2010. április 17., szombat

Nemzetközi aktualitások ápr.15.

A Munkásinformációk 93. (2487.) számából (megjelenik 87, r. du Faubourg St Denis 75010 Paris, a POI lapjában)

Görögország

Az Európai Unió egyre több «népszerűtlen intézkedést» követel

Április 7-én a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői Athénbe érkeztek a görög pénzügyi helyzet közvetlen felügyeletére, s ugyanakkor Papandreu miniszterelnök az ellenreformok gyorsítását kérte minisztereitől. De semmi sem történt. Ápr. 9-én a Fitch hitelminősítő cég csökkentette a görög adósságra adott értékelését. A dolgozók elleni brutális szigorúságú intézkedések ellenére a bekektetők még mindig nem «bíznak» eléggé Görögország adósság-visszafizető kapacitásában. Ennek eredménye, hogy a görög államnak egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a pénzügyi piacokon kölcsönt találnia, hogy fizetni tudja rekordkamatait (7 %, a Németországnak kiszabott kamat duplája). Attól tartva, hogy az adósságfizetést nem lesz képes teljesíteni Görögország, az eurózóna kormányai bejelentették, hogy készek «megmentési kölcsönt» aktiválni (30 milliárd eurót 5 %-os kamattal), melyhez az IMF is hozzájárul – mire egész Európa nyugtalankodni kezdett. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank Elnöke próbálta lecsillapítani a kedélyeket azzal, hogy Olaszország egészen más helyzetben van, mint Görögország, azért mégis arra ösztökélte Olaszországot, hogy «strukturális reformokat» hajtson végre a «munkatermelékenység serkentésére ». Az EU elnöke, Herman Van Rompuy pedig megerősítette, hogy népszerűtlen intézkedések meghozatalárára van szükség az «európai gazdasági és szociális modell túlélése érdekében» – értsd alatta az uniós intézményeket… A görög dolgozók számos alkalommal bizonyították, hogy nem fogadják el azt, amit rájuk akarnak kényszeríteni. Az ADEDY közszolgáltatás szakszervezet új akcióra hívott ápr. 22-re, de a GSEE, a magánszektorban működő szakszervezeti szövetség vezetése nem támogatja. Megosztottan vajon meg lehet-e akadályozni a Papandreu-kormány intézkedéseinek bevezetését? Ez a kérdés számos más eurpai országban is felmerül. Ez pedig visszavezet a szervezeti függetlenség és a követelések egységéért vívott harc kérdéséhez…

