2009. december 18., péntek

Nemzetközi információk 367.sz.

EIT – ILC A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Nyílt világkonferencia
a háború és a kizsákmányolás ellen

2010.nov.19-20
.


Levél a felhívást elindító 54 országból származó első 463 aláíróhoz

Kedves Barátaink, Elvtársaink!
Tudatjuk Veletek, hogy a “Nyílt világkonferenciát a háború és a kizsákmányolás ellen” Algerban 2010.nov.19-20-21-én tartjuk

Ti, az 57 országból származó 463 munkásaktíva, szakszervezeti és politikai felelős, pozitívan reagáltatok a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezésre.

Miért Algériában?
Ebben az országban a háború és kizsákmányolás elleni harcnak különös összhangja van. Az algériai nép nemzete felszabadításához a legnagyobb áldozatot hozta, hogy függetlenségét megalapozhassa. A dolgozók ennek kontinuitásában alakították ki saját szervezeteiket, tették lehetővé a nyílt világkonferencia megtartását Algerban az Algériai Dolgozók Pártja parlamenti csoportjával és az UGTA szakszervezeti szövetség támogatásával.

A tanácskozásra a legoptimálisabb anyagi és gyakorlati körülmények között kerülhet sor és profitálhatunk az algériai nép vendégszerető hagyományaiból. A Nemzetközi Egyetértés 1991-es, «A háború és kizsákmányolás elleni nyilatkozat» bázisán történt megalakulása óta először tartja konferenciáját az afrikai kontinensen, melyet különleges módon tönkretett a nemzetközi intézmények, az IMF (Valutaalap), a Világbank, a Világkereskedelmi Szervezet privatizációs, dekompozíciós és háborús politikája.

Az általatok aláírt felhívásnak 2000 végén egyedi hangzása van: az afganisztáni nemzetközi intervenciós erők fokozása, az iraki diszlokáció, a Közel-Kelet újbóli fenyegetése jól mutatják a háborús fenyegetést. Ami a munkásosztály kizsákmányolását és szervezeti függetlenségének fenyegetését illeti, a válság következtében egyre erősebb az egész világon.

Harcolnunk kell, tapasztalatainkat átadni úgy, hogy a dolgozók és fiatalok minden országban nemzetközi kereteik között használhassák.

Ezért vagyunk büszkék és örülünk ennek a tanácskozásnak. Találkozunk Algerban jövő év novemberében.

Louisa Hanoune,
az Algériai Dolgozók Pártja főtitkára

Daniel Gluckstein,
a Nemzetközi Egyetértés koordinátora



Ui: gyakorlati információk és a feliratkozás körülményei a következő héten.

18 éve, az iraki nép elleni első gyilkos háború előestéjén 53 országból különböző irányzathoz tartozó aktivista 1991-ban Barcelonában létrehozta a Nemzetközi Egyetértést. Akkori manifesztuma megerősítette az összefüggést a kegyetlen háború és a tőke magántulajdonon alapuló társadalmi rendszere között: “A háborút elítéljük, a világ népei és dolgozói a háborúkat elítélik. Mert tudják, hogy az egy lépést jelent az elnyomás és a kizsákmányolás felé az IMF, az EU, a háromoldalú szerződések égisze alatt. Ezek szervezik az összes országban a deregularizációt, a munkanélküliséget, a közoktatás és a kultúra tönkretételét, az üzemek kiürítését, a munkásszervezetek, főként a szakszervezetek alárendelését az állam alá, függetlenségük megkérdőjelezését.”

Igazatok volt-e, mikor aláírtátok?

18 éve történt. A nemzetek közötti és a nemzeteken belüli konfliktusok növekednek. A háborúk tönkretették Afganisztánt, aztán Irakot újból, a Közel-Keletet, a Balkánt, a Kaukázust, Afrika teljes vérző régióit. Háborúkat, melyeket az USA volt elnöke, George W. Bush így jellemzett 2001-ben: “Totális háború: gazdasági, társadalmi, politikai, katonai.”

18 év múlt el. A munkás- és demokratikus jogokért harcoló aktívák csak a veszélyt hangsúlyozhatják a közel-keleti eszkalációval szemben, különösen az izraeliéval a Föld egyik legsűrűbben lakott területe, Gáza és lakosságának kollektív büntetésével szemben.

Lehet-e tudomásul nem venni a közel-keleti roppant veszélyes kaland, az üzemek bezárása és az elbocsátások hulláma, az összes kontinens munkásait sújtó stabil munkahelyek megszüntetése kapcsolatát, mely alátámasztja a termelési eszközök magántulajdonán alapuló gazdaság világválságának mélységét?

A Nemzetközi Munkaügyi Iroda 2009 január végén azt jelezte, hogy a munkanélküliek száma (2007-hez viszonyítva) 30-51 millióval emelkedik, míg 200 millió főre fogja növelni a “szélsőségesen szegény személyek” számát.

Kínában a „migráns dolgozók” tízmillióit bocsátották el, az üzemi csődök következtében utcára kidobottakra garantáltan éhezés vár.

Az USA-ban a “Big Three” történelmi ipari körében már eddig több ezer munkahelyet szüntettek meg, ugyanakkor 2 millió amerikai családot kilakoltattak a 2007 “subprime”-válsága következtében …

Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában egész nemzeteket helyeztek a nemzetközi pénzügyi intézmények “gondnoksága” alá.

A “vén Európa” sem menekülhet, ellenkezőleg: kelettől nyugatig előzmények nélküli elbocsátási hullám veszélyezteti az ipart, melyben a munkásmozgalom született.

