2011. május 21., szombat

F e l h í v á s



Népi kezdeményezés aláírás-gyűjtésre a 150 éves Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola újjáalapításáért

2007. január 17-én jelentette be a Fővárosi Önkormányzat az ország legöregebb szakképzője, a 150 éve Budapesti Kereskedelmi Akadémia néven alapított szakképző utóda, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola bezárását. Minden tiltakozás ellenére, hiányzó vagy szakmailag elégtelen ún. „szakértői” véleményekre, meghamisított adatokra hivatkozva az Iskolát bezárták. A tanári, oktatói és diákközösséget felszámolták, az Iskola szellemiségét, hagyományait próbálták elfeledtetni. A névadó szobrát, az eredeti épületet ábrázoló festményt, értékes könyvtárát az alapító Budapesti nagykereskedők és nagyiparosok társulatának valamint a Pesti polgári kereskedelmi testületnek jogutóda, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vitte el megőrzésre. A tablókat, régi szertári eszközöket, az Iskola régi csengőjét és a márványtáblát az összes igazgató nevével, valamint egyéb relikviákat a régi diákok, tanárok őrzik az újjáalapításig.

2011. január 17-én népi kezdeményezésként aláírásgyűjtést kezdeményeztünk a mellékelt aláírásgyűjtő íven, amely 150 napig tart. 2011. június 15-én fejeződik be.
Várjuk az Iskola volt diákjai, tanárai, hallgatói, szülők és szimpatizánsok aláírásait. Várjuk a magyar kereskedők aláírásait. Várjuk mindazoknak az aláírását, akik bármilyen szakmában középfokú szakképzésben (szakiskola, szakmunkásképző, szakközépiskola, technikum , stb.) tanultak, szereztek szakmát, képesítést. Várjuk mindazoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek aláírását, akik támogatják a középfokú magyar szakképzés hagyományainak felélesztését! (Az összegyűjtött aláírásokat postai úton dr. Pécsi Ágnes címére -1098 Bp. Börzsöny u. 2./B, a személyes üzeneteket pedig a drpecsiagnes@gmail.com címre kérjük.)

Aláírásgyűjtésünk eredményét, az iskolamentő alapítvány létrehozását egy fergeteges rendezvénnyel ünnepeljük meg
2011. június 17-én 18.00 órától az Iskola melletti sportpályán
(Budapest, IX. Friss utca 2.)



Dr. Pécsi Ágnes (06-30-90-60-480) és Paróczi Ferenc, az Iskola volt diákjai és tanárai, Oláh Gábor az Iskola volt diákja (a www.gabo99.fw.hu honlap megalkotója), Győrfi Erzsébet az Iskola volt diákja és szülő, (gyermeke az Iskola bezárásának évében kezdte meg tanulmányait a Friss utcában), Skultéti Mihály szülő, Takácsné Ökrös Mária (volt diák)


ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV

Az 1857-ben pesti kereskedők, iparosok, kisemberek által alapított és a Fővárosi Önkormányzat által 2007-ben, fennállásának 150. évében megszüntetett Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola újjáalapításáért a volt (és leendő) diákok, volt (és leendő) tanárok, szülők, kereskedők, támogatók aláírást gyűjtenek. Aki egyetért azzal, hogy a magyar kereskedelmi szakképzés megújításához fontos az egyik legrégibb középfokú szakképző intézmény újjászületése, kérjük, írja alá ezt az aláírásgyűjtő ívet.

Sorszám Olvasható név Cím Elérhetőség (telefon vagy e-mail) Aláírás
1........................................................................
2........................................................................
3........................................................................
4........................................................................
5........................................................................
6........................................................................
7........................................................................
8........................................................................
9........................................................................
10.......................................................................

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.