2015. augusztus 25., kedd

BALSZIGFESZT


BALOLDALI SZIGET FESZTIVÁL
AAA
Regatta Szabadidőközpont
Szigetmonostor–Horány
Parti út 16.
2015. augusztus 28–30.
Irány: Horány!

Embléma  

 

 

 

Növekvő társadalmi problémáink megoldására a nagy pártokon kívül sokan keresik a kiutat. Úgy gondoljuk, ennek egyik feltétele, hogy a számos baloldali irányzat egymáshoz közeledjen és közös cselekvési programot találjon. Ennek alapján szervezünk szélesen értelmezett baloldali összefogással nyári Balfesztivált.

A két világháború között Gödön Fészek néven szerveződött egy, munkásművelődéssel, -sporttal, kultúrával foglalkozó mozgalom. Alapszabályzatuk szerint politikával nem foglalkozhattak, de természetesen terjesztették a horthysta rendszer tarthatatlanságát. Számos baloldali művész, sportoló, értelmiségi kivette részét a fizikai és szellemi munkából e mozgalom létrehozásában és fennmaradásában. A fasizmus előretörésével, mind több atrocitás után – az időnként sikeres ellenállás dacára –, a deportálások és a munkaszolgálat vetett véget a gödi Fészeknek. Az ötvenes években a Dunakanyar térségében több helyen felújították a hagyományokat, néhány településen – a körülmények miatt más jelleggel – nyomokban ma is működnek utódtelepek.

A gödi Fészek politikai, kulturális és egyéb szellemiségét szeretnénk újból életre kelteni a Baloldali Sziget Fesztivállal. Ez lesz a harmadik, ilyen jellegű rendezvény a rendszerváltás óta. Úgy érezzük, az említett kiútkereséshez ez az egyik – reméljük, egyre hatékonyabb – eszköz.

Meghívunk mindenkit – a szélsőséges nézeteket vallókon kívül –, aki úgy gondolja, változtatni kell a jelenlegi, a harmincas–negyvenes évekhez mind jobban hasonlító helyzeten.

 

 

 

PROGRAM

 

 

Augusztus 28. Péntek

 

14.25 M E G N Y I T Ó

 

14.30–15.50 Hétköznapi feminizmus: szex és hatalom

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Morva Judit, a Magyar Diplo főszerkesztője

Antoni Rita – a Nőkért honlap főszerkesztője

Jakab Attila – vallástörténész

Szil Péter – Stop Férfierőszak

 

15.50–17.00  Maité Mola-val, az Európai Balpárt alelnökével Harsányi Iván, történész beszélget

Helyszín: Nagyterem

 

17.00.00–18.30 Kire szavazzanak a balosok? Ki a bal, ki a jobb?

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Hegyi Gyula, az Európa Parlament volt képviselője

Tóbiás József, az MSZP elnöke

Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke

 

 

            18.30- 20.00 Csernok Attila dedikál

            Helyszín: Dunai Sziget terem

 

18.30 A Ságvári Endre Ének- és Szavalókórus munkásmozgalmi és népdalokat ad elő. Karnagy: Hasznosi Judit, harmonikán kísér: Szilva

 

19.00-19.30 Vacsora. Jó kajához szól a nóta: Szilva (harmonika)

Helyszín: Duna-színpad (kis terasz)

 

19.30–21.00 A marihuána legalizálása mint osztálykérdés

Helyszín: Duna kisterem

Vitaindító: Istvánffy András, a 4K! elnöke

 

19.30-21.00 A likvid demokrácia lehetőségei

Helyszín: Nagyterem

Vitaindító: Fogler Tibor és Horváth Ágnes aktivisták

 

 

19.30–19.45  Kulturális program

Helyszín: Duna-színpad (kis terasz)

Kövesdi László József Attila-, Illyés Gyula- és Kassák Lajos-verseket mond, fellép a Ságvári Ének- és Szavalókórus (Baranyi Ferenc: Apródinduló, Váci Mihály: Még nem elég!)

 

19.40–21.00 Tábortűz, fellép: Szilva (harmonika), Ságvári Endre ének- és szavalókórus Vigyázz Fidesz, jön a medve!