Dél-Afrika
Föld és szabadság

2010. ápr. 3-án egy földbirtokost, szélsőjobboldali vezért holtan találtak. Eugène Terreblanche («Fehérföld» – a ford.) egy fehérekből áll szélsőséges fegyveres csoportot dirigált az apartheid rendszer védelmében. Ezt megelőzően két, elmaradt bérét követelő alkalmazottjával bocsátkozott erőszakos disputába – a tény adalék a földbirtokos fehér úr és munkásainak társadalmi érintkezéséről. Az eset nemzetközi visszhangot váltott ki. A Zuma-kormány (ANC- Nelson Mandela, a fekete nép felszabadításának tradicionális pártja) kondoleált a Terreblanche-családnak, sőt az áldozat alapította rasszista mozgalomnak is, az AWB-nek (egy tucat gyilkosság tapad a kezükhöz). A Financial Times és a Le Monde is nyugtalankodik a feszültség esetleges növekedésétől. Miért ez a félelem?
16 évvel az intézményes apartheid összeomlása után, mikor a börtönből érkező Mandela lett az ország első fekete elnöke, nincs törvényes akadálya annak, hogy a lakosság 80 %-át képező feketék is vehessenek földet. Szavazhatnak is, amit azelőtt megtagadtak tőlük. Az apartheid mégis érintetlen maradt. A kontinens legnagyobb gazdasági hatalma, az ásványokban (aranyban, gyémántban, urániumban) gazdag Dél-Afrika továbbra is a multinacionális vállalatok kiapadhatatlan forrása maradt. Ezek a «fehérek felsőbbrendűségén» alapuló nagybirtokrendszer haszonélvezőivel összefogva kontrollálják a teljes nemzeti vagyont. Így Dél-Afrika továbbra is a világ egyik leginkább kiáltó társadalmi egyenlőtlenségeinek országa.
Az 50 milliós lakosság zömében fehér minoritása dicsekedhet csak magas jövedelemmel. A lakosságnak csaknem fele a szegénységi küszöb alatt él napi 1,5 eurónál kevesebb összegből. Az aktív lakosság 40 %-a munkanélküli. Ahogyan a SOPA (Azánia Szocialista Pártja) elnöke mondja: «Ebben az országban a munkanélküliség arca, a nyomor arca fekete. A fényűzésé, a gazdasági hatalomé pedig fehér.» A földkérdés területén ez méginkább szembetűnő. Az erőszakos elnyomás megfosztotta a dél-afrikai fekete népet attól a földtől, melyet megművelt, megkaparintották a gyarmatosító fehérek, fegyverrel elvették tőlük. Az apartheidellenes forradalmi mozgalom fellendülésekor így foglalta össze annak egyik országos vezetője: «A fehérek nem azért gyűlölnek bennünket, mert feketék vagyunk, hanem azért, mert tudják, hogy a föld a miénk». A megművelhető föld 80 %-a ma is a 10 ezer gazdag fehér család tulajdona, a földnélküli parasztok, a fekete agrárproletárok pedig páriák a páriák között. Eugène Terreblanche szinte isteni jogokkal rendelkezett. Egyik dolgozóját megcsonkítva és eszméletlenül hagyta a helyszínen – és ez nem is számít ritkakásgnak.
1994 után megszüntették azt az 1913-as Land Act törvényt, mely a földterületek 13 %-át engedélyezte feketék számára. Ma már a feketék is vehetnek földet ott, ahol akarnak, de havi 45 eurós jövedelemmel…
Néhány hónap múlva itt van a labdarúgó világbajnokság. 4 millió dollárért felújították a stadiont, ugyanannyiért egy speciális vasútvonalat építettek – miközben dolgozók ezrei az elavult, ócska tömegközlekedésben vesztegeti idejét. «A rasszista feszültségek feléledése» Dél-Afrika nemzetközi viszonylatokban elfoglalt helyét veszélyeztetik, mondják. Ezen felül az 1994-ben berendezett politikai, társadalmi, gazdasági egyensúly is veszélyben van. Egy forradalmi hullám a feketék népétől kiindulva lehetetlenné tenné az apartheid fenntartását, mindent el kell követni tehát a a változatlanság érdekében. Az ANC vezetésének presztizse lehetővé tette a konpromisszum elfogadtatását a tömegekkel, az pedig a «tulajdon» tisztelete alapján nem változtatott azon a gazdasági struktúrán, melyen az apartheid nyugszik.
A «fehérek felsőbbrendűsége» és a tőkés dominancia elválaszthatatlanul kötődnek egymáshoz Dél-Afrika történelmében. «Land and freedom», «Föld és szabadság», ez volt az apartheidellenes küzdelmek nagy jelszava. Föld és szabadság, ez a kérdés még mindig.

Guantanamo
Bush tudta, hogy a foglyok ártatlanok

Colin Powell vezérkari főnöke, Laurence Wilkerson, az amerikai diplomácia vezetője megerősítette, hogy Dick Cheney az USA volt alelnöke, Donald Rumsfeld, a védelmi miniszter és maga az elnök Bush is nagyon jól tudták, hogy a 742 guantanamoi fogoly nagyrész ártatlan. Legtöbbjüket az afgán és pakisztáni kormány adta át az amerikai hadseregnek 5 ezer dollárért, a «terrorizmussal» való legcsekélyebb gyanú bizonyítéka nélkül. 180 személy – Obama ígérete ellenére – ma is rab Guantanamoban.

Palesztina
Izraeli miniszter a víz megvonásával fenyeget

Uzi Landau, az infrastrukturális ügyek minisztere, a ciszjordániai palesztinokat az ivóvíz elzárásával fenyegeti. Miért? «Mert a palesztinok nem kezelik a szennyvizet», nyilatkozta, holott jól tudja, maga az izraeli kormány akadályozza a víztisztítók építését, s ennek eredménye, hogy az itteni szennyvizek 73 %-a tisztítatlanul kerül vissza természetbe. Az Amnesty International már múlt év októberében szóvá tette, hogy míg a palesztinok számára korlátozza az izraeli kormány a vizet, az izraeli telepesek korlátlanul fogyaszthatják.

