Nemzetközi munkásmozgalmi információk - 2010. jùlius-augusztus, 3. szám.
A Dolgozók Európai Egyetértése Berlinben létrehozta Bizottságát, mely 16 európai országot fog össze.
A Dolgozók Európai Egyetértése Berlinben létrehozta Bizottságát, mely 16 európai országot fog össze.
Több mint 100 küldött, munkás- és szakszervezeti aktiva gyűlt össze Berlinben 2010. jún. 19-20-án válaszolva a német munkásaktivák felhívására.
Egész Európában ugyanaz a kérdés: egységet a megszorítási tervek visszavonása érdekében!
«Megakadályozni ezeket a terveket, visszaszerezni a nyugdíjakat, ez jelent valódi lépést az európai népek testvéri uniója felé»: ez a tanácskozás üzenete.
Az EU és az IMF parancsára a kormányok támadásai soha nem voltak ennyire koordináltak. Arról van szó, mondta Helène Zografaki-Teleme görög pedagógus szakszervezeti felelős, hogy «likvidálják az 1945 óta megszerzett összes vívmányunkat». Hogy céljukat elérjék, magyarázza Fayçal Draidi, belga szakszervezeti aktivista, készek elmenni egészen a «társadalombiztosítás erőltett regionalizációjá-nak és a dolgozók közötti szolidaritás letörésének kisérletéig».
A munkásszervezeteket mindenütt arra szólítják fel, hogy vállaljanak részt ezen tervek megvalósítá-sában. Vitaindítójában Gotthard Krupp, az SPD aktivistája és a tanácskozás egyik kezdeményezője pontosította: «Bármi is legyen a formája – «nemzeti egység», «konszenzus», «nemzeti felelősség» – a kormányok célja az, hogy a szakszervezetek vezetése csatlakozzon a spekuláció kisegítésére szánt tízmilliárdos tervekhez, programokhoz».
Henning Frey, SPD-aktivista szerint az SDP vezetőire a konszenzus elérése érdekében gyakorolt nyo-más vezetett oda, hogy «az lemondott az Opel többezer veszélyeztetett munkahelye garantálásához szükséges azonnali intézkedésekről».
Portugáliában a május 29-i, a megszorító tervek elleni 300 ezer dolgozót mozgósító tüntetés után «a szakszervezetek szétforgácsolódva az egész országban hirdettek meg akciónapokat avégett, hogy a mozgalom centralizációja elé akadályt állítsanak» magyarázza Aires Rodrigues, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés volt képviselője.
Ez a nyomás a szent unió elérésére világosan bátorítja az Európai Szakszervezeti Konföderációt, erősíti meg Jean-Charles Marquiset szakszervezeti felelős (Franciaország), «ellentüzet akar szervezni az osztályharc ellen minden országban a szeptember 29-én «euródemonstrációval» «a szigorítási tervekkel szembeni óvakodás végett».
De a játékot még nem játszották le. Egy CGT-aktivista jelzi, hogy a konföderáció szakszervezeti felelősei egyre nagyobb számban elutasítják, hogy kongresszusi mandátumukat megkérdőjelezzék, «a munkában töltött évek újabb meghosszabbításának elképzelését totálisan elutasítják», és követelik a vezetéstől «a kormányzati terv visszavonását». Gaby Hahn szakszervezeti felelős Chemnitzből felteszi: «ha alávetik magukat az Európai Uniónak, a szakszervezetek és pártok vezetői semmiféle problémát nem tudnak megoldani».
Gerd Buddin, a berlini Ver.di szakszervezet aktivistája számára szakszervezete valódi ellentmodásba ütközött. Egyrészről a Ver.di utolsó kongresszusán megerősítést nyert, hogy: «A szakszervezetek függetlensége azon az elven nyugszik, hogy a dolgozók érdekét a kormánytól, államtól, vállalatoktól, vallásoktól függetlenül kell képviselni». Másrészről, mondja: «tegnap szakszervezetünk vezetője összeült a munkáltatókkal és a kormánnyal, hogy a megszorítások területén megegyezést találjon. Ez elfogadhatatlan!».
A szervezeteknek függetlenségük biztosításáért való harca központi kérdéssé vált, annál is inkább, mert «országainkban a dolgozók óriási többsége totálisan elutasítja ezeket a terveket». Így «70 000 dolgozó demonstrált Franciaországban az FO (Force Ouvrière- Munkáserő) felhívására jún. 15-én a nyugdíjreform visszavonásáért», mondja Jacques Girod szakszervezeti aktivista, kiemelve a tényt, hogy saját konföderációja folytatja, hogy más szakszervezetekkel egységben lépjenek fel a megszorítások visszavonásáért. Per Sorensen, dániai építőipari szakszervezeti felelős kitért az LO szakszervezet szervezte jún. 8-i tüntetésre, melyen 100 000 dolgozó gyűlt össze a parlament előtt a munkanélküli járadékok időbeli csökkentése elleni tiltakozásképpen. Romániában május 19-én, mondja Marian Tudor: «a dolgozók legnagyobb szakszervezeti demonstrációján vettünk részt a tisztviselői bérek 25 %-os csökkentése elleni tiltakozásul».
Ez a harc a szervezeti függetlenségért állítja központba, a kormányok összes halálos tervei eltörlé-sének jelszavát «mint első aktust az összes nép testvéri Európájához vezető úton» - jelentette ki Marc Gauquelin, a POI (a francia Független Munkáspárt) országos irodája tagja: «a politikai szenvedély, mellyel harci szervezetet akarunk létrehozni egész Európa szintjén, azon a meggyőződésen alapul, hogy az európai összeomlás összeköt bennünket. Ezzel a harccal a siker útjára léptünk».
«Ez a küzdelem feltételezi az Európai Unióval és az IMF-fel való szakítást» foglalta össze H.W. Schuster, szakszervezeti és SPD-felelős Düsseldorfból.
A Konferencián hallottuk…
Somi Judit, a Munkás Hírlap (Magyarország) felelőse: « Az új kormány, az IMF parancsainak engedelmeskedve – mint az előző «szocialista» kormány – a közszféra költségvetését csökkenti 120 milliárd Ft-tal és cinikusan kijelenti: «döntsenek a helyszínen – az iskolákban, a bölcsődékben – hogyan hajtják végre a bértömeg csökkentését: elbocsátással vagy a fizetések mérséklésével». A «szolgáltatások és személyek szabad mozgásával» a bérdömping már teljes mértékben beindult: szépszámú vállalat alkalmaz olcsó román és szlovák munkaerőt. A sovinizmus veszélye annál inkább újra fenyeget. A magyar kormány megadta a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek számára a kettős állampolgárság lehetőségét. Visszavágásként a szlovák kormány bejelentette, hogy azon magyarokat, akik ezt elfogadják, kizárja állampolgárai közül. A magyar kisebbségeknek elegük van! Nem akarnak játékszerré válni kormányaik kezében! Az egyetlen megoldás a demokratikus jogok garantálása minden nemzet számára, legyen az többségben vagy kisebbségben. Enélkül ez a politika egyenesen vezet az «etnikai» konfliktusokhoz, ahogy az történt Jugoszláviában a múltban, ma pedig Belgiumban!»