 

21.00–22.30 Filmklub: Szigorúan ellenőrzött vonatok – Jiri Menzel filmje (1996)

Helyszín: Dunai Sziget terem

 

Augusztus 29. Szombat

 

9.30–11.00 Európai Magyarország? Zöldpolitika Magyarországon

Kinek jó Paks II, kinek jó a TTIP?

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Bódás Sándor, az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnöke

                        Józsa István, az MSZP parlamenti képviselője

Perger András, Greenpeace

Újszászi Györgyi, Védegylet

 

9.30–11.00 Feltétel Nélküli Alapjövedelem

Helyszín: Duna kisterem

Levezető elnök: Kerekes Klára – kulturális kreatívok

Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja

Dr. Németh Tibor – közgazdász

Szabó József – aktivista a lakossági eladósodásról

 

11.00–11.05  Róna Judit József Attila-verseket mond

 

11.05–12.00 Moldova Györggyel beszélget Vajnai Attila

            Helyszín: Nagyterem

 

11.05-13.30 Moldova György dedikál

            Helyszín: Dunai Sziget terem

 

 

12.00–13.30 Szakszervezeteink múltja és jövője. Társadalmi és szakszervezetek, pártok együttműködési dilemmája. Nem lenne jobb megbeszélni?

 Helyszín: Nagyterem

             Levezető elnök: Szöllősi Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet volt főtitkára

Beőthy-Fehér Szabolcs, Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség

Ferencz Norbert, Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozat

Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke

Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének volt elnöke

 

13.30–14.30 Ebéd

 

14.30–16.00 Modernizálható-e a kapitalizmus? Működnek-e magántulajdonban a szociális ellátó rendszerek?

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Havranek Ferenc, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 alelnöke

Artner Annamária, az MTA Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa

                        Lóránt Károly közgazdász

                        Nagy András közgazdász

 

14.30–16.00 Demokratikus közösségi bankrendszer

Helyszín: Duna kisterem

     A 4K! szervezésében

    Előadó: Tim Horvath (angolul, tolmácsolással)

 

 

16.00–18.00 A Sziriza és a Podemos. Csak próbálkozás, vagy ez a jövő? Békepolitika a XXI században

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Tamás Gáspár Miklós filozófus

Görögországból: Giorgos Ververis, Sziriza külügyi felelős

Lengyelország: Borkowska Malgorzata Zuzanna

Németországból: Die Linke

Spanyolország: Antoni Barbara Molina, Egyesült Baloldal

 

18.00–18.30 Vacsora

 

18.30 Kulturális program

Fellép: Garai Róbert, Kövesdi László, Szilva

Helyszín: Duna Színpad

           

20.00 Ságvári Endre ének-és szavalókórus Vigyázz Fidesz, itt a medve

Koncertet ad: Mouksa együttes – Rendszerváltás

 

21.30 Tábortűz

21.30-23.00 Filmklub: Hóvirágünnep – Jiří Menzel filmje (1983)

Helyszín: Dunai Sziget terem

 

 

Augusztus 30. Vasárnap

 

7.30–9.30 Ciklotúra-ralilili– Jean-Marie Cador (PCF) – biciklis résztvevőknek és korán kelőknek...

 

9.30-11.00 Jean-Marie Cador dedikálja kétnyelvű, francia-magyar könyveit a biciklizésről és a bicikliről

Helyszín: a szabadban, a bejárattól a házig vezető fasorban

 

9.30–11.00 Roma- és szegénypolitika. A jövő nemzedéke

Helyszín: Duna kisterem

Levezető elnök: Tóth Andrásné, Egercsehi volt polgármestere, Európai Baloldal – Munkáspárt 2006

Kaszàs András, a Nemzeti Ifjúsági Tanács tagja

Szunyogh Szabolcs újságíró

Totyik Tamás tanár, oktatáskutató

Török Zsolt volt parlamenti képviselő

           

9.30–11.00 A fasizmus melegágya

      Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Benyik Mátyás – az ATTAC Magyarország elnöke 

