2016. január 27., szerda

Ez még Orbánnak nem jutott eszébe!

Kötelező civilszolgálat: egy egész nemzedék prekaritásra itéltetik
Havi 573 euróért! 
Jan 11-én (a terrortámadások ürügyén elrendelt) rendkívüli álllapotok alatt François Hollande köztársasági elnök deklarálta, hogy be szándékozza vezetni a civilszolgálatot


2018-ban a 16 - 25 év közötti fiatalok felének, évente 350 000 fiatalnak kell már ilyen szolgálatot teljesíteni, azután 2020 után fokozatosan a teljes fiatalságnak – jelentette be – «a nemzet nem létezik az állampolgárok részvétele, elkötelezettsége nélkül».
Az Hollande-Valls kormány milliárdokat költ háborúra, egyre több katonát küld Szíriába, Irakba, Maliba és a francia fiatalokat toborz ágyútölteléknek. Eurómilliárdok mennek háborúra, prekaritás jut a fiatalságnak.
Hollande bejelentette, hogy ez a szolgálat a közszolgáltatások rendelkezésére is áll, a fiatalok helyettesítik a tisztviselőket – nyomorszintű jövedelem fejében.  A szerződés szerint két kategóriában nettó 467,34 eurót fizet nekik az állam (munkaóráktól függetlenül), ehhez tesz hozzá a fogadószervezet 106,31 eurót. Hogyan lehet megélni 573 euróból, jogok és garanciák nélkül (mert a munkatörvénykönyv sem vonatkozna rájuk)?

Az elképzelés szépen illik ahhoz a kormányzati szándékhoz, amely szét akarja verni a – jelenleg még a munkatörvényköny tartalmazta – kollektív jogokat. Minden diplomásnak is teljesítenie kell bizonyos mennyiségű állampolgári szolgálatot, tette hozzá Hollande, valamint fel akar állítani egy «állampolgári tartalékos állományt», «fegyverek nélküli polgári hadsereget, amely néhány óra alatt mozgósítható válság esetén, hogy a közigazgatást segítse», mindez persze önkéntesen! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.