Thiais temetője – 2015. aug. 30. vasárnap

 

 

Lev Szedov sírjánál gyűltek össze a IV. Internacionálé, a francia Független Munkáspárt tagjai, dolgozók és fiatalok. 31 év óta minden évben ezen a napon teszik tiszteletüket Trockij fia előtt, aki a IV. Internacionálé titkára volt, a Szovjetunióban titokban megjelenő Ellenzéki Közlöny terjesztésének felelőse, akik Sztálin parancsára öltek meg 1938 februárjában Párizsban.   

Vele együtt Trockij, a IV. Internacionálé alapítója emléke előtt tisztelgünk, aki Lenin oldalán az 1917-es októberi felkelés szervezte, a sok tízezer leninista bolsevik (trockista) emléke előtt, akik a sztálini megtorlás áldozataként életüket vesztették és azok előtt, akikre ugyanez a sors várt, bármilyen más irányzathoz tartoztak.  

75 éve Mexikóban a sztálini ügynök, Mercader támadása okozta sérülése következtében Trockij elhunyt. Meggyilkolása – ahogyan elvtársunk, Jean-Jacques Marie történész emlékeztet rá – «az orosz forradalom kontinuitását és aktualitását testesíti meg, amelyet ugyan elárult a bürokrácia, de ettől nem semmisült meg a szovjet tömegek és a világ munkásainak tudatában. Egyébként ennek az elárult örökségnek köszönhető az, hogy a kommunista pártok milliókat állíthattak maguk mögé».

Vajon szükséges-e minden évben megemlékezni Szedovról, Trockijról és mindazokról, akik a IV. Internacionáléért harcolva haltak meg? Hozzájuk kell-e kapcsolni a sztálinizmus minden munkásmozgalmi áldozatának emlékét, tartozzanak azok a munkásmozgalom bármely irányzatához, mensevikek, anarchisták, akik olykor még az októberi forradalmat, a szovjethatalmat sem helyeselték?? A kérdésre, amely felmerült sorainkban is, Lambert elvtársunk azt válaszolta: ha Sztálin és a bürokrácia ezekkel a mozgalmi aktivistákkal ugyanazon indokok alapján végzett, mint a leninista bolsevikokkal, akkor az nem 1917-es, 18-as vagy 21-es állásfoglalásuk alapján történt, hanem azért, mert a három orosz forradalom (az 1905-ös, az 1917 februári és októberi) élő kontinuitását jelentették. Olyan kontinuitást, amelyet a parazita bürokrácia halálosan veszélyesnek ítélt meg az úgynevezett «szocializmus egy országban» tétele szempontjából – a világforradalomról való lemondás és a magántulajdonon alapuló rothadó rendszer előtti kapituláció szinonímájaként. Vagyis az imperializmus előtt, amellyel a bürokrácia ellenforradalmi szentszövetség megpecsételésére készült. 

Szociáldemokraták, mensevikek, anarchisták, anarchoszindikalisták, a párt belső ellenzékéhez tartozók (Munkásellenzék, decisták, buharinisták, fél-, negyedtrockistáknak, sőt hitleri trockistáknak minősített pártaktivisták, leninista bolsevikok) ezrei haltak meg a GPU és az NKVD golyói által.

Mindenki előtt tiszteletünket tesszük, különösen a spanyol forradalmárok előtt. Emlékezzünk az 1936 szept. 3-i párizsi nagygyűlésre, ahol André Breton mondott gyönyörű beszédet 12 francia értelmiségi nevében: «Az igazság a moszkvai perekről». Olyan entellektüellek nevében, akik Sztálint bátran minősítették «a proletárforradalom legnagyobb ellenségének. Minden erőnkkel harcolnunk kell ellene, látnunk kell, hogy ma ő a fő hamisító (…)  a gyilkosok között a legelvetemültebb».

André Breton és elvtársai a moszkvai perek vádlottjai mellé sorakoztak fel megvédve «a CNT, a FAI, a POUM csodálatos (marxista anarchista) forradalmi elemeit, akik Irun és Spanyolország frontjain harcolnak, a mi szemünkben megbonthatatlanul».

A Comité de vigilance des intellectuels (értelmiségi éberség) keretében csatlakoztak a javaslathoz, «hogy legyen szigorú feltárás, amit a POI  (Internacionalista Munkáspárt) reklamált» a moszkvai processzusról. Üdvözölték «a minden gyanún felül álló Lev Trockij személyét», követelték, hogy «Norvégiában vagy Franciaországban élhessen», megerősítették, hogy «veszély fenyegeti, élete számunkra éppoly fontos, mint a sajátunk».

