterelnököket és államfőket is – eleve válságot provokálva, hiszen már előtte is indignálódtak: «az európai vezetők méltatlanul nagy sebbel-lobbal igyekeznek Barrosot erőszakkal is hivatalában marasztalni».
A Tanács a demokráciát tagadta meg azzal, hogy Írországot újbóli népszavazásra kötelezte a Lisszaboni szerződésről annak érdekében, hogy a 2008. jún. 12-i nemet megkísérelje érvényteleníteni. Az ír aktivisták már most informáltak bennünket, hogy szakszervezetük a Unite és TEEU ismét a nemmel szavazásra fog szólítani.
A Tanács megerősítette «hajthatatlan ragaszkodását az államháztartási hiányok csökkentéséhez, s a stabilitási és fejlesztési paktum előírásaihoz», egyenes impulzióként példát adva Lettországban a szociális háború szégyenletes intézkedéseihez a dolgozói ellen.
Milliárdokkal – a The Economist szerint Németország GDP-jével megegyező összeggel – fosztották ki a állami költségvetést, hogy talpraállítsák a spekulánsokat. Milliárdok szolgálnak a spekuláció táplálására, az elbocsátási tervekre és üzembezárásokra, melyek a kontinens együttes pusztulásához vezet.
Barátaink, Elvtársaink!
Mindez megerősíti teljes mértékben azt, amit febr. 7- 8-án megállapítottunk, «az Európai Unió teljes csődje láttatja, hogy a harmonikus európai egység legkisebb részletének is csak egy funkciója van: a piac. A pompás kifejezés „talpraállítás” csak összehangolja mindegyikünk országában a köz kifosztását a tőkések, a bankárok, a pénzügyi spekulánsok kizárólagos javára és katasztrófába visz bennünket.»
Mindezek miatt feltesszük a kérdést: «Kiért és miért kellene a munkásosztálynak és saját védelmére létrehozott szakszervezeteinek, pártjainak elfogadni ezeket a diktátumokat és magát alávetni?»
Portugál, spanyol, francia, belga, német, svájci, olasz, szerb, magyar, moldáv, török és kazah aktivisták, akik információkat küldenek erről a küzdelemről, különféle formában elkötelezték magukat az elbocsátások megtiltása ellen.
Küzdünk az Európai Unióval való szakításért, szabad és testvéri népek Európájáért. Négy hónappal ezelőtt felhívást bocsájtottunk ki az elbocsátások ellen. Nincs itt az ideje, hogy ismét összegyűljünk, az első mérleget megvonjuk, folytassuk és kiszélesítsük küzdelmünket?
Gondolkodásra kérünk a fentiekről.
Nemzetközi kampány
Az izraeli arab vasutasokat vegyék vissza munkahelyükre!
Az ILO, a diszkrimináció minden formáját elutasító 111. konvenciójának érvényesítését!
e_mail j-p.barrois@wanadoo.fr
Minden dolgozó, minden szakszervezet és szakszervezeti tag tudomására hozzuk a nazareti Sawt El Amel szakszervezet felhívását.
Az izraeli vasút arab dolgozói elleni intézkedések sértik az összes diszkriminációellenes nemzetközi elvet, az ILO 11-es konvencióját is, melyet Izrael is ratifikált, következésképpen be kell tartania.
A jogegyenlőség elleni támadás, a diszkrimináció áldozatai az arab vasutasok.
Írjátok alá a Sawt El Amel felhívását!
Felhívás
Ez a felhívás az arab elbocsátott vasúti dolgozók közreműködésével készült
Támogassátok az izraeli arab vasutasokat munkahelyükért vívott harcukban!
Követeljétek az izraeli vasúttól, hogy módosítsa új politikáját, mely alkalmazottaitól katonai szolgálat teljesítését igényli!
Ez a politika nyíltan diszkriminatív: az arabokat távolítja el, hiszen az izraeli arab állampolgárok mentesülnek a katonai szolgálat alól
A tények:
2009 márciusában az izraeli állami vasúttársaság új politikát vezetett be, mely szerint nem alkalmaz olyan vasúti őrt, aki nem rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, vagyis azokat, akik nem teljesítettek katonai szolgálatot.
Ez a fajta politika vezet közel 150 arab vasutas elbocsátásához, akik felügyelik és karbantartják az izraeli vasúti átjárókat. A vasúttársaság nem is tagadja, hogy új politikája a hadsereg fiatal veteránjai elsőbbségének biztosítására szolgál.
Az izraeli palesztin állampolgárok mindig is szélsőségesen alulreprezentáltak voltak a közszektorban (ideértve az állami vállalatokat is) a diszkriminációellenes törvény életbelépése ellenére, a tisztviselők mindössze 5 %-a arab, holott a teljes lakosság 20 %-t alkotják.
Az arabok kizárása a közszférából elsősorban Izrael biztonsági politikájának eredménye, mely tiltja a katonai szolgálatot nem teljesített, tehát fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező arabok alkalmazását az adminisztrációban vagy közszolgáltatásban (telekommunikáció, víz-, villanyszolgáltatás, közlekedés, kikötői hatóságok, tűzoltók, stb.). Ez a nemzetbiztonságra tett hangsúly világlik ki az izraeli állami vállalatok vezetőinek életrajzából is, pl. Yitzhak 'Haki' Harel, az izraeli vasút főigazgatója az izraeli hadsereg tábornoka is volt. A hadseregtől 2006-ban ment nyugdíjba, kevéssel a Libanon ellen viselt júliusi háború után és 2007 óta áll a vasúttársaság élén.
A vasút új politikája tanulságos példája annak, hogyan távolítják el szisztematikusan az arab dolgozókat az izraeli munkaerőpiacról: először is ez azt mutatja, hogy az állambiztonságnak abszolut prioritása van az izraeli munkaügyi politikában, másodszor pedig rámutat arra, hogy a biztonságot használják fel az izraeli zsidó dolgozók javára történő kettős normák maszkírozására, ti. a vasúti őrök munkájához nem szükségeltetik a fegyverviselés; bizonyos posztokat pedig tartalékolnak a "a hadseregben nem szolgált kisebbségnek". Ebből arra következtetünk, hogy a katonai szolgálat mégsem érdemleges feltétel a munkához. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az új munkaügyi politika szintén kizárja a közelmúlt emigránsait, az ultraortodox zsidókat, a sérült embereket, a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból ellenzőket.
2009. ápr. 7-én a Tel Avivi munkaügyi bíróság felfüggesztette a vasúti dolgozók elbocsátását a bíróság következő tárgyalásáig, 2009. ápr. 19-ig. A dolgozók azonban Sawt el-Amel-ben felfedték, hogy a vasút ebben az időben már elkezdte az új sorompóőrök toborzását. 2009. ápr. 8-án a vasúttársaság válaszában a Sawt el-Amel-nek az új munkaügyi politikáját megerősítette, a döntés "gyakorlati és biztonsági megfontolások" alapján született és nem azzal a céllal, hogy "kizárják a kisebbséget".
Az izraeli vasúttársaság új munkaügyi politikáját úgy ítéljük meg, mint amely egyidőben az arab dolgozókat a munkaerőpiacról kizáró régi stratégiát folytatja, ugyanakkor az egyre erősödő gazdasági válság idején az összes, szociális és gazdasági szempontból marginalizált csoportot támadja.
Amit tehettek:
1) aláírjátok a felhívást és elkülditek : laborers@laborers-voice.org vagy somijudit@yahoo.fr
2) átadjátok ismerőseiteknek és kollégáitoknak is
3) aláírást kértek szervezetetektől/szakszervezetetektől is
4) megírjátok tiltakozásotokat az izraeli vasúttársaságnak
(felhasználhatjátok az alábbi francia nyelvű levelet):
cím : Yitzhak Harel, CEO
Israel Railways
Fax: +972 (0)3 6937480
E-mail: pniyot@rail.co.il
Küldjetek másolatot a Sawt el-Amelnak:
Sawt el-Amel
E-mail: laborers@laborers-voice.org
Fax: +972 (0)4 6080917
Tiltakozólevél:
Cher M. Yitzhak Harel,
La nouvelle politique des Chemins de fer d'Israël qui exige que les gardiens de passages á niveau aient effectué leur service militaire et soient entraînés au maniement des armes m'inquiète. Puisque les citoyens arabes d'Israël sont exemptés de service militaire, on peut supposer que la plupart, voire la totalité des gardiens de passages á niveau arabes seront licenciés suite á cette décision.
Cela va á l'encontre du droit fondamental de tous les travailleurs á l'égalité et á la non-discrimination dans l'emploi, et en conséquence, il faut modifier cette politique.
J'aimerais beaucoup connaître votre position á ce sujet.
Bien á vous,
(alàiràs)
A felhívás kezdeményezői:
Taher Jayousi, travailleur des chemins de fer, Assad Salami, travailleur des chemins de fer, Ibrahim Nasrallah, travailleur des chemins de fer, Luqman Salami, travailleur des chemins de fer, Mustapha Matani, travailleur des chemins de fer, Karim Qadi, travailleur des chemins de fer, Ali Rabus, travailleur des chemins de fer, Yussef Nasrallah, travailleur des chemins de fer, Amir Hamoudi, travailleur des chemins de fer, Ahmad Hamoudi, travailleur des chemins de fer, Sawt el-Amel/The Laborer's Voice, Jibran Naddaf, président de Sawt el-Amel, Wehbe Badarne, directeur de Sawt el-Amel, Marie Badarne, relations internationales de Sawt el-Amel, Fakher Badarne, Jeunes Travailleurs de Sawt el-Amel, Auni Banna, Avocat, membre du bureau de Sawt el-Amel, Haifa Shehadi, membre du bureau de Sawt el-Amel, Maha Krayyem, Programme des femmes Sawt el-Amel.
A Sawt El Amel és a vasutasok anyagi támogatása
FSFN
számla LCL 30002-00441-0000008791R-5
IBAN : FR89 3000 2004 4100 0000 8791 R05/
BIC : CRLYFRPP
Csatlakozom a felhíváshoz:
Név:
Utónév:
Szakszervezet:
Cím:
Mail:
Honduras
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kommünikéje
Le az államcsínnyel!
A hondurasi dolgozók és nép támogatását!
A Nemzetközi Egyetértés a hondurasi munkás és népi szervezetektől kapott felhívást azt kérve, hogy a dolgozók mindenütt mutassák ki szimpátiájukat és szolidaritásukat a hondurasi nép iránt, mely az oligarchák alkotmányozó nemzetgyűlést megakadályozó katonai államcsínyét kénytelen elviselni.
Az Egyetértés felhívja az összes szervezetet és aktivistát, hogy országukban és nemzetközi szinten a legszélesebb kampányt folytassák Honduras népe támogatására és ezzel együtt követeljük a demokratikus szabadságjogok helyreállítását.
-------
A hondurasi elnök, Manuel Zelaya népszavazáshoz készült az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása éredekében, mikor a hadsereg vezérkara államcsínyt elkövetve az országból száműzte.
Dolgozók és fiatalok tízezrei követelték az első naptól kezdve visszatérését. Vasárnap több mint százezeren gyűltek össze Zelaya visszatérésének hírére, repülőgépének leszállását végül is harckocsikkal akadályozták meg a főváros repülőterén, Tugucigalpan. A hadsereg a tömegbe lőtt, több halott és tucatnyi sebesült.
A tüntetések folytatódnak, a tömegek nem fogadják el a javasolt «békéltető tárgyalásokat» a puccsistákkal. A dolgozók, a fiatalok, a nép követelése az államcsíny leállítása, a demokratikus szabadságjogok visszállítása, a választott elnök visszatérése, az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása.
Honduras 3 szakszervezeti szövetsége általános sztrájkra szólít a represszió, a katonák jelenléte ellen az elnöki palotában és Tegucugalpa utcáin.
A parasztszervezetek koordinációs bizottsága az államcsínyt a „nemzeti oligarchák és a jobboldal kétségbeesett akciójának” minősítette, mellyel «a tőke, nevezetesen a multinacionális vállalatok érdekeit védi».
