«Narancsos forradalom» Algírban?

A Fratenité, a Parti des Travailleurs d’Algérie lapjának szerkesztőségi cikke

Miközben Tunéziában az egyik oldalról egy kisebbség, az imperializmus lakája, a volt rezsim védelmezője, a másikon pedig a nép elsöprő többsége, a forradalom hívei csapnak össze, az 2011. jan. 25-i egyiptomi népi felkelés forradalmi mozgalommá fejlődik a szakszervezetekbe szerveződött munkásosztály saját követeléseinek bázisán. Mubarak rendszerével való szakítással a forradalmi út keresése kezdi kirajzolni a szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés kontúrjait.

Ha Tunéziában a dolgozói és népi szervezetek, kezdve az UGTT-val a fiatalok és a munkások intenzív harcban aktívan előkészítik a Nemzeti Kongresszus (parlament) összehívását a forradalom védelmében, Egyiptomban a forradalmi folyamat még mindig keresi vezetését.
Ezért van, hogy a hadsereget illető illúziók súlyosan hátráltatják a folyamatot. Az egyiptomi hadsereget, a rezsim gerincét az US-kormányok finanszírozták külső segítségük keretében és az febr. 10-ig világosan kiállt a maradni akaró Mubarak mellett az imperialista táborban, melynek vezetője, Obama Egyiptom felé megsokszorozza parancsait.
A hadsereg nem fogadta az egyiptomi nép mélyből érkező várakozását, melyet egyik tüntető öltött formába eképpen: «Távozz, Mubarak, hogy új korszakot tudjunk nyitni, hogy sorsunkról magunk dönthessünk».
Az egyiptomi nép eltökéltsége láttán Mubarak belátva, hogy az mindenképpen távozását kívànja, profitálva a hadseregnek címzett, a forradalomhoz való csatlakozást felkínáló felhívásokból, bejelentette a hatalom elhagyását és azt a hadseregre bízta.
Az egyiptomi nép örömének kifejezése legitim, végülis elkergette az őt 30 évig a maffizózó, imperialista réteg javára megalázó zsarnokot, de holnapja bizonytalan, mivel nemcsak Mubarak rendszere maradt a helyén, hanem a cionizmust az US-imperializmussal való kapcsolata réven kiszolgáló egyiptomi hadsereg is. Be is jelentette, hogy minden regionális szerződést (Camp David) és nemzetközit (nevezetesen a strukturális kiigazítási tervet) betartat. A katonai hatalom pontosan az ellenkezője annak, amit az egyiptomi nép a demokráciától vár. Emlékezzünk csak arra, hogy az USA kormánya a népi felkelés eleje óta javasolja Mubarak helyettesítését a vezérkari főnökkel. Kérdés, hogy a győzelmétől megerősödött egyiptomi nép megtalálja-e a szükséges forrásokat a politikai kezdeményezés megragadására és szuverenitása követelésére, meghatározva és megtestesítve az állampolgári intézmények formáját és tartalmát.
Pontosan azzal egyidőben, hogy Egyiptom sorsa forog kockán, ahol a forradalom felborította az imperialista egyensúlyt, országunkban a «demokratikus változások» örve alatt mindenféle imperialistabarát boszorkányinas és kalandor megmozdult.

A febr. 12-i menet Algírban, melyet az RCD küldöttsége vezetett az USA és francia követség előtt azért, hogy azok az «algíri rendszerre» nyomást gyakoroljanak, kifejezetten az imperialista központok által kifundált és finanszírozott narancsos forradalom importjának tűnik.

A külső beavatkozást elutasító tunéziai és egyiptomi néppel szemben az algíri febr. 12-i tüntetésere szólító csoportosulás feletébb hasonlít a libanoni Saad Hariri márc.14. mozgalomra, melyet David Welch, az USA diplomatája vezet, s ki olyan sokat számít az NMO US (Nouveau moyen orient- új közel-kelet) mesterei között.
Evidens és mint minden, az imperializmus szolgálatában álló mozgalom, mely a társadalmi törekvésektől és főleg a nemzeti szuverenitás összes referenciájától előkelő távolságra «demokratikus követeléseket» tűz a zászlójára, a «Coordination nationale pour le changement démocratique» (demokratikus változásokért nemzeti koordináció) megpróbál a reális vagy képzelt társadalmi elégedetlenség húrjain játszani, hogy azt meglovagolja és az imperializmus szolgálatába állítsa. Nem meglepő, hogy az RCD «manővernek» minősíti a Minisztertanács döntéseit, melyek bár bizonyosan is nem elégségesek, de fontos jelentőséggel bírnak a szabadságjogok, a munkahelyek, a vásárlóerő területén.
Ténylegesen e nemzeti megoldások keresztezik a mozgalom projektjeit, tudván, hogy elnökük nem habozott az US-kormánynak könyörögni, hogy az «állítsa helyre Algériában a demokráciát» (sic !) – azt, amit Afganisztánban tesz és amit Szaddam kivégzésééig Irakban tett –, az algériai hatóságokat «Tikritis-klánhoz» hasonlítva.