A katasztrófa felelőseinek pedig van képük megerősíteni, hogy a munkásosztály számra az egyetlen kiút a “világkormányzatba” integrálódás, a fellendítési tervekbe való beépülés és együttműködés, amely újbóli dollár- és eurómillárdokat fecskendezve a bankokba és a spekulációba a munkaerőt teszi tönkre és minden osztályharcban elért vívmányt megsemmisít. A válság felelősei mindenütt azzal kísérleteznek, hogy megsemmisítsék a sztrájkjogot, a tárgyalás és szerződés jogát, a munka különleges érdekvédelmét a tőke ellen. Azokat a jogokat, melyek nélkül nincs demokrácia.

De minden földrészen a munkásosztály keresi osztályharcban született szervezeteit megragadva létezésének őrzését sztrájkokban, tüntetésekben, a háborúk elutasításában.

Sokféle szemléletünk ellenére ezért hívjuk össze nyílt világkonkonferenciánkat, szélesre tárva kapuját az összes munkásmozgalmi és demokratikus erő előtt, mely elutasítja azok diktátumát, akik velünk akarják megfizettetni az általuk előidézett válság árát. Mindnyájan egyetértünk a munkásmozgalom, szervezetei függetlensége és vívmányai megőrzése gondolatában.

Különbözőek tapasztalataink, hagyományaink, de a háborút és a kizsákmányolást elutasítjuk mindnyájan, s ez vezet oda bennünket, hogy világszinten vitát nyissunk minderről.