Az egész kontinensen a brazil CUT, a perui CGTP, az uruguay-i PIT-CNT d’Uruguay, a chilei CUT … elítélik az államcsínyt és tüntetéseket szerveznek ellene szolidaritásként a hondurasi néppel és dolgozókkal. Még nemzeti menetre is felszólítanak a «demokrácia védelmében», «a fasiszta-imperalista államcsíny ellen».
A latin-amerikai kormányok is elítélték. Obama Clinton asszonyon keresztül tudatta, hogy csak Zelaya kormányát ismeri el, de újságírók kiderítették, hogy az USA nagykövete tárgyalásokat folytatott a katonákkal 3 nappal az államcsíny előtt.
A Nemzetközi Egyetértés, melyet 1991-ben, Barcelonában a Háború és kizsákmányolás elleni nyilatkozat alapján jött létre és aktivistákat, csoportokat, különböző irányzatokhoz tartozó munkásszervezeteket tudhat soraiban a világ minden részéről, elkötelezett a munkásmozgalom függetlensége, a munkás- és demokratikus jogok védelme, a népek szuverenitása iránt, s úgy ítéli, hogy a hondurasi nép küzdelme demokráciája és függetlensége védelméért, energiaforrásai államosítása vagy állami fenntartása érdekében az amerikai kontinens népei hasonló jellegű harcának része.
A lehető legszélesebb egységét az államcsíny ellen, a demokráciáért, a hondurasi nép megkérdőjelezhetetlen jogáért: saját sorsa feletti önrendelkezéséért!
Le az államcsínnyel!
Párizs,2009.júl.7.
Daniel Gluckstein, az Egyetértés koordinátora
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2009. július 19., vasárnap
Elemzés
A magyar baloldal - hasonlóan a nemzetközihez - mindeddig nem volt képes olyan választ adni a globális kapitalizmus kihívásaira, amellyel a
társadalmi baloldal tömegeit maga mögé tudta volna állítani. Ennek egyik következménye a szélsőjobboldal előretörése, amely ezekre a problémákra leegyszerűsített válaszokat ad, a nemzeti (esetleg vallási) azonosságra hivatkozik és kisebbségi csoportokat tesz meg bűnbakokká. Ezt a kérdést sem rendőri eszközökkel, sem pusztán antifasiszta mozgósítással nem lehet megoldani. Az utóbbi során ugyanis rendszeresen olyan erőkkel kell együttesen fellépni, amelyek - neoliberális gazdaságpolitikájuk révén - maguk is okozói, sőt, fő okozói az ordas eszmék terjedésének. A masírozó jobboldal 2006 őszétől, a "reformpolitika" kiteljesedésétől lett állandó főszereplő az utcákon!
Fasisztának lenni 1945 óta nem tartozik a vállalható cimkék közé, maguk a hazai szélsőjobbosok sem veszik magukra ezt az inget. Ezért megragadni csupán az antifasizmusnál kétségtelenül kevés konfliktust, vitát provokáló, bárki által vállalható magatartás, a mainstream nem köthet bele, ugyanekkor határozottan terméketlen, nem mozgatja meg a napról napra nehezebben élő tömegeket, sőt még az értelmiséget sem nagyon. A kormánynak és a mögötte álló hazai és külföldi tőkés csoportoknak viszont nagyon jól jön, ha az egész közvélemény naponta a Jobbik meg a gárda marginalizálásán töri a fejét, ahelyett, hogy arra figyelne, mi lesz a máris lehetetlen helyzetbe hozott egészségüggyel az év végéig, vagy arra, kinek a bőrére fog menni a MÁV-tól elvonandó 40 milliárd forint... hogy azokról a gyanús ügyekről ne is beszéljünk, amelyek mögött sokan a vízvagyon privatizálását sejtik, vagy éppen természeti értékeink felháborító kiárusítását, mint a sukorói kaszinócentrum esetében. A baloldalnak szövetségi politikájában a zöld mozgalmak felé kellene fordulnia, amelyek legalább annyira antifasiszták, mint a liberálisok. Ebben a kapcsolatkeresésben arról is meg kell győzni az ökológiai mozgalmakat, hogy az ő céljaikat következetesen csak baloldali módon lehet képviselni, ellenkező esetben széles rétegeket kellene kirekeszteni az ökopolitika általuk is szorgalmazott áldásaiból. A XXI. század legfontosabb problémái ökológiai jellegűek lesznek, kezdve a klímaváltozástól a vízproblémán át a világ népességének élelmezéséig.
Kritikánkban nem állhatunk meg a határokon belül. Bármennyire súlyos felelősség terheli is a magyar "balközép" kormányokat és az őket kritikátlanul támogató pártokat, ezt a politikát a tőkés globalizáció olyan diktatórikus nemzetközi szervezetei hitelesítik, sőt zsarolással fenyegetve követelik, mint a Nemzetközi Valutaalap-Világbank kettős, a Világkereskedelmi Szervezet, valamint az Európai Bizottság, amely az unió egyik vezető szerve. Nem hiteles és nem is éppen eredeti az a politika, amely ezeket a szervezeteket nem veszi célba, nem mutat rá felelősségükre és demonstrációin nem jelzi ezekkel szembeni határozott szembenállását. Nem azért, mert azt képzeljük, hogy párszáz magyar tüntető elérheti az adóparadicsomok bezárását, vagy az IMF esztelen megszorító javaslatainak azonnali visszavonását. Azért lenne erre szükség, hogy ilyen, nálunk eddig ki sem próbált akciókkal keltsük fel a média, és rajta keresztül a magyar állampolgárok figyelmét, hogy kik a valódi felelősei a náci közbeszéd szalonképessé válásának. Arra persze számítani kell, hogy mondjuk egy Almúnia vagy Strauss-Kahn elleni - a médiahatás kedvéért akár néhány "populista" jelszót is felvonultató - demonstráció ideges reakciókat fog kiváltani a komprádor magyar politikai-gazdasági "elit" egészéből, mert zavarni fogja nyugodt titkos üzleteiket a tőkés gazdákkal. Undorító, lejárató támadásokra lehet számítani a mainstream médiában, viszont talán alkalom nyílhat egy alternatív baloldali politikai gondolkodás lehetőségének megmutatására és ezeknek a szervezeteknek a leleplezésére.
A magyar baloldal egyedül nem sokat tehet. Minden olyan lehetőséget meg kell ragadni, hogy a hazai próbálkozások nemzetközi hátszelet kapjanak, továbbá a magyar baloldal is rendszeresen - legalább megnyilatkozásaiban - szolidáris legyen a nyugat-európai kezdeményezésekkel. Az európai baloldal (ide értve a szakszervezeteket is) egyik fő baja az, hogy széttagolt, miközben a tőkés csoportok közösen gyakorolnak nyomást az uniós vezetőkre.
Összefoglalva tehát: a magyar baloldal - nem feledve persze az antifasizmus jelentőségét - azzal is hozzájárulhatna saját identitásának meghatározásához, ha tudatosítaná magában (és a médiában) a baloldali ökopolitika fontosságát, továbbá látványos célú fellépései során a náci csoportok mellett a globális kapitalizmus szervezetei és az azokat képviselő (nemegyszer "szocialista"!) személyiségek ellen is demonstrálna. Például mikor éppen erre járnak, hogy kiadják a következő negyedévi ukázt...
(‘rockandroll’)
társadalmi baloldal tömegeit maga mögé tudta volna állítani. Ennek egyik következménye a szélsőjobboldal előretörése, amely ezekre a problémákra leegyszerűsített válaszokat ad, a nemzeti (esetleg vallási) azonosságra hivatkozik és kisebbségi csoportokat tesz meg bűnbakokká. Ezt a kérdést sem rendőri eszközökkel, sem pusztán antifasiszta mozgósítással nem lehet megoldani. Az utóbbi során ugyanis rendszeresen olyan erőkkel kell együttesen fellépni, amelyek - neoliberális gazdaságpolitikájuk révén - maguk is okozói, sőt, fő okozói az ordas eszmék terjedésének. A masírozó jobboldal 2006 őszétől, a "reformpolitika" kiteljesedésétől lett állandó főszereplő az utcákon!
Fasisztának lenni 1945 óta nem tartozik a vállalható cimkék közé, maguk a hazai szélsőjobbosok sem veszik magukra ezt az inget. Ezért megragadni csupán az antifasizmusnál kétségtelenül kevés konfliktust, vitát provokáló, bárki által vállalható magatartás, a mainstream nem köthet bele, ugyanekkor határozottan terméketlen, nem mozgatja meg a napról napra nehezebben élő tömegeket, sőt még az értelmiséget sem nagyon. A kormánynak és a mögötte álló hazai és külföldi tőkés csoportoknak viszont nagyon jól jön, ha az egész közvélemény naponta a Jobbik meg a gárda marginalizálásán töri a fejét, ahelyett, hogy arra figyelne, mi lesz a máris lehetetlen helyzetbe hozott egészségüggyel az év végéig, vagy arra, kinek a bőrére fog menni a MÁV-tól elvonandó 40 milliárd forint... hogy azokról a gyanús ügyekről ne is beszéljünk, amelyek mögött sokan a vízvagyon privatizálását sejtik, vagy éppen természeti értékeink felháborító kiárusítását, mint a sukorói kaszinócentrum esetében. A baloldalnak szövetségi politikájában a zöld mozgalmak felé kellene fordulnia, amelyek legalább annyira antifasiszták, mint a liberálisok. Ebben a kapcsolatkeresésben arról is meg kell győzni az ökológiai mozgalmakat, hogy az ő céljaikat következetesen csak baloldali módon lehet képviselni, ellenkező esetben széles rétegeket kellene kirekeszteni az ökopolitika általuk is szorgalmazott áldásaiból. A XXI. század legfontosabb problémái ökológiai jellegűek lesznek, kezdve a klímaváltozástól a vízproblémán át a világ népességének élelmezéséig.
Kritikánkban nem állhatunk meg a határokon belül. Bármennyire súlyos felelősség terheli is a magyar "balközép" kormányokat és az őket kritikátlanul támogató pártokat, ezt a politikát a tőkés globalizáció olyan diktatórikus nemzetközi szervezetei hitelesítik, sőt zsarolással fenyegetve követelik, mint a Nemzetközi Valutaalap-Világbank kettős, a Világkereskedelmi Szervezet, valamint az Európai Bizottság, amely az unió egyik vezető szerve. Nem hiteles és nem is éppen eredeti az a politika, amely ezeket a szervezeteket nem veszi célba, nem mutat rá felelősségükre és demonstrációin nem jelzi ezekkel szembeni határozott szembenállását. Nem azért, mert azt képzeljük, hogy párszáz magyar tüntető elérheti az adóparadicsomok bezárását, vagy az IMF esztelen megszorító javaslatainak azonnali visszavonását. Azért lenne erre szükség, hogy ilyen, nálunk eddig ki sem próbált akciókkal keltsük fel a média, és rajta keresztül a magyar állampolgárok figyelmét, hogy kik a valódi felelősei a náci közbeszéd szalonképessé válásának. Arra persze számítani kell, hogy mondjuk egy Almúnia vagy Strauss-Kahn elleni - a médiahatás kedvéért akár néhány "populista" jelszót is felvonultató - demonstráció ideges reakciókat fog kiváltani a komprádor magyar politikai-gazdasági "elit" egészéből, mert zavarni fogja nyugodt titkos üzleteiket a tőkés gazdákkal. Undorító, lejárató támadásokra lehet számítani a mainstream médiában, viszont talán alkalom nyílhat egy alternatív baloldali politikai gondolkodás lehetőségének megmutatására és ezeknek a szervezeteknek a leleplezésére.
A magyar baloldal egyedül nem sokat tehet. Minden olyan lehetőséget meg kell ragadni, hogy a hazai próbálkozások nemzetközi hátszelet kapjanak, továbbá a magyar baloldal is rendszeresen - legalább megnyilatkozásaiban - szolidáris legyen a nyugat-európai kezdeményezésekkel. Az európai baloldal (ide értve a szakszervezeteket is) egyik fő baja az, hogy széttagolt, miközben a tőkés csoportok közösen gyakorolnak nyomást az uniós vezetőkre.