      Csikós Sándor, volt diplomata        

Krausz Tamás történész, egyetemi tanár

 

 

11.00–11.05  Róna Judit elmondja Baranyi Ferenc Tótágas című versét, míg a Ságvári Endre Ének- és Szavalókórus más Baranyi Ferenc- és Váci Mihály-verseket mond

 

11.05–11.30 Vergődő kultúra, virágzó nacionalizmus. A kultúra szerepe a társadalomban Hegyi Gyula, az Európa Parlament volt képviselője beszélget Baranyi Ferenccel

Helyszín: Nagyterem

 

11.30–13.00 Rendszerváltás – ezt akartuk? Puritanizmus a Kádár-érában. Mi volt jobb akkor, és mi a jobb ma?

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Farkas Péter, Híd a Demokráciáért Egyesület alelnök

Jungmayer Louis rockzenész és történész doktor              

Harsányi Iván történész

Somi Judit, aktivista

              

 

13.00–13.05    Mouksa együttes: Rendszerváltás

 

13.00–14.00 Ebéd

 

14.00–16.30  Szerva itt, csere ott. Politikai fórum a következő szett esélyeiről

Helyszín: Nagyterem

Levezető elnök: Csepeli László –Európai Baloldal-Munkáspárt 2006

Beke Károly – MSZP, Erőss Gábor – Pàrbeszéd Magyarorszàgért, Farkas Péter, Híd a Demokráciáért alelnök, Kulcsár Péter – Történelmi Szociáldemokraták, Mészáros Gyula – Mebal, Róna Judit –Zöld Baloldal, Szentpéteri Györgyi – FNA, Szilàgyi Erzsébet– Magyar Antifasiszta Liga, Vajnai Attila – Európai Baloldal

 

Dedikáció - Vasárnap déltől

Helyszín: kerthelyiség

Artner Annamária, Baranyi Ferenc, Jean-Marie Cador, Csernok Attila, Eszmélet, Harsányi Iván, Hegyi Gyula, Krausz Tamás, Ladányi János, Moldova György. Az írók értékesítésre is hozhatnak könyveket.

 

16.30 - Közös múzeumlátogatás vezetéssel

A Meteor Természetjárók Erdei Telep múzeuma

Az 1920-as évek közepére Magyarországon is megélénkült a munkás kulturális mozgalom megmutatva, hogy nem csak a polgári egyesületekben zajlik kulturális és sportélet.

A régi munkás kulturális és sportegyesületek az első világháborút követően nagyobb taglétszámmal folytatták tevékenységüket. A Munkás Testedző Egyesület (MTE), a Fészek és a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) születése erre az időre tehető.

Ezek a telepek szociáldemokrata irányítás alatt, a belügyminiszter által jóváhagyott alapszabály szerint működtek, de közvetlenül kapcsolódtak a munkásmozgalomhoz. Ügyeikkel a szakszervezeti tanács foglalkozott támogatva a munkásművelődést, -sportolást és pihenést. A műkedvelő előadásokhoz a szakszervezetek nyújtottak szervezeti keretet és anyagi segítséget. A munkásegyleteknek burkoltan politikai identitásuk is volt. Az MTE-ben és a TTE-ben állandóan arról vitatkoztak, mit szabad és mit nem. A keményebb baloldal több és nyíltabb radikalizmust hirdetett, a tőlük jobbra állók a betiltástól féltek.

Közülük a Regatta Szabadidőközponttól egy kilométerre a Duna-parton, a Szentendrei-szigeten, Horány és Surány között (közigazgatásilag Szigetmonostorhoz tartozik) ma is megtalálható a Meteor TTE üdülőtelep. Ezen és az MTE telepein munkásmozgalmi múzeumok működnek. Megtekinteni szervezett formában lehet őket. Kérjük azokat, akik szívesen megnéznék a Meteor TTE horányi múzeumát, jelezzék a szervezőknél.

Augusztus 30. vasárnap 16.30-kor fejeződik be háromnapos programsorozatunk. Ezt követően szeretnénk meglátogatni a múzeumot. Akinek ez az időpont nem alkalmas, máskor tekintené meg tárlatvezetéssel a múzeumot és a Meteor TTE telepet, kérjük, jelezze a pénteki regisztrációnál a szervezőknél, vagy hívja Szántó Juditot a 20/569-1329-es telefonszámon.

