2010. március 15., hétfő

Nemzetközi aktualitások márc.10.

A Munkásinformációk 87-88. (2471-2.) számából (megjelenik 87, r. du Faubourg St Denis 75010 Paris)

A demokráciáról

Íme, mit tudtunk meg a görög költségvetési hiányról!
Igaznak bizonyult, hogy amerikai bankok mutyiztak a görög kormánnyal, melynek következtében lehetővé vált, hogy az ország 2001-ben az uniós követelményeknek megfeleljen. A Goldman Sahhs bank segített „eltüntetni” az adósságot cserébe 300 milló euróért (plusz a kamatok). Trichet úr, az Európai Központi Bank elnöke nagyon megharagudott a hazug statisztika láttán és kérte az európai pénzügyminisztereket, hogy „keményítsék követelményeiket”. Nyilván a görögországi bérből és fizetésből élőkre, nyugdíjasokra, tisztviselőkre mért kemény csapásokra célzott.
Jelzésképpen: az amerikai pénzügyi körök által zsebretett összeg annak a felével egyenlő, amivel a 700 ezer görög tisztviselőt meglopták.
Spanyolországban hamarosan a bankárok képébe fog durranni az ingatlanbuborék: 325 milliárd adósság és a kamatfizetés elmaradása. A „szocialista” spanyol kormány éppoly’ megingathatatlanul, mint a „szocialista” görög, rögtön fel is emelte a nyugdíjkorhatárt 65-ről 67 évre, csökkenti a nyugdíjak összegét, de újabb 9 milliárddal megtámogatja a csődbe jutottakat.
A demokrácia görög szó, a népfelség hatalmát jelenti. Be kell ismernünk, a jelenlegi kormányok hívek és lojálisak is valódi felségükhöz: a parazita tőkésosztályhoz.

Ír lecke

„A jövő héten Shane Lambert és Audrey Reibel el kell, hogy hagyják lakásukat és Shane nagymamájához kell költözzenek. A modern kis tallaghti (Dublin népi negyede) lakásba a múlt év szeptemberében költöztek, de mára túl drága lett számunkra. (...) Audrey felszolgáló volt, a múlt héten elvesztette munkáját, Shane bére 10 %-kal csökkent. Köztisztviselőként (...), ahogy többi kollégájának is, viselnie kell a decemberben megszavazott szigorú kötségvetést, a 300 euróval kevesebb fizetést”. Azt mondja: „A bankárok és a kormány tévedéseiért mi fizetünk”.
Mint Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában (stb.) is, az Európai Unió diktátuma nyomán az ír kormány 5-10 %-kal csökkenti a köztisztviselői béreket, s a fiatalok munkanélküli járandóságát. A spekulánsok tapsolnak. Az Irish Trade Union Confederation (ITUC), a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke: „a hatóságok a bérek letörésével akarják Írország versenyképességét növelni”.
S nem ugyanezt állította 10 évvel ezelőtt, az euró bevezetésekor Ottmar Issing, az Európai Központi Bank akkori elnöke: „az euróval egyedül a munkaerő ára lesz kiigazítható”?
Írországban a szigorított költségvetés 2009. februárjától került bevezetésre (2009 dec-ben súlyosbodott), mikor is a legfőbb szakszervezeti vezetők bejelentették, hogy lemondanak a Lisszaboni szerződés elleni harcról, mikor a kormány, lábbal tiporva a 2008. június 12-i többségi népszavazási döntést, újraszavazásra írta ki a referendumot.
Olyan lecke, amiből egész Európa tanulhatna...