Összefoglalva tehát: a magyar baloldal - nem feledve persze az antifasizmus jelentőségét - azzal is hozzájárulhatna saját identitásának meghatározásához, ha tudatosítaná magában (és a médiában) a baloldali ökopolitika fontosságát, továbbá látványos célú fellépései során a náci csoportok mellett a globális kapitalizmus szervezetei és az azokat képviselő (nemegyszer "szocialista"!) személyiségek ellen is demonstrálna. Például mikor éppen erre járnak, hogy kiadják a következő negyedévi ukázt...
(‘rockandroll’)
2009. július 13., hétfő
Nemzetközi információk 344.sz.
2009.júl.8.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Genf: a Nemzetközi Egyetértés 16. találkozója «az ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének megvédésére»: a San Francisco-i Union locale (AFL-CIO) végrehajtó bizottságának tagja, Alan Benjamin hozzászólásának második része: az alkalmazottak szabad szakszervezet-választásáért vívott harc apropójón.
Honduras: a franciaországi Független Munkáspárt (POI) nyilatkozata a lehető legszélesebb egység lérehozásáért az államcsínnyel szemben Honduras szuverenitása védelmében.
Mexikó: a magántulajdonon alapuló rendszer világválsága és a Calderon-kormány politikája felgyorsítja a nemzet megbontását. Munkásaktivák javasolják a nemzet megmentésének tervét és ezen a bázison fordulnak azokhoz a vezetőkhöz, akik a dolgozók osztályharcát elismerik.
Svájc: interjú Lepori szakszervezeti bizalmival (a nemzetközi munkaügyi tanácskozás küldötte és a normabizottság tagja is).
A svájci kormány 70 milliárdot utalt az UBS-nek – 1,5 millió többletmunkanélkülit jeleznek erre az évre. Ezért kell a szakszervezetnek követelni a munkahelyek fenntartását és az elbocsátások teljes megtiltását.
Belgium a Comité pour l’unité (Egységbizottság) felhívása: «Felhívjuk a munka világának minden szervezete felelőseit, aktivistáit, minden dolgozót: nem fogadjuk el munkahelyeink és jogaink megsemmisítését. A legszélesebb egységet kínáljuk, hogy országos demonstrációban követeljük az elbocsátások megtiltását.»
Guadeloupe: ügyvédek nyílt levele Nicolas Sarkozy-hoz a gyarmati igazságszolgáltatásról és azok jogsértéséről, akiknek a dolga a jog védelme lenne.
Genf, jún.6.: A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése az «ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének védelme érdekében»
18 országból 61 aktivista és felelős vett részt a találkozón. Összejövetelük alatt valóságos «államcsíny» készülődött az ILO rendes évi konferenciáján, hogy a munkásmozgalmat integrálja a «Munkahelyért paktumba», a G 20 döntéseinek megfelelően.
Publikáljuk Alan Benjamin (San Francisco, Union Locale végrehajtó bizottsági tag) hozzászólásának 2., befejező részét.
A General Motors-UAW (1) és «a G 20 világpaktuma a munkahelyért»
Egy másik témát is megemlítenék, az alkalmazottak szabad szakszervezeti választásáról van szó az USA-ban. Ezt a nemzetközileg elismert jogot az ILO 87. és 98.konvenciója garantálja, az USA pedig nem ratifikálta őket.
Különlegesen nehéz - hogy ne mondjam, lehetetlen - az Egyesült Államokban a szakszervezetenek a munkahelyen új tagokat toborozni. A jog csak elvben létezik.
Tagszervezési kampányok csak egészen csekély arányban sikerülhetnek. Nem csak azért, mert nagyon drága azért, mert a munkáltatók «külső specialistákat» alkalmaznak a szakszervezetek szétverésére és ellenkampányt folytatnak dollármilliókért, hanem gyakorlatilag szabad kezet kaptak a szerveződni kivánó dolgozók ellen, zaklathatják és fenyegethetik azokat, akik alírnak egy ívet a kérelemmel, hogy választásokat tartson a vállalatnál a National Labor Relation Board (vállalati viszonyok miniszteriális bizottsága) (2).
Ezért van, hogy az USA munkásosztálya eget-földet megmozgat azért, hogy EFCA-ról (alkalmazottak szakszervezeti szabad választása) szavazás történjék. Törvénytervezete jelenleg a kongresszus előtt van és Obama kampánya folyamán elkötelezte magát támogatása mellett.
Az EFCA lehetővé tenné, hogy a szakszervezetet elismerjék a munkahelyeken ott, ahol a dolgozók többsége aláírja a csatlakozási kártyát. Nem lenne szükség arra, hogy a kést a tokukon érezzék vagy a választásokat befolyásolják. Ez a kártyás megoldás az EFCA lényege.
Nem meglepő, hogy a nov. 4-i történelmi választás után az USA Kereskedelmi Kamarája egy több mint 200 milliós kampányt tervezett az EFCA alkalmazásának megakadályozására, deklarálva, hogy a szakszervezetek elismerése – mivel, hogy azok tagjai érdekeiért küzdenek – eleve komoly akadályt képez a gazdasági fellendülés előtt.
A nagy munkáltatók számára az egyetlen út az, hogy a bankokat és vállalatokat húzzák ki a csávából a dolgozók. De még ezzel sem jön a fellendülés. A spekulánsoknak a kormány pénzt adományoz, azt pedig ők félreteszik – várva a nagyobb hasznot nyújtó befektetésre.
A nyomás hatására Obama visszakozott és visszavonta támogatását az EFCA-t illetően azzal az ürüggyel, hogy a munkáltatókkal kell «közös megegyezést» találni. Jelenleg Obama arra ösztönzi az összes szociális partnert, hogy a kereskedelmi kamara számára az EFCA-nál elfogadhatóbb «alternatívát» keressen.
Ez az az új «alternatíva», ami a Kongresszus folyosói beszélgetéseiben körvonalazódik, na nem a dolgozó népesség érdekében, mivel az EFCA lényegét képező kártyás csatlakozást teljesen kihagyná.
Az alternatíva mögött a munkáltatók vannak. Ami viszont valóban szerencsétlen és őszintén szólva elfogadhatatlan, az az, hogy az USA munkásmozgalmának számos magasrangú felelőse azt állítja a dolgozóknak, hogy el kell fogadni ezt az úgymond alternatívát, mert az EFCA már „lőtávolságon kívülre” került, el kell kerülni a konfliktust ebben a kérdésben.
A mi San Francisco-i Union Locale-unk és a «Dolgozók megmentéséért sürgősen» kampányunk az egész országban számos szakszervezet tetszését megnyerte és egyetértenek velünk, hogy az EFCA megszavazásáért küzdenünk kell és sikert érhetünk el… azzal a feltétellel, hogy kimegyünk az utcákra, hogy mobilizáljuk tagjainkat.
Obama elnöktől számon kell kérni kampányígéreteit, nyomást kell gyakorolni az EFCA érdekében. Ha Obama megtenné, semmi kétség, hogy az EFCA törvénnyé válna igen gyorsan az egész országban.
Ahhoz, hogy a munkásmozgalom Obamára nyomást gyakorolhasson, az kell, hogy az független legyen a kormány- és a munkáltatók, az IMF és Világbank által támogatott Új Világkormányzattal párhuzamos politikájától, így a Munkahelyért világpaktumtól is, mely a szakszervezetektől a követelésekről való lemondást kéri az ”áldozatok megosztása” nevében.
San Francisco régiójában erre a nyárra a szakszervezetek mozgósításra szólítottak szövetségeseikkel, a szociális szervezetekkel együtt az EFCA érdekében és a kormányzó által bevezetendő költségvetési megnyirbálások ellen.
A ránk váró feladat rendkívüli. De ha hívek akarunk maradni mandátumunkhoz, szakszervezeti tagjaink érdekei védelméhez, nincs más választásunk, mint a harc a függetlenség őrzésével. Ezért olyan fontos a mostani, a Nemzetközi Egyetértés szervezte összejövetelünk is. Ezért kell, hogy üzenetünket mindenütt meghallják a világban.
Végül tiszteletemet szeretném tenni országom munkásmozgalmának történelmi szereplője előtt. Jún. 4-én Jack Henning, a kaliforniai munkásszövetsége volt titkár-kincstárnoka 93 éves korában elhagyott bennünket.
Henning elvtárs szilárd baráti kapcsolatban állt a Nemzetközi Egyetértéssel számos konferencia rendezőjeként, a munkás- és szakszervezeti jogok védelmezőjeként.
(Az Egyetértés kondoleáló levelét az Infók múlt számában tette közzé.)
(1) szakszervezet
(2) David Bacon, újságíró és munkásaktíva magyarázata arról, hogyan élnek a hamis demokrációval a munkáltatók.
«Még ha törvény szerint tilos is elbocsátani dolgozót szakszervezeti tevékenysége miatt, a 2007-es szakszervezeti választások alkalmával az azt kérelmezők 30%-át elbocsátották, ha hihetünk a Politikai és Gazdaságkutató Központ adatainak. A szám egyre növekedik, a ’90-es évek végén 16 % volt, a 2001-2007-es periódusban 26 %.
A munkáltatót semmiféle büntetés nem éri, ha szakszervezeti aktívától szabadul meg – mindössze újra kell alkalmazni és a bérhátralékot kifizetnie, azonban az elbocsátás költségeit leírhatja adójából. Ez a törvény, az NLRA (munkaviszonyok törvénye) az egyetlen szövetségi törvény, mely nem bünteti az azt megszegőket. A legális procedúra olcsóbb, mint a szakszervezeti szerződés, tehát ezt a megoldást választja a munkáltató. Az alkalmazottak pedig tudják, milyen könnyen elbocsáthatóak, érthető, hogy félnek belépni a szakszervezetbe…
Jelenleg a munkáltatók titkos szavazást követelnek és szakszervezetellenes kampányt folytatnak. Az ILWU szakszervezet (dokkerek) szerint a Blue Diamondnál Sacramentoban pl. a munkáltató deklarálta a dolgozóknak 2 nappal a választás előtt, hogy sokan kockáztatják állásukat, ha a szakszervezet nyer. Hamisított választások sem ritkák, a dolgozók kötelezése egyéni elbeszélgetésre a vezetéssel, „sztrájktörők” alkalmazása, szakszervezeti vezetők elbocsátása... (ezért kell az alkalmazottak számára az EFCA!)
POI
Független Munkáspárt
Honduras
“Nemet a katonai puccsra!
A hondurasi nép, a dolgozók támogatását!”
Honduras elnöke, Manuel Zelaya népszavazás rendezéséhez készülődött az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása kérdésében, mikor a vezérkari főnök államcsínnyel az országból eltávolította.
Le az államcsíny szervezőivel! Támogatásunk a hondurasi népnek szuverenitása és a demokrácia megvédésére!
Dolgozók és fiatalok tízezrei az első naptól tüntettek az államcsíny ellen és követelték a választott elnök hazatérését. Vasárnap több mint tízezer ember gyűlt össze Zelaya érkezését köszönteni, de a repülőgép leszállását megakadályozták Tegucigalpán, a repülőtéren a harckocsik.
A Népi blokk, mely az ország legfőbb szakszervezeti vezetőit tömöríti, általános sztrájkra hívott a demokrácia védelmére.
Az összes Latin-Amerika-i kormány elítélte az államcsínyt.
Obama elnök Clinton asszony, külügyi titkára révén tudatta, hogy hogy «nem ismer el más kormányt, mint Zelayáét». Ugyanakkor a sajtó kiderítette, hogy az USA nagykövete tárgyalásokat folytatott az államcsíny előtt 3 nappal a hondurasi vezérkari főnökség képviselőivel.
A Független Munkáspárt számára a hondurasi nép küzdelme a demokrácia és a nemzeti szuverenitás védelmében része az amerikai kontinens más népei harci folyamatának, melyek szintén szuverenitásukért, energiaforrásaik megtartásáért vagy újraállamosításáért, valódi agrárreformért és szociális, demokratikus eredményekért folytatnak.