Djuro Velickovic, az EPS elektomos társaság szakszervezetének végrehajtó bizottsági tagja 8 éve folytatja harcát, hogy a Koszovóból a NATO-csapatok által elüldözött villanyszerelők visszaszerezhessék munkahelyüket: «a kormányok és az intézményesített pártok integrálódtak az ellenreformok világpolitikájába a szent «nemzeti egység» nevében és az IMF, az EU égisze alatti «háromoldalú egyezményekbe» – hogy alárendeljék ennek a politikának a szakszervezeteinket. (…) Felhívom mindannyiótok figyelmét arra a tényre, hogy Kínában, a foshami Honda-üzem sztrájkoló munkásainak alapvető követelése az, hogy ők maguk választhassák saját szakszervezeti felelőseiket, tehát a független szervezkedés joga. Az utóbbi évtizedet problémáinak ez a veleje.»
Cornelia Matzke, orvos, a szászországi Anhalt volt képviselője részt vett Lipcsében (a volt NDK-ban) abban a népi mozgalomban, mely 1989-ben elérte a berlini fal lebontását. 1993-ban a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezte kínai delegáció tagjaként a kínai munkásosztály saját szervezetei létrehozásának jogaiért szállt síkra. «Csodálom a foshani dolgozók bátorságát. Felkeltek a Honda multinacionális vállalat kizsákmányolása, munkakörülményei ellen. Sztrákjuk hihetetlenül bátorító lépés a multik, a politikai felelősök, a hivatalos szakszervezetek ellen. Nagyon fontos lépés annak érdekében, hogy saját, független szakszervezeteik legyenek. Sztrájkbizottságot, küldötteket választottak. Megalapozták szolidaritásukat. Csakis így tudnak védekezni kizsákmányolóik soha nem szűnő támadásai ellen, sőt kiterjeszteni is csak így tudják küzdelmüket. Ezek a dolgozók nemcsak sztrájkjogukat és függetlenségüket védik, hanem a társadalmi tulajdonviszonyokat is a kapitalista kizsákmányoló rendszer ellen. Ami kínai elvtársaink tesznek, bennünket is érint. Támogatásuk segít nekünk is megvédeni bérünket a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer nyomásával szemben.»
Maria Jesus Fernandez, a PSOE tagja, spanyol UGT-szakszervezet: «A Munkatörvénykönyv reformja, a kollektív tárgyalások elleni soha nem látott támadások mellett kötelezte el magát a kormány, azt az Európai Tanácsnak jún.16-án, majd az IMF-nek jún.18-án bemutatja. Megkönnyíti a munkáltató számára a munkakörülmények változtatását, szakszervezeti beleegyezés nem kell hozzá, lábbal tiporja a kollektív szerződéseket, melyeknek eddig törvényi erejük volt. A munkáltatók fütyülhetnek az ágazati kollektív szerződésekre és vállalati megegyezést vezethetnek be. A kormány a jobboldal teljes támogatásával a bankok, a munkáltatók, az IMF felé fordul: meg akarja akadályozni a szabad kollektív tárgyalásokat, megsemmisíteni a kollektív szerződések törényessségének elismerését.»
Matthias Cornely, IG Metall szakszervezet (Németország) : «Nem értjük, hogy szakszervezeteink részt vesznek Merkellel a válságmegoldó csúcsértekezleten. Nem értjük a titkos megbeszéléseket, mert ezeket az intézkedéseket a szakszervezeti többség elutasította. Az nem lehet a szakszervezet feladata, hogy ezeket a lépéseket apró korrekciókkal elfogadtassa! Ezeket az intézkedéseket vissza kell vonni. Berlinben júl. 7-én, amikor a kormány a parlament elé tárja, hatalmas tüntetést kell szervezni. S ha nem országos demonstrációt szervezünk, akkor minimum regionálisat kell».
Lorenzo Varaldo, pedagógus szakszervezet (Olaszország): «azzal az ürüggyel, hogy a Panda gyártását Lengyelországból visszahozza a Fiat Olaszországba, az igazgatás az országos kollektív szerződést akarja semmisnek tekinteni. A zsarolás így néz ki: a Fiat dolgozói vagy lemondanak az országos szerződésről az összes garanciával együtt és akkor a termelés beindul, vagy elutasítják ezt és akkor 5 ezer dolgozót elbocsátanak. A FIOM (a CGIL vasas konföderációja) nem volt hajlandó elfogadni ezt, de a másik kettő konföderáció (a CISL és az UIL) már alá is írt a Fiat vezetésének. A FIOM körözött egy röplapot, melyben megmagyarázza, hogy a egyezség bizonyos egyéni munkaszerződést jelent, s ha a munkavállaló nem tartja be, végső esetben el is bocsáthatják. A röplap pontosítja, hogy a FIOM nem fogadta el és nem is fogja soha elfogadni, hogy a dolgozók alapvető jogai eltűnjenek. Ezért bármi is legyen egy népszavazás eredménye – maga a referendum ténye is eleve erkölcstelen és illegális –, a FIOM továbbra is nemet mond rá. A baloldali pártok nem foglaltak állást ellene, a Demokrata párt pedig egyenesen egyetért az egyezséggel.»
Sürgősséggel összehívott európai munkáskonferencia (Berlin, 2010. jún.19-20) - Nyilatkozat
Mi, 16 országból (Németország, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Nagy -Britannia, Görögország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Svédország, Svájc, Csehország, Törökország) érkezett küldöttek, akik egyaránt ugyanazzal az erőszakos offenzívával találjuk szembe magunkat a munkásosztálynak a háború óta kivívott összes vívmánya, elért eredménye és jogai ellen, elhatároztuk, hogy bizottságot hozunk létre az «Európai Dolgozók Egyetértéséért».
Néhány hét alatt az «Európai Unió periferikus államainak adósságválságától» elérkeztünk az összes európai állam adósságválságáig, kezdve Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Az «e világ nagyjai» és a gazdasági magaslatok «felfedezték», hogy minden európai állam vett fel kölcsönöket. Túl sokat, azért, hogy a magánszektor segítségére siessenek, hogy a megrendelések összeomlása által megfulladással fenyegetett gazdaságot fellendítsék és 2008 óta, hogy a szakadék szélén táncoló bankrendszert megmentsék. «Kollektivizálták» a bankok és spekulánsok veszteségeit. Most pedig, mivel az egész világ pénzügypiaci rendszere a csőd szélén áll, az Obama-adminisztráció, az IMF és az Európai Unió megparancsolja az összes európai kormánynak, hogy újabb lépést tegyenek a munka deregularizációja, a bérek lenyomása, a szervezett delokalizáció terén az elbocsátások újabb hullámát előkészítve. Megparancsolják a szociális védelem lebontását, kórházak bezárását, magánkézre adását, pedagógusok százezreinek elbocsátását… Miközben százmilliárdokat nyelnek el a NATO botrányos katonai hadműveletei, azt követelik, hogy egész régiók elnéptelenítési eljárása felgyorsuljon, legyen az Spanyolországban, Romániában, Kelet-Európában; még magában Németországban is, ahol a keleti tartományok mostanra lelassult kivérzése azzal fenyeget, hogy újrakezdődik; a nemzetek gyalázatos diszlokációját, az «etnikai» jellegű provokációkra uszítást, a háborúcsinálók kriminális politikáját.