Felhívunk mindenkit, a munkásmozgalom aktíváit, felelőseit, hogy együtt készítsük elő a nov.19-21 közötti algeri tanácskozást
Első aláírások
AFGHANISTAN : Nasir Loyand, Gauche radicale de l’Afghanistan (LRA) ;
ALGERIE : Arfoutni Abderrahmane, Parti des travailleurs ; Babouri Mustapha, syndicaliste membre de la section syndicale du Port UGTA Bejaia ; Badraoui Malika, député; Barani Nabil, syndicaliste SG de la section syndicale ONAB (Office national des aliments de bétail) UGTA Bejaia ; Benbessa Rahima, syndicaliste membre de la Fédération travaux publics et bâtiment UGTA ; Bendob Ali, SG Union de Wilaya UGTA Laghouat (ó) ; Benkachoua Mohamed, Syndicaliste Union locale Hassi Rmel UGTA (ó) ; Benyahia Abdellah, Député ; Boudjou Zahir, syndicaliste SG Syndicat national d’entreprise ONAB (Office national des aliments de bétail) UGTA ; Boukerreche Ahmed, syndicaliste membre Union locale UGTA Mila ; Bousmaha Houaria, député ; Chouitem Nadia, syndicaliste membre de la Commission exécutive nationale UGTA ; Derradji Abdelkader, Député ; Djouambi Amar, syndicaliste Fédération du commerce et tourisme UGTA ; Guerfa Slimane, Député ; Hamzaoui Rédha, membre de la commission exécutive fédérale Fédération nationale des travailleurs du pétrole UGTA ; Hanoune Louisa, Secrétaire générale du Parti des travailleurs ; Kherbache Zoubida, Députée Présidente de la commission économique ; Labchri Karim, Parti des travailleurs ; Manseur Mourad, député ; Mokrani Fazia, syndicaliste membre du Syndicat d’entreprise des travailleurs de l’éducation UGTA Bejaia ; Rouabah Yacine, syndicaliste membre de la section syndicale Cheminots UGTA Bejaia ; Sait Said, syndicaliste membre de la section syndicale Cheminots UGTA Bejaia ; Tahraoui Omar, syndicaliste membre du Syndicat d’entreprise des travailleurs de l’éducation UGTA Bejaia ; Taleb Miloud, Syndicaliste Union de wilaya Laghouat UGTA (ó) ; Tazibt Ramdane, Député Vice-président de l’Assemblée populaire nationale ; Tehami Mohamed, Député ;
ALLEMAGNE : Altmann Michael, Executive Committee Workers Commission SPD state of Hesse (ó) ; Becker Heinrich, GEW (ó); Birkhahn Manfred (ver.di) ; Boulboulle Carla, GEW (ó) ; Brandt Gabriele, Verdi Berlin (ó) ; Buchhaupt Siegfried, GEW ; Bunz Kerstin, Verdi (ó) ; Döring Rainer (ver.di ) ; Eisner Udo (IG Metall) ; Engstfeld Ellen, Verdi SPD (ó) ; Falk Elke (ver.di); Fast Bodo (SPD ver.di) ; Frey Henning (SPD GEW) ; Futterer Michael, SPD GEW; Günter Schwefing, (ver.di) ; Gurster Eva, Verdi SPD (ó) ; Gürster Julian, (IRJ ver.di); Hans Weigt, (ver di) ; Hauptmann Tina (SPD) ; Henning Frey, SPD GEW (ó) ; Hesse Lothar (ver.di) ; Hirschfeld Klaus (SPD) ; Kischkat Mirco, Verdi SPD (ó) ; Kreutler Peter, SPD Verdi (ó) ; Krupp Gotthard, SPD Verdi (ó) ; Lätsch Winfried, “ (Gewerkschaft Nahrung und Genuss; NGG)” ; Matzke Cornelia (Ärztin) ; Mechthild Wellems (ver.di) ; Mees Hans-Jürgen (ver.di) ; Mosar Ingo, Verdi (ó) ; Müller Jürgen (SPD) ; Muller Norbert, Verdi (ó) ; Ott Lothar, GEW SPD (ó); Paternoga Paul, (SPDAfA IG Metall) ; Polke Peter (Gewerkschaft Transnet) ; Prasuhn Volker, Volker Prasuhn (SPD - AfA. verd.i) ; Röser Ingo (GEW) ; S. Omslo Anna Helena, Verdi VH (ó); Schermer Gerlinde (SPD) ; Schroer Klaus, (SPD) ; Schuller Klaus, Secretaire DGB SPD AFA ; Schuster Anna (ver.di) ; Schuster H.W., Verdi SPD commission ouvrière (ó) ; Schwefing Guenter, Verdi (ó); Sieweke Beate (SPD-AfA ver.di) ; Steinebach Inge, (SPD/AfA ver.di) ; Timmermann Olaf (SPD ver.di) ; Treffert Christiane, GEW (ó) ; Weiß Dirk (SPD IGBCE) ; Wellems Mechtilde, Verdi (ó) ; Wernecke Monika, Verdi (ó) ; Werner Uhde (Internationale Arbeitnehmerverbindung IAV) ; Wesemann Klaus, SPD-AfA ver.di ; Wolf-Wesemann Doris, SPD ver.di ; Zeller Inge, ver.di; Zutz Axel (SPD - AfA IG BAU) ;
AUSTRALIE : Chan Anita ;
BANGLADESH : Khandaker Sayedul Islam, Secrétaire du syndicat des travailleurs du jute de Daji ; Majibur Rahaman, President syndicat ds travailleurs du textile de Dinajpur ; Masud Rana, Secrétaire du syndicat des travailleurs du jute de Mohammodia ; Miss Shamim Ara, Secrétaire de la commission Femmes du BJSF ; Mohammad Badruddoja Chowdhury, Président de la Fédération de la Jeunesse ; Rafiqujjaman, President du Parti Démocratique des travailleurs ; Sanzeed Hossain, Secrétaire adjoint BJSF ; Shariat Ullah, Secrétaire Syndicat des travailleurs du port de Chittagong ; Zakir Hossain, Secrétaire général du Parti Démocratique des travailleurs (BJSF) ;
BELGIQUE : Chaineux Jeannine, (ó) ; Giarrocco Roberto, FGTB-CGSP (ó) ; Heylen Sonja, CGSP (ó) ; Janssens Rudy, Secrétaire fédéral CGSP ; Larsimont Philippe, Mouvement de défense des travailleurs (MDT) ; Ruttiens Henri-Jean, Syndicaliste SETG-FGTB ; Steeland Rik, BBTK-Kortrijk- Belgie (ó) ; Tabbakh Elah, Vice-président CGSP région de Bruxelles ; Yousfi Naoual, FGTB CGSP (ó) ;
BENIN : Assogba Innocent, CSTB (ó);