Görögország
Az utóbbi hónap alatt sztrájkok és tüntetések követték egymás, melyek az országot megbénították. Leállt a közlekedés, még a repülőterek is. A bankokat, a közszolgáltatást, iskolákat, kórházakat is jelentős mértékben érintették a sztrájkok. A magán- és állami szektor legnagyobb szakszervezetei mellé felsorakozott a tengerészeké, a banki alkalmazottaké, de még az újságíróké is.
Az athéni tüntetést a GSEE-ADEDY közös transzparense nyitotta: ”Nem fizetjük meg a válságot!”. Mögöttük a Thyssenkrupp-csoport hajóépítői, vezetőjük mondja:”Ma azért sztrájkolunk, hogy megvédjük jogainkat, társadalombiztosításunkat az Európai Unió által fenntartott válsággal szemben. Nálunk 300 ember elbocsátását jelentették be és 170 dolgozó tíz hónapja nem kapta meg bérét! Nagyon egyszerű a követelésünk: a Thyssenkrupp-csoportot ki kell tenni Görögországból és államosítani kell a vállalatot!”
Egy másik tüntető magyarázza: „A stabilitási program ellen tüntetek, ami az Európai Unió stabilitási paktumának görög verziója. Olyan támadást jelent ez a társadalombiztosítás, a bérek, a nyugdíjak ellen, amit egy éve el sem tudtunk képzelni. Az Európai Bizottság követelőzése állandóan fenyegetőbb, ma már minden pluszjövedelem, prémium megszüntetéséről beszélnek. A kormánynak semmi joga nincs, csak az, hogy a bankoknak adjon, pedig már kaptak 28 milliárd eurót, a Bizottság képviselői itt dekkolnak Görögországban és közelről figyelik a kormányt. Milyen alapon, nem szavaztunk sem Trichet-re, sem Almuniára!”
A görög munkásosztály most megmutatja, hogy nem hagyja a brüsszeli diktátumok „szocialista” megvalósítását. Azt is világosan kinyilvánította, hogy nem kér a Papandreu felajánlotta „szent szövetségből”, mellyel a szakszervezetek vezetését akarják integrálni, hiába fenyegett „brutális változásokkal”. A sorozatos sztrájkoknak Brüsszel és a kormány meghátrálásához kell vezetniük!

Románia
A Romániába tervezett amerikai rakétaelhárító pajzs terve nyomán az orosz diplomácia nyugtalanságát fejezte ki, külön szemére hányva az amerikai illetékeseknek, hogy ezt a sajtóból kellett megtudnia, nem pedig washingtoni kollégáiktól...

Finnország
A múlt héten a szárazföldi szállítás 30 ezer dolgozója – kamion- és buszsofőrök, repülőtéri kiszolgálás – sztrájkolt kollektív szerződése megújításáért. A sztrájk éppenhogy egyezménnyel zárult, mikor a finn kikötői munkások munkabeszüntetése bénítja meg az ország kereskedelmi kikötőit. Már februárban spontán sztrájkok törtek ki a tárgyalások felgyorsítása érdekében. A szakszervezeti ultimátum lejártakor az Esa Lonka vezette országos tárgyalóbizottság semmiféle egyezséget nem hozott létre, így az AKT szakszervezet az összes dokker sztrájkfelhívását tette közzé.

Kalifornia
Márc. 4-én tömegek tüntettek a republikánus kormányzat által bevezetett és a Demokrata párt által támogatott oktatási költségvetés megnyirbálása ellen a szakszervezetek és hallgatói szervezetek szervezésében. A San Francisco Chronique történelmi pillanatnak nevezi a tiltakozást, mely a nagyvárosoktól a az egyetemeken át a legkisebb településig többmillió embert mozgósított, jelezve, hogy a tömegek nem hajlandóak a Wall Street spekulánsai által okozott válságot megfizetni. A hatalmas tiltakozó hullám készülődése láttán az utolsó pillanatban Schwarzenegger kormányzó is is mellé állt... elfeledve, hogy éppenséggel okozója a közoktatás drákói megszorításainak, ahogyan San Francisco polgármestere, Gavin Newsom is ezt tette éppen azon a napon, mikor 15 ezer helyhatósági munkakör megszüntetését jelentette be. Céljuk nyilvánvaló: a mozgalom „tárgyalásokba” integrálásának kísérlete. A manőver azt akarja elérni, hogy a CTU (kaliforniai pedagógus szakszervezet) vezetése adja be derekát és mondjon le a Race to the Top néven ismert oktatási ellenreform elutasításának állásfoglalásáról.