Országainkban a dolgozók óriási többsége elutasítja ezeknek a terveknek az összességét. Négy hónapja nincs egy nap, hogy Görögországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, stb. dolgozók százezrei ne mutatnák ki dühödt tiltakozásukat, elutasításukat, és egyesülési akaratukat e rettenetes programok és nyugdíjuk elvételének megakadályozására.
Meg kell állapítsuk, hogy az európai munkásosztály történelmi harcban született pártjainak vezetői, ahogyan hatalomra jutnak, az Európai Unió és az IMF buzgó szolgáivá lesznek, mint Papandreu, Zapatero, Socrates, stb. Amikor ellenzékben vannak, szerény «tiltakozással» élnek ugyan, de egyikőjük sem teszi a legkisebb kezdeményezést sem az új európai terv ellen, a közpénzek milliárdjainak a finánctőke szolgála-tába állításával szemben.
Ami országainkban a dolgozók millióinak szervezését végző szakszervezeti konföderációk ve-zetését illeti, ha fel is szólítanak tiltakozó mozgalomra, legtöbbjük nem foglal állást úgy, ahogyan a dolgozók milliói várják egész Európában.
Amit várunk ettől a vezetéstől mindeddig hiába – a mi vezetőinktől, mert mindnyájan szakszerve-zeti aktivisták vagyunk –, az ezen terveknek tiszta és világos elítélése, haladék nélküli felhívás kibo-csájtása ezeknek a terveknek a meghiúsítására. Azonban azonnali akció-felhívás helyett velünk szemben opponál, európai szintű koordinált tevé-kenységgel operál, mint az történik az Európai Szakszervezeti Konföderáció (CES/ETUC) keretében, mely követeli «a munkakoncepció, a munkahelyek védelmének rendszere revízióját, ha szükséges, kiigazítását (…) és az új kormányzati mechanizmus sikerének garanciáját, a szociális partnerek szorosabb összekap-csolását minden szinten, valamint a nemzeti és európai reformstratégia követését».
Mintha nem lenne a dolgozók számára semmiféle lehetőség arra, hogy a hitelminősítők és főnökeik zsarolásától megszabaduljanak; mintha nem létezne az emberiség számára más megoldás, mint a pénzügyi piacok szomjának kielégítésére oly érzékeny «társadalmilag elfogadott» tárgyalások!
Hagyják abba a «pénzügyi piacok szabályozására», az «Európai Központi Bank és az EU intézményeinek demokratizálására» vonatkozó szólamokat! Ténylegesen ki tudná elvégezni a G20 piacainak «szabályozását» és az Európai Uniót «demokratizálását» Brüsszel-ben? Kik, ha nem ugyanazok, akik a válságot előidézték, akik a bankok megmentését irányí-tották 2008-ban a közpénzek fosztogatásával és akik azt javasolják, hogy folytassuk mindezt?
Lehetséges-e, hogy szervezeteink vezetése ma alárendeli a dolgozók tízmilliói és családjuk életét a szerencsétlenségünkért felelősök követelései-nek, akiknek az Európai Unió és az IMF eszköz a kezükben?
Lehetséges-e, hogy ma a vezetés szervezeteinket belerángatja a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció és az Európai Szakszerve-zeti Konföderáció által annyira ajánlott «kormányzati» integrációba, abba, amely majd megsemmisíti őket?
Mi, a 16 országból Berlinben jún. 19-20-án összegyűlt küldöttek kijelentjük: NEM! Ezen a konfe-rencián meghallgattuk egymást. Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, stb. sokan meséltek e konszenzusos politika elleni küzdelmükről, melyet a vezetés valósít meg mandátumán erőszakot téve. Azt mondjuk:
- Ha ma a munkajogot, a nyugdíjakat, a társadalombiztosítást, az iskolákat, stb. hagyjuk tönkretenni,
- ha azért, mert a bankok követelik, a delokalizációs és elbocsátási hullámot hagyjuk folytatódni,
- ha hagyjuk, hogy a sztrájkjogot, a szakszervezetek függetlenségéhez való jogát érintsék,
… az a társadalmi és politikai katasztrófa útjának egyengetése, melyben kontinensünknek drámai körülmények között már volt része.
Ezen beszámolók alapján azt állítjuk: a munkásosztályt nem győzték le, itt van, készen áll! A különböző országokban megtartott sztráj-kok, tüntetések csak az első fecskék. Semmi sem lehet sürgősebb, mint lentről fel, fentről lefelé létrehozni a munkásszervezetek egységfrontját az összes ilyen terv megdöntésére nemzeti és európai szinten.
Semmi nem akadályozhat bennünket! Az európai dolgozók óriási kapacitása elégséges kell legyen arra, hogy az általuk létrehozott szervezeteik vezetését kötelezze mandátumának betartására, s nemet mondasson a szigorítási tervekre, a nyugdíj-, az egészségügyi reformokra, a munka-törvénykönyv tönkretételére; kikövetelje az államosítást, ami ezer és ezer munkahely megőrzé-sének előfeltétele.
Minden erőnket bevetjük, hogy így történjen.
Megismételjük: az összes ilyenfajta terv elejtését akarjuk, nyugdíjunk visszaszerzését, az első lépés megtételét az európai népek valódi testvéri egysége irányába. Ezt a «munkáspaktumot» ajánljuk.
Az utóbbi hónapok története nem hagy semmi kétséget. Nem lesz az európai dolgozók érdekei-nek megfelelő megoldás anélkül, hogy ne szakítanánk az európai direktívákkal, az IMF diktá-tumaival, magukkal az európai intézményekkel.
Ez a feltétele a termelés munka javára történő újjászervezésének, a munkahelyek biztosításá-nak, országaink valódi újjáépítésének, népeink szuverenitása és a demokrácia visszaszerzésének, garancia arra, hogy a népesség szükségleteinek kielégítésére képes kormányok jöjjenek létre.
Ezzel a céllal akarjuk politikai kapcsolatainkat szorosabbra fűzni, egymást támogatni a dolgozók segítése érdekében, hogy ki-ki saját országában munkásmandátumok alapján álló szervezetei egységében saját megoldása szerint megsza-baduljon a pénzügyi piacok és a tőke követelőzéseitől, melynek kizsákmányoló rendszere a válság egyetlen felelőse.
