A vasutassztrájk apropóján

Tehát Belgiumban a vasút kétnapos sztrájkba kezd. Lehet, … nem okvetlenül, de legalább 50 %-ban. Az is lehet, hogy három napos lesz. Lehet, hogy szintén nem feltétlenül, sosem lehet tudni.

Rájár a rúd a szakszervezetekre, főleg Vallóniában, főleg a közszolgáltásokra, főleg a vasútra, örök szemrehányások, gyakran igaztalanok, néha ellentmondásosak. Mindig metszőek. A vasutas szakszervezetek, főleg a vallonok, tudatlanok, kalkulálnak, lusták, vindikálnak.

Nosztalgiáznak a papa bolsevizmusa iránt. Karl és Friedrich köszvényes imádói. Marx és archaikus kultuszának vén celebrálói.

Ez lenne egy ritka és veszélyeztetett faj, lényege: a késleltetett leninistáké.  

Milyen hamis.

Persze nem kategorikusan, de legalább 50 %-ban.

Az aktivisták, akik emígyen küzdenek, nem lehetnek leninisták: Lenin okos volt. Kategorikusan.

Vlagyimir Iljics Uljanov éppen ellenkezője volt ezeknek a «lehet-két-vagy-ötnapos-de-nem-feltétlenül-annyi-majd-meglátjuk-sztrájk» kormányosoknak. Azonfelül Lenin a vasút felhasználásának zseniális taktikusa volt. Tanúskodik erről, hogy a háborús Európát plombált vagonban szelte át, a polgárháborúban pedig a páncélvonatoknak lett meghatározó szerepe.

Ezelőtt a  «lehet-két-vagy-ötnapos-de-nem-feltétlenül-annyi-majd-meglátjuk-sztrájk» előtt Lenin pillantást vetett volna a sajtó és politika konfigurációjára. Észrevette volna először is, hogy a sztrájk fegyvere a közszolgáltatásokban nem annyira népszerű. Mindenesetre a sajtóban nem az. Mindenesetre Flandriában nem.

Azt is észrevette volna, hogy sokan veszik igénybe a tömegközlekedést. Sőt, egyre többen. Még zsurnalisták között is (*). Még Flandriában is. 

Aztán azt is észrevette volna Lenin, hogy ezek az emberek, elvtársak, valamilyen szélsőséges követeléseket hordoznak, olyanokat, amelyek utópisztikusak 2016 Belgiumában: olyan vonatra akarnak szállni, amely időben indul és érkezik, le lehet benne ülni, még pisilni is anélkül, hogy saját privát ruházatukat beszennyezzék és/vagy a közvagyont képező felszerelést (*) megrongáljanak.

Észrevette volna, hogy senki nem szereti a piszkos, zsúfolt, késő, megszüntetett, eltűnt vonatokat,  járatkieséseket, sem a bezárt, megrongált pénztárakat, sem az elhagyott mellékvonalakat. Észrevette volna, hogy a megtakarítások, amire az SNCB vasúttársaság igazgatósága akar kötelezni, túl jelentősek – mint valaha Európa is az volt forradalmaiban – ezeknek a piszkos, zsúfolt, késő, megszüntetett, eltűnt vonatoknak, járatkieséseknek, ezeknek a bezárt pénztáraknak, megrongált pályaudvaroknak. Egy telefonhívás, egy gyűlés, egy mail-váltás és az emberek csatlakoznának a mozgalomhoz.  

Tehát Lenin észrevette volna, hogy a civilek reprezentatív szervezetei vagy az ingázóké – mint a diákoké –, teljes mértékben osztanák a vasúti szakszervezetek követeléseit. Egy telefonhívás, egy gyűlés, egy mail-váltás és csatlakoznának a mozgalomhoz. 

Észrevette volna az öreg Vlagyimir Iljics Uljanov, hogy összejöttek a körülmények a fogyasztók és az SNCB között egy közös front megalkotására a vasút igazgatásával szemben, a kormánnyal szemben, amely ezeket a megtakarításokat bátorítja. Egy telefonhívás, egy gyűlés, egy mailváltás és csatlakoznának a mozgalomhoz.

Azt is észrevette volna, hogy ez a «lehet-két-vagy-ötnapos-de-nem-feltétlenül-annyi-majd-meglátjuk-sztrájk» először nyugtalanította a kérdéses kormányt – itt elemezhetnénk a politikai és média összefüggését.  De nem volt telefonhívás, gyűlés, mailváltás. Mindenkit be lehetett volna vonni, de senki nem csatlakozott a mozgalomhoz.  Még a flamand szakszervezetek sem.

Végül azt is észrevette volna, hogy ma ez a kormány gúnyosan kacag ezen a  «lehet-két-vagy-ötnapos-de-nem-feltétlenül-annyi-majd-meglátjuk-sztrájkon»: csak erről beszélünk, nem pedig az okokról, amelyek előidézik.

A küzdelem még el se kezdődött, de a kormány már megnyerte.  

A leninista legenda nevet adott ezeknek a küzdőtársaknak egy bolsevik pillanatban: hasznos idióták.

Ma azok, diákok, ingázók, utasok, akik le akarnak ülni (vagy pisilni (*)) a még közlekedő vonaton, sem nem idióták, sem nem hasznosak.

Azok viszont igen, akik nemtudásból vagy számításból, lustaságból vagy bosszúból küzdelmükhöz nem toborozzák össze őket.

Kategorikusan.

(*) Ezen sorok szerzője őszinte bocsánatot kér a Charleroi-Brüsszel között közlekedő 7h24-es IC vonat negyedik kocsiját tisztogató személyzettől. Az összegyűrt újságpapírt, ami egy napig eltömte a WC -lefolyót, az igénybevevő használni volt kénytelen, mert a négy első vagon egyetlen használható WC-jében sem volt toilettpapír. 

(Nicolas De Decker, újságíró)