2010. április 25., vasárnap

Nemzetközi információk

új széria 7. sz. (376) – 2010. ápr. 16.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének lapja

Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.



Az algériai világkonferencia előkészítő vitája

Tartalom

- Haiti: a nemzetközi Haiti-bizottság
- Németország: felhívás
- Brazília: interjú


HAITI
«Nemzetközi vizsgálóbizottság a haiti helyzetről»
Szolidarítási felhívás a nemzetközi munkás és demokratikus mozgalmakhoz
Nemet Haiti katonai megszállásra és szuverenitása megsértésére!


Testvéreinkhez!
Ahogyan ismert, Haiti a közelmúltban földrengés áldozata lett: 300 ezer halott, sok tízezer holttest még a romok alatt, több százezer sérült, családok százezrei fedél nélkül. Mindezt súlyosbítják a szinte teljes mértékben privatizált, leromlott közszolgáltatások, melyek nem sietnek a lakosság megsegítésére. A tehetetlen Préval elnök igyekszik a külfüldi civil szervezetek beavatkozása okozta zűrzavar elhárítására, de a saját maga támogatta politika foglyaként annak cinkosa:
- az ország megszállásában 2004 óta;
- a dolgozók túlzott mértékű kizsákmányolásában, különösen a szabad zónákban, ahol maga is a multinacionális cégek vezetése mellé állt a szakszervezetek 200 gourde (kevesebb, mint 3 dollár) napi bérmimimum követelésével szemben;
- a Duvelier-k által felvett külső adósság törlesztésének folytatásában, mely heti 1 millió dollárra rúg.
Az imperialista kormányok krokodilkönnyeket hullajtva profitálnak Haiti megerősített megszállásából. Az USA tízezer katonát küldött. Hallottuk a francia elnököt, Nicolas Sarkozyt febr. 17-én Port-au Prince-ben, amint megerősítette Haiti 345 millió dolláros megsegítését, majd „Haiti adósságának átütemezését”, de nem hallottunk semmit arról a 21 milliárd dollárról, melyet az akkori francia állam megváltásként csikart ki a fiatal Haiti Köztársaságtól...
A haiti helyzetet vizsgáló nemzetközi bizottság 2009. szept. 16-20 között konstatálta, hogy a károk mértéke, az áldozatok száma, a túlélők szenvedése az infrastruktúra és a lakhatás hiányának, állapotának következménye, annak, hogy a lakosság több mint 70 %-a munkanélküli, s hogy a bérek nyomorúságosak, kevesebb, mint napi 3 dollár. Ez a következménye a nemzetközi intézmények által kikényszerített kiigazítási tervnek.
A Bizottság értékelte munkáját, s „a következő megfigyeléseket tette:
• A társadalom, gazdaság és politika szétmállóban van;
• Az ENSZ katonai beavatkozási miatti elégedetlenség növekszik”
Meghallgatás kérését javasolta az ENSZ főtitkáránál és a MINUSTAH-csapatok államainak elnökeinél.
Meg kell erősítenünk, hogy Haiti helyzete nem valami fatalitás, nem átok, hanem a haiti nép, a napóleoni seregeket legyőző, a világ első fekete köztársasága a túlzott kizsákmányolás, a nyugati hatalmak, elsősorban az USA-nak való kiszolgàltatottsàga eredménye.
Haiti harcostársaink, a népi- és szakszervezetek formálta «Követőbizottság»-ban megerősítik, hogy «Haiti nem áll háborúban senkivel sem. Ha a 40 kormány (most már 42 az USA-éval és a franciával), melyek megszálló csapatokat tartanak, és fenntartásuk több millió dollárba kerül évente, valóban segíteni akarná a haiti népet, akkor helyettesítsék a katonákat mentősökkel, polgárvédelmi szakszemberekkel, technikusokkal, mérnökökkel, orvosokkal, stb.!” «Együttes küzdelmünk segítésére anyagi és logisztikai segítséget» kérnek.