Tiszteletadásunkhoz hozzá kell tennünk azokat, akik a sztálini apparátusból és politikai rendőrségéből kinőve képesek és bátrak voltak ezekkel szakítani és Október eszményét vállalni. Ignac Reiss volt egyikőjük, az NKVD tagjaként életével fizetett döntéséért. 1937. júl. 17-én nyílt levelet írt a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához:

«Eddig veletek tartottam, többet egy lépést sem teszek az oldalatokon. Elválnak útjaink! (…) az igazság megtalálja útját, az igazság napja közeleg, közelebb van, mint a Kreml urai gondolják. A nemzetközi szocializmus ítélkezik majd az utóbbi 10 évben elkövetett bűnök felett. Semmi nem lesz elfelejtve, semmi nem lesz megbocsátva. (…) Az a per nyilvános lesz, tanukkal, tanuk garmadával, élőkkel vagy halottakkal; még egyszer mind beszélni fognak, ezúttal az igazságot, a teljes igazságot elmondják. Megjelenik majd mindenki, az ártatlanul megvádoltak és lemészároltak, a nemzetközi munkásmozgalom mindet rehabilitálni fogja (…) Azért, hogy a Szovjetunió és az egész nemzetközi munkásmozgalom ne pusztuljon el teljesen a nyílt ellenforradalom és a fasizmus csapásai alatt, a mozgalomnak meg kell szabadulnia sztálinjaiól és sztálinizmusától. Ez – az elvek nélküli opportunizmus, vér és hazugság legrosszabb keveredése, amely az egész világot mérgezéssel fenyegeti, a munkásmozgalmat pedig megsemmisüléssel».

Összefoglalja: «Visszaveszem a szabadságomat. Visszatérek Leninhez, tanításához és cselekedeteihez. Szerény tehetségemet Leninhez kapcsolom, harcolni akarok, egyetlen lehetséges győzelmünk – a proletárforradalom győzelme –  fel fogja szabadítani az emberiséget a kapitalizmusból, a Szovjetuniót pedig a sztálinizmusból. Előre új küzdelmekkel a szocializmusért és a proletárforradalomért! A IV. Internacionálé létrehozásáért!»

A folytatást ismerjük: a sztálinista bürokrácia parazita szerepét végigvitte, az imperializmus hajtószíjának feladatát betöltötte a munkásállamban felgyorsítva a SZU 1991-es összeomlását a világimperializmus érdekében.

Következményeit is ismerjük: a nemzetközi munkásmozgalom válságának felerősödését, és ebben láthatjuk a Kremlhez vagy Pekinghez kötött, szocialistának mondott és ex-kommunista pártok egyre nyíltabb felzárkózását a rothadó tőkés rendszer politikai rendszeréhez. Európában különösen, ahol az «antikapitalistának» deklarált erők felolvadtak az éppen 1992-ben proklamált Európai Unió intézményes kereteiben.

Azt is tudjuk, ami ezután jött: a volt Szovjetunióban és köztársaságaiban a bürokráciában gyökerező csoportok, a jelcinek, putyinok, kucsmák, nazarbajevek, lukasenkók és mások vezényelték le az imperializmus szolgálatában az októberi vívmányok megsemmisítésének gigantikus feladatát – habár még ennek végére nem értek – egy maffiózó gazdaság keretében, mely maga is az egész világgazdaság maffiásodásának tényezője.

De tévednénk, ha nem számolnánk azzal, hogy az oligarchák, milliárdosok, üzérkedők, privatizálók hozzátartoznak az ukrajnai háborúhoz, a NATO bázisaihoz, melyek virágoznak Grúziától a baltikumi országokig.

Novoszibirszkből Mark Vasziljev orosz történész üzent nekünk: «Mi lenne Trockij aktualitása ma, 71 évvel meggyilkolása után? Először is az, amit ma egy nemrég megjelent egyetemi publikációban olvashatunk: «A sztálinizmussal szembeni küzdelme által Trockij őrizte nemzetközi szinten a marxista teoretikus és ideológiai tisztaságot». Igen, a trockizmusnak voltak válságos időszakai. De ez az orosz forradalomban született egyetlen irányzat, amely túlélte a kort, a többieknek nem sikerült. Másodszor: «Szocializmus vagy barbárság». Mai világunk megmutatja, hogy a szocializmus veresége a fokozódó barbársághoz vezet. A barbárság formája a pénzügyi piacok összeomlása, vagy az olyan jelenségeké, mint az «Iszlám állam». Harmadszor: az orosz újkapitalizmus a Szovjetunió összomlása után fejlődött ki mindazon haladó vonások nélkül, amelyek megvoltak a klasszikus kapitalizmus kezdetén. Porosenko kormánya Ukrajnában pontos illusztrációja annak a gyarmati és parazita kapitalizmusnak, amelyről Trockij beszélt az szovjetunióbeli tőkés restaurációról szóló hipotézisében».

A sztálinizmus 70 éve ellenére, a rablóprivatizáció 20 éve ellenére Trockij kontinuitása a Baloldali Ellenzékkel, a leninista bolsevikokkal nem szakadt meg és gyorsan újjáépülhet majdnem egy évszázaddal az októberi forradalom után még a világ e szegletében is.

 

(Dominique Ferré beszéde)