Ezen az úton, lépésről lépésre érhetjük el az európai népek szabad unióját és nem pedig az eurónak a pénzügyi piacok még nagyobb hasznára való megmentésével. Olyan Unióval, mely a szolidaritáson, a testvériségen, a békén alapszik.
Ezt a célt határozza meg a «Bizottság a Dolgozók Európai Egyetértéséért», melyet ez a konferencia hozott létre. Felkérjük a 16 európai ország delegációit, hogy lássák el mandátummal küldötteiket az algíri (2010.nov.27-28-29.) háború- és kizsákmányolásellenes Világkonferenciára, melyet a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése és az algériai Dolgozók pártja hívott össze.
A magyar hozzászólás
A politikai-gazdasági viszonyok változása, tehát 20 év óta Magyarországon a helyzet folyamatosan romlik. A múlt évben a magyar kormány, akkor még szocialista, kölcsönt kért az IMF-től és az Európai Uniótól, melynek konzekvenciájaképpen a nemzetközi intézmények követelései szerint ismét nadrágszíjszorító intézkedések sorozatát kellett hoznia: a népesség jövedelmét csökkenteni (a közszférában a bérek befagyasztása, a 13. havi fizetés és nyugdíj eltörlése, a nyugdíjkorhatár felemelése 65 évre, stb.).
Az érvelés mindig ez: «üres az államkassza, többet fogyasztottunk, mint amennyit termeltünk». Természetesen, nyilvánosan a kormány nem reklámozza, hogy a multinacionális vállalatok (melyek a GDP 60 %-át állítják elő) a „munkaerő árának csökkentése” ürügyén óriási kedvezményekkel rendelkeznek, a bankokat közpénzekből ajándékozták meg és párhuzamosan a munkajogok, a dolgozók jogai tűnnek el fokozatosan – midez pedig szerintük „elengedhetetlenül szükséges, a jövő érdekében».
Az eredmény: a munkanélküliség hivatalosan 12 %-os; a népesség egyharmada a szegénységi küszöbön vagy alatta él.
A közelmúlt törvényhozói választási után a magyarok a szocialistákat ellenzékbe küldték és kormányzásra a konzervatív pártot választották. Kampánya alatt nagy hűhóval hirdette, hogy a nép javára fog szolgálni – egyébként a pénzügypiacok ennek alapján kezdtek el nyugtalankodni, a forint pedig esni –, de aztán megkapta brüsszeli és washingtoni gazdáiktól az ukázt és gyorsan kijelentette, hogy 2010-re tartani fogja a 3,8 %-os költségvetési hiányt. Ehhez az új kormány bevezette a 16 %-os egységes (tehát nem progresszív!) személyi jövedelemadót: ami annyit jelent, bruttó havi 300 ezer Ft fizetésig mindenki vesztes, közöttük az eddig adómentes minimálbéresek tömegei, a dolgozók 30-40 százaléka. Ugyanakkor az infláció a múlt év hasonló időszakához képest 5 %-os. A (kis- és közép) vállalkozások adóját a kormány 9 %-kal csökkenteni szándékozza, a hatóságok pedig ezután nem ellenőrzik családon belül a vagyon mozgását…
Az új kormány a közszolgáltatás költségvetését is megnyirbálja (120 milliárd forinttal), a bértömeget 15 %-kal megrövidíti cinikusan hozzátéve: «döntsetek ti ott az iskolákban, bölcsődékben a végrehajtásról, választhattok az elbocsátások és a bércsökkentés között». Végülis az elbocsátás már egyszerűvé vált, a köztisztviselőknél lehetséges anélkül, hogy igazolni kellene okát. Viszont a kabinet nagylekű a kormányzati káderek számát, a rendőrség megerősítését illetően és a számos magyar katonai missziót (közöttük Afganisztánban és Irakban) sem akarja leállítani.
A privatizáció is tovább folyik. A szolgáltatás és a munkaerő szabad mozgása nevében a szociális dömping Magyarországon nagyon jól működik: szép számban használnak vállalatok olcsó román, szlovák munkaerőt. A sovinizmus veszélye annál is inkább növekszik, mivel a régi játék újból feltámadt. A magyar kormány megadta a kettős állampolgárság lehetőségét a határokon túl élő magyar kisebbségek számára. A szlovák kormány azonnal riposztozva beígérte mindazok megfosztását a szlovák állapolgárságuktól, akik a magyart elfogadják.
A magyar kisebbségeknek elegük van, nem akarnak játékká válni a kormányok kezében. Az egyetlen lehetséges megoldás a demokratikus jogok kiterjesztése minden népre, akár többségben van, akár kisebbségben. Más esetben ez a politika egyesenes az «etnikai» konfliktusokhoz vezet, ahogyan kiprovokálták a múltban Jugoszláviában, ma pedig Belgiumban.
Ami megállapítható: az IMF utasításait követő európai uniós politika kontinuitása.
E találkozó előkészítésekor szakszervezeti felelősökkel beszélgettünk német elvtársaink felhívásáról. Beszéltek azokról a «zombikról», akik kénytelenek a legális túlórákon felül is dolgozni túlélésükért, magánéletük nincs, csak «meló, kaja, alvás». S ezt kell folytatniuk 65 éves korukig! Ismerünk fiatalokat, akiknek csak egy vágyuk van, dolgozni, családot alapítani, rendesen megélni. Akinek munkája van (még), az beledöglik, de akinek nincs, az is – mindenki a tőke érdekei szerint.
Ezek a munkás szakszervezeti bizalmik arra hatalmaztak fel, hogy nézőpontjukat ismertessem itt. Mindnyájan egyetértenek a felhívás megállapításaival, mert lehetetlen elviselni a védtelen dolgozó tömegek egyre szegényebbé válását és a másik oldalon a tőkés osztály meggazdagodásának támogatását. Azt gondoljuk, hogy széles egységet kell teremteni országos és nemzetközi szinten; mindnyájan ugyanabban a hajóban evezünk, mindenütt ugyabban a helyzetben vagyunk. Ugyanazt a támadást viseljük el a nyugdíjak ellen Franciaországban, mint Magyarországon, ugyanaz a szigorúság és zordonság Görögországban és Romániában, ugyanazok az elbocsátások Spanyolországban mint Belgiumban; a munkahelyek megszűnése mindenütt, a vállalatok diszlokációja, sőt, már az országoké is… kijátszák a dolgozókat a bérek mindig lefelé nivellálásáért a tőkés profit növelése érdekében. Itt az ideje, hogy kimondjuk együtt:
- Nemet az Európai Unióra, nemet az IMF-re, melyek csak a nagytőkét képviselik; nemet a NATO-ra, mely ennek hatalmát szolgálja!
- Az EU-tól, az IMF-től és a NATO-tól megszabadított szabad népek szabad Európáját!
- Nemet a közszolgáltatás, a gyárak, üzemek, kórházak, iskolák privatizációjára, az összes privatizáció visszavonását!
- A szakszervezeti szabadságjogok helyreállítását a multinacionális vállalatoknál is, ahol de facto tiltják a szakszervezeti tevékenységet. A munka világát érintő törvények tiszteletben tartását!