Testvéreinkkel együtt folyamatosan követeljük:
- Haiti adósságának teljes eltörlését;
- Franciaország fizesse vissza Haitinak azt a 21 milliárd dollárnyi adósságot, melyet a haiti köztársaságtól kikényszerített;
- A megszálló csapatok azonnali kivonását (MINUSTAH, USA és mások).
- Nemzetközi munkászolidaritást, jogot a haiti népnek önmaga sorsáról való döntésre, jogot a népeknek, hogy békében élhessenek a szuverén nemzetek közösségében!

Tartsunk támogatási és szolidaritási napot 2010. jún.1-én, Haiti megszállásának 6. évfordulóján! Felhívjuk a szervezeteket, hogy tartsanak sajtókonferenciát, gyűléseket, tüntetéseket! Lula kormánya parancsnokolja a MINUSTAH-csapatokat, Obama elnök protektorátussá tette a haiti földet, ezen a jún. elsején az ENSZ-hez delegációt küldünk, nyújtsunk segédkezet tüntetéssel az ENSZ-székház előtt!

a CIE-H, a haiti dolgozók autonóm szakszervezete nevében:
Colia Clark (New York)
Robert Fabert (Guadeloupe).
a közszféra dolgozóinak szövetsége nevében:
Fignolé ST-Cyr, Dukens Raphaël (Haiti)



NÉMETORSZÁG

Meghívás a 2010. jún. 19-20-i európai konferenciára

«Mi, szakszervezeti felelősök, szociáldemokraták, a munkásmozgalom aktivistái, kollégáinkhoz fordulunk szerte Európában, sürgős találkozót javasolunk, mert úgy ítéljük meg, hogy ezt kívánja meg drámai helyzetünkkel való szembenézés.

Különös mértékben fordulunk görög, portugál és spanyol kollégáinkhoz, akik országa tüzes vassal van megjelölve; kormányaik, Papandreu, Zapatero és Socrates egytől egyig gyilkos strukturális tervek mellett döntöttek a «stabilitás és fejlődés biztosítása» érdekében.

Még alá is becsülhetjük az európai helyzet súlyosságát azzal, ha csak azt mondjuk, a háború óta ehhez hasonlót nem éltünk át. Az európai államok ezidő óta első ízben kerültek a csőd szélére, szuverenitásukat nyíltan megkérdőjelezi az EU és az IMF.

20 évvel a berlini fal összeomlása után, mely nálunk annyi reményt ébresztett, a Kohl-kormány által a keleti tartományoknak tartogatott jövő, az ipartalanítás, a munka deregularizációja és a szegénység azzal fenyeget, hogy egész Németországban általánossá válik. A Kelet és a Nyugat valódi szociális egyesülése elhalasztódik.

Ilyen kontextusban mondjuk ki: meg vagyunk botránkozva azokon a soviniszta és nyíltan idegengyűlölő deklarációkon és beszédeken, melyeket a görög és portugál nép ellen hallunk Németországban, és ha hihetünk a sajtónak, hasonló kampány fejlődik ki a Ti országaitokban is a német nép ellen. Mi azt gondoltuk, hogy ez a fajta demagógia a múlt része, elmúlt.

Mindez pontosan akkor történik, mikor kormányunk, mintha mi sem történt volna, a német kontingens megerősítéséről döntött Afganisztánban a NATO parancsnoksága alatt, ezzel erőszakot téve a német nép esküjén: „Soha többé háborút” («Nie wieder Krieg!»)
Hová tartunk?

Vádoljuk mindazokat, akik évekig beszédeket tartottak “a béke, barátság és testvériség a népek között” témakörben, de csak annak érdekében, hogy igazolják a dolgozókra mért erőfeszítéseket, melyeket az EU és az euró kötelezett.
Vádoljuk őket, mivel ma szintén ők azok, akik ezeket a sovén beszédeket tartják vagy erre felbujtanak. Nálunk azzal merik vádolni a dolgozókat és a nép többségét, hogy támogatják Merkelt, amikor az drákói körülményeket teremt a Görögországnak adandó kölcsönök ügyében. Mintha a kérdéses milliárdok a görög nép megsegítésére, mintha ezek a kolosszális összegek nem egyedül a spekulánsoknak szolgálnának, legyenek azok angolszászok vagy egész egyszerűen európaik.