Nagy-Britannia
A brit központi közszolgálati dolgozók (adóhatóság, társadalombiztosítás, munkaügyi hivatal, szociális szolgáltatások) sztrájkra készülnek. Az islingtoni (É-London) UNISON szakszervezet főtitkára magyarázza el, mi vezetett ehhez: „a három nagy párt (munkás, konzervatív, liberális) számára az állami adósság maga a borzalom, amiért a dolgozókat kell felelőssé tenni. Amit elfelejtettek, hogy a két ellenzéki párt támogatásával a kormány óriási buzgalommal vetette bele magán az iraki és afganisztáni háborúk finanszírozásába csakúgy, mint a bankok talpraállítása műveletébe. Ezek árát próbálják most velünk fizettetni. A közszolgáltatás a társadalom struktúrájában a cement, ezt éri most különleges erősségű támadás. A helyhatóságnál, ahol dolgozom, 15 %-os költségvetési csökkentés lesz a Gershon európai direktíva alkalmazása miatt. Azt mondják, hogy nem nyúlnak az alapvető programokhoz, de az adminisztratív személyzet elbocsátása folyik. 25 ezer állami alkalmazottat küldenek el, a nyugdíjrendszert revizió alá vetik, amivel nyugdíjunk harmadát is elveszíthetjük. Itt, Islingtonban jelentős kampányt folytatunk a Whittington kórházi komplexum megmentéséért, a szülészetet és a sürgősségi osztályt akarják megszüntetni. Képviselők, szakszervezetek csatlakoztak a mozgalomhoz, óriási tüntetést folytattunk múlt szombaton. A Brown-kormánnyal szembeni ellenállás növekszik és ez utat nyit a konzervatívok felé fordulásnak is. De ha a konzervatívok győznek a legközelebbi választásokon, az még rosszabb lesz. A munkásosztálynak soha nagyobb szüksége nem volt az egységre, hogy elsöpörje végre ezt a politikát.”

A várható élettartam
Mindig tovább dolgozni, minél kevesebb juttatásért – íme, amit az 55-65 évesek munkában tartásának hívei javasolnak.
A Le monde diplomatique februári számában kilutatja, hogy „31 országban, közöttük Oroszországban és Ukrajnában 1990 és 2006 között a várható „egészséges” (jelentős betegség nélküli) élettartam csökkent. 3-3 évvel e két országban, Kazahsztánban pedig eggyel. „A skót Glasgow szegénynegyedeiben a születéskor várható élettartam 54 év, kevesebb, mint az indiai”.
A Le Monde 2008 novemberében publikálta az Inserm jelentését 25 országról, melyet azonban teljes csend követett, ti. éppen a munkában töltött idő meghosszabbítása volt az uniós körök témája.
Ha a várható élettartam növekszik, jelenti-e azt is, hogy jó egészségben, teljes autonómiánk megtartásával tesszük?
A The Lancet brit orvosi hetilap azt állítja, hogy ha az Unióban átlagosan 78,6 év a férfiaknál és 83,5 a nőknél a várható élettartam, az egészségesen töltött idő ennél jóval kevesebb: 67,3 év a férfiak, 68,1 a nők számára. Ez után már fellép a „cselekvőképtelenség” (a mindennapi életvitelt illető, legalább 6 hónapja tartó problémákat hívják így, amikor segítségre szorul az idős ember). Franciaországban ez az idő a férfiak számára 68 éves korban köszönt be, Németországban már 63 éves korban!
Képzeljük el, hogy a nyugdíjkorhatár 65-67 év. Tehát még dolgozni kell a „cselekvőképtelenség” megjelente után!
A Le Figaro 2010 januárjában körbejárta az idősek otthonának „piacát” Franciaországban. 45 %-uk köztulajdonban van, 30 %-uk egyházi vagy karitatív, 25 % pedig magánszektor (kereskedelmi). Ez utóbbiak szaporodnak, s egy minden szükségessel ellátott (orvosi felügyelet, gyógyszer, mosás, takarítás, stb.) otthon napi ára 60-100 euró. Ki tudja ezt megfizetni?

1 500 milliárd
Ennyi piszkos ügyből származó dollár cirkulál a világon az IMF és a Világbank adatai szerint. Ez a pénz kifehérítve megjelenik a világ pénzügyi kereteiben. Mivel ez a piszkos pénz szükséges azok egyensúlyához, nekik nem is annyira piszkos...

Fordítás: a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének aktivistái

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.