2015. július 1., szerda

Európában a szemek Athén felé fordulnak




Daniel Gluckstein, a POI (Független Munkáspárt)  egyik országos titkára


A dolgozók és nyugdíjasok arcán aggodalom ahogy tömegesen a görög bankok előtt állnak, vajon lesz-e holnap is a kevésből, ami megmaradt nekik, vagy füstbe megy mindenük. Egyik oldalon a nép, amelyet a trojka, a spekulánsok, és a szolgálatukban álló kormányok évek óta gyötörnek. A másikon pedig e világ nagyjainak arroganciája, bőszen a görög nép bőrét akarják és a végsőkig menni a pusztításban.   

A finánctőke szóvivője, a Le Figaro arra vetemedik, hogy elítéli a júl. 5-i népszavazást, mondván, az olyan, «mint egy bolsevik államcsíny». Államcsíny? Nem. A nép egyszerű vágyának demokratikus kifejezése: «Ki innen a memorandumokkal! Ki a trojkával!». A nemmel szavazás győzelme elég lenne? Nem, de támpontot tudna adni,  a munkásosztály és a népi rétegek mozgósítását bátorítaná, hogy meghiusítsák a trojka halálos követeléseit. Ezért fordul ma az európai dolgozók figyelme Görögország felé.

 

Hollande és Valls a tőke házőrző kutyái között az első sorban. Valls a Le Monde-ban: «szó sem lehet az adósság még egy részének eltörléséről sem». Mögötte Sapin nem győzi ismételni, hogy «a franciáknak Görögország csődje 600-900 euróba kerülne fejenként». A tények szempontjából tökéletes hazugság. De főként nagy merészség egy szervilis szolgától, a tőkések és bankárok végrehajtójától, hogy ezt merje erősítgetni akkor, amikor a Marianne (hetilap) publikálja az európai parlament főtitkára által kért jelentést. Hidegen előreveti a 2008-as válsághoz hasonló új pénzügyi válság következményeit: «Az eurózóna egymilliárd eurót veszíthet GDP-jébőlL, 1,9 millió plusz munkanélkülit «nyerhet», és el kell viselje államadósságának 51,1 milliárd eurós emelkedését».



1,9 millió plusz munkanélkülit «nyerhet»! És ezek az emberek próbálnak bennünket megfélemlíteni Görögországgal? Az, amit előrevet, egy újabb összeomlás, amelynek nevében, ahogy 2008-ban is, ismét a bankokat kell «talpraállítani» és az euró stabilitását biztosítani, még inkább legázolni a munkásosztályt minden országban, lerombolni a közszolgáltatásokat és a munkahelyeket!

Az euróövezet elhagyásával fenyegetnek? A kérdés nem az, Görögországnak el kell hagynia, vagy nem; mindnyájunknak és Európa minden országában el kell zavarnunk az eurót és az Európai Unió intézményeit.

Ezt az utat csak a munkásosztály tudja megnyitni. Egy munkásosztály van egész Európában, a sztrájkoló vasutasoké és postásoké Németországban, a Nagy-Britanniában tüntetőké, az olaszországi általános sztrájkot folytatóké, vagy a francia pedagógusoké, kórházaké, önkormányzatoké.  

Európa minden országában – a maga sajátos formái szerint – a munkásosztály keresi, hogyan szervezze meg harcát a gyilkos programok ellen, amelyek a kormányokat arra kötelezik, alkalmazzák az Európai Unió direktíváit. Földrészünkön Athéntól Párizsig, Berlintől Lisszabonig egyetlen munkásosztály veszi napirendre saját mozgalmával a követelést: «Le az Európai Unióval, az IMF-fel, a Trojkával! Le az euróval és az európai szerződésekkel! Le a tőke diktatúrájával és a szolgálatában álló kormányokkal!»

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.