A bankok, a spekulációs alapok, egyszóval a finánctőke okozta a világra kiterjedő katasztrófát, illusztrálva újból az egész, a termelési eszközök magántulajdonára épülő rendszer válságát.

Követelték és megkapták az államháztartásból a milliárdokat. Ezekkel a pénzekkel a legrosszabbra spekuláltak. Görögországot, Portugáliát és Spanyolországot a csődbe vezették. Fenyegetik egész Európát és követelik az összes európai kormánytól ugyanazon szigorú népellenes intézkedések bevezetését, s ezek központjában a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer likvidálását és az összes közszolgáltatás privatizációját.
Minden állami költségvetés drasztikus csökkentését követelik, mindannak a privatizálását, ami csak lehetséges. Európát, Keletet és Nyugatot, minden nagy és történelmi szociális vívmányt romba döntöttek. Mindezt az euró pénzügypiaci «megmentéséért» és a spekulánsok tollasodásáért, egész generációk munkaproduktuma lerombolásának bázisán, sőt, bazírozva magának a munkaerőnek az elpusztítására.

Németországban 15 éve nehezedik brutális nyomás a bérekre, a szociális rendszerekre, a «munkaerő árára» és a kollektív szerződésekre mindenekelőtt a Schröder-kormány és utódjai, a CDU/CSU– SPD ”nagykoalíció” Agenda 2010-politikájának köszönhetően, mely a reálbérek soha nem látott csökkenéséhez vezetett, a nyolcmilliós alacsony bérű szektor robbanásszerű kialakulásához és a tömeges szegénységhez. S ahogy sokasodik a dolgozók és fiatalok társadalmi ellenállása, Merkel bejelenti, hogy még tovább kell mennie.

Ehhez nem habozik a zsarolás eszközéhez nyúlni, melyekhez általában nyúlnak a vezető körök krízis esetén. Többek között ahhoz a rágalomhoz, hogy a német nép nem hajlandó a görög megsegítésére sietni, és ez az oka annak, hogy az IMF-hez kellett fordulni. Ez aljasság. Olyan, ami kifejezi a görög és minden mediterrán nép lenézését. Minden erőnket bevetjük annak érdekében, hogy leleplezzük ezt a manipulatív kísérletet, mivel a német nép történelme során más manipulációkért már embertelen árat fizetett.

A fosztogatás folytatódik és növekszik egész Európában. Egyetlen példát idézünk hazánkból: az amerikai tröszt, a GM újabb állami szubvenciókat követel az európai tagországoktól, hogy az Opelt ne vigye csődbe azonnal. Ismét költségvetési finanszírozást követel a vállalati «restrukturációra», a munkahelyek megszüntetésére, munkabércsökkentésre és a nyilvánvaló kiszervezésre. A GM kijátsza az antwerpeni üzem bezárásának kártyáját a bochumi ellen, egymás ellen próbálja fordítani a német és a belga dolgozókat. Ebben a játékben az egész európai kontinens ipara veszélyben van. Erre köteleztek bennünket mindenütt a sokezer munkahely megszüntetésének “vállalataink versenyképességeinek megőrzése” ürügyével, a társadalombiztosítás romjain, a bezárások igazolása vagy kórházaink privatizációja és a közszolgáltatás eltűnése révén. Helyhatóságaink elvéreznek és egész régiók merülnek a szociális és ipari sivatagokba…

Elfogadni mindezt nem vagyunk képesek. Azért vagyunk itt, mert harcolunk az Opel lebontása ellen, s tudjuk, hogy Ti is hasonló küzdelmekben vagytok elkötelezettek. Azért küzdünk, hogy az Opelt azonnali védelem alá helyezzék, ami megfelel a nálatok követelt iparági államosítási szériának. Sürgősen informálnunk kell egymást és kölcsönösen egymás segítségére kell sietnünk.