BRESIL : Adriano Diogo, Député d’Etat PT-SP ; Alder Júlio Calado, professeur UFPE; Anselmo E. Ruoso Jr, secrétaire des relations internationales FUP-CUT (fed. du pétrole) (ó) ; Antonio Carlos Spis, membre du comité exécutif de la CUT (ó) ; Aparecido Biancho, vereador PT-Sarandi (PR) ; Arnaldo Fernandez, président du syndicat des chemin de fer de Bahia e Sergipe - CUT ; Bárbara Corrales, membro do DM do PT-SP ; Betão Cupolillo, vereador PT-Juiz de Fora (MG) ; Celi Nelza Zulke Taffarel, professeur d’université (ó) ; Cirqueira Falcão José Luiz, Université fédérale SANTA CATARINA (ó) ; Claudinho Silva, Secrétaire du comité contre le racisme de l’Etat PT-SP ; Edison Cardoni, membre du comité exécutif Condsef-CUT (ó) ; Fernando Ferro, député fédéral du PT-PE ; Gilberto Paixão, Executif de la Confédération nationale des travailleurs du commerce et des services CUT ; Gilney Vianna, Direction Nationale du PT (ó) ; Irene Batista de Paula, présidente Sindsep-SP ; Jacqueline Albuquerque, membre de la Commission executive Fenajufe (ó); João Batista Gomes, diretor da Confetam (ó) ; José Candido, Député d’Etat PT- SP ; Julio Turra, membre de la Commission Executive CUT (ó) ; Leila Carla Alves Ferreira, Coordinatrice DCE-UFBA ; Lourival Lopes, membro Executiva Contracs-CUT (ó) ; Luis Carlos Mora (Luca), directeur du SINTECT Campinas ; Luis Gonzaga (Gegê), membre de la direction de la Centrale des Mouvements Populaires DN du PT ; Márcia Farro, assessora parlamentar PT-SP ; Markus Sokol, membre de la direction nationale du PT; Milton Barbosa, Secrétaire des relations internationales du Mouvement Noir unifié ; Misa Boito, membro do Diretório Estadual do PT-SP ; Ney Jansen Ferreira Neto, PT- syndicat APP (ó) ; Périclés de Lima, président de la CUT zone de Mata (ó) ; Renato Simões, membre de la direction nationale du PT ; Teresinha de Fátima Perin ; Ubiraney Ribeiro Porto, secrétaire secteur privé UP-CUT (fed. pétrole) (ó) ; Valeir Ertle, Secrétaire des relations internationales Contracs-CUT (ó) ;
BURUNDI : NISHIMWE Authentique, Président du Syndicat libre des travailleurs de l’université du Burundi ( STUB) ; Nkunzimana, Président PTD;
CAMEROUN : Bikoko Jean-Marc, Centrale syndicale du secteur public (CSP) (ó) ; Ekane Anicet, président du Manidem; Mbille Martin David, Confédération Générale du Travail - Liberté du Cameroun ;
CANADA : Ashley B.Ross, SEIU 1 local 1; SMART; Commission executive Nouveau Parti Démocratique commune de ST Paul (ó) ;
CHILI : Cid Nibaldo, Président FETRAPSUR (Transports région d’Octava) ; Escobar Oscar, Militant du MRSO (Mouvement révolutionnaire de solidarité ouvrière) ; Maureira Marco, Délégué syndical FETRAPASUR ; Sixto Iturra, Militant du MRSO; Uribe Luis Moreno, Presidente Sindicato CENCOSUD (Comercio) ; CHINE : Chung Ming Lai Suki, Labour Action China Hong Kong ; Lee Doris, AMRC Hong Kong ; Leung Apo, Hong Kong ; Pandita Sanjiv, AMRC Hong Kong ; Qi Li, Université de Hong Kong (ó) ; Qi- Ming Hei ; Sukumaran Anoop, AMRC Hong Kong ; Wenzhong Tao, chercheur ;
CHYPRE : Sener Elcil, Syndicat des enseignants turcs de Chyrpre ;
COLOMBIE : Diego Fernando Batero, Colectivo José Carlos Mariategui ; Gomez Cardona Paulea Andrea, Organisation Jeunes pour la paix ;
COREE : DongWoo Kim, KMWU Kia Motors ; SangSu Ha, KMWU Kia Motors ; Sikhwa Jung, KMWU Kefico ; Sungjin Kang, KMWU Kia Motors; Taesup Sin, KMWU Kia Motors ; WonBae Jun, militant de Solidarité ouvrière démocratique ;
DANEMARK : Christensen Kirsten Annette, Landsjoreningen for Socialpadagoger (LFS) ; Langesen Bent ; Sörensen Per, (ó) ;
EQUATEUR : Amilcar Ortíz, vice-président fédération des travailleurs de l’électricité FEDELEC ; Carlos Hidaldo, Commission exécutive du sndicat général EMASEO ; Casco Astudillo Justina ; Diego Cano Molestina, Président Federation nationale des travailleurs du pétrole - FETRAPEC ; Diego Velástegui, Ancien secrétaire du syndicat de l’électricité de Riobamba ; Edgar R. De la Cueva Y, CENAPRO ; Edgar Santos, Commission exécutive Syndicat des employés communaux de l’eau potable de Quito ; Eduardo Alcira, député á l’Assemblée nationale ; Ernesto Puente Canchignia, TERMOPICHINCHA ; Germán Huayamabe León, Président du front des travailleurs de l’Electricité (EMELEC) ; Gonzalo Rivera Quingaiza, Secrétaire général Syndicat des employés communaux de l’eau potable de Quito (ó) ; José Limaico Vela, Dirigeant de l’OSRT ; Justo Lima Mendoza, Front de défense des travailleurs de la EEE ; Manuel Herrera, Président de la fédération des employés municipaux “FETMYP” ;María de Lourdes Fabre, Enseignement public ; Mario Pazmiño, Commission executive syndicat de l’électricité de Sucumbios ; Mónica Romo, Commission exécutive Syndicat des employés communaux de l’eau potable de Quito ; Oscar Navarro Martinez, TRANSELECTRIC ; Patricio García, Secrétaire général syndicat des employés communaux de Riobamba ; Richard Gomez Lozano, Président de la fédération des travailleurs de l’électricité FEDELEC ; Rivera Gonzalo, Section de la IVe Internationale; Washington Guanoquiza Castillo, Commission exécutive Syndicat des employés communaux de l’eau potable de Quito ; Willam Gallardo Velóz, TRANSELECTRIC; Wilson Alvarez B., Secrétaire général du syndicat des travailleurs d’EMASEO (Quito) ; Yolanda Añazco Hidalgo, Comité permanent de défense des droits des femmes ;