 

 

Gyermek- és családi programok

Rajzverseny, mese- és történetolvasás stb. A gyerekekkel hivatásos óvó néni foglalkozik.

 

 

Étkezés

Kérjük, hogy azok is regisztráljanak, illetve jelezzenek vissza, akik csak egy-egy napra jönnek és nem igényelnek szállást, mert az adagok elkészítéséhez tudnunk kell a pontos létszámot, és a Regattában csak előzetes megrendelésre lehet enni.

Olcsó egytálételek bográcsból: 300Ft/adag. (Az ételfogyasztás támogatott.)

A Regatta Szabadidőközpont nem engedélyezte, hogy a létesítménybe saját italt vigyünk. Megígérték ellenben, hogy amúgy sem magas áraikból a sör, az ásványvíz és a kávé nekünk külön alacsony árakat alakítanak ki.

 

Menü

Pénteki vacsora: paprikás krumpli virslivel.

Szombati ebéd: gulyásleves, palacsinta (2 db)

Szombati vacsora: pásztortarhonya.

Vasárnapi ebéd: sült kolbász vagy virsli, mustár, kenyér.

 

Akik szeretnének szalonnát sütni, hozzanak, és nyársat is.

Kérjük, hogy aki tud, hozzon lekvárt, savanyúságot, gyümölcsöt és egyáltalán bármi finomat.

 

Önkénteseket keresünk

  • Amatőr és hivatásos szavalókat, énekeseket a Ságvári Endre Ének- és Szavalókórusba (egy személy mindkettőbe jelentkezhet, nem kell magas színvonalon tudni énekelni, a lényeg a közös élmény);
  • Gyermekfoglalkozásokhoz gyermekszerető résztvevőket az óvónéni mellé.
     
    Szállás
    Az ágyak száma korlátozott, de sátorhely korlátlanul áll rendelkezésünkre. A felnőtteknek fizetendő üdülőhelyi díjat is figyelembe véve 1000 Ft/fő/nap áron.
     
    A Regatta A épületében az Ifjúsági Szálláson 24 fő részére tudtunk szállás foglalni. Itt minden szoba hatágyas (ebből 2 emeletes) zuhanyozós és külön wc-s.
     
    A Regatta B épületben 38 férőhely van: 2 kétágyas, 2 három ágyas, 2 hatágyas és két nyolcágyas. Minden szobához van fürdőszoba, vécé. Emeletes ágyak nincsenek. A hat- és nyolcágyas szobák kétszintesek.
    Mindkét épületben az igényeknek megfelelően fogunk kialakítani női és férfi, kisgyerekes, házaspáros stb. szobákat.
    A Regatta épületben megszálló vendégek reggelit is kapnak 5300 Ft/fő/nap áron.
     
    Sátorozóknak: 800 Ft/fő/nap.
     
    A Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete kezelésében (Szigetmonostor, Nagyduna sétány 84.) további 31 főt lehet elszállásolni. A Meteor 900 méterre van a Regattától. Megközelítés az árvízvédelmi töltésen.

Az Aktiva házban 6 kétágyas szoba közös konyhával és a teraszról nyíló fürdőszobával és wc-vel, a Stromfeld házban 4 négyágyas és 1 db háromágyas szoba, közös konyha, folyosóról nyíló fürdőszoba és vécé van.

 

Aki három vagy több napra jön, lehetőleg a Meteor szálláshelyekre regisztráljon, mert ott az összes szálláshely lefoglalása esetén az ár mindössze 1800 Ft/fő/nap, amely a felnőtteknek fizetendő üdülőhelyi díjat is tartalmazza. A Meteornál ágynemű mosatásáért is felszámolnak 1000 Ft (egyszeri) költséget, de ezt nem kötelező igénybe venni.

