FNA-val a szociális háló ellen

A feltétel nélküli jövedelem – különböző formákban, különféle nevek alatt – újból divatba jött jobb- és baloldalon. Azonban az ötlettel számosan nem értenek egyet (nem csak társadalmi/gazdasági szakemberek), hanem olyan szociológus is, mint a belga Mateo Alaluf, az ULB professzora. Szerinte még nagyobb szociális visszaeséshez vezetne.

Az FNA mindenki számára – egyéb feltételek nélküli –  jövedelmet jelentene, részben vagy egészében helyettesítené a szociális ellátásokat (munkanélküli jövedelmet, nyugdíjat, családi pótlékot, betegbiztosítást, stb). Az elképzelésnek, mint a «gondoskodó állam» alternatívájának, vannak hívei a politikai paletta jobb- és baloldalán, a gazdaság munkavállalói és munkáltatói oldalán egyaránt, érvelésük szerint megoldaná a munkanélküliség gondjait, csökkentené a munkabéreket, munkahelyeket teremtene, a versenyképességet növelné, s mindenki számára lehetővé tenné, hogy olyan életet éljen, amilyet szeretne. 

A jobboldal részéről természetes, balról viszont meglepő

A bázisjövedelemmel, amely tartalmazza már a munkabér egy részét, a munkáltató nyerne, spórolna azon, sőt elkerülhetné azt is, hogy arra ráigérni kényszerüljön.Az állam – a liberális elvekkel összhangban – megszabadulna a legtörékenyebb rétegek politikai súlyától, sorsának felelősségétől. Más liberálisok ugyanakkor immorálisnak tartják, mivel nincs ellentételezése, ami inaktivitáshoz vezethet, de  még közülük is sokan úgy találják, hogy a jelenlegi «lyukas» szociális hálónál jobb lenne. A béreknek ebben a rendszerben az fna-nál magasabbnak kellene lenniük, ami szerintük a munkahelyi körülmények javulásához vezetne. Könnyen érthető, hogy a jobboldal előnyben részesít egy ilyen alapjövedelmet, amely a munkahelyek újabb állami támogatása lenne, míg a minimálbérek a bércsökkentés előtt álló akadályt képeznek számukra.  

Bizonyos baloldali politikai körök?

Meglepő, hogy itt is támogatásra talált. Roland Duchâtel üzletember (a Szenátus tagja a flamand liberálisok soraiban) programjának központi elemévé tette, javaslatát «európai állampolgári» kezdeményezésre bocsátotta; Svájcban népszavazás alá vetik; és a Le Monde Diplomatique (2013 májusában) külön dossziét kreált számára.

A segítség növekvő igénye, a profit feletti ellenőrzés, a magánéleti «asszisztálásról» moralizáló beavatkozás, a jövő nyugdíjaival kapcsolatos szisztematikus kétségek, az állam kivonulása a szociális területről… az alapjövedelmet a társadalombiztosítás szétmállása táplálja.

Háborús gépezet a «gondoskodó», szociális állam ellen

A főleg járulékok finaszírozta, a bérből és fizetésből élők egymás iránti szolidaritásán nyugvó társadalombiztosítás felcserélése egy adórendszer általival – csakugyan a szociális állam elleni háborús gépezetnek tűnik. Pláne, hogy a feltétel nélkül utalt jövedelem csak középszerű lehet, nem tudná biztosítani az anyagi függetlenséget, az azt élvezőknek bármilyen munkát el kellene fogadniuk ahhoz, hogy kiegészítsék alapjövedelmüket. Ennek eredményeképpen a munkaerőpiac degradálódna, a rosszul fizetett munkák kerülnének előtérbe. Így hát maga az alapjövedelem járulna hozzá a prekaritás bővüléséhez.

Az adókkal finanszírozott alapjövedelem logikája oda vezetne, hogy egymás mellé kerülne, aki egész jövedelmét megélhetésére költi és az, aki megtakarításra képes. A liberális logika alapján, amely azon alapszik, hogy jogunk van ”munkánk gyümölcséhez”, összefűznénk a (kizsákmányolásra képes) magántulajdont és az államtól származó jövedelmet (közpénz), s megkülönböztetnénk azokat, akik magántulajdont tudnak összehozni és azokat, akik nem. Utóbbiak szegénységbe süllyednének, mégha az alapjövedelem el is tudná ezt a stigmát maszkírozni.

Maximális jövedelmet!

Ma a szociális kohéziót fenyegeti szakadás – egyrészről a növekvő prekaritásos helyzetűek, munkanélküliek, vagy rosszul fizetett, a szegénységet elkerülni nem képes többség, másrészről egy olyan kisebbség között, amelynek szép jövedelme, privilégiumai vannak. Az egyenlőtlenséggel szemben ma kétféle sürgős intézkedés kell: a szociális minimum megerősítése, megreformálása, fejlesztése, másrészről pedig az ultragazdagok maximális jövedelmének meghatározása.

A szociális államnak voltak intézkedései a társadalmi különbségek csökkentése érdekében: a szociális ellátáson, nyugdíjon, családi pótlékon, az anyasággal összefüggő jutattásokon, ösztöndíjon, rokkantellátáson, stb. keresztül, amelyekben a munkát és a jövedelmet szétválasztja. Nem inkább ehhez kellene ragaszkodni, ahelyett, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem csapdájába esünk?