Nem véletlen, hogy ez az izgatott agitáció egybeesik az IMF utolsó jegyzékével (febr. 5.), melyben bérstopra hív fel a közszférában és minden közkiadás csökkentésére. És pontosítja, hogy «a külföldi befektetők számára» kedvezőtlen a klíma, mert a «kormány 2008-ban egész sorozat elbátortalanító intézkedést hozott». Mindenki tudja, miről van szó, a 2009-10-es pénzügyi törvényekről és a gazdasági fellendítés 250 milliárd dolláros közbefektetéséről az iparba, a mezőgazdaságba, a bérek és nyugdíjak megemelésébe, és az alap-infrastuktúrába. Kell-e emlékeztetni, hogy az RCD mindezen döntések ellen szavazott?
Egyébként a menetben részt vevő «személyiségek» között ott található Ahmed Benbitur volt kormányfő, az IFM és a Világbank konzultánsa is.

Figyelembe véve az RCD operációjának középpontjában lévő tét fontosságát, a kormány döntése, miszerint fenntartja a menetek szervezésének tilalmát a fővárosban, ami 2001 júniusáig nyúlik vissza, olyan döntés, mely az ország fejlődése szempontjából megmagyarázhatatlan, teljességében anakronisztikus, plusz zavarodottság forrása és a nemzet kiszolgáltatása a külső nyomásnak. Ezért a Parti des travailleurs Központi Bizotsága, annak jan. 29-30-i ülése határozata újra megerősíti, hogy a «az algériai forradalmat megújító valódi demokratikus változás a szabad választásokon, a képviselők ellenőrzésén és visszahívhatóságán alapuló szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása. Valódi népi Nemzetgyűlés, a neki felelős kormány kinevezésével olyan alkotmányt hozzon létre, mely megfelel a népakaratnak, a demokráciának, a dolgozók, fiatalok, nyugdíjasok, fellahinok várakozásának, a hatalmi ágak szétválasztása elvének, az igazságügy függetlenségének és minden nemzeti szuverenitási attribútumnak. Ennek a Nemzetgyűlésnek, mely a nép bizalmát élvezi, lesz ereje valódi gazdasági reformok kidolgozására, valódi munkahelyek és jólét teremtésére, garantálhatja a következő nemzedékeinek jövőjét. Határozottan szakítani tud majd az Európai Unióval, megsemmisíti a Világkereskedelmi Szervezet koncesszióit, teljesen helyreállítja a szuverén gazdaságot, megerősíti és elmélyíti a 2009-10-es pénzügyi terveket és közbefektetéseket. Lesz ereje a gyanús eredetű vagyonok elkobzására, valódi harcot tud folytatni a korrupció és harácsolás ellen, újraállamosíthatja a kifosztott köztulajdonú gazdasági vállalatokat kezdve az El Hadjar és az ENGI-kompelxumokkal, eltörölheti az összes strukturális kiigazításai tervet, az uniós egyezményeket, az Világkereskedelmi Szervezet kötelezvényeit és valódi agrárreformot vezethet be». A PT kijelenti, hogy «A helyreállított békének a valódi demokrácia eljövetele útjává kell lennie!»

A Központi Bizottság a köztársasági elnöknek címzett aláírásgyűjtő kampány intenzitásának növelésére szólít fel, a mozgósítás megerősítésére az országban a nemzeti szuverenitás, a dolgozók, a fiatalok, a nyugdíjasok, az egészségileg sérültek társadalmi követelései elérése érdekében, nevezetesen a munkahelyekért és a vásárlóerő megtartásáért, ideértve a minimálbér 50 %-ának megfelelő munkanélküli járadékot, a demokratikus jogok gyakorlásának korlátozása megszüntetését, a sajtó megnyitását a társadalmi viták számára, hogy végre véget vethessünk az egypártrendszerből és nemzeti tragédiánkból örökölt korszaknak. A népnek vissza kell adni a szót, hogy politikai reformját maga határozhassa meg demokratikus eszközökkel, melyek lehetővé teszik számára, hogy igazi képviselőit maga választhassa meg előrehozott választásokon szabad, a politikát és a business-t elválasztó, mandátumát tiszteletben tartó saját parlamentjébe.
Ezzel a jövőképpel a Központi Bizottság aktivistáit, tagjai és szimpatizánsait felszólítja, hogy a köztársasági elnöknek címzett levél dolgozói, szakszervezeti aláíróival együtt népi bizottságokat hozzanak létre. Szabad vita, követeléseink megfogalmazása, mozgósításunk kiszélesítése keretében kizárólagos algériai nemzeti megoldást valósítsunk meg!»

Louisa Hanoune, PT d’Algérie
2011.febr.10.