A POI a lehető legszélesebb egység mellett foglal állást az államcsínyek ellen a demokrácia, a hondurasi nép megkérdőjelezhetetlen önrendelkezési joga helyreállításáért!
Párizs, 2009. júl. 8.
Mexikó
Az ország megőrzéséért
Egységért a a Calderon-kormány, a nemzet megsemmisítője ellen
A Lopez Obrador vezette «Nemzeti szuverenitás, az olaj és a népgazdaság» mozgalomhoz
Az UNT, FSM, CNTE, des Mineurs, CNC… vezetőihez
A PRD, PT és Convergence vezetőihez
A fiatalsághoz, a nemzethez
Kedves Elvtársak!
Súlyos fenyegetés éri a nemzetet és a dolgozó népet. Az influenzajárvány az egészségügyi intézmények lerombolásának és a «szabadkereskedelemnek» a következménye.
Az AH41N1 influenzajárvány az egészségügy állapota és a «szabadkereskedelem» következménye. Ahogy egy újságíró írta: «a mexikói, lengyelországi és más országokbeli ipari sertéstenyésztés modern rendszerét a szabadkereskedelem szabályainak megfelelően hozták létre és a «globalizáció» vállalatainak stratégiája szerint».
A higiéniai és egészségügyi viszonyok a 15 évvel alatti TLCAN, a 25 éves privatizációs politika és olyan államháztartás eredménye, melynek egyetlen prioritása a belső- és külső adósságfizetés – melyből a nép nem profitált soha. A világ gazdasági válsága, a magántulajdonra épülő rendszer válsága, az illetitim Calderon-kormány válsága felgyorsítják a nemzet TLCAN által provokált felbomlását.
2009-ben a Mexikói Bank jelentése szerint 450 000 munkahely fog elveszni a GDP 4,8 %-os hiányával. Csak az influenza hatása 0,5-1 % közötti, a teljes veszteség közeli lesz az 1995-ös válsághoz (-6,2%).
Egy eszközzel több a nemzet ellen
Miután a Calderon-kormánynak be kellett ismerni a járvány kitörését, az USA kormánya és a Világkereskedelmi szervezet, majd az információk monopóliumával bíró más kormányok kampányt indítottak Mexikó ellen. Hillary Clinton és a más USA kormányzati személyek elsők voltak abban a felhívásban, hogy Mexikóba senki ne látogasson. A turizmus, az ország harmadik legjelentősebb bevételi forrása.
Mint ennek a politikának eleme, az USA és Calderon illegitim kormánya az ország militarizációjának útját keresik, az Észak-Amerikai biztonsági és fejlődési egyezmény és a Mérida-terv értelmében.
Így a «drogháborúhoz», ami a fegyvereket az utcákra vitte, Calderon hozzáteszi a járványhatározatát, ami az alkotmány megerőszakolása, a rendőrségnek és a katonaságnak pedig jogot ad az influenza szimpla jelenlétére való gyanakvás alapján otthonok lerombolására és szociális demonstrációk megtiltására.
A nemzet veszélyes helyzetben
A nemzet védelme a legszélesebb egységet kívánja a hazát eladó és illegitim kormánnyal szemben. Az összes politikai és társadalmi szervezetet, mely országunk szuverenitásának híve, mozgósítanunk kell a nép jogai, vívmányai védelmére. Támogatjuk Lopez Obrador népi mozgalmát az olajkincs és a népgazdaság megvédésére és javasoljuk, hogy ez a mozgalom szélesebb egységre lépjen a szakszervezetekkel a kormánnyal való szembenézésre.
Támogatjuk a munkás-és paraszt szakszervezeti mozgalmat, javasoljuk, hogy lépjenek egységre a jogainkat letörő kormány ellen.
Ami a pártokat illeti, a PRD-t, a PT-t, a Convergence-t, kérjük, hozzanak létre széles egységfrontot a szakszervezetekkel és Lopez Obrador ellenállási mozgalmával a nemzetet eláruló kormánnyal szemben. Szakítsanak Calderon ellenreformjainak támogatásával (olaj, az alkotmány 3. pontja, droghasználat elfogadása, stb.)!
Terv a nemzet megmentésére
Feltétlenül szükség van erre. Az ellenállási mozgalom fontos szerepet játszott az olajkincs megmentésében. Lopez Obrador javasolja az magasrangú állami tisztviselők óriási juttatásainak csökkentését (ezzel 200 milliárd peso megtakarítását).
A nemzet forrásai és pénzügyi tartalékai a dolgozó népek kell szolgálják, nem pedig a nagy monopolvállalatokat (többségükben idegeneket).
A kormány 25 milliárd dollár adott a nemzet tartalékaiból a legfőbb bankoknak a «peso megmentése» ürügyével. Ma az egészségügyi zárlatot használja fel a mexikói pénzzel való spekulációra és 10 milliárd pesot ad 5 pénzügyi intézmény megmentésére, s készül «megmenteni» a nagyvállalatokat is. Ismét a nép fogja megfizetni a «mentéseket».
A szakszervezetek és Lopez Obrador által megfogalmazottakra támaszkodva, tervünk:
1. Törvényt az elbocsátások megtiltására és az elbocsátott dolgozók visszavételét!
2. Törvényi határozatot a bérek emelésére a belső piaci kereslet emelésére!
3. Az egészségügyi intézmények újjászervezését és kiszélesítését (ISSSTE, IMSS, SSa). A decentralizáció/privatizáció, az ellenreformok megszüntetését a társadalombiztosításban is!
4. A Pemex mint államosított vállalat védelmét, a privatizációs kontrareformok eltörlését!
5. A szakszervezeti jogok és kollektív szerződések szigorú tiszteletben tartását. A Calderon és Lozano munkaügyi ellenreformok eltörlését!
7. Ipari és mezőgazdasági fejlődést! Ehhez a TLCAN eltörlését, kezdve a mezőgazdasági fejezettel!
8. A bankok visszállamosítását kártérítési és visszavásárlási lehetőség nélkül!
9. A nemzeti oktatási rendszer védelmét (az ACE, a RIEM, a «reformok», az alkotmány 3. pontja, stb. eltörlését)!
10. A bennszülött nép tiszteletben tartása jogainak védelmét, először is a földhöz és kultúrájához való jogát!
Az aláírók az osztályharcot elismerő szervezetek vezetőihez fordulnak, hogy tegyenek meg mindent, beleértve az általános munkabeszüntetést is az egységes mobilizáció érdekében a kormány és pusztító rendszere ellen a nemzet megmentéséért.
Tisztelettel:
(aláírók listája)
Információ és kapcsolat: Hortensia 108, Santa María la Ribera, Del. Cuauhtémoc, Distrito Federal Tel. (01 55) 5547 0161 eltrabajo@gmail.com www.eltrabajo.org.mx ou dans ta localité au tel:
Svájc
«A legfontosabb követelés az elbocsátások teljes megtiltása kell legyen!»
Interjú Rolando Leporival, a Nemzetközi Munkaügyi konferencia Unia küldöttével, a normabizottság tagjával
Rolando, te nem vettél részt a szakszervezeti felelősök XVI. találkozóján, mivel a normabizottságban voltál elfoglalva. A «munkahelyért világpaktum» soraiban nemcsak az ILO szokásos 3 oldala vesz részt, hanem a multinacionális negyedik oldal is, mint «döntéshozók és civil társadalom» (így !), a 98. szekció napirendje meg lett bolygatva – mindezt úgy értékeltük, mint nyilvánvaló kísérletet az szakszérvezetek integrálására a világkormányzat munkahely-megsemmisítő terveibe. Magad hogyan értékeled?
Nem az első alkalom, hogy szociális paktumot igyekeznek létrehozni a szakszervezet-állam-munkáltató között, különösen ilyen válságos időkben. Néhány éve Svájcban azt mondták, hogy a béreket vissza kell tartani, hogy az áremelkedés elkerülhető legyen. Az eredmény, hogy a reálbérek csökkentek, az árak viszont nem. Csak a dolgozók veszítettek az ügyön.
Most itt a világválság, mely a pénzügyi spekulációval indult és csak a bűnösök nincsenek megbüntetve, viszont szétterül a gazdaság és társadalom egészére. Megállapíthatjuk, hogy nemcsak a bűnösök úszták meg, hanem az egész bankszektort is jelentősen szubvencionálták. Pl. a 70 milliárd, amit a kormány az USB-nek utalt, holott külföldön cselekedett, illegálisan. Mi kaptunk ezzel szemben? Csak mérgezett részvényeket! Mintha a magánéletben egy bankkölcsön kérésénél a kerti gyep füvét ajánlanánk garanciaként!
Az is gondolom, hogy a svájci válságellenes csomag, 500 millió nagyon kevés, főleg az USB 70 milliárdjához képest. A gazdaság másik állami segítségének formája a részleges munkanélküliség tartamának emelkedése 12-18 hónapról 24 hónapra. Világos jelzés az elbocsátások ellen.
A szakszervezetek értékelik ezt az üzenetet, mert védenünk kell a munkahelyeket, de párhuzamosan a vállalatoknak is tartani kell az egyezség rájuk eső részét úgy, hogy nem bocsátanak el.
Nemzetközi szinten sem. Az a kísérlet nem új, hogy a szakszervezeteket a dolgozók védelmének fékjeként használják fel a válság ürügyén. A Nemzetközi Munaügyi Irodának pontos normái vannak, ezeket be kell tartani és garantálni a munkahelyek megtartását. Néhány éve kezd kikristályosodni a munkáltató-állam vonal. Ha a munkáltató érzéketlen is, az állam aláírta a konvenciókat, alkalmaznia kell azokat.
Svájcban repektálják az ILO-konvenciókat?
90 éve, hogy Svájc adja az ILO székhelyét és példát kellene mutatnia. A helyzet nem így áll. Nagyon sok egyezményt nem is ratifikált, közöttül néhány alapvetőt sem. 2006-ban panaszt nyújtottunk be Svájc ellen a szakszervezeti jogok megsértése miatt, a szakértőbizottság el is ítélte, mivel nincs védelem a szakszervezeti felelősök elbocsátása ellen sem, sőt, nem ismeri el a reintegrációt, mégha a bíróság meg is állapítja a jogtalan elbocsátást; legjobb esetben van 6 havi jóvátétel, de nem kell visszavenni munkájába, tehát a dolgozó becsületének megsértését nem hozza helyre.
Azt mondtad egyszer, hogy mindig több áldozathozatalt kérnek a dolgozóktól, főleg válság idején. Mi legyen a szakszervezetek válasza?
Néhány év kivételével a munkahelyek száma régóta állandóan csökken, csakúgy mint a vásárlóérték, a munkavédelem minősége. Ma már a dolgozóknak nincs hová hátrálniuk. Mikor a bérek ilyen alacsonyak, mikor a nyugdíjpénztárak veszélyben vannak, mikor a munkaritmus emelkedik párhuzamosan a foglalkozási betegségekkel, nem lehet több áldozatot kéni a munkavállalóktól.
Az USS szept. 19-re országos tüntetésre szólít a válság ellen. Nem gondolod, hogy egy tucat követelés helyett inkább egyet, az elbocsátások megtiltását kellene hangoztatni?
Ténylegesen ez lenne a legerősebb válasz azoknak, akik áldozatot kérnek tőlünk. Ki kellene jelentenünk, hogy a munka becsületét kell megőrizni, a munkahelyek fenntartását. Az elbocsátások teljes tiltása, különösen az állami szubvenciót kapott vállalatok esetében teljesen jogos!
Doris Leuthard szövetségi tanácsos 200 000 munkanélkülit jelez előre. De ha a munkáltatók tendenciáját nézzük, van ok az elsápadásra, mert a tendencia évente 1,5 millió munkanélküli! Ez pedig katasztrófa lenne a társadalomra nézve.