Munkás Hírlap somijudit@yahoo.fr
Egész Európában ugyanaz a kérdés: egységet a megszorítási tervek visszavonása érdekében!
«Megakadályozni ezeket a terveket, visszaszerezni a nyugdíjakat, ez jelent valódi lépést az európai népek testvéri uniója felé»: ez a tanácskozás üzenete.
Az EU és az IMF parancsára a kormányok támadásai soha nem voltak ennyire koordináltak. Arról van szó, mondta Helène Zografaki-Teleme görög pedagógus szakszervezeti felelős, hogy «likvidálják az 1945 óta megszerzett összes vívmányunkat». Hogy céljukat elérjék, magyarázza Fayçal Draidi, belga szakszervezeti aktivista, készek elmenni egészen a «társadalombiztosítás erőltett regionalizációjá-nak és a dolgozók közötti szolidaritás letörésének kisérletéig».
A munkásszervezeteket mindenütt arra szólítják fel, hogy vállaljanak részt ezen tervek megvalósítá-sában. Vitaindítójában Gotthard Krupp, az SPD aktivistája és a tanácskozás egyik kezdeményezője pontosította: «Bármi is legyen a formája – «nemzeti egység», «konszenzus», «nemzeti felelősség» – a kormányok célja az, hogy a szakszervezetek vezetése csatlakozzon a spekuláció kisegítésére szánt tízmilliárdos tervekhez, programokhoz».
Henning Frey, SPD-aktivista szerint az SDP vezetőire a konszenzus elérése érdekében gyakorolt nyo-más vezetett oda, hogy «az lemondott az Opel többezer veszélyeztetett munkahelye garantálásához szükséges azonnali intézkedésekről».
Portugáliában a május 29-i, a megszorító tervek elleni 300 ezer dolgozót mozgósító tüntetés után «a szakszervezetek szétforgácsolódva az egész országban hirdettek meg akciónapokat avégett, hogy a mozgalom centralizációja elé akadályt állítsanak» magyarázza Aires Rodrigues, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés volt képviselője.
Ez a nyomás a szent unió elérésére világosan bátorítja az Európai Szakszervezeti Konföderációt, erősíti meg Jean-Charles Marquiset szakszervezeti felelős (Franciaország), «ellentüzet akar szervezni az osztályharc ellen minden országban a szeptember 29-én «euródemonstrációval» «a szigorítási tervekkel szembeni óvakodás végett».
De a játékot még nem játszották le. Egy CGT-aktivista jelzi, hogy a konföderáció szakszervezeti felelősei egyre nagyobb számban elutasítják, hogy kongresszusi mandátumukat megkérdőjelezzék, «a munkában töltött évek újabb meghosszabbításának elképzelését totálisan elutasítják», és követelik a vezetéstől «a kormányzati terv visszavonását». Gaby Hahn szakszervezeti felelős Chemnitzből felteszi: «ha alávetik magukat az Európai Uniónak, a szakszervezetek és pártok vezetői semmiféle problémát nem tudnak megoldani».
Gerd Buddin, a berlini Ver.di szakszervezet aktivistája számára szakszervezete valódi ellentmodásba ütközött. Egyrészről a Ver.di utolsó kongresszusán megerősítést nyert, hogy: «A szakszervezetek függetlensége azon az elven nyugszik, hogy a dolgozók érdekét a kormánytól, államtól, vállalatoktól, vallásoktól függetlenül kell képviselni». Másrészről, mondja: «tegnap szakszervezetünk vezetője összeült a munkáltatókkal és a kormánnyal, hogy a megszorítások területén megegyezést találjon. Ez elfogadhatatlan!».
A szervezeteknek függetlenségük biztosításáért való harca központi kérdéssé vált, annál is inkább, mert «országainkban a dolgozók óriási többsége totálisan elutasítja ezeket a terveket». Így «70 000 dolgozó demonstrált Franciaországban az FO (Force Ouvrière- Munkáserő) felhívására jún. 15-én a nyugdíjreform visszavonásáért», mondja Jacques Girod szakszervezeti aktivista, kiemelve a tényt, hogy saját konföderációja folytatja, hogy más szakszervezetekkel egységben lépjenek fel a megszorítások visszavonásáért. Per Sorensen, dániai építőipari szakszervezeti felelős kitért az LO szakszervezet szervezte jún. 8-i tüntetésre, melyen 100 000 dolgozó gyűlt össze a parlament előtt a munkanélküli járadékok időbeli csökkentése elleni tiltakozásképpen. Romániában május 19-én, mondja Marian Tudor: «a dolgozók legnagyobb szakszervezeti demonstrációján vettünk részt a tisztviselői bérek 25 %-os csökkentése elleni tiltakozásul».
Ez a harc a szervezeti függetlenségért állítja központba, a kormányok összes halálos tervei eltörlé-sének jelszavát «mint első aktust az összes nép testvéri Európájához vezető úton» - jelentette ki Marc Gauquelin, a POI (a francia Független Munkáspárt) országos irodája tagja: «a politikai szenvedély, mellyel harci szervezetet akarunk létrehozni egész Európa szintjén, azon a meggyőződésen alapul, hogy az európai összeomlás összeköt bennünket. Ezzel a harccal a siker útjára léptünk».
«Ez a küzdelem feltételezi az Európai Unióval és az IMF-fel való szakítást» foglalta össze H.W. Schuster, szakszervezeti és SPD-felelős Düsseldorfból.
A Konferencián hallottuk…
Somi Judit, a Munkás Hírlap (Magyarország) felelőse: « Az új kormány, az IMF parancsainak engedelmeskedve – mint az előző «szocialista» kormány – a közszféra költségvetését csökkenti 120 milliárd Ft-tal és cinikusan kijelenti: «döntsenek a helyszínen – az iskolákban, a bölcsődékben – hogyan hajtják végre a bértömeg csökkentését: elbocsátással vagy a fizetések mérséklésével». A «szolgáltatások és személyek szabad mozgásával» a bérdömping már teljes mértékben beindult: szépszámú vállalat alkalmaz olcsó román és szlovák munkaerőt. A sovinizmus veszélye annál inkább újra fenyeget. A magyar kormány megadta a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek számára a kettős állampolgárság lehetőségét. Visszavágásként a szlovák kormány bejelentette, hogy azon magyarokat, akik ezt elfogadják, kizárja állampolgárai közül. A magyar kisebbségeknek elegük van! Nem akarnak játékszerré válni kormányaik kezében! Az egyetlen megoldás a demokratikus jogok garantálása minden nemzet számára, legyen az többségben vagy kisebbségben. Enélkül ez a politika egyenesen vezet az «etnikai» konfliktusokhoz, ahogy az történt Jugoszláviában a múltban, ma pedig Belgiumban!»