Németországban – csakúgy, mint egész Európában – szakszervezeteinket felszólítják arra, hogy vessék alá magukat a versenyképesség felsőbbrendű érdekeinek. A munkahelyek, a jogok, a kollektív szerződések megszüntetése melletti «szociálisan elviselhető» módon való asszisztálásra szólítják fel őket.

A korporatista integrációban mindig mélyebbre csalják őket, a kormányok szövetségében, a «szociális partnerségben». Az fenyegeti őket, hogy egyszerű gépezetekké váljanak azoknak a multinacionális terveknek a megvalósításában, melyeknek a kormányok is alávetik magukat.

Vezetésünk hagyja magát azzal az ürüggyel, hogy nincs alternatívája ennek a politikának. De kit lehet megtéveszteni ezzel az érvvel? A legbiztosabb politikai kiút nem a “szociális lebontás elkerülhetetlenségének”, a “szociális partnerségnek”, a “konszenzusnak” az elutasítása lenne? Nem kellene az összes elbocsátást, az összes „nyugdíjreformot” és „társadalombiztosítási reformot” megbuktatni?

Egyesüljünk, tapasztalatainkat cseréljük ki, cselekedjünk egységesen régi szervezeteink, a munkásszervezetek visszaszerzésére! Nem a CES (Szakszervezetek Európai Szövetsége) képvisel bennünket! Mi felépítettük szervezeteinket, ezek léteznek, mozgósítóerőnk ennek kereteiben van benne, mobilizálni tudnánk az egész munkásosztályt mint független társadalmi osztályt! Ettől a mozgalomtól függ egész Európa jövője.

Vannak közöttük SPD-aktivák, az SPD öreg harcosai, szakszervezeti felelősök, stb. Meg vagyunk győződve arról, hogy sem Merkel (CDU), sem Gabriel (SPD) nem felel meg a dolgozók vitális követelményeinek.
Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy országaitokban a dolgozók többsége nem bízik Papandreuban, Zapateroban, Socratesban, és az összes szociáldemokrata kormány többségében, holott sokan a dolgozók közül üdvözölték hatalomrajutásukat, mert azt várták, hogy a régi munkáspártok képviselői más politikát folytatnak, azt, emiért ezek a pártok létrejöttek.

Minden kormány makacsul az EU, az euró és a bankok és spekulánsok kalodájában akarja politikájának folytatását és elutasítja a népszuverenitást, a demokrácia legelemibbb követelményét. Csak a varázslóinas szerepét játsza, hogy minél erősebb csapást mérjen a dolgozó népességre.

Nincs kiút anélkül, hogy ne szakítsunk ezzel a kerettel.

A szakítás a feltétele annak, hogy földrészünk méreteiben építsük fel azt a szükséges együttműködést, melyet népeink kívánnak a termelés racionális újjászervezésének érdekében. Ez az együttműködés nem lehet az, amit kormányaink az EU jármában végeznek az euró létezéséhez fűződő monetáris manipulációhoz, a finánctőke diktatúrájához kapcsolódva, csak olyan kormányoké, melyek merik az ipart védelmük alá helyezni, a közszolgáltatásokat és az egész közszolgálati infrastruktúrát helyreállítani, s mellyel ilyen módon a dolgozók családjai millióinak túlélését biztosítani.

Sorsunk soha nem volt ennyire összekapcsolva. Ez az oka annak, hogy meghívásotokat kezdeményezzük első találkozásra azzal a céllal, hogy együttműködésünk folytatódni fog.
Elképzelhetetlen, hogy ellenségeinket az európai intézményekben eleve hagyjuk együttműködni a népek ellen. Dolgozzuk ki együtt a «munkáspaktumot» mi magunk avégett, hogy jobban megerősítsük magunkat a közvetlenül előttünk álló küzdelemben.»