Mint szakszervezeti erőnek, nem a válság elviselését kell megkönnyíteni, hanem törvénymódosító javaslatokat kell adnunk az AVS jobbá tételére, ehhez a helyzet kedvező. Egyébként hosszú távon gondolkodni kell az ökológiai ipari átállításokról, ahogy a múltban bizonyos hadiipari komplexumot is át kellett állítani békés felhasználásra. De mivel hosszú távú elképzelésekről van szó, nem szabad improvizálni.
Uolsó kérdés: az utóbbi 5-10 évben az ILO a 8, ún. «alapvető» konvencióra koncentrál. Mit gondolsz erről?
Magam nem helyeslem ezt a tendenciát, mert oda vezet, hogy a problémákat elrejti. Lehet, hogy a 8 alapvető konvenció a legfontosabb, de a többi is évtizedek munkájának és harcának eredménye… Ezek nem roskatag konvenciók, teljes mértékben jogosak, mert rengeteg a visszaélés.
Megfosztani a többi konvenciót értékétől, ez annyi mint spongyát a múltra és a jövőre, ez nem lehet érdeke senkinek, mert főként a válságban kell a normákat szigorúan betartani: a fékezetlen vállalkozási verseny ellen képeznek gátat.
Például egy munkacsoport ebben az évben az AIDS-betegek és szeropozitívek diszkriminációjával foglalkozik, tehát igyekszünk nem csökkenteni, hanem növelni a dolgozók védelmét.
Szerintem nincs valódi szándék a többi konvenció elhagyására, valószínűleg a 8 alapvetőre való koncentrálás egy kísérleti léggömb – ki akarják tapasztalni, hogy menne-e…
M. Fiastri
Belgium
2011-re 194.000 munkahely vész el.
Elfogadhatatlan!
Nagy, országos demonstráció előkészítésére hívunk
az elbocsátások megtiltásáért!
2008. jan.1. és 2009. máj. 8. között 24.494 elbocsátást jelentettek be (forrás: FGTB). A FGTB szolgáltatása munkanélküliek számára megállapítja (a beérkezett dossziék alapján), hogy az időszaki munkanélküliség 97,38%-kal emelkedett 2008 és 2009 áprilisa között. Az időszaki munkanélküli napok száma ugyanakkor 150,79%-kal.
Az SD Worx szociális titkársága szerint 2009. ápr. végén a munkások 23%-a volt gazdasági munkanélküli legalább egy napra havonta.
A FEB azt nyilatkozta, hogy a gazdasági munkanélküliség csak átmeneti megoldás lehet. Más szavakkal, egy bizonyos pillanatban átadja helyét az elbocsátásoknak. A Terviroda számára (Belga, máj. 20.): «2009 és 2011 között a munkanélküliség 194.000 egységre emelkedik, három év alatt 11,8%-ról 15,2%-ra, a háború utáni időszak történelmi rekordszintjére.»
Már eddig tucatnyi vállalat tűnt el, százakat restrukturáltak egyetlen szektort, egyetlen régiót sem kímélve!
Dolgozók ezrei találják magukat hirtelen munka nélkül, drámaian csökkenteni kényszerülnek életszínvonalukat. Akiknek van még munkájuk, azok is, mert tartanak a jövőtől.
Liège-ben a teljes vasipar leállt. Munkahelyek ezrei, nemcsak fémmunkásoké, hanem alvállalkozóké is eltűnnek. A liège-i folyami kikötő (egyik legjelentősebb Európában) elveszíti legfőbb aktivitását.
Antwerpenben az Opel és munkahelyek ezrei veszélyeztetettek. Már most is az antwerpeni kikötő (az egyik legjelentősebb tengeri kikötő Európában) a háború óta legalacsonyabb forgalmat bonyolítja.
Néhány hónapja az egyik vasipari alvállalkozó főnöke azt mondta munkásainak: még három napra való munka van. Ezután jött a technikai munkanélküliség. Azóta mindenkit elbocsátott. Az egyik érintett munkás: «a bankoknak találtak milliárdokat, nekünk semmit».
Ezzel az ütemmel az egész ország a gazdasági-társadalmi összeomlás felé halad
Szakszervezeti bizalmi: «Nem értem, a dolgozókat minden vállalatnál egyedül hagyják. Ha így folytatjuk, egyenként végeznek velünk. Kellene egy egységes akció az elbocsátások megtiltásáért».
Hagyhatjuk-e a tőkéseket, hogy folytassák művüket a munkahelyek megsemmisítésére?
Brüsszelben a FIAT vezetésének erőszakos fellépése miatt – teljes erővel kötelezi az elbocsátásokat, a szakszervezeti jogokat is kétségbevonja –, ezért kell az egység, a mobilizáció.
Az akarat a munkahelyek védelmére megvan. Számos vállalatnál látni, ahol demonstrálnak, akciót szerveznek a restrukturáció, a bezárás ellen. Máj. 15-én is megerősítst nyert, mikor 50 ezer dolgozó válaszolt a szakszervezeti felhívásra Brüsszelben tüntetve.
Ma felelősen azoknak kell világos álláspontot képviselniük, akik állítólag a dolgozók érdekeit védik.
Mi azt látjuk, hogy az előrejelzések hetente változnak és egyre rosszabbak (május 20-án a Terviroda bizonyos recesszióról beszélt, ami 2015-re ér véget. Ezelőtt 2010-ről beszélt!)
Senki nem tudja megmondani, mikor érünk ki a válságból és egyáltalán kiérünk-e, ha a kapitalizmus folytatja saját törvényei ránkerőszakolását a munkahelyek megszüntetésével.
Lehet-e remélni, hogy az Arcelor-Mittal újrainditja a vasgyártást Liège-ben? Hihetjük-e, hogy az Opel Antwerpenben, a General Motors, vagy akármelyik, ha bezár, később majd újra kinyit? A munkáltatók újra megnyitják vállalatukat, amit éppen bezártak?
Most kell cselekedni, rögtön mobilizálni kell az elbocsátások ellen
Az FGTB «úgy becsüli, hogy a nagy banki és ipari trösztök közös tulajdonba vétele adódik». Az Európai Unió (Maastrichti szerződés) tiltja ezt a piacgazdaság és a szabadverseny nevében.
Vonja vissza nyilatkozatát az FGTB?
Nem. Aminek el kell tűnnie, az az európai szerződés, mert a válság megoldását blokkolja. Azonfelül éppen az Európai Unió nyilvánította semmissé azokat a szabályozásokat, melyek védtek bennünket. Ezért erősebb a válság Európában, mint az USA-ban, holott onnan indult ki. (forrás : Eurostat).
A magánszektor, a kapitalizmus megmutatja, hogy csak romokba vezethet bennünket. Helyre kell állítanunk a közszolgáltatásainkat, az európai direktívák által kötelezővé tett privatizációt vissza kell fordítanunk. Ezek a direktívák bebizonyították vészes következményeiket, mégis örökké élnek a legelemibb demokrácia ellenére? Tűnjenek el!
Felhívjuk a munka világa szervezeteinek összes felelősét, aktivistáját, minden dolgozót: a legszélesebb egységet hozzuk létre az elbocsátások megtiltásáért szervezendő országos demonstrációhoz!
Ne fogadjuk el munkahelyünk és jogaink megsemmisítését!
Ezeken az elveken hozzunk létre mozgalmat, egymás politikai véleményének tiszteletbentartásával!
A Comité unite-Eenheidscomite (Egységbizottság) felhívása
Első aláírók:
Bertrand Antoine, Militant CGSP;
Bouchery Pieter, délégué BBTK;
Bouddane Mohamed, ex delegué FGTB; Boufrad Hassan, militant;
Chafi Abder délégué SETCa Ambulatoire Non Marchand;
Chaineux Jeannine, ex responsable CGSP Onem et Verviers;
Crickx Paul, délégué CGSP;
Dhif Kamal, délégué CGSP Bxl;
Draidi Fayçal, délégué SETCa finances;
Esteveny Hugues, délégué SETCa BHV-Membre du Comité exécutif;
Giarocco Roberto, délégué CGSP Admi;
Hardy José, délégué CGSP Amio;
Horman Olivier, délégué CGSP Amio IRB;
Larsimont Philippe, ex délégué SETCa Métal, coordinateur MDT;
Libert Bénito, délégué SETCa FN Herstal;
Marlhioux Pierre, Membre du Comité exécutif SETCa BHV;
Massenaux Philippe, employé;
Molitor Georgette, affiliée CGSP;
Monsieur Serge, Délégué CGSP ALR;
Palmans Olivier, délégué principal CGSP Telecom-Aviation;
Peene Karin, déléguée syndicale Métal;
Polis Eric, délégué CGSP Verviers;
Ruggieri Antoine, Président commission pensionnés/prépensionnés FGTB Métal Liège;
Ruttiens Henri-Jean, ancien permanent SETCa FGTB Industrie;
Steeland Rik, Militant Setca Courtrai;
Van Hees Laurent, délégué syndical;
Willems Martin, Secrétaire Adjoint, SETCa BHV, secteur industrie;
Xhrouet Christophe, affilié Setca.
Kontaktus : Y. Eeckman , rue G. Raeymaekers 13 , 1030 Bru xelles - 04 97 / 990 . 254
Ma i l : yves.eeckman@skynet.be
S i t e : www. comiteunite-eenheidscomite.be
Guadeloupe
Ügyvédek nyílt levele NICOLAS SARKOZY-hez
Pointe-á-Pitre, 09.06.25.
Köztársasági Elnök Úr!
Villámlátogatása Guadeloupe-ban és Martinique-ban alkalom számunkra, hogy interpelláljunk Önhöz azon méltánytalan helyzetet illetően, melynek szenvedő alanyai vagyunk mindnyájan, akik merték és merik most is felemelni szavukat az igazságszolgáltatási apparátus «pálmafák alatt» virágzó diszfunkciói ellen.
Az Emberi jogok védelme örökkön létező harc, a rendíthetetlen védelem érvényes azokra is, akiknek ezt kellene védeni.
Ebben a harcban mi, Guadeloupe-i és Martinique-i ügyvédek, aktivisták, tiszta szívünkből hiszünk a gondolatszabadságban, sőt, röviden a szabadságban.
Talán nem is kell emlékeztetni, hogy az 1967 májusi események után, melyek megtizedelték a Guadeloupe-i munkásnépességet, kollégánk Félix RODES köteles volt megjelenni 1968-ban a francia nemzetbiztonsági bíróság előtt.
Talán arra sem kell emlékeztetni, hogy 1983-ban Roland EZELIN kollégánkat zaklatás érte a Parquet Général részéről sértegetésért, mely vád alól az Emberi jogok bírósága teljes mértékben tisztázta és Franciaországot ítélte el (Strasbourg, 1991.ápr.26.).
Néhány évvel később Brigitte RODES kollégánk ismerhette meg a Parquet villámait ugyancsak sértésért, mielőtt a Büntetőbíróság szabadon bocsájtotta.
FALLA kollégánk ugyancsak megszenvedett egy interjúért, a Parquet sietett lesújtani rá is egy magisztrátus megsértéséért.
Harry DURIMEL 2007-ben lett a Parquet céltáblája, a Felsőbbviteli Bíróság mosta tisztára.
Sarah ARISTIDE és Patrice TACITA kolégáink panaszt tettek 2007-ben és 2008-ban illegális lehallgatásért, de a Parquet elfojtotta az ügyeket.
E két ügyvéd szintén bíróság előtt találja magát, mert nyilvánosan beszéltek arról, hogy hivatali titok megsértéséért tett panaszukra mi vár. Procedúrájukat Párizsban akarják végigvinni, hogy minden szálat elvágjanak a helyi ügyvéd-aktivákkal, népi támogatásukkal.
(…)
Vajon normálisnak tekinthető-e, hogy ez a Justicia szisztematikusan azokra sújt, kik mernek és küzdenek?
Ha nem lennénk ügyvéd-aktivisták, nem a legszegényebbek és a szakszervezetek mellett köteleztük volna el magunkat, a megtorló hatalom nem igyekezne szájkosarat tenni ránk?
Széles körben tudnánk anyagot szolgáltatni egy parlamenti vizsgálóbizottság számára arról a diszfunkcióról, mely a jogállamot megfosztja becsületétől.