Djuro Velickovic, az EPS elektomos társaság szakszervezetének végrehajtó bizottsági tagja 8 éve folytatja harcát, hogy a Koszovóból a NATO-csapatok által elüldözött villanyszerelők visszaszerezhessék munkahelyüket: «a kormányok és az intézményesített pártok integrálódtak az ellenreformok világpolitikájába a szent «nemzeti egység» nevében és az IMF, az EU égisze alatti «háromoldalú egyezményekbe» – hogy alárendeljék ennek a politikának a szakszervezeteinket. (…) Felhívom mindannyiótok figyelmét arra a tényre, hogy Kínában, a foshami Honda-üzem sztrájkoló munkásainak alapvető követelése az, hogy ők maguk választhassák saját szakszervezeti felelőseiket, tehát a független szervezkedés joga. Az utóbbi évtizedet problémáinak ez a veleje.»
Cornelia Matzke, orvos, a szászországi Anhalt volt képviselője részt vett Lipcsében (a volt NDK-ban) abban a népi mozgalomban, mely 1989-ben elérte a berlini fal lebontását. 1993-ban a Nemzetközi Egyetértés kezdeményezte kínai delegáció tagjaként a kínai munkásosztály saját szervezetei létrehozásának jogaiért szállt síkra. «Csodálom a foshani dolgozók bátorságát. Felkeltek a Honda multinacionális vállalat kizsákmányolása, munkakörülményei ellen. Sztrákjuk hihetetlenül bátorító lépés a multik, a politikai felelősök, a hivatalos szakszervezetek ellen. Nagyon fontos lépés annak érdekében, hogy saját, független szakszervezeteik legyenek. Sztrájkbizottságot, küldötteket választottak. Megalapozták szolidaritásukat. Csakis így tudnak védekezni kizsákmányolóik soha nem szűnő támadásai ellen, sőt kiterjeszteni is csak így tudják küzdelmüket. Ezek a dolgozók nemcsak sztrájkjogukat és függetlenségüket védik, hanem a társadalmi tulajdonviszonyokat is a kapitalista kizsákmányoló rendszer ellen. Ami kínai elvtársaink tesznek, bennünket is érint. Támogatásuk segít nekünk is megvédeni bérünket a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer nyomásával szemben.»
Maria Jesus Fernandez, a PSOE tagja, spanyol UGT-szakszervezet: «A Munkatörvénykönyv reformja, a kollektív tárgyalások elleni soha nem látott támadások mellett kötelezte el magát a kormány, azt az Európai Tanácsnak jún.16-án, majd az IMF-nek jún.18-án bemutatja. Megkönnyíti a munkáltató számára a munkakörülmények változtatását, szakszervezeti beleegyezés nem kell hozzá, lábbal tiporja a kollektív szerződéseket, melyeknek eddig törvényi erejük volt. A munkáltatók fütyülhetnek az ágazati kollektív szerződésekre és vállalati megegyezést vezethetnek be. A kormány a jobboldal teljes támogatásával a bankok, a munkáltatók, az IMF felé fordul: meg akarja akadályozni a szabad kollektív tárgyalásokat, megsemmisíteni a kollektív szerződések törényessségének elismerését.»
Matthias Cornely, IG Metall szakszervezet (Németország) : «Nem értjük, hogy szakszervezeteink részt vesznek Merkellel a válságmegoldó csúcsértekezleten. Nem értjük a titkos megbeszéléseket, mert ezeket az intézkedéseket a szakszervezeti többség elutasította. Az nem lehet a szakszervezet feladata, hogy ezeket a lépéseket apró korrekciókkal elfogadtassa! Ezeket az intézkedéseket vissza kell vonni. Berlinben júl. 7-én, amikor a kormány a parlament elé tárja, hatalmas tüntetést kell szervezni. S ha nem országos demonstrációt szervezünk, akkor minimum regionálisat kell».
Lorenzo Varaldo, pedagógus szakszervezet (Olaszország): «azzal az ürüggyel, hogy a Panda gyártását Lengyelországból visszahozza a Fiat Olaszországba, az igazgatás az országos kollektív szerződést akarja semmisnek tekinteni. A zsarolás így néz ki: a Fiat dolgozói vagy lemondanak az országos szerződésről az összes garanciával együtt és akkor a termelés beindul, vagy elutasítják ezt és akkor 5 ezer dolgozót elbocsátanak. A FIOM (a CGIL vasas konföderációja) nem volt hajlandó elfogadni ezt, de a másik kettő konföderáció (a CISL és az UIL) már alá is írt a Fiat vezetésének. A FIOM körözött egy röplapot, melyben megmagyarázza, hogy a egyezség bizonyos egyéni munkaszerződést jelent, s ha a munkavállaló nem tartja be, végső esetben el is bocsáthatják. A röplap pontosítja, hogy a FIOM nem fogadta el és nem is fogja soha elfogadni, hogy a dolgozók alapvető jogai eltűnjenek. Ezért bármi is legyen egy népszavazás eredménye – maga a referendum ténye is eleve erkölcstelen és illegális –, a FIOM továbbra is nemet mond rá. A baloldali pártok nem foglaltak állást ellene, a Demokrata párt pedig egyenesen egyetért az egyezséggel.»
Sürgősséggel összehívott európai munkáskonferencia (Berlin, 2010. jún.19-20) - Nyilatkozat
Mi, 16 országból (Németország, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Nagy -Britannia, Görögország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Svédország, Svájc, Csehország, Törökország) érkezett küldöttek, akik egyaránt ugyanazzal az erőszakos offenzívával találjuk szembe magunkat a munkásosztálynak a háború óta kivívott összes vívmánya, elért eredménye és jogai ellen, elhatároztuk, hogy bizottságot hozunk létre az «Európai Dolgozók Egyetértéséért».
Néhány hét alatt az «Európai Unió periferikus államainak adósságválságától» elérkeztünk az összes európai állam adósságválságáig, kezdve Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Az «e világ nagyjai» és a gazdasági magaslatok «felfedezték», hogy minden európai állam vett fel kölcsönöket. Túl sokat, azért, hogy a magánszektor segítségére siessenek, hogy a megrendelések összeomlása által megfulladással fenyegetett gazdaságot fellendítsék és 2008 óta, hogy a szakadék szélén táncoló bankrendszert megmentsék. «Kollektivizálták» a bankok és spekulánsok veszteségeit. Most pedig, mivel az egész világ pénzügypiaci rendszere a csőd szélén áll, az Obama-adminisztráció, az IMF és az Európai Unió megparancsolja az összes európai kormánynak, hogy újabb lépést tegyenek a munka deregularizációja, a bérek lenyomása, a szervezett delokalizáció terén az elbocsátások újabb hullámát előkészítve. Megparancsolják a szociális védelem lebontását, kórházak bezárását, magánkézre adását, pedagógusok százezreinek elbocsátását… Miközben százmilliárdokat nyelnek el a NATO botrányos katonai hadműveletei, azt követelik, hogy egész régiók elnéptelenítési eljárása felgyorsuljon, legyen az Spanyolországban, Romániában, Kelet-Európában; még magában Németországban is, ahol a keleti tartományok mostanra lelassult kivérzése azzal fenyeget, hogy újrakezdődik; a nemzetek gyalázatos diszlokációját, az «etnikai» jellegű provokációkra uszítást, a háborúcsinálók kriminális politikáját.