 

Jelentkezés. Kérjük, minden jelentkező írja meg, milyen elhelyezést kér: férfi/női, koedukált, kisgyerekes stb. Kérjük, hogy NE a regattásoknál vagy a meteorosoknál jelentkezzen, hanem Somi Juditnál somijudit@yahoo.fr , aki intézi az elhelyezést.

 

A szállás árához tudunk támogatást adni. Akik igénylik, jelezzék Somi Juditnál. A támogatási keretet elsősorban az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 tagjainak, utána igény szerint és jelentkezési sorrendben lehet igénybe venni.

Mivel a férőhelyek száma korlátozott, részvételi szándékát, illetve étkezési és szállás iránti igényt  kérjük mihamarabb jelezzék.

 

 

Megközelítés

Gépkocsival a tahitótfalui Duna-hídon át. A távolság Budapesttől 42 km, 55 perc alatt lehet odaérni, de pl. Esztergomból a távolság nem több mint Szentendrére.

Szigetmonostorhoz négy kompon (két személy- és két, gépkocsikat is szállító komp) is el lehet jutni.

A dunakeszi rév van legközelebb a Regattához, 900 méterre a komptól. A szilárd burkolatú árvízvédelmi töltésen jobbra kell fordulni, és 300 méter múlva letérni a táblánál.

(A komp útvonala keresztezi a római limes őrtornyait [a romok már alig láthatók] és az ország legmagasabb távvezetéktornyait.)

 

 

Tömegközlekedéssel

Busszal. Célszerű az Újpest-Városkapu metróállomás melletti távolságibusz-végállomást választani, mert a 302-es busz 30 per c alatt elvisz a dunakeszi révig. (A 302-es busz helyközi járat, a 300-as busz betétjárata. Budapest XIII. kerületének Újpest-Városkapu állomásáról indulva a 2-es főúton halad Dunakeszi északi részéig, ahol lefordul a Dunához, a horányi révhez.) Munkanapokon átlagosan óránként és irányonként egyszer indul, de hétvégén csupán öt pár járat közlekedik. A járatra a közigazgatási határig érvényes a Budapest-bérlet.

A 302-es ritkán jár. Aki lekési és nem akar túl sokat várni, más, 300 körüli járatokkal is mehet, de szálljon le Dunakeszi sporttelepnél és gyalogoljon végig a Rév utcán (900 m).

 

Vonattal. A Nyugati pályaudvarról indul. Javasoljuk, hogy Alsógödön szálljon le, mert a dunakeszi vasútállomások messze vannak a Dunától. Alsógödön a Béke utcán végigmenve (300 m), majd a személykomppal átkelve a töltésen 2 km-t kell gyalogolni a horányi Regatta Szabadidőközpontig.

 

Hévvel. A szentendrei hévvel a végállomásig kell utazni, onnan gyalogolni a megszépült Duna-parton a belvárosi kompig (1300 m), majd a szigetet átszelve keleti irányba a nagy ág árvízvédelmi töltéséig s ott balra fordulva elérjük a Regatta Szabadidőközpontot.

A Szentendre és Leányfalu határán lévő kompjárat a legkedvezőbb: 10 percenként indul, főleg gépkocsival érkezőknek ajánlott. Ráadásul a 65 évnél idősebb utasoktól nem kérnek viteldíjat, és a távolság innen közel négy kilométer a célig.

 

Aki jelzi, hogy nehezen mozog, autóval elmegyünk érte a komphoz.

 

A Meteor vendégházaiba jelentkezők a 300-as busszal utazzanak Alsógöd szigetmonostori rév megállójáig, a Béke utcán menjenek le a kompig. A túlsó parttól 100 méterre balra van a Meteor. Vonattal a Nyugatiból menjenek el Alsógödig, majd a Béke utcán át a révig és a Meteorig.

 

Regisztráció

A programra 600 Ft regisztrációs költséget kell befizetni, amelyet a Munkáspárt 2006 bankszámlájára kérjük utalni: Fókusz Takarékszövetkezet, Kecskemét, bankszámlaszám: 51700155-11117320. A közlemény rovatba kérjük beírni: támogatás rendezvényre, valamint a feladó nevét.

 

További lehetőségek

Kenubérlés.

Kutyát lehet hozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.