Első aláírások:
Köln:
Matthias Cornely, IGMetall (vasipari szakszervezet), vállalati tanács elnöke
Paul Paternoga, IGMetall, vállalati tanács elnöke, az SPD munkásbizottságainak (AfA) regionális tagja
Metin Mert, IGMetall, vállalati tanács elnöke
Henning Frey, pedagógusszakszervezet (GEW), az SPD tagja
Winfried Sichelt (volt Opel dolgozó)
Düsseldorf:
Mirco Kischkat, az SPD tagja, az SPD munkásbizottságainak alelnöke, a ver.di szakszervezet észak-rajna-vesztfáliai ifjúsági szakszervezete (közszolgálati)
Peter Kreutler, az SPD és a munkásbizottságok (AfA) tagja, ver.di közszolgálati szakszervezet
Wolfgang Freitag, IG Metall, vállalati tanács elnöke
Dirk Weiß, SPD, bányász, vegyi és energetikai (IG BCE) vállalati tanácsi tag
H.-W. Schuster, közszolgálati szakszervezeti felelős (ver.di), az SPD tagja, düsseldorfi munkásbizottság
Berlin:
Rainer Döring, a berlini ver.di szakszervezet tagja
Kerstin Fürst, vasutas szakszervetek (Transnet) felelőse
Peter Polke, vállalati tanács tagja, vasúti szakszervezet (Transnet)
Gotthard Krupp, ver.di közszolgáltatási szakszervezet, SPD tag, a regionális AfA tagja
Volker Prasuhn, ver.di, a tartományi AfA vezetésének
Monika Wernecke, közszolgálati szakszervezetek (ver.di)
Herbert Wernecke, közszolgálati szakszervezetek (ver.di)
Gerlinde Schermer, SPD tag
Peter Jaremischak (munkanélküli)
Erfurt:
Klaus Schüller, a DGB titkára, az SPD tagja, a türingiai regionális AfA vezetőségi tagja
Chemnitz:
Gaby Hahn, a ver.di, az SPD, a szász AfA felelőse
Lipcse:
Cornelia Matztke, orvos
Heike Böhm, az SPD, a lipcsei helyhatóság tagja
Wismar:
Lothar Hesse, a ver.di szakszervezet volt titkára


Brazília
«Miért leszek én is ott az algíri konferencián?»

Brazíliában a Nyílt Világkonferenciát a háború és a kizsákmányolás ellen támogatják a CUT szakszervezetesei és a PT különféle eredetű politikai aktivistái, vezetői. Közöttük Fernando Ferro, a PT parlamenti, képviselőházi csoportja jelenlegi vezetője. A Nemzetközi információknak ápr. 8-án adott interjút, melyben beszél az olajkincs kérdéséről is. 1998-ban, Fernando Henrique Cardoso (FHC) elnöksége alatt részlegesen privatizálták a Petrobras céget módosítva annak az alkotmányba foglalt monopoljellegét. A vállalatnak ma nagyrésze magánkézen van és New York tőzsdéjén jegyzik, még ha az állam gyakorol is felette bizonyos felügyeletet. Dekrétumrendszer teszi lehetővé a multinacionális vállalatok koncesszióját. Az FHC szintén kiszélesítette a royalty fizetését az állami termelőknek (Brazília szövetségi állam) a politikusok „kielégítése” végett.
A gigantikus olajmező offshore, a Pre-Sal nemrégiben történt felfedése után a Lula-kormány a Nemzeti Kongresszusnak javaslatot nyújtott be, a koncessziók helyett „új rendezőelvekről”, mely elosztórendszerben a Petrobras minimális 30 %-os részvételét tűzi ki, nemzeti jellegű szociális alapba utalva az olajjövedelmet s a royaltyt részben megőrizve.
A CUT olajipari dolgozói mindig a privatizáció ellen harcoltak. Most kampányt folytatnak egy népi kezdeményezésért, mely törvénytervezet formájában kötelezne arra, hogy a Petrobras 100 %-ban nemzeti tulajdon legyen, újraállamosítsa a privatizált kutakat, feldolgozókat, finomítókat.


Ha egyszer az ország elérkezett az önellátáshoz, miért javasol a Lula-kormány új regularizációs kereteket?