Országainkban a dolgozók óriási többsége elutasítja ezeknek a terveknek az összességét. Négy hónapja nincs egy nap, hogy Görögországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, stb. dolgozók százezrei ne mutatnák ki dühödt tiltakozásukat, elutasításukat, és egyesülési akaratukat e rettenetes programok és nyugdíjuk elvételének megakadályozására.
Meg kell állapítsuk, hogy az európai munkásosztály történelmi harcban született pártjainak vezetői, ahogyan hatalomra jutnak, az Európai Unió és az IMF buzgó szolgáivá lesznek, mint Papandreu, Zapatero, Socrates, stb. Amikor ellenzékben vannak, szerény «tiltakozással» élnek ugyan, de egyikőjük sem teszi a legkisebb kezdeményezést sem az új európai terv ellen, a közpénzek milliárdjainak a finánctőke szolgála-tába állításával szemben.
Ami országainkban a dolgozók millióinak szervezését végző szakszervezeti konföderációk ve-zetését illeti, ha fel is szólítanak tiltakozó mozgalomra, legtöbbjük nem foglal állást úgy, ahogyan a dolgozók milliói várják egész Európában.
Amit várunk ettől a vezetéstől mindeddig hiába – a mi vezetőinktől, mert mindnyájan szakszerve-zeti aktivisták vagyunk –, az ezen terveknek tiszta és világos elítélése, haladék nélküli felhívás kibo-csájtása ezeknek a terveknek a meghiúsítására. Azonban azonnali akció-felhívás helyett velünk szemben opponál, európai szintű koordinált tevé-kenységgel operál, mint az történik az Európai Szakszervezeti Konföderáció (CES/ETUC) keretében, mely követeli «a munkakoncepció, a munkahelyek védelmének rendszere revízióját, ha szükséges, kiigazítását (…) és az új kormányzati mechanizmus sikerének garanciáját, a szociális partnerek szorosabb összekap-csolását minden szinten, valamint a nemzeti és európai reformstratégia követését».
Mintha nem lenne a dolgozók számára semmiféle lehetőség arra, hogy a hitelminősítők és főnökeik zsarolásától megszabaduljanak; mintha nem létezne az emberiség számára más megoldás, mint a pénzügyi piacok szomjának kielégítésére oly érzékeny «társadalmilag elfogadott» tárgyalások!
Hagyják abba a «pénzügyi piacok szabályozására», az «Európai Központi Bank és az EU intézményeinek demokratizálására» vonatkozó szólamokat! Ténylegesen ki tudná elvégezni a G20 piacainak «szabályozását» és az Európai Uniót «demokratizálását» Brüsszel-ben? Kik, ha nem ugyanazok, akik a válságot előidézték, akik a bankok megmentését irányí-tották 2008-ban a közpénzek fosztogatásával és akik azt javasolják, hogy folytassuk mindezt?
Lehetséges-e, hogy szervezeteink vezetése ma alárendeli a dolgozók tízmilliói és családjuk életét a szerencsétlenségünkért felelősök követelései-nek, akiknek az Európai Unió és az IMF eszköz a kezükben?
Lehetséges-e, hogy ma a vezetés szervezeteinket belerángatja a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció és az Európai Szakszerve-zeti Konföderáció által annyira ajánlott «kormányzati» integrációba, abba, amely majd megsemmisíti őket?
Mi, a 16 országból Berlinben jún. 19-20-án összegyűlt küldöttek kijelentjük: NEM! Ezen a konfe-rencián meghallgattuk egymást. Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, stb. sokan meséltek e konszenzusos politika elleni küzdelmükről, melyet a vezetés valósít meg mandátumán erőszakot téve. Azt mondjuk:
- Ha ma a munkajogot, a nyugdíjakat, a társadalombiztosítást, az iskolákat, stb. hagyjuk tönkretenni,
- ha azért, mert a bankok követelik, a delokalizációs és elbocsátási hullámot hagyjuk folytatódni,
- ha hagyjuk, hogy a sztrájkjogot, a szakszervezetek függetlenségéhez való jogát érintsék,
… az a társadalmi és politikai katasztrófa útjának egyengetése, melyben kontinensünknek drámai körülmények között már volt része.
Ezen beszámolók alapján azt állítjuk: a munkásosztályt nem győzték le, itt van, készen áll! A különböző országokban megtartott sztráj-kok, tüntetések csak az első fecskék. Semmi sem lehet sürgősebb, mint lentről fel, fentről lefelé létrehozni a munkásszervezetek egységfrontját az összes ilyen terv megdöntésére nemzeti és európai szinten.
Semmi nem akadályozhat bennünket! Az európai dolgozók óriási kapacitása elégséges kell legyen arra, hogy az általuk létrehozott szervezeteik vezetését kötelezze mandátumának betartására, s nemet mondasson a szigorítási tervekre, a nyugdíj-, az egészségügyi reformokra, a munka-törvénykönyv tönkretételére; kikövetelje az államosítást, ami ezer és ezer munkahely megőrzé-sének előfeltétele.
Minden erőnket bevetjük, hogy így történjen.
Megismételjük: az összes ilyenfajta terv elejtését akarjuk, nyugdíjunk visszaszerzését, az első lépés megtételét az európai népek valódi testvéri egysége irányába. Ezt a «munkáspaktumot» ajánljuk.
Az utóbbi hónapok története nem hagy semmi kétséget. Nem lesz az európai dolgozók érdekei-nek megfelelő megoldás anélkül, hogy ne szakítanánk az európai direktívákkal, az IMF diktá-tumaival, magukkal az európai intézményekkel.
Ez a feltétele a termelés munka javára történő újjászervezésének, a munkahelyek biztosításá-nak, országaink valódi újjáépítésének, népeink szuverenitása és a demokrácia visszaszerzésének, garancia arra, hogy a népesség szükségleteinek kielégítésére képes kormányok jöjjenek létre.
Ezzel a céllal akarjuk politikai kapcsolatainkat szorosabbra fűzni, egymást támogatni a dolgozók segítése érdekében, hogy ki-ki saját országában munkásmandátumok alapján álló szervezetei egységében saját megoldása szerint megsza-baduljon a pénzügyi piacok és a tőke követelőzéseitől, melynek kizsákmányoló rendszere a válság egyetlen felelőse.
Ezen az úton, lépésről lépésre érhetjük el az európai népek szabad unióját és nem pedig az eurónak a pénzügyi piacok még nagyobb hasznára való megmentésével. Olyan Unióval, mely a szolidaritáson, a testvériségen, a békén alapszik.
Ezt a célt határozza meg a «Bizottság a Dolgozók Európai Egyetértéséért», melyet ez a konferencia hozott létre. Felkérjük a 16 európai ország delegációit, hogy lássák el mandátummal küldötteiket az algíri (2010.nov.27-28-29.) háború- és kizsákmányolásellenes Világkonferenciára, melyet a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése és az algériai Dolgozók pártja hívott össze.
