2019. szeptember 19., csütörtök

Kell-e zöldnek lenni? Marxizmus és környezet 3. rész




A IV. Internacionálé francia szekciójának (kommunista internacionalista irányzat) fiatal aktivistái Kell-e zöldnek lenni? alcímmel írtak és terjesztettek egy kis brosúrát, amely Daniel Gluckstein elvtársunk a párizsi nyári táborban elmondott expozéját mutatja be (a L’Internationale szintén publikálta). Harmadik rész.


Mi az az «ökoszocializmus»?

Ártalmasak az ilyen, kifinomultan szólva «dualista» áramlatok. Példa a «ökoszocialisták». Az NPA (Új Antikapitalista Párt) találta ki és Mélenchon vette ismét elô. Azt mondják, hogy egyszerrre vannak a szocializmusért és a környezetért. Szimpatikus: nem haragszik senkire, mindent lefed. Csakhát ez csalóka dolog, vagy tartalom nélküli megszépítő címke vagy esetleg valami konkrét célnak felel meg.

Mi is az a szocializmus? Olyan társadalom, amelyet az emberi szükségletek irányítanak, eltávolítva a társadalom motorjaként a tőkés profit minden formáját. Ebben beletartozik a környezet védelme, nincs tehát “szocialista”, külön “öko” és “nem öko”. Ha ökoszocializmusról beszélünk, akkor feltételezni kell, hogy a kettő nem vág egybe, kompromisszum kell közöttük.
Nézzük Mélenchon programját. Mindent belevetett – ami érthető, ha köztársasági elnöknek készül a jelenlegi intézményi keretek között –, szédíteni kell a népet. Pedig nem lehet mindent összeboronálni. Vagy az emberi civilizációt kell segíteni a természet leigázában, vagy el kell fogadni, hogy a “természet” vesz erőt az embernek hívott állati lényen. A két dolog együtt található meg Mélenchon programjában különböző helyeken, és azért, hogy akármilyen módon is, de vonzza a szavazatokat. De ha koherens politikát keresünk, akkor zavaró.

Világosan ki kell mondani, hogy a zöldpolitikában minden engedmény veszélyes, nem is absztrakt módon.

Mindennapi cselekedeteinkben a Föld megmentéséért állandóan valamilyen vádaknak vagyunk kitéve. Magam nagyon szeretném megmenteni … de gyanakszom, hogy csak duma van a mögött: ne használjunk műanyagot, autót, stb. Meg lehet menteni ezzel a Földet?

A valódi gondok nem itt vannak (amivel nem azt akarom mondani, hogy dobjuk el a papirost akárhol). De mégis, az információk manipulálásáról van szó.

Melyek a valódi információk? Honnan tudni, hogy a klimatikus felmelegedés mitől van, mik a következményei; nem lehet, hogy túlzottak vagy minimalizáltak?

Ma a munkásosztálynak lehetetlen független álláspontot kialakítania, mert minden, amit információs elemként kap, hamisított, elferdített, módosított – attól függően, mire akarja tőke felhasználni.

Kizárólag a munkásosztály hatalom-megragadása teszi lehetővé, hogy a tőkeérdekek követelésétől szabad tudomány működhessen és megállapítsa, van-e reális veszély, legyen szó a felmelegedésről vagy másról és az emberiség szükségleteinek megfelelően értékeljem dolgozza ki a megoldást.

Biztosan vannak intézkedések, amelyeket meg kell hozni. Azzal a feltétellel, hogy a kutatást kizárólag az emberiség érdeke vezesse, a társadalmat egyaránt.

Ez pedig a munkásosztály hatalmának megragadása kérdését veti fel. Ezért kell a környezet kapcsán mindent komolyan venni, ugyanakkor fontosságának megfelelően racionálisan kezelni az emberiséget érintő problémák együttese figyelembevételével.

(vége)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.