ESPAGNE : Aguilera Rafael, syndicaliste FSP-UGT (ó) ; Almela José, syndicaliste MCA-UGT (ó); Amorós Albert, syndicaliste UGT Mouvement pour le socialisme (ó) ; Arias de Reyna Luis, syndicaliste FSP-UGT (ó) ; Baena Martínez Marisa, FSPUGT- PV (ó) ; Béjar Jesús, syndicaliste Zona Sur CCOO; Cepeda Francisco, syndicaliste FSC-CCOO (ó) ; Cima José Manuel, syndicaliste CCOO (ó) ; Cuadrado Daniel, syndicaliste CCOO (ó) ; Dargallo Enrique, POSI (ó) ; de la Torre Luis, syndicaliste FSP-UGT (ó) ; Díaz Mikel, ORJ (ó) ; Escuredo Iker, ORJ (ó) ; Garcia-Cano Locatelli Pablo, délégué CCOO John Deere fédé métallurgie (ó) ; González Luis, Conseil confédéral CCOO (ó) ; González Mariscal Ana Ana González Mariscal, ORJ (ó) ; González Miguel, syndicaliste UGT Mouvement pour le Socialisme (ó) ; Inestia Manuel, syndicaliste CCOO (ó) ; Inestia Martin Jose A., syndicaliste UGT PSC-PSOE (ó) ; Irantzu González, ORJ (ó) ; Jocano Carlos, syndicaliste UGT (ó) ; Lozano Mercadal Luis, syndicaliste FSP-UGT (ó) ; M. Moro Javier, syndicaliste UGT (Valmaseda) (ó) ; Mª Fernández Asenjo Jesús, syndicaliste FSP-UGT (ó) ; Mª Martínez Sainz Luis, syndicaliste FSP-UGT País Vasco (ó) ; María Pérez Jesús, syndicaliste FIA-UGT (ó) ; Méndez Gallego Koldo (PSE-EE) PSOE - UTPAUGT- Euskadi (ó) ; Miró Carme, syndicaliste de l’UGT Mouvement pour le socialisme (ó); Montaner Soria Mayte, FSP-UGT-PV (ó) ; Ortega Blas, FSPUGT (ó) ; Pérez Rodríguez Rosaura, FSP-UGT-PV (ó) ; Regueiro Toño, syndicaliste UGT aéroport de Sondica (ó); Sánchez Cerdá Paula, ORJ (ó) ; Sánchez Enrique, syndicaliste UGT Castellón (ó) ; Sánchez José Luis, syndicaliste FSC-CCOO (ó) ; Sánchez Juan, ex Secrétaire général Fédération des services (UGT) (ó) ; Santos Baltazar, syndicaliste UGT PSC-PSOE (ó) ; Uriz Iglesias Jose Luis, PSN-PSOE (ó) ;
ETATS-UNIS : Akuno Kali, Malcom X Grassroot Movement ; Benjamin Alan, OPEIU Local 3 delegate San Francisco Francisco Labor Council (ó) ; Bruskin Gene, Co-convener US Labor Against the War (ó); Duncan Larry, Co-producer Labor Beat TV member CWA 14408 (ó) ; Gordon Jerry, UFCW International Rep retired chair Ohio State Labor Party ; Griggs Andy, United Teachers of Los Angeles AFT 1021 Chair National Education Association Peace and Justice Caucus (ó) ; Guerra- O’Reilly Liza ; Herzallah Monadel, Président Arab American Union Members Council ; Kaplan Dan, Executive Secretary AFT Local 1493 San Mateo (CA) Community College Federation of Teachers (ó) ; Rich Marc, United Teachers of Los Angeles Delegate to Los Angeles County Federation of Labor (ó) ; Rojas Al, Coordinator Frente de Mexicanos en el Extetrior ; Rosario Ed, Co-convener San Francisco OWCC ; Sheehan Cindy, militante anti-guerre de Gold Star candidate indépendante au Parlement américain en 2008 (ó) ; Thomas Clarence, member ILWU Local 10 (ó) ; Wallace Howard, Vice President for Community Activities San Francisco Labor Council (ó) ; Wohlforth Nancy, Co-Chair Pride at Work Vice President California Federation of Labor Secretary Treasurer Office and Professional Employees International Union (ó)
FRANCE : Arnold Frank ; Bara Jacky, Syndicaliste ; Barbier Paul, Syndicaliste ; Bauvert Gérard, Comité international contre la répression pour la défense des droits politiques et syndicaux ; Bernard Eric ; Besse Pierre, syndicaliste cheminot ; Bettenfeld Daniella, Comité de défense des travailleurs frontaliers de Moselle ; Bochard Frédéric, syndicaliste ; Brunet Marie-Edmonde, syndicaliste ; Collin Daniel, syndicaliste cheminot; Coudeville Francis, syndicaliste ; Danry Edith, militante FSU; Deleuze Laurence, Bureau national du POI (ó) ; Denis Jean-Claude, POI ; Desnojean Gilles, Syndicaliste; Destenay Jean-Louis, syndicaliste ; Doriane Olivier, POI ; Dreidemy Claire ; Duffy Christian, syndicaliste ; Girod Jacques, syndicaliste ; Gluckstein Daniel, Coordinateur Entente Internationale des travailleurs et des peuples (EIT) ; Gros Dominique, syndicaliste universitaire ; Guyon Marc, Syndicaliste enseignant ; Hebert Patrick, syndicaliste ; Houpin Christian, syndicaliste cheminot ; Icard Philippe, maître de conférences de droit public ; Ihsanullah Saif, Association Socialiste d’Afghanistan (ASA) ; Jeanneney Pierre, POI ; Jenet Claude, secrétaire national du POI ; Juret Daniel, Syndicaliste; Keiser Christel, Bureau national du POI ; Kote Abdoulaye, Manifeste pour l’indépendance syndicale ; Kovacs Marika, POI ; Larraux Jean-Louis, militant laïque ; Mallon Gilbert, syndicaliste enseignant ; Mano Philippe, Syndicaliste enseignant ; Marie Jean-Jacques, Comité international contre la répression pour la défense des droits politiques et syndicaux ; Marquiset Jean-Charles, syndicaliste ; Mennecier Jean ; Moquette Yvan, syndicaliste enseignant ; Mugnier Frédérique, syndicaliste santé publique ; Paris Jacques, syndicaliste (ó) ; Peyret Michel, ancien député du PCF (ó) ; Rabusseau Christophe, Syndicaliste de l’industrie pharmaceutique ; Renda Sandra ; Samouth Pascal, syndicaliste ; Sandri Roger, Entente internationale des travailleurs ; Schidlower Marie-Claude, POI ; Schivardi Gérard, maire de Mailhac ; Shapira Daniel, POI ; Sifflet Patrice, Manifeste pour l’indépendance syndicale ; Vincenot Dominique, POI ;