A magyar hozzászólás
A politikai-gazdasági viszonyok változása, tehát 20 év óta Magyarországon a helyzet folyamatosan romlik. A múlt évben a magyar kormány, akkor még szocialista, kölcsönt kért az IMF-től és az Európai Uniótól, melynek konzekvenciájaképpen a nemzetközi intézmények követelései szerint ismét nadrágszíjszorító intézkedések sorozatát kellett hoznia: a népesség jövedelmét csökkenteni (a közszférában a bérek befagyasztása, a 13. havi fizetés és nyugdíj eltörlése, a nyugdíjkorhatár felemelése 65 évre, stb.).
Az érvelés mindig ez: «üres az államkassza, többet fogyasztottunk, mint amennyit termeltünk». Természetesen, nyilvánosan a kormány nem reklámozza, hogy a multinacionális vállalatok (melyek a GDP 60 %-át állítják elő) a „munkaerő árának csökkentése” ürügyén óriási kedvezményekkel rendelkeznek, a bankokat közpénzekből ajándékozták meg és párhuzamosan a munkajogok, a dolgozók jogai tűnnek el fokozatosan – midez pedig szerintük „elengedhetetlenül szükséges, a jövő érdekében».
Az eredmény: a munkanélküliség hivatalosan 12 %-os; a népesség egyharmada a szegénységi küszöbön vagy alatta él.
A közelmúlt törvényhozói választási után a magyarok a szocialistákat ellenzékbe küldték és kormányzásra a konzervatív pártot választották. Kampánya alatt nagy hűhóval hirdette, hogy a nép javára fog szolgálni – egyébként a pénzügypiacok ennek alapján kezdtek el nyugtalankodni, a forint pedig esni –, de aztán megkapta brüsszeli és washingtoni gazdáiktól az ukázt és gyorsan kijelentette, hogy 2010-re tartani fogja a 3,8 %-os költségvetési hiányt. Ehhez az új kormány bevezette a 16 %-os egységes (tehát nem progresszív!) személyi jövedelemadót: ami annyit jelent, bruttó havi 300 ezer Ft fizetésig mindenki vesztes, közöttük az eddig adómentes minimálbéresek tömegei, a dolgozók 30-40 százaléka. Ugyanakkor az infláció a múlt év hasonló időszakához képest 5 %-os. A (kis- és közép) vállalkozások adóját a kormány 9 %-kal csökkenteni szándékozza, a hatóságok pedig ezután nem ellenőrzik családon belül a vagyon mozgását…
Az új kormány a közszolgáltatás költségvetését is megnyirbálja (120 milliárd forinttal), a bértömeget 15 %-kal megrövidíti cinikusan hozzátéve: «döntsetek ti ott az iskolákban, bölcsődékben a végrehajtásról, választhattok az elbocsátások és a bércsökkentés között». Végülis az elbocsátás már egyszerűvé vált, a köztisztviselőknél lehetséges anélkül, hogy igazolni kellene okát. Viszont a kabinet nagylekű a kormányzati káderek számát, a rendőrség megerősítését illetően és a számos magyar katonai missziót (közöttük Afganisztánban és Irakban) sem akarja leállítani.
A privatizáció is tovább folyik. A szolgáltatás és a munkaerő szabad mozgása nevében a szociális dömping Magyarországon nagyon jól működik: szép számban használnak vállalatok olcsó román, szlovák munkaerőt. A sovinizmus veszélye annál is inkább növekszik, mivel a régi játék újból feltámadt. A magyar kormány megadta a kettős állampolgárság lehetőségét a határokon túl élő magyar kisebbségek számára. A szlovák kormány azonnal riposztozva beígérte mindazok megfosztását a szlovák állapolgárságuktól, akik a magyart elfogadják.
A magyar kisebbségeknek elegük van, nem akarnak játékká válni a kormányok kezében. Az egyetlen lehetséges megoldás a demokratikus jogok kiterjesztése minden népre, akár többségben van, akár kisebbségben. Más esetben ez a politika egyesenes az «etnikai» konfliktusokhoz vezet, ahogyan kiprovokálták a múltban Jugoszláviában, ma pedig Belgiumban.
Ami megállapítható: az IMF utasításait követő európai uniós politika kontinuitása.
E találkozó előkészítésekor szakszervezeti felelősökkel beszélgettünk német elvtársaink felhívásáról. Beszéltek azokról a «zombikról», akik kénytelenek a legális túlórákon felül is dolgozni túlélésükért, magánéletük nincs, csak «meló, kaja, alvás». S ezt kell folytatniuk 65 éves korukig! Ismerünk fiatalokat, akiknek csak egy vágyuk van, dolgozni, családot alapítani, rendesen megélni. Akinek munkája van (még), az beledöglik, de akinek nincs, az is – mindenki a tőke érdekei szerint.
Ezek a munkás szakszervezeti bizalmik arra hatalmaztak fel, hogy nézőpontjukat ismertessem itt. Mindnyájan egyetértenek a felhívás megállapításaival, mert lehetetlen elviselni a védtelen dolgozó tömegek egyre szegényebbé válását és a másik oldalon a tőkés osztály meggazdagodásának támogatását. Azt gondoljuk, hogy széles egységet kell teremteni országos és nemzetközi szinten; mindnyájan ugyanabban a hajóban evezünk, mindenütt ugyabban a helyzetben vagyunk. Ugyanazt a támadást viseljük el a nyugdíjak ellen Franciaországban, mint Magyarországon, ugyanaz a szigorúság és zordonság Görögországban és Romániában, ugyanazok az elbocsátások Spanyolországban mint Belgiumban; a munkahelyek megszűnése mindenütt, a vállalatok diszlokációja, sőt, már az országoké is… kijátszák a dolgozókat a bérek mindig lefelé nivellálásáért a tőkés profit növelése érdekében. Itt az ideje, hogy kimondjuk együtt:
- Nemet az Európai Unióra, nemet az IMF-re, melyek csak a nagytőkét képviselik; nemet a NATO-ra, mely ennek hatalmát szolgálja!
- Az EU-tól, az IMF-től és a NATO-tól megszabadított szabad népek szabad Európáját!
- Nemet a közszolgáltatás, a gyárak, üzemek, kórházak, iskolák privatizációjára, az összes privatizáció visszavonását!
- A szakszervezeti szabadságjogok helyreállítását a multinacionális vállalatoknál is, ahol de facto tiltják a szakszervezeti tevékenységet. A munka világát érintő törvények tiszteletben tartását!
Munkás Hírlap somijudit@yahoo.fr
Bejegyzések
Magyarországon a Fidesz-kormány "társadalmi szerződéssel" akarja megelőzni a szociális elégedetlenséget(saját magát meg a hatalomba bebetonozni). A napokban magához szólította a szakszervezetek vezetőit -vajon miben egyeztek ki?
VálaszTörlés