A francia regionális választások második fordulója nem semmisíti meg az egy héttel korábbi tömeges elutasítást

A második fordulóban a jobb- és baloldal szövetsége jött létre és akadályozta meg, hogy a Front national  a régiók vezetését megkaparintsa. Az intézményes pártok mégsem kiáltanak győzelmet, tudják jól, hogy az eredmény nem változtat az országot destabilizáló  politikai és intézményes válság mélységén és szervezeteiket belső robbanás felé viszi.

A második forduló sem képes eltüntetni az első fordulóban kifejezett elutasítást: a rekordszintű tömeges távolmaradás a munkás- és népi negyedekben elérte a 80 %-ot. De ezt az első kört sem annyira a Front national áttörése jellemezte (az csak a 2012-es szavazatait őrizte meg), hanem  leginkább az intézményes pártok összeomlása.

Nagyon jól tudják e pártok vezetői, hogy a Front national előtt ez a közös politika nyitotta meg az utat, és a választók szemében eltüntetett minden jobb-baloldali különbséget. A helyzet leírását a társadalmi osztályok és a demokrácia  oldaláról kell közelíteni, nem pedig  a «bal» és «jobb» absztrakt szóhasználatával .

Osztályértelemben: 30 év óta minden egymást követő jobb- és baloldali kormány az Európai Unió direktíváit alkalmazza, a közszolgáltatásokat privatizálja, a bérből élők vásárlóerejét csökkenti, a prekaritást, az ideiglenességet teszi általánossá. Minden kormány az elbocsátásokat könnyíti, a közkiadásokat nyirbálja. Mindegyik támadja a nyugdíjakat, a társadalombiztosítást, milliókat dönt szegénységbe vég nélkül.  Mind a nagybankokat, a tőkés érdekek védelmét  szolgálja.

Osztályértelemben: minden kormány, ideértve a  jelenlegi Hollande-Valls kormányt, munkásellenes és népszerűtlen.

Demokratikus felfogásban: minden intézményes párt (PCF, PS, LR, UDI) megszavazta a szükségállapotot és annak meghosszabbítását. Minden párt elfogadja a Köztársaság sejtjeinek, a települési önkormányzatoknak a likvidálását, az európai séma alapján megrajzolt regionalizációt. Mindegyik az V. Köztársaság alkotmányát támadja, azt még antidemokratikusabb irányba tolva. Mind legitimnek ítéli a szíriai és iraki katonai beavatkozást. Mind azt akarja, hogy a szakszervezetek csatlakozzanak a munkásjogok letöréséhez.  

Demokratikus felfogásban: minden kormány, a jelenlegi is, antidemokratikus módon nap mint nap tovább csúszik az önkényuralmi rendszer felé a politikai demokrácia két oszlopát fenyegetve: a független szakszervezetek és a települési önkormányzatok létét.

A Hollande-Valls kormány, amely ingatag nemzeti egységre akar támaszkodni, az országot romokba és szerencsétlenségbe viszi.  Pártjai már foszlányokban, de vezetői gratulálnak maguknak a választási sikerhez. Mintha az elutasítás holnapra eltűnne.

És folytatják. A Munkatörvénykönyv felszámolásával a vállalati szintű egyezségeket privilegizálva. Az individualizáció, az általános prekaritás logikája. Attali, Mitterrand volt tanácsosa júniusban cinikusan deklarálta az Europe 1 rádióhullámain, hogy «olyan jövő rajzolódik elénk, amelyben mindenkinek csak epizodikus munkája lesz»!  

A Munkatörvénykönyvvel  együtt a társadalombiztosítás és a nyugdíj is veszélyben forog. Mindent veszélyeztet ez a kormány, amit a demokratikus munkásmozgalom – a nagy francia forradalom, az 1936-os nagy sztrájk, a 45-ös tömegfelkelés – ért el kemény küzdelemben. Minden intézményes párt az "európabarát konszenzusra" támaszkodik. Pedig a sztrájkok sűrűsödése jelzi, hogy a munkásosztály nem fogadja el a destruktív programokat, és keresi az utat, hogyan tudja erejét összeszedni. Választott képviselőik, a demokratikus politika hívei egy másik terepen a települési demokrácia ellenállását fejezik kei.

A legnagyobb harc előttünk áll.  

Mindenhonnan azt hallani, hogy a pártpolitizálás ideje lejárt. Az elutasított pártoké csakugyan, de hiba lenne azt hinni, hogy nincs szükség pártokra. A dolgozóknak, a kizsákmányoltaknak, elnyomottaknak szükségük van egy olyan osztálypártra, amely a munkás- és népi érdekeket védi, nem az úgynevezett «általános érdeket», azaz a munkáltatókét, a bankokét és a multinacionális vállalatokét. Olyan hatalomra van szükségünk, amelynek az érdeke nem különbözik az miénktől.  

Szükség van egy pártra, amely segít azokban az akciókban, amelyekkel megvédik a munkásosztály harcának eredményeit. Oyan pártra, amelynek világos célja, hogy a nép kormányozzon a nép által a népért; a dolgozók demokratikus kormányára, amely végez az Európai Unió és az V. Köztársaság diktatúrájával; olyan kormányra, amely az egész világ népeinek oldalán harcol a háborúk ellen; olyan képviselőkre, akiket Alkotmányozó Nemzetgyűlésen azért választ meg, hogy maga a nép döntsön saját jövőjéről.

A POID (Független Demokratikus Munkáspárt) országos irodája, 2015, dec. 13. 23 óra