Nem tudunk hallgatni és választ kérünk legitim kérdéseinkre.
Kérjük, fogadja megkülönböztetett üdvözletünket, Köztársasági Elnök Úr.
Roland EZELIN – Félix RODES,
Sarah ARISTIDE - Evita CHEVRY – Brigitte RODES – René FALLA – Harry DURIMEL - Patrice TACITA
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Genf: a Nemzetközi Egyetértés 16. találkozója «az ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének megvédésére»: a San Francisco-i Union locale (AFL-CIO) végrehajtó bizottságának tagja, Alan Benjamin hozzászólásának második része: az alkalmazottak szabad szakszervezet-választásáért vívott harc apropójón.
Honduras: a franciaországi Független Munkáspárt (POI) nyilatkozata a lehető legszélesebb egység lérehozásáért az államcsínnyel szemben Honduras szuverenitása védelmében.
Mexikó: a magántulajdonon alapuló rendszer világválsága és a Calderon-kormány politikája felgyorsítja a nemzet megbontását. Munkásaktivák javasolják a nemzet megmentésének tervét és ezen a bázison fordulnak azokhoz a vezetőkhöz, akik a dolgozók osztályharcát elismerik.
Svájc: interjú Lepori szakszervezeti bizalmival (a nemzetközi munkaügyi tanácskozás küldötte és a normabizottság tagja is).
A svájci kormány 70 milliárdot utalt az UBS-nek – 1,5 millió többletmunkanélkülit jeleznek erre az évre. Ezért kell a szakszervezetnek követelni a munkahelyek fenntartását és az elbocsátások teljes megtiltását.
Belgium a Comité pour l’unité (Egységbizottság) felhívása: «Felhívjuk a munka világának minden szervezete felelőseit, aktivistáit, minden dolgozót: nem fogadjuk el munkahelyeink és jogaink megsemmisítését. A legszélesebb egységet kínáljuk, hogy országos demonstrációban követeljük az elbocsátások megtiltását.»
Guadeloupe: ügyvédek nyílt levele Nicolas Sarkozy-hoz a gyarmati igazságszolgáltatásról és azok jogsértéséről, akiknek a dolga a jog védelme lenne.
Genf, jún.6.: A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése az «ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének védelme érdekében»
18 országból 61 aktivista és felelős vett részt a találkozón. Összejövetelük alatt valóságos «államcsíny» készülődött az ILO rendes évi konferenciáján, hogy a munkásmozgalmat integrálja a «Munkahelyért paktumba», a G 20 döntéseinek megfelelően.
Publikáljuk Alan Benjamin (San Francisco, Union Locale végrehajtó bizottsági tag) hozzászólásának 2., befejező részét.
A General Motors-UAW (1) és «a G 20 világpaktuma a munkahelyért»
Egy másik témát is megemlítenék, az alkalmazottak szabad szakszervezeti választásáról van szó az USA-ban. Ezt a nemzetközileg elismert jogot az ILO 87. és 98.konvenciója garantálja, az USA pedig nem ratifikálta őket.
Különlegesen nehéz - hogy ne mondjam, lehetetlen - az Egyesült Államokban a szakszervezetenek a munkahelyen új tagokat toborozni. A jog csak elvben létezik.
Tagszervezési kampányok csak egészen csekély arányban sikerülhetnek. Nem csak azért, mert nagyon drága azért, mert a munkáltatók «külső specialistákat» alkalmaznak a szakszervezetek szétverésére és ellenkampányt folytatnak dollármilliókért, hanem gyakorlatilag szabad kezet kaptak a szerveződni kivánó dolgozók ellen, zaklathatják és fenyegethetik azokat, akik alírnak egy ívet a kérelemmel, hogy választásokat tartson a vállalatnál a National Labor Relation Board (vállalati viszonyok miniszteriális bizottsága) (2).
Ezért van, hogy az USA munkásosztálya eget-földet megmozgat azért, hogy EFCA-ról (alkalmazottak szakszervezeti szabad választása) szavazás történjék. Törvénytervezete jelenleg a kongresszus előtt van és Obama kampánya folyamán elkötelezte magát támogatása mellett.
Az EFCA lehetővé tenné, hogy a szakszervezetet elismerjék a munkahelyeken ott, ahol a dolgozók többsége aláírja a csatlakozási kártyát. Nem lenne szükség arra, hogy a kést a tokukon érezzék vagy a választásokat befolyásolják. Ez a kártyás megoldás az EFCA lényege.
Nem meglepő, hogy a nov. 4-i történelmi választás után az USA Kereskedelmi Kamarája egy több mint 200 milliós kampányt tervezett az EFCA alkalmazásának megakadályozására, deklarálva, hogy a szakszervezetek elismerése – mivel, hogy azok tagjai érdekeiért küzdenek – eleve komoly akadályt képez a gazdasági fellendülés előtt.
A nagy munkáltatók számára az egyetlen út az, hogy a bankokat és vállalatokat húzzák ki a csávából a dolgozók. De még ezzel sem jön a fellendülés. A spekulánsoknak a kormány pénzt adományoz, azt pedig ők félreteszik – várva a nagyobb hasznot nyújtó befektetésre.
A nyomás hatására Obama visszakozott és visszavonta támogatását az EFCA-t illetően azzal az ürüggyel, hogy a munkáltatókkal kell «közös megegyezést» találni. Jelenleg Obama arra ösztönzi az összes szociális partnert, hogy a kereskedelmi kamara számára az EFCA-nál elfogadhatóbb «alternatívát» keressen.
Ez az az új «alternatíva», ami a Kongresszus folyosói beszélgetéseiben körvonalazódik, na nem a dolgozó népesség érdekében, mivel az EFCA lényegét képező kártyás csatlakozást teljesen kihagyná.
Az alternatíva mögött a munkáltatók vannak. Ami viszont valóban szerencsétlen és őszintén szólva elfogadhatatlan, az az, hogy az USA munkásmozgalmának számos magasrangú felelőse azt állítja a dolgozóknak, hogy el kell fogadni ezt az úgymond alternatívát, mert az EFCA már „lőtávolságon kívülre” került, el kell kerülni a konfliktust ebben a kérdésben.
A mi San Francisco-i Union Locale-unk és a «Dolgozók megmentéséért sürgősen» kampányunk az egész országban számos szakszervezet tetszését megnyerte és egyetértenek velünk, hogy az EFCA megszavazásáért küzdenünk kell és sikert érhetünk el… azzal a feltétellel, hogy kimegyünk az utcákra, hogy mobilizáljuk tagjainkat.
Obama elnöktől számon kell kérni kampányígéreteit, nyomást kell gyakorolni az EFCA érdekében. Ha Obama megtenné, semmi kétség, hogy az EFCA törvénnyé válna igen gyorsan az egész országban.
Ahhoz, hogy a munkásmozgalom Obamára nyomást gyakorolhasson, az kell, hogy az független legyen a kormány- és a munkáltatók, az IMF és Világbank által támogatott Új Világkormányzattal párhuzamos politikájától, így a Munkahelyért világpaktumtól is, mely a szakszervezetektől a követelésekről való lemondást kéri az ”áldozatok megosztása” nevében.
San Francisco régiójában erre a nyárra a szakszervezetek mozgósításra szólítottak szövetségeseikkel, a szociális szervezetekkel együtt az EFCA érdekében és a kormányzó által bevezetendő költségvetési megnyirbálások ellen.
A ránk váró feladat rendkívüli. De ha hívek akarunk maradni mandátumunkhoz, szakszervezeti tagjaink érdekei védelméhez, nincs más választásunk, mint a harc a függetlenség őrzésével. Ezért olyan fontos a mostani, a Nemzetközi Egyetértés szervezte összejövetelünk is. Ezért kell, hogy üzenetünket mindenütt meghallják a világban.
Végül tiszteletemet szeretném tenni országom munkásmozgalmának történelmi szereplője előtt. Jún. 4-én Jack Henning, a kaliforniai munkásszövetsége volt titkár-kincstárnoka 93 éves korában elhagyott bennünket.
Henning elvtárs szilárd baráti kapcsolatban állt a Nemzetközi Egyetértéssel számos konferencia rendezőjeként, a munkás- és szakszervezeti jogok védelmezőjeként.
(Az Egyetértés kondoleáló levelét az Infók múlt számában tette közzé.)
(1) szakszervezet
(2) David Bacon, újságíró és munkásaktíva magyarázata arról, hogyan élnek a hamis demokrációval a munkáltatók.
«Még ha törvény szerint tilos is elbocsátani dolgozót szakszervezeti tevékenysége miatt, a 2007-es szakszervezeti választások alkalmával az azt kérelmezők 30%-át elbocsátották, ha hihetünk a Politikai és Gazdaságkutató Központ adatainak. A szám egyre növekedik, a ’90-es évek végén 16 % volt, a 2001-2007-es periódusban 26 %.
A munkáltatót semmiféle büntetés nem éri, ha szakszervezeti aktívától szabadul meg – mindössze újra kell alkalmazni és a bérhátralékot kifizetnie, azonban az elbocsátás költségeit leírhatja adójából. Ez a törvény, az NLRA (munkaviszonyok törvénye) az egyetlen szövetségi törvény, mely nem bünteti az azt megszegőket. A legális procedúra olcsóbb, mint a szakszervezeti szerződés, tehát ezt a megoldást választja a munkáltató. Az alkalmazottak pedig tudják, milyen könnyen elbocsáthatóak, érthető, hogy félnek belépni a szakszervezetbe…
Jelenleg a munkáltatók titkos szavazást követelnek és szakszervezetellenes kampányt folytatnak. Az ILWU szakszervezet (dokkerek) szerint a Blue Diamondnál Sacramentoban pl. a munkáltató deklarálta a dolgozóknak 2 nappal a választás előtt, hogy sokan kockáztatják állásukat, ha a szakszervezet nyer. Hamisított választások sem ritkák, a dolgozók kötelezése egyéni elbeszélgetésre a vezetéssel, „sztrájktörők” alkalmazása, szakszervezeti vezetők elbocsátása... (ezért kell az alkalmazottak számára az EFCA!)
POI
Független Munkáspárt
Honduras
“Nemet a katonai puccsra!
A hondurasi nép, a dolgozók támogatását!”
Honduras elnöke, Manuel Zelaya népszavazás rendezéséhez készülődött az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása kérdésében, mikor a vezérkari főnök államcsínnyel az országból eltávolította.
Le az államcsíny szervezőivel! Támogatásunk a hondurasi népnek szuverenitása és a demokrácia megvédésére!
Dolgozók és fiatalok tízezrei az első naptól tüntettek az államcsíny ellen és követelték a választott elnök hazatérését. Vasárnap több mint tízezer ember gyűlt össze Zelaya érkezését köszönteni, de a repülőgép leszállását megakadályozták Tegucigalpán, a repülőtéren a harckocsik.
A Népi blokk, mely az ország legfőbb szakszervezeti vezetőit tömöríti, általános sztrájkra hívott a demokrácia védelmére.
Az összes Latin-Amerika-i kormány elítélte az államcsínyt.
Obama elnök Clinton asszony, külügyi titkára révén tudatta, hogy hogy «nem ismer el más kormányt, mint Zelayáét». Ugyanakkor a sajtó kiderítette, hogy az USA nagykövete tárgyalásokat folytatott az államcsíny előtt 3 nappal a hondurasi vezérkari főnökség képviselőivel.
A Független Munkáspárt számára a hondurasi nép küzdelme a demokrácia és a nemzeti szuverenitás védelmében része az amerikai kontinens más népei harci folyamatának, melyek szintén szuverenitásukért, energiaforrásaik megtartásáért vagy újraállamosításáért, valódi agrárreformért és szociális, demokratikus eredményekért folytatnak.
A POI a lehető legszélesebb egység mellett foglal állást az államcsínyek ellen a demokrácia, a hondurasi nép megkérdőjelezhetetlen önrendelkezési joga helyreállításáért!
Párizs, 2009. júl. 8.