GABON : MACKOSSO NZAOU Serge Patrick, Secrétaire national aux normes internationales du travail ; NTOUGHE Claude Bernard, président du Congrès syndical du Gabon (CSG) ;
GRANDE-BRETAGNE : Boss Jeffrey, Syndicat des collèges et des universités (ó) ; Boyce Robert, Institut de sciences politique et économique de Londres ; Collier Peter ; Law Malcolm, Syndicat des collèges et des universités Université de York (ó) ; Peters Helen, Université publique 8UCU (ó) ; Phillips Nick, PECTU (ó) ; Queen Nat M., syndicat des collèges et des univerisités Université de Birmingham (ó) ; Richardson Tony ;
GRECE : Gyarakos Hbah, OPM Zaluta Tryda (ó) ; Korfiatis Loukas, OLME (ó) ;
GUADELOUPE : Domota Elie, Union Générale des Travailleurs de Guadeloupe; UGTG, Union générale des travailleurs de Guadeloupe ;
HAITI : Fignolé Saint Cyr, Secrétaire général de la Centrale autonome des travailleurs haïtiens (CATH) ; Onel Maignant, Secrétaire général du POSH ;
HONGRIE : Anyiszonyan Klara, EIT Hongrie ; Aradi Pa’l, BCKSz ; Asztalos Laszlo, Munkástanácsok ; Balta Fruzsina, Hungarian Left Youth ; Barany Janosne, Munkástanácsok ; Aradine Eva (ó) ; Somi Judith, EIT (ó) ;
INDE : D’Souza Franklyn, Bombay ; Dr. Uday Mehta, Bombay ; Krishna Chakravorti, Confédération des syndicats d’Inde (AIUTUC) ; Mahadevan H., (ó) ; Mona Sur, Syndicat du textile de Kanpur ; Parmar Nilesh, Syndicat ouvrier du Gujarat á Bharuch ; Patil M.A., Bombay ; SANYAL C.K., ex Secrétaire général de la NFRSU (ó) ; SINHA O.P., Syndicat des travailleurs du cuir de Lucknow ; Vasudevan Nambiath, All India Blue Star Employees Federation/ Trade Union Solidarity Committee ;
IRLANDE : Devoy Eamon, Dublin ; Dowdall Brian ; Higgins Brian ; Mc Donnell Jan, Dublin ;
ITALIE : Brandellero Luigi ; Croce Ugo, Tribuna Libera (ó) ; Pian Alberto, CGIL (ó) ; Raineri Elisabetta, Tribuna Libera - comité national « No UE » (ó) ; Varaldo Lorenzo, syndicaliste membre de l’Entente internationale ; Varaldo Lorenzo, direction UIL école Turin - comité national « No UE » (ó) ; Ventre Giovanna, comité national « No UE » ;
KAZAKHSTAN : Boulgakov Ivan, Confédération syndicale « Défense du travail » ;
LIBAN : El Husaini Khadije, CGTL (ó);
MEXIQUE : Adelfo Alejandro Gómez, secrétaire général de la section 7 du SNTE (Chiapas) ; Adrián Pedrozo Castillo, Député fédéral PRD Syndicat de l’Université (STUNAM) ; Adrián Vázquez, CE section 50 syndicat national Secretaría de Salud (Chiapas) ; Artemio Ortiz Hurtado, Secrétaire général de la section 18 del SNTE-CNTE (Michoacán) ; Azael Santiago Chepi, Secrétaire général de la section 22 du SNTE (Oaxaca) ; Benito Cristóbal Ortiz, Secrétaire prévisions sociales STUNAM ; Humberto Martínez Brizuela, Comité d’organisation de la seconde rencontre continentale contre les traités de Libre échange ; José Guadalupe Montoya Jiménez, Secrétariat du PRD (Basse Californie) ; Luis Vázquez Villalobos, Comité d’organisation de la seconde rencontre continentale contre les traités de Libre échange ; Misael Palma López, Bloc démocratique section 7 SNTE ; Pio López Obrador, Coordinateur comité défense de la souveraineté nationale du pétrole et de l’économoie populaire du Chiapas ; Samuel Gutiérrez Figueroa, SINTSUNT (Chiapas) ;
MOLDAVIE : Lomakine Alexandre, Mouvement politique « Résistance populaire »;
PAKISTAN : Alia Hussain, Secrétaire adjoint syndicat des réceptionnistes ; Dr. Nabila Hasan, Association médicale ; Farid Sajida, Secrétaire adjointe Working Women Organization ; Jamil Rubina, Présidente de la Working Women Organization Asia Pacific Workers Solidarity Links présidente de l’APTUF ; Mr. Shamim Malik, avocat secrétaire du Conseil du Barreau de Lahore Conseil de la Cour Suprême ; Mrs Sajida Wahid, Enseignante Lady Mclagen girls High School Lahore ; Mrs. Haider Masood, President Fédération des travailleurs du vêtement et du cuir ; Mrs. Sabrina Younas, Vice Présidente Service Textile Employees Union ; Ms. Anjum, Serétaire adjointe du Comité d’action Bata Mazdoor (multinationale de la chaussure) ; Ms. Asia Naz H, travailleuse Tip Top Garment Factory ; Ms. Atiya Yousaf, Vice président du syndicat des employés de Mediglass ; Ms. Azra Shad Mian, Secrétaire de l’association de défense des peuples indigènes du Pakistan ; Ms. Bilquis, Vice president Syndicat des employés d’usine ; Ms. Imrana Baluch, Association des avocats du Pakistan ; Ms. Rubina Yousaf, secrétaire adjointe RHR syndicat des employés en pharmacie ; Ms. Samina Amin, Secrétaire Association des enseignants du Pakistan ; Ms. Shagufta Nasreen, Secrétaire du syndicat de Shalimar Recording Company ; Ms. Tausif Ali, Nurses Association of Pakistan ; Ms. Zahida Daud, Secrétaire Syndicat de l’énergie WAPDA ; Ms.Sabira Siddiqui, Secrétaire adjointe Micro Electronic Employees Union ; Murtaza Sharif, Comité exécutif de l’organisation de la jeunesse progressiste ; Nusrat Khan, Enseignante ; Shaheen Rubina, Journaliste membre de la Working Women Organization ;
PALESTINE : Madi Rania, BADIL pour les réfugiés palestiniens ;
PANAMA : Yao Julio, Fondation Paix et Justice (SERPAJ) ;