Kirgizia
Ahhoz, hogy megértsük, mi történt, Manas környékén keresgéljünk…

Egy korrupt elnök, akit 2005-ben a «tulipános forradalom» emelt hatalomba hasonólan az ukrajnai «narancsszínű» forradalomhoz. Tömegmozgalom, tüntetések, az ellenzék mozgósítása, a demokrácia reklamálása, a parlament elfoglalása és az elnök elűzése… Véres megtorlás. Ezek az újságírói magyarázatok. Az események megértését azonban máshol kell keresni, Manas környékén, a fővárostól, Biskektől 30 km-re. Itt találhat egy óriási amerikai katonai átmenőbázis 3000 katonával és kiszolgáló személyzettel, mely a NATO afganisztáni operációs telepe.

Első felvonás: A manasi bázis megnyitása 2001-ben történt az akkori kirgiz elnökkel (volt «szovjet» bürokrata), Akajevvel kötött szerződés alapján. Akajev jutalma az lett, hogy a veje által vezetett cég szállította a bázis üzemanyag-szükségleteit. A szomszéd országok, Kazahsztán, Üzbekisztán, de főleg Oroszország és Kína nyugtalankodva az amerikai jelenlét miatt, nyomást gyakorolva elértek, hogy 2003-ban Biskektől keletre orosz bázis nyílott.

Második felvonás: Ekkor határozott «segítségről» Akajev helyettesítésére és lépett közbe néhány jól ismert amerikai intézmény, kik már helytálltak Ukrajnában – a volt CIA-vezető James Wolsey irányította Freedom House, a «Nemzeti Alapítvány a fejlődésért és a demokráciáért» amerikai kormányzati struktúra, mely olyan mozgalmakat finanszíroz, mint a Soros-féle «Civiltársadalom a korrupció ellen» és az «Alapítvány a nyílt társadalomért». 2005 februárjában az ellenzék hívta a lakosságot az utcára, hogy Akajevet elzavarja. Új csapat – szintén a volt bürokráciából – állt fel: Bakijev, volt miniszterelnök és «újgazdag», USA-beli tanulmányi ösztöndíjas lett az elnök, Felix Kulov volt KGB-ezredes pedig miniszterelnök. A Vecsernij Biskek lap azt írta: „A bűnöző csoportok és a regionális elitek követelték maguknak saját tortaszeletet”. 2005 júliusában Bush embere, Donald Rumsfeld eléri kirgiz kollégájánál azt az ígéretet, hogy „a manasi bázis Kirgiziában marad, amíg az afganisztáni helyzet követeli”.
Ez volt a „tulipánok forradalma”. A nép részéről ”csak meglepődve nézik a maffia érkezését a politikai színpadra (...) Az annyira várt változások elmaradtak (...) A gazdagok és szegények (a lakosság 80 %-a) közötti szakadék elmélyült” (Kirgizpress ügynökség). A nyomás minden oldalról folytatódik. Oroszország és Kína veszélyeztetve érzi magát a manasi bázis miatt. 2009. febr. 19-én a kirgiz parlament kvázi egyhangúlag megszavazza a kormány javaslatára a bázis bezárását. Kellett tehát egy új „ellenzék”, melynek vezetője nyilatkozza: ”Szomorúan látom, hogy Kirgízia arculata elszürkült a kormánynak. Kétmilliárd dollárt utaltak át Kirgiziának, hogy meggyőzzzék a bázis bezárásáról”.

Harmadik felvonás: Jún. 25-én drámai fordulat a parlamentben. Ratifikálnak egy szerződést, mely szerint az USA folytathatja a bázis használatát hadianyagszállításra. Az egy évre kötött szerződés szerint Washington évi 60 millió dollárt utalt át, az előző bérlet hároszorosát. Két hónap múlva lejár, meg kell újítani, de Bakijev elnök véleményét ígéretei ellenére megváltoztatta. Vajon nincs ez valami összefüggésben a mostani tüntetésekkel, melyek a hatalomból elzavarták?

(Fordítás: a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének aktivistái)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.