Mexikó
Az ország megőrzéséért
Egységért a a Calderon-kormány, a nemzet megsemmisítője ellen
A Lopez Obrador vezette «Nemzeti szuverenitás, az olaj és a népgazdaság» mozgalomhoz
Az UNT, FSM, CNTE, des Mineurs, CNC… vezetőihez
A PRD, PT és Convergence vezetőihez
A fiatalsághoz, a nemzethez
Kedves Elvtársak!
Súlyos fenyegetés éri a nemzetet és a dolgozó népet. Az influenzajárvány az egészségügyi intézmények lerombolásának és a «szabadkereskedelemnek» a következménye.
Az AH41N1 influenzajárvány az egészségügy állapota és a «szabadkereskedelem» következménye. Ahogy egy újságíró írta: «a mexikói, lengyelországi és más országokbeli ipari sertéstenyésztés modern rendszerét a szabadkereskedelem szabályainak megfelelően hozták létre és a «globalizáció» vállalatainak stratégiája szerint».
A higiéniai és egészségügyi viszonyok a 15 évvel alatti TLCAN, a 25 éves privatizációs politika és olyan államháztartás eredménye, melynek egyetlen prioritása a belső- és külső adósságfizetés – melyből a nép nem profitált soha. A világ gazdasági válsága, a magántulajdonra épülő rendszer válsága, az illetitim Calderon-kormány válsága felgyorsítják a nemzet TLCAN által provokált felbomlását.
2009-ben a Mexikói Bank jelentése szerint 450 000 munkahely fog elveszni a GDP 4,8 %-os hiányával. Csak az influenza hatása 0,5-1 % közötti, a teljes veszteség közeli lesz az 1995-ös válsághoz (-6,2%).
Egy eszközzel több a nemzet ellen
Miután a Calderon-kormánynak be kellett ismerni a járvány kitörését, az USA kormánya és a Világkereskedelmi szervezet, majd az információk monopóliumával bíró más kormányok kampányt indítottak Mexikó ellen. Hillary Clinton és a más USA kormányzati személyek elsők voltak abban a felhívásban, hogy Mexikóba senki ne látogasson. A turizmus, az ország harmadik legjelentősebb bevételi forrása.
Mint ennek a politikának eleme, az USA és Calderon illegitim kormánya az ország militarizációjának útját keresik, az Észak-Amerikai biztonsági és fejlődési egyezmény és a Mérida-terv értelmében.
Így a «drogháborúhoz», ami a fegyvereket az utcákra vitte, Calderon hozzáteszi a járványhatározatát, ami az alkotmány megerőszakolása, a rendőrségnek és a katonaságnak pedig jogot ad az influenza szimpla jelenlétére való gyanakvás alapján otthonok lerombolására és szociális demonstrációk megtiltására.
A nemzet veszélyes helyzetben
A nemzet védelme a legszélesebb egységet kívánja a hazát eladó és illegitim kormánnyal szemben. Az összes politikai és társadalmi szervezetet, mely országunk szuverenitásának híve, mozgósítanunk kell a nép jogai, vívmányai védelmére. Támogatjuk Lopez Obrador népi mozgalmát az olajkincs és a népgazdaság megvédésére és javasoljuk, hogy ez a mozgalom szélesebb egységre lépjen a szakszervezetekkel a kormánnyal való szembenézésre.
Támogatjuk a munkás-és paraszt szakszervezeti mozgalmat, javasoljuk, hogy lépjenek egységre a jogainkat letörő kormány ellen.
Ami a pártokat illeti, a PRD-t, a PT-t, a Convergence-t, kérjük, hozzanak létre széles egységfrontot a szakszervezetekkel és Lopez Obrador ellenállási mozgalmával a nemzetet eláruló kormánnyal szemben. Szakítsanak Calderon ellenreformjainak támogatásával (olaj, az alkotmány 3. pontja, droghasználat elfogadása, stb.)!
Terv a nemzet megmentésére
Feltétlenül szükség van erre. Az ellenállási mozgalom fontos szerepet játszott az olajkincs megmentésében. Lopez Obrador javasolja az magasrangú állami tisztviselők óriási juttatásainak csökkentését (ezzel 200 milliárd peso megtakarítását).
A nemzet forrásai és pénzügyi tartalékai a dolgozó népek kell szolgálják, nem pedig a nagy monopolvállalatokat (többségükben idegeneket).
A kormány 25 milliárd dollár adott a nemzet tartalékaiból a legfőbb bankoknak a «peso megmentése» ürügyével. Ma az egészségügyi zárlatot használja fel a mexikói pénzzel való spekulációra és 10 milliárd pesot ad 5 pénzügyi intézmény megmentésére, s készül «megmenteni» a nagyvállalatokat is. Ismét a nép fogja megfizetni a «mentéseket».
A szakszervezetek és Lopez Obrador által megfogalmazottakra támaszkodva, tervünk:
1. Törvényt az elbocsátások megtiltására és az elbocsátott dolgozók visszavételét!
2. Törvényi határozatot a bérek emelésére a belső piaci kereslet emelésére!
3. Az egészségügyi intézmények újjászervezését és kiszélesítését (ISSSTE, IMSS, SSa). A decentralizáció/privatizáció, az ellenreformok megszüntetését a társadalombiztosításban is!
4. A Pemex mint államosított vállalat védelmét, a privatizációs kontrareformok eltörlését!
5. A szakszervezeti jogok és kollektív szerződések szigorú tiszteletben tartását. A Calderon és Lozano munkaügyi ellenreformok eltörlését!
7. Ipari és mezőgazdasági fejlődést! Ehhez a TLCAN eltörlését, kezdve a mezőgazdasági fejezettel!
8. A bankok visszállamosítását kártérítési és visszavásárlási lehetőség nélkül!
9. A nemzeti oktatási rendszer védelmét (az ACE, a RIEM, a «reformok», az alkotmány 3. pontja, stb. eltörlését)!
10. A bennszülött nép tiszteletben tartása jogainak védelmét, először is a földhöz és kultúrájához való jogát!
Az aláírók az osztályharcot elismerő szervezetek vezetőihez fordulnak, hogy tegyenek meg mindent, beleértve az általános munkabeszüntetést is az egységes mobilizáció érdekében a kormány és pusztító rendszere ellen a nemzet megmentéséért.
Tisztelettel:
(aláírók listája)
Információ és kapcsolat: Hortensia 108, Santa María la Ribera, Del. Cuauhtémoc, Distrito Federal Tel. (01 55) 5547 0161 eltrabajo@gmail.com www.eltrabajo.org.mx ou dans ta localité au tel:
Svájc
«A legfontosabb követelés az elbocsátások teljes megtiltása kell legyen!»
Interjú Rolando Leporival, a Nemzetközi Munkaügyi konferencia Unia küldöttével, a normabizottság tagjával
Rolando, te nem vettél részt a szakszervezeti felelősök XVI. találkozóján, mivel a normabizottságban voltál elfoglalva. A «munkahelyért világpaktum» soraiban nemcsak az ILO szokásos 3 oldala vesz részt, hanem a multinacionális negyedik oldal is, mint «döntéshozók és civil társadalom» (így !), a 98. szekció napirendje meg lett bolygatva – mindezt úgy értékeltük, mint nyilvánvaló kísérletet az szakszérvezetek integrálására a világkormányzat munkahely-megsemmisítő terveibe. Magad hogyan értékeled?
Nem az első alkalom, hogy szociális paktumot igyekeznek létrehozni a szakszervezet-állam-munkáltató között, különösen ilyen válságos időkben. Néhány éve Svájcban azt mondták, hogy a béreket vissza kell tartani, hogy az áremelkedés elkerülhető legyen. Az eredmény, hogy a reálbérek csökkentek, az árak viszont nem. Csak a dolgozók veszítettek az ügyön.
Most itt a világválság, mely a pénzügyi spekulációval indult és csak a bűnösök nincsenek megbüntetve, viszont szétterül a gazdaság és társadalom egészére. Megállapíthatjuk, hogy nemcsak a bűnösök úszták meg, hanem az egész bankszektort is jelentősen szubvencionálták. Pl. a 70 milliárd, amit a kormány az USB-nek utalt, holott külföldön cselekedett, illegálisan. Mi kaptunk ezzel szemben? Csak mérgezett részvényeket! Mintha a magánéletben egy bankkölcsön kérésénél a kerti gyep füvét ajánlanánk garanciaként!
Az is gondolom, hogy a svájci válságellenes csomag, 500 millió nagyon kevés, főleg az USB 70 milliárdjához képest. A gazdaság másik állami segítségének formája a részleges munkanélküliség tartamának emelkedése 12-18 hónapról 24 hónapra. Világos jelzés az elbocsátások ellen.
A szakszervezetek értékelik ezt az üzenetet, mert védenünk kell a munkahelyeket, de párhuzamosan a vállalatoknak is tartani kell az egyezség rájuk eső részét úgy, hogy nem bocsátanak el.
Nemzetközi szinten sem. Az a kísérlet nem új, hogy a szakszervezeteket a dolgozók védelmének fékjeként használják fel a válság ürügyén. A Nemzetközi Munaügyi Irodának pontos normái vannak, ezeket be kell tartani és garantálni a munkahelyek megtartását. Néhány éve kezd kikristályosodni a munkáltató-állam vonal. Ha a munkáltató érzéketlen is, az állam aláírta a konvenciókat, alkalmaznia kell azokat.
Svájcban repektálják az ILO-konvenciókat?
90 éve, hogy Svájc adja az ILO székhelyét és példát kellene mutatnia. A helyzet nem így áll. Nagyon sok egyezményt nem is ratifikált, közöttül néhány alapvetőt sem. 2006-ban panaszt nyújtottunk be Svájc ellen a szakszervezeti jogok megsértése miatt, a szakértőbizottság el is ítélte, mivel nincs védelem a szakszervezeti felelősök elbocsátása ellen sem, sőt, nem ismeri el a reintegrációt, mégha a bíróság meg is állapítja a jogtalan elbocsátást; legjobb esetben van 6 havi jóvátétel, de nem kell visszavenni munkájába, tehát a dolgozó becsületének megsértését nem hozza helyre.
Azt mondtad egyszer, hogy mindig több áldozathozatalt kérnek a dolgozóktól, főleg válság idején. Mi legyen a szakszervezetek válasza?
Néhány év kivételével a munkahelyek száma régóta állandóan csökken, csakúgy mint a vásárlóérték, a munkavédelem minősége. Ma már a dolgozóknak nincs hová hátrálniuk. Mikor a bérek ilyen alacsonyak, mikor a nyugdíjpénztárak veszélyben vannak, mikor a munkaritmus emelkedik párhuzamosan a foglalkozási betegségekkel, nem lehet több áldozatot kéni a munkavállalóktól.
Az USS szept. 19-re országos tüntetésre szólít a válság ellen. Nem gondolod, hogy egy tucat követelés helyett inkább egyet, az elbocsátások megtiltását kellene hangoztatni?
Ténylegesen ez lenne a legerősebb válasz azoknak, akik áldozatot kérnek tőlünk. Ki kellene jelentenünk, hogy a munka becsületét kell megőrizni, a munkahelyek fenntartását. Az elbocsátások teljes tiltása, különösen az állami szubvenciót kapott vállalatok esetében teljesen jogos!
Doris Leuthard szövetségi tanácsos 200 000 munkanélkülit jelez előre. De ha a munkáltatók tendenciáját nézzük, van ok az elsápadásra, mert a tendencia évente 1,5 millió munkanélküli! Ez pedig katasztrófa lenne a társadalomra nézve.
Mint szakszervezeti erőnek, nem a válság elviselését kell megkönnyíteni, hanem törvénymódosító javaslatokat kell adnunk az AVS jobbá tételére, ehhez a helyzet kedvező. Egyébként hosszú távon gondolkodni kell az ökológiai ipari átállításokról, ahogy a múltban bizonyos hadiipari komplexumot is át kellett állítani békés felhasználásra. De mivel hosszú távú elképzelésekről van szó, nem szabad improvizálni.
Uolsó kérdés: az utóbbi 5-10 évben az ILO a 8, ún. «alapvető» konvencióra koncentrál. Mit gondolsz erről?