PEROU : Aguilar Bernales Hugo, Secrétaire aux droits de l’homme et á la solidarité Fédération nationale des mineurs ; Bazán Arce Fausto, Sec. Général Syndicat national des travailleurs de la Banque de la nation ; Castillo Carlos Luís, Sec. Général de la Fédération nationale des mines et de la métallurgie ; Elías Arellán Obregón, Secrétaire général des travailleurs des laiteries UPA ; Huáscar Flores Antolín, Président de la Confédération nationale des paysans ; Lara Casanova Jorge, Président de l’association Jubilados Siderperu Chimbote ; Matos Walter, Secrétaire aux relations internationales Fédération nationale des mineurs ; Meza Gómez René, Secrétaire de la Commission de contrőle de la fédération nationale des mineurs ; Nina Yampasi Guillermo, Secrétaire de la région du Nord Fédération nationale des Mineurs ; Palacios Guillén Carlos, Secrétaire á la culture Fédération nationale Travailleurs de la Construction civile (ó) ; Portocarrero Gonzáles Susan, Coalition andine des femmes et des jeunes du Pérou ; Reaño Tapia Arturo, Secrétaire á la presse et la propagande CGTP Lambayeque ; Ruiz Ríos Demetrio, Président de la coordination de défense de l’industrie d’Azucarera ; Salazar Vásquez Erwin, Presidente CGTP - Lambayeque ;
PHILIPPINES : Partido ng Manggagawa, Parti ouvrier ; Randy Miranda, Partido ng Manggagawa (Parti ouvrier); POLOGNE : Wolska Helena ;
PORTUGAL : Aires Rodrigues Antonio, Direction du POUS député du PS á l’AN 1975-1976; Avelas Antonio, Président de la direction des syndicats enseignants du Grand Lisbonne (SPGL) (ó) ; Baptista Helder, Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) (ó) ; Costa Armando, Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) (ó) ; CT SPdH Serviços Portugueses de Handling S.A, Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) ; Duarte Nuno, Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) (ó) ; Henriques Fernando, Coordonnateur de la Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) (ó) ; Janeiro Francisco, Dirigeant syndical du SPGL (ó) ; Pereira Carmelinda, dirigeante du POUS ancienne député PS 1975-1976 ; Pires Maria Isabel, Direction du SPGL (ó); Serra Antonio, ex membre de la commission ouvrière de la direction nationale Casa da Moeda ; Teixeira Rui, Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) (ó) ; Torres Jorge, membre commission de travail de l’UNOR; Vasconcelos Erasmo, Commission des travailleurs (CT) -SPdH (service de manutention portugais) ;
REP. CENTRAFRICAINE : Zakaria Patrice, Syndicat national des enseignants (SNECASU) ;
REP. DOMINICAINE : De La Cruz José, Travailleurs et paysans indépendants ; Santos Evelio, Organisation des travailleurs et paysans indépendants ; Tavararez Gregorio, Travailleurs et paysans indépendants ;
ROUMANIE : Cretan Constantin, Fédération nationale des mineurs ; Tudor Marian, Association pour l’émancipation du travail ;
SENEGAL : Sow Aliou, SUTTAAAS (Syndicat unique du transport aérien et activités annexes) ;
SERBIE : Imsirovic Pavlusko, Association politique ouvrière ; Milunovic Jacim, Syndicat de l’alimentation (ó) ; Velickovic Djuro, Syndicat de l’électricité (ó) ;
SUEDE : Gustafsson Jan Erik, National board Swedish Civil Union for Universities and University collèges (ó) ; SUISSE : Anor Albert, Parti socialiste suisse Syndicat des services publics (ó) ; Anor Catherine, SSP/VPOD (ó) ; Barriera Claudio, UNIA Genève (ó) ; Barriera Gabrielle, SSP (ó) ; Ben Henda Mohamed, Association des Tunisiens en Suisse (ATS) ; Fabregas Sebastien, Syndicat services publics (santé) (ó) ; Fiastri Marzia, syndicaliste enseignante ; Hofer Daniel, Parti Socialiste (ó) ; Iseli Claude, PS Neuchâtel (ó) ; Iseli Pierrette, Parti socialiste ; Lagarde Solari Mo, (ó) ; Meylan Georges, Parti socialiste suisse (ó); Montana Madeleine, SSP UAUD (ó) ; Riman Andrea, A gauche toute PDT (ó) ; Robert Max, Parti socialiste vaudois (CH) - SSP Vpod (ó) ; Schüssel André, SSP-VPOD/OIT ; Vincensini Cédric, OST ; Voruz Eric, Parti socialiste suisse syndicat suisse Unia (ó) ; Zimmermann Michel, SSP/VPOD (ó) ;
SYRIE : Saad Farouk, Confédération internationale des syndicats arabes (ICATU) (ó) ;
TCHAD :Ngarmadjal Gami, Syndicat des Enseignants du Tchad (SET) ;
TCHECOSLOVAQUIE : Jurickova Jela, Bulletin Tchécoslovaque ; Schnur Petr, Bulletin Tchécoslovaque ; Tesar Jan, Bulletin Tchécoslovaque ;
TOGO : Aguigah Dekawola S Novissi, Union nationale des syndicats indépendants ; Gbikpi Benissan Tétévi N., Secrétaire général bureau exécutif de l’UNSIT ; Kifalang Toï E. Marguerite, UFESYLT (Union des Femmes des syndicats libres du Togo) ; Senouvo M. Vissikou, Secrétaire général fédération des travailleurs de l’enseignement FETREN/UNSIT (ó) ; Tsikplonou Mokli Ephrem, Confédération générale des cadres du Togo (CGCT) (ó);
TURQUIE : Cubuk Mustafa, Parti de la fraternité ouvrière ; Fennibay Dogan, Parti de la fraternité ouvrière ;
VENEZUELA : Ana Rodriguez, Organisation des étudiants indigènes du Bolivar (ODEIBO) ; Garcia Jesus Chucho, Réseau des organisations afro-vénézuéliennes ; Palacios Flores Roger José, Union régionale du syndicat APC (alimentation) de l’Etat de Sucre (ó) ; Ramirez Frank, Syndicat de l’Alimentation ; Serrano Federico, Union régionale du Sucre du syndicat APC (alimentation); Valor Juan, dirigeant syndical des employés Sidor.

