2010. július 21., szerda

Minden lelkiismeretes emberhez!

Mindenkihez, akinek szívügye az emberi jogok kérdése!



A palesztin nép ismét tragikus történelmének sötét óráit éli.


Gázában több mint másfél millió személy valóságos fogolyként él az Európai Unió és az Egyesült Államok cinkosságával megvalósított izraeli állami blokád és az egyiptomi elnök, Mubarak építette fal mögött.

Ciszjordániában a fal, a szégyen fala, eleve megfoszt a földtől, családokat választ el, mindent tönkretesz. Ezen a több mint 700 katonai check-pointtel és a palesztinok számára tiltott utakkal megtűzdelt területen a lakosság, ahogyan Gázában is, elrekesztve él növekvő munkanélküliségben, nyomorban. Az újabb telepesek érkezéséhez palesztinai családok százainak elüldözése (nevezetesen Jeruzsálemben) mindennapos jelenségnek számít.

Gázában csakúgy, mint Ciszjordániában rendőri és katonai akciók folyamán naponta tartóztatnak le vagy ölnek palesztinokat. Az izraeli rasszista és társadalmi szegregáció, az elüldözéssel való állandó fenyegetés és «etnikai tisztogatás» sújtja a palesztinokat.

A régió számos államában számkivetésben szétszórt palesztinokat olyan sorsnak szolgáltatják ki, mely megfosztja őket a visszatérés jogától is.

Ezt a népet tönkretették, elvették földjéhez, nemzetéhez való jogát, a családi integritás elemi jogát, a normális élethez való jogot.

Évtizedek óta az összes «béke- és biztonsági terv» semmibe véve a palesztin nép azon alapvető jussát, hogy egyesítse minden s elemét, csak újabb erőszakhoz és szétszóródása súlyosbításához vezetett.

Sürgősen cselekedni kell. Sürgősen, mert világszerte egyre erősebben hallatszik : a palesztin nép tönkretételét meg kell állítani!

A palesztin fiataloknak is joguk van lélegezni és élni! Joguk van a jövőhöz!

Mi, akik ragaszkodunk a demokráciához és az összes nép azon jogához, hogy méltóságban élhessen, bármilyen elképzelésünk is legyen a megoldásról, felhívjuk a nemzetközi demokratikus közvéleményt: nem hagyhatjuk a dolgokat így menni. Nem hagyhatunk némán és passzívan egy népet létében fenyegetni.

Meg kell erősítenünk, hogy mint a Föld minden népének, ennek a népnek is megvannak politikai, gazdasági és társadalmi jogai, melyeket tiszteletben kell tartani.

- A palesztin népet körülvevő blokádot meg kell szüntetni
- A palesztinok szabad mozgását garantálni kell
- A falakat és szögesdrótokat le kell bontani
- A palesztinok visszatérésének joga elévülhetetlen
- A földhöz és a nemzethez való jog elidegeníthetetlen

Ünnepélyesen felhívunk mindenkit, akinek szívügye a demokratikus jogok, az emberi jogok, az emberi civilizáció, a nemzeti egybetartozás, hogy mondja ki velünk együtt : a palesztin népnek élnie kell!



Első aláírók:

Louisa Hanoune, az algériai Dolgozók Pártja főtitkára
Daniel Gluckstein, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének koordinátora
Salah Salah, a Palesztin Nemzeti Tanács tagja
Abdelmadjid Sidi Said, az algériai dolgozók szakszervezeti egysége főtitkára
Kane Mokhtar, a mauritániai szabad szakszervezetek főtitkára
Mohamed Bewah, a mauritániai dolgozók új generációja szervezetének főtikára
Demba Diop, az Afrikai Szakszervezeti Egységszervezet főtitkárhelyettese
Belamine N'gioje, a szenegáli Dolgozók Demokratikus Uniója főtitkára
Osiris Oviedo de la Tosse, a genfi Szakszervezeti Világföderáció képviselője (Kuba),
Mohamed Khalif, a General Union of Palestinian Workers főtitkárhelyettese - 1967-os megszállt területek (Palesztina),
Tolé Sagnon, a burkinai Munka Általános Szövetsége főtitkára
Jean Pierre Barrois, Dialogue folyóirat szerkesztőbizottsága
Joe Marino, a nagy-britanniai BFAWU főtitkára
Robert Irminger, az ILWU kikötőmunkás szakszervezete alelnöke, San Francisco régió
Monadel Herzallah, Arab American Union Members Council
Jack Gerson, Oakland Education Association, Kalifornia, USA
Alan Benjamin, The Organizer főszerkesztője, Kalifornia, USA
Francesca Rosa, szakszervezeti felelős, Kalifornia, USA
Martha Mamosehle Mosoang, Lesotho trade union congress
Setondsi Anounou Florentine, benini dolgozók szakszervezetének nemzeti uniója (UNSTB)



Aláírom :

Név, utónév .........................................................................

Minőség (saját nevemben vagy szervezetem nevében)...............................

Elérhetőség ........................................................................

Aláírás :


Kapcsolattartás : j-p.barrois@wanadoo.fr
Jean Pierre Barrois - 87 rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 Paris, France

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.