Magam nem helyeslem ezt a tendenciát, mert oda vezet, hogy a problémákat elrejti. Lehet, hogy a 8 alapvető konvenció a legfontosabb, de a többi is évtizedek munkájának és harcának eredménye… Ezek nem roskatag konvenciók, teljes mértékben jogosak, mert rengeteg a visszaélés.
Megfosztani a többi konvenciót értékétől, ez annyi mint spongyát a múltra és a jövőre, ez nem lehet érdeke senkinek, mert főként a válságban kell a normákat szigorúan betartani: a fékezetlen vállalkozási verseny ellen képeznek gátat.
Például egy munkacsoport ebben az évben az AIDS-betegek és szeropozitívek diszkriminációjával foglalkozik, tehát igyekszünk nem csökkenteni, hanem növelni a dolgozók védelmét.
Szerintem nincs valódi szándék a többi konvenció elhagyására, valószínűleg a 8 alapvetőre való koncentrálás egy kísérleti léggömb – ki akarják tapasztalni, hogy menne-e…
M. Fiastri
Belgium
2011-re 194.000 munkahely vész el.
Elfogadhatatlan!
Nagy, országos demonstráció előkészítésére hívunk
az elbocsátások megtiltásáért!
2008. jan.1. és 2009. máj. 8. között 24.494 elbocsátást jelentettek be (forrás: FGTB). A FGTB szolgáltatása munkanélküliek számára megállapítja (a beérkezett dossziék alapján), hogy az időszaki munkanélküliség 97,38%-kal emelkedett 2008 és 2009 áprilisa között. Az időszaki munkanélküli napok száma ugyanakkor 150,79%-kal.
Az SD Worx szociális titkársága szerint 2009. ápr. végén a munkások 23%-a volt gazdasági munkanélküli legalább egy napra havonta.
A FEB azt nyilatkozta, hogy a gazdasági munkanélküliség csak átmeneti megoldás lehet. Más szavakkal, egy bizonyos pillanatban átadja helyét az elbocsátásoknak. A Terviroda számára (Belga, máj. 20.): «2009 és 2011 között a munkanélküliség 194.000 egységre emelkedik, három év alatt 11,8%-ról 15,2%-ra, a háború utáni időszak történelmi rekordszintjére.»
Már eddig tucatnyi vállalat tűnt el, százakat restrukturáltak egyetlen szektort, egyetlen régiót sem kímélve!
Dolgozók ezrei találják magukat hirtelen munka nélkül, drámaian csökkenteni kényszerülnek életszínvonalukat. Akiknek van még munkájuk, azok is, mert tartanak a jövőtől.
Liège-ben a teljes vasipar leállt. Munkahelyek ezrei, nemcsak fémmunkásoké, hanem alvállalkozóké is eltűnnek. A liège-i folyami kikötő (egyik legjelentősebb Európában) elveszíti legfőbb aktivitását.
Antwerpenben az Opel és munkahelyek ezrei veszélyeztetettek. Már most is az antwerpeni kikötő (az egyik legjelentősebb tengeri kikötő Európában) a háború óta legalacsonyabb forgalmat bonyolítja.
Néhány hónapja az egyik vasipari alvállalkozó főnöke azt mondta munkásainak: még három napra való munka van. Ezután jött a technikai munkanélküliség. Azóta mindenkit elbocsátott. Az egyik érintett munkás: «a bankoknak találtak milliárdokat, nekünk semmit».
Ezzel az ütemmel az egész ország a gazdasági-társadalmi összeomlás felé halad
Szakszervezeti bizalmi: «Nem értem, a dolgozókat minden vállalatnál egyedül hagyják. Ha így folytatjuk, egyenként végeznek velünk. Kellene egy egységes akció az elbocsátások megtiltásáért».
Hagyhatjuk-e a tőkéseket, hogy folytassák művüket a munkahelyek megsemmisítésére?
Brüsszelben a FIAT vezetésének erőszakos fellépése miatt – teljes erővel kötelezi az elbocsátásokat, a szakszervezeti jogokat is kétségbevonja –, ezért kell az egység, a mobilizáció.
Az akarat a munkahelyek védelmére megvan. Számos vállalatnál látni, ahol demonstrálnak, akciót szerveznek a restrukturáció, a bezárás ellen. Máj. 15-én is megerősítst nyert, mikor 50 ezer dolgozó válaszolt a szakszervezeti felhívásra Brüsszelben tüntetve.
Ma felelősen azoknak kell világos álláspontot képviselniük, akik állítólag a dolgozók érdekeit védik.
Mi azt látjuk, hogy az előrejelzések hetente változnak és egyre rosszabbak (május 20-án a Terviroda bizonyos recesszióról beszélt, ami 2015-re ér véget. Ezelőtt 2010-ről beszélt!)
Senki nem tudja megmondani, mikor érünk ki a válságból és egyáltalán kiérünk-e, ha a kapitalizmus folytatja saját törvényei ránkerőszakolását a munkahelyek megszüntetésével.
Lehet-e remélni, hogy az Arcelor-Mittal újrainditja a vasgyártást Liège-ben? Hihetjük-e, hogy az Opel Antwerpenben, a General Motors, vagy akármelyik, ha bezár, később majd újra kinyit? A munkáltatók újra megnyitják vállalatukat, amit éppen bezártak?
Most kell cselekedni, rögtön mobilizálni kell az elbocsátások ellen
Az FGTB «úgy becsüli, hogy a nagy banki és ipari trösztök közös tulajdonba vétele adódik». Az Európai Unió (Maastrichti szerződés) tiltja ezt a piacgazdaság és a szabadverseny nevében.
Vonja vissza nyilatkozatát az FGTB?
Nem. Aminek el kell tűnnie, az az európai szerződés, mert a válság megoldását blokkolja. Azonfelül éppen az Európai Unió nyilvánította semmissé azokat a szabályozásokat, melyek védtek bennünket. Ezért erősebb a válság Európában, mint az USA-ban, holott onnan indult ki. (forrás : Eurostat).
A magánszektor, a kapitalizmus megmutatja, hogy csak romokba vezethet bennünket. Helyre kell állítanunk a közszolgáltatásainkat, az európai direktívák által kötelezővé tett privatizációt vissza kell fordítanunk. Ezek a direktívák bebizonyították vészes következményeiket, mégis örökké élnek a legelemibb demokrácia ellenére? Tűnjenek el!
Felhívjuk a munka világa szervezeteinek összes felelősét, aktivistáját, minden dolgozót: a legszélesebb egységet hozzuk létre az elbocsátások megtiltásáért szervezendő országos demonstrációhoz!
Ne fogadjuk el munkahelyünk és jogaink megsemmisítését!
Ezeken az elveken hozzunk létre mozgalmat, egymás politikai véleményének tiszteletbentartásával!
A Comité unite-Eenheidscomite (Egységbizottság) felhívása
Első aláírók:
Bertrand Antoine, Militant CGSP;
Bouchery Pieter, délégué BBTK;
Bouddane Mohamed, ex delegué FGTB; Boufrad Hassan, militant;
Chafi Abder délégué SETCa Ambulatoire Non Marchand;
Chaineux Jeannine, ex responsable CGSP Onem et Verviers;
Crickx Paul, délégué CGSP;
Dhif Kamal, délégué CGSP Bxl;
Draidi Fayçal, délégué SETCa finances;
Esteveny Hugues, délégué SETCa BHV-Membre du Comité exécutif;
Giarocco Roberto, délégué CGSP Admi;
Hardy José, délégué CGSP Amio;
Horman Olivier, délégué CGSP Amio IRB;
Larsimont Philippe, ex délégué SETCa Métal, coordinateur MDT;
Libert Bénito, délégué SETCa FN Herstal;
Marlhioux Pierre, Membre du Comité exécutif SETCa BHV;
Massenaux Philippe, employé;
Molitor Georgette, affiliée CGSP;
Monsieur Serge, Délégué CGSP ALR;
Palmans Olivier, délégué principal CGSP Telecom-Aviation;
Peene Karin, déléguée syndicale Métal;
Polis Eric, délégué CGSP Verviers;
Ruggieri Antoine, Président commission pensionnés/prépensionnés FGTB Métal Liège;
Ruttiens Henri-Jean, ancien permanent SETCa FGTB Industrie;
Steeland Rik, Militant Setca Courtrai;
Van Hees Laurent, délégué syndical;
Willems Martin, Secrétaire Adjoint, SETCa BHV, secteur industrie;
Xhrouet Christophe, affilié Setca.
Kontaktus : Y. Eeckman , rue G. Raeymaekers 13 , 1030 Bru xelles - 04 97 / 990 . 254
Ma i l : yves.eeckman@skynet.be
S i t e : www. comiteunite-eenheidscomite.be
Guadeloupe
Ügyvédek nyílt levele NICOLAS SARKOZY-hez
Pointe-á-Pitre, 09.06.25.
Köztársasági Elnök Úr!
Villámlátogatása Guadeloupe-ban és Martinique-ban alkalom számunkra, hogy interpelláljunk Önhöz azon méltánytalan helyzetet illetően, melynek szenvedő alanyai vagyunk mindnyájan, akik merték és merik most is felemelni szavukat az igazságszolgáltatási apparátus «pálmafák alatt» virágzó diszfunkciói ellen.
Az Emberi jogok védelme örökkön létező harc, a rendíthetetlen védelem érvényes azokra is, akiknek ezt kellene védeni.
Ebben a harcban mi, Guadeloupe-i és Martinique-i ügyvédek, aktivisták, tiszta szívünkből hiszünk a gondolatszabadságban, sőt, röviden a szabadságban.
Talán nem is kell emlékeztetni, hogy az 1967 májusi események után, melyek megtizedelték a Guadeloupe-i munkásnépességet, kollégánk Félix RODES köteles volt megjelenni 1968-ban a francia nemzetbiztonsági bíróság előtt.
Talán arra sem kell emlékeztetni, hogy 1983-ban Roland EZELIN kollégánkat zaklatás érte a Parquet Général részéről sértegetésért, mely vád alól az Emberi jogok bírósága teljes mértékben tisztázta és Franciaországot ítélte el (Strasbourg, 1991.ápr.26.).
Néhány évvel később Brigitte RODES kollégánk ismerhette meg a Parquet villámait ugyancsak sértésért, mielőtt a Büntetőbíróság szabadon bocsájtotta.
FALLA kollégánk ugyancsak megszenvedett egy interjúért, a Parquet sietett lesújtani rá is egy magisztrátus megsértéséért.
Harry DURIMEL 2007-ben lett a Parquet céltáblája, a Felsőbbviteli Bíróság mosta tisztára.
Sarah ARISTIDE és Patrice TACITA kolégáink panaszt tettek 2007-ben és 2008-ban illegális lehallgatásért, de a Parquet elfojtotta az ügyeket.
E két ügyvéd szintén bíróság előtt találja magát, mert nyilvánosan beszéltek arról, hogy hivatali titok megsértéséért tett panaszukra mi vár. Procedúrájukat Párizsban akarják végigvinni, hogy minden szálat elvágjanak a helyi ügyvéd-aktivákkal, népi támogatásukkal.
(…)
Vajon normálisnak tekinthető-e, hogy ez a Justicia szisztematikusan azokra sújt, kik mernek és küzdenek?
Ha nem lennénk ügyvéd-aktivisták, nem a legszegényebbek és a szakszervezetek mellett köteleztük volna el magunkat, a megtorló hatalom nem igyekezne szájkosarat tenni ránk?
Széles körben tudnánk anyagot szolgáltatni egy parlamenti vizsgálóbizottság számára arról a diszfunkcióról, mely a jogállamot megfosztja becsületétől.
Nem tudunk hallgatni és választ kérünk legitim kérdéseinkre.
Kérjük, fogadja megkülönböztetett üdvözletünket, Köztársasági Elnök Úr.
Roland EZELIN – Félix RODES,
Sarah ARISTIDE - Evita CHEVRY – Brigitte RODES – René FALLA – Harry DURIMEL - Patrice TACITA
Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28.E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