(ó) személyes címen.


Támogatom a tanácskozást

Személyes címen

Szervezetem nevében

Kérem a részvétel körülményeinek ismertetését velem

Név, utónév : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Szervezet : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Utca, hzsz: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Város : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irányítószám : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ország : . . . . . . . . . . . . . . . .

E-mail : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Tel. : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mobil : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .



Kapcsolattartás : EIT, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris France - E-mail: eit.ilc@fr.oleane.com

Dokumentum
A barcelonai 1991 januári nyílt világkonferencia háború és kizsákmányolás elleni nyilatkozata

Ebben a világban, melyben maga a rossz akkumulálódik a kizsákmányoláson és elnyomáson alapuló gazdasági rendszer túlélése eredményeképpen, Bush és Gorbacsov új nemzetközi rendet akar bevezetni az ENSZ-tagállamok összes kormányára támaszkodva a spekuláció, a profit szolgálatában, mely az egész világ népei elnyomásának súlyosbodásához és a dolgozók kizsákmányolásának fokozódásához vezet.

A HÁBORÚK tömeggyilkosságaival, éhínségével, járványaival az emberi civilizáció számára óriási visszalépést, hacsak nem halálos csapást jelentenek.

Mi, az 56 ország képviseletében 1991. jan. 4-én összegyűlt küldöttek, elutasítjuk ennek politikai, gazdasági és társadalmi szükségszerűségét, az imperializmus támogatását, a külső adósság – melynek a néphez semmi köze nincs – fizetési kötelezettségét, az egész világ munkásosztályának szociális vívmányainak hatályon helyezését.
Ellenezzük a háborút, a népek és a dolgozók az egész világon ellenzik a háborúkat. Mivel tudják, hogy a háború egy újabb lépést jelent az IMF, a Közös Piac, a háromoldalú tárgyalások égisze alatti elnyomásban, kizsákmányolásban, minden kontinensen minden országot a deregularizációba, munkanélküliségbe, az oktatás és kultúra, az üzemek tönkretételébe és a vidék elnéptelenítésébe hajszol. A háború újabb lépést jelent a munkászervezetek, legelőbb is a szakszervezetek állami alárendelésébe függetlenségük megvonásával.
Mi, a nép, a nemzetközi munkásosztály képviselői tudatjuk, hogy a kormányok, bármilyen politikai szinezetük is legyen, az imperializmust szolgálják, háborúval kívánnak bennünket megfosztani minden jogunktól és szociális vívmányunktól.
A kormányok percenként 2 millió dollárt pazarolnak el háborús célokra a világon, ugyanakkor a UNICEF bevallása szerint 150 millió gyermek fog éhen halni 2000-ig az afrikai, latin-amerikai, ázsiai országokban.
A népeknek és a dolgozóknak nem érdeke a háború.
Nemzetközi bizottságot állítunk fel a háború ellen, Bush új világrendje ellen, melyet Gorbacsov támogat és az ENSZ-tagországok kormányai ránk akarnak erőltetni, olyan új rendet, mely csak az imperializmus politikai takarója az elnyomás és a kizsákmányolás megerősítésére.
A katonai költségvetések azonnal eltörlését és a békére, a megélhetésre való fordítását követeljük!
A világ összes katonai bázisának megszüntetését!
Tudatában vagyunk, hogy a jövő nehéz lesz. A világ dől össze.

A mi feladatunk a népek és a munkásosztály harcának segítése abban, hogy mozgalmával megmentse az emberiséget a háborútól. Megerősítjük, hogy az egész világ dolgozói képesek a kizsákmányolás és elnyomás béklyóitól megszabadulni, képesek egy olyan világot teremteni, ahol a nemzetek, dolgozók harmonikus együttműködése lép a közeledő barbár világ helyébe.

Kormányok,
féljetek a népek felkelésétől!
LE A HÁBORÚVAL!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.