Ferro: Mert a jelenlegi törvényi struktúra az államnak az előző kormány adoptálta privatizálási visszavonulása vonalán nyugszik, a szolgáltatás, a közszolgáltatás magántulajdonú koncesszióján. Az új olajlelőhelyekkel és annak stratégiai szerepével a kormány viselkedése korrekt módon a kitermelés felügyeletének növelésére törekszik. Itt van egy olyan lecke, amit a világválságból le kell vonnunk, az ország autonómiája nem érhető el, ha kincseit átadja a külföldi vállalati csoportoknak.

Mikor a kormány tervéről vitát nyitott a Nemzeti Kongresszus, a Cabral kormányzó (Rio de Janeiro) vezette szektor kampányt indított a kitermelési royalty fenntartására. A terv így nem tűnik egy kicsit megbéklyózottnak?

Ferro: Hiba volt a „royalty” beillesztése, ez indította el a vitát a szövetségi szervek között. E vita körül mindenféle koncepció és elégedetlen magánérdek halmozódik fel. Valójában a törvény néhány államot favorizál és ezekben néhány önkormányzatot. Igazságtalan, hogy egyetlen állam 80 % «royalty»-t kap. Új törvény kellene, amely a környezetvédelemre is tekintettel van, a kitermelés szociális vonásaira is, kiegyensúlyozott módon. Ma a kongresszusi klíma az államok háborújával a választási opportunizmusnak használ.

Nem lenne-e jobb a FUP projektet össegyeztetni, azt a tervet, mely az olajat a Petrobras tulajdonába adná és a hasznot egy nemzeti szociális alapba tenné?

Ferro: Azt a sanszot elmulasztottuk, hogy előrébb lépjünk az olaj visszavételének határozottabb irányába, politikai határainkat is beleértve. Ezért vannak ezek a szerencsétlen viták. A Petrobrast és az állami kontrollt megerősítő körülmények, a Pré-Sal 25 %-át is belevéve, léteznek az új kereteken kívül. Lehet, hogy a választási évnek a hatása, lehet, hogy valakik zsarolásáé. A kérdést inkább ideiglenes intézkedés keretében kell nézni mintsem törvényileg. Most a létező projekttel kell szembenéznünk.

Hogy ítéled meg a sajtókritikát, a nemzetköziket is (Business Week, Wall Street Journal) azokban az akciókban, melyek az olaj feletti ellenőrzést szándékozzák visszaszerezni azokat összekötve a brazil diplomácia önálló magatartásával Hondurasban és Irán támogatásában?

Ferro: Irán a közel-keleti energiaforrások ellenőrzésének kérdésével függ össze. Ma a retorika vele kapcsolatban ugyanaz, mint annak idején az iraki invázió idején volt. Emlékszem, hogy egy brazil ENSZ-diplomata, Bustani, tagadta a vegyi fegyverek létezését, de az engedelmes FHC-kormány elfogadta mégis. Valami hasonló folyik most a nukleáris fegyverek vádjával, az urániumtermelés kriminalizálásával. A cél azonban az olaj. Az európai nagyhatalmak, melyeknek nincsenek tartalékaik, az USA, mely tartalékai behatároltak, nyomást gyakorolnak. Brazília nem engedheti, hogy az iraki história megismétlődjék, mert azután következne Venezuela és – miért ne? – a brazil Pré-Sal. A korrekt viselkedés a népek önmeghatározásának védelme.

A nyersolaj kérdése véletlen egybeesésként Algériában is központi helyet foglal. Részt fogsz venni a nyílt nemzetközi, háború és kizsákmányolás elleni konferencián?

Ferro: 2008 áprilisában résztvettem a mexikói kontinentális tanácskozáson. Történelmi pillanat volt a szervezetek, aktivisták mozgósításával, a neoliberális politika elutasításával; komoly hatása volt abban a harcban, amely más politikai és gazdasági rend felépítéséért küzd a világban. Aláírtunk egy dokumentumot, mely világtalálkozót javasolt és ez most elérkezett. Algírban ott leszek én is. Roppant fontos, hogy a Mexikóban elkezdett vita magasabb szinten folytatódjék, különösen a tőkés rend 2008 végén kezdődött válságában, hogy folyamatoosságot nyújtson, segítséget adjon a dolgozóknak és népeknek ebben az új világhelyzetben.

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.