2011. február 24., csütörtök

Nemzetközi információk

új sorozat 29.sz. (398) - 2011.febr.18.

Tartalom:

– Egyiptom: független szakszervezetek egyiptomi szövetségének megalakulása

– Pakisztán: tiszteletadás Gulzar Chaudhury, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) elhunyt főtitkára emléke előtt

– Algéria: Sidi Saïd az UGTA országos titkárának hozzászólása az algíri világkonferencián 2010. nov. 28-án

– Spanyolország: Blas Ortega, szakszervezeti felelős levele – Közszolgáltatási Szövetség, Valenciai Dolgozók Általános Uniója (SFP-UGT-PV)

–Paul Barbier, szakszervezeti felelős: Az ILO, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a «Világkormányzat» (harmadik, befejező rész)

EGYIPTOM

Független szakszervezetek egyiptomi szövetségének magalakulása

Jan. 30-án az egyiptomi munkásmozgalom aktivistái sajtókonferenciát tartottak, melyen bejelentették az új független szakszervezeti szövetség megalakulását.

“A dolgozók és a nép évtizedeken keresztül harcolt és különösen az utolsó négy évben korábban sosam tapasztalt visszatérő tiltakozó akciókat folytatott törvényekben rögzített jogaiért. Megtette annak ellenére, hogy egyetlen független szakszervezete sem volt, apránként mindet elrabolták tőle. Az egész egyiptomi társadalmat sikerült magához vonzania és mobilizálnia, a dolgozókat, a szakszervezeteket (...).

A munkásharcok kövezték ki a most folyó népi forradalom útját. Ezért utasítják el teljességgel a munkások és az alkalmazottak, hogy a «kormányzati» szakszervezeti szövetség képviselje őket és nevükben szóljon, mert az gyakran megtagadta jogaikat és követeléseiket, sőt kiadta hírhedt jan. 27-i nyilatkozatát, melyben minden tiltakozó akció ellen fordult.

Ezért a független szakszervezetek és bizottságok (RETA, a nyugdíjas, egészségügyi, pedagógus szakszervezetek) az ipari munkások független csoportjai oldalán kihirdetik a Független Szakszervezetek Szövetségének és szervezőbizottságának 2011. jan. 30-i megalakulását és leszögezik:

1. az egyiptomi dolgozóknak joguk van a munkára, a kormánynak kötelessége a munkanélkülség kompenzálása;

2. legalább 1200 egyiptomi font minimálbért az infláció mértékéhez igazított éves emeléssel; a dolgozók számára munkájuk értéke szerinti pótlékot és szociális kedvezményeket, különösképpen azoknak, akik veszélyes munkát végeznek; a munkabér maximuma nem haladhatja meg a minimálbér tízszeresét;

3. minden egyiptomi állampolgárnak joga van az igazságos társadalombiztosításra, ideértve a gyógyításhoz, lakhatáshoz való jogot, olyan oktatáshoz, mely garantálja a szabad nevelést és a tudományos-technológiai fejlődésnek megfelelő ismeretek fejlesztését; az összes nyugdíjasnak joga van a méltó társadalmi juttatáshoz;

4. a munkások és alkalmazottaknak joguk van saját maguk megszervezésére, szervezetük működését saját maguk határozzák meg; ezt a jogot érintő összes törvényi restrikciót vissza kell vonni;

5. a jan.25.után letartóztatott összes foglyot szabadon kell bocsátani.

A szervezőbizottság az Egyiptomi Független Szakszervezetek Föderációjáért Egyiptom összes dolgozóját állampolgári bizottságok létrehozására szólítja avégett, hogy ebben a kritikus helyzetben védjék meg munkahelyüket, a dolgozókat és állampolgárokat, szervezzenek tiltakozó akciót és sztrájkot munkahelyükön – kivéve az életmentő szektorokban – a népkövetelések megvalósításáért.»


Egyiptomi Független Szakszervezetek Föderációjáért
szervezőbizottság, 2011. jan.20.


PAKISZTÁN


Elvtársunk, Gulzar Chaudhury, az All Pakistan Trade Union Federation (APTUF) főtitkára elhunyt.

Gulzar Chaudhury — és vele az APTUF — a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése aktivitásához szorosan kapcsolódott annak megalakulása óta.

Részt vett az Egyetértés világkonferenciáin Párizsban, Berlinben, San Franciscoban és Madridban. Részt vett az Algíri tanácskozáson 2010. nov. 27-29-én jelentős, fiatalokból és szakszervezeti felelősökből álló pakisztáni küldöttséggel.

Tisztelettel adózunk emlékének, a Nemzetközi információk következő számában.

Részvétüzenetek küldése az Egyetértés mail-címére, melyet továbbítunk az APTUF-nak.


ALGÉRIA

2010. nov. 27-29. algíri világkonferencia

Sidi Saïd az UGTA országos titkára hozzászólása
2010. nov. 28. (részletek)

Elvtársak, jó napot!

(...) Nagy öröm a mindnyájunkat érintő aktuális kérdésekről szóló hozzászólásokat hallani. Feltehetően ide, összejövetelünkre bérből és fizetésből élők és aktivisták jöttek el. Összejövetelünknek nem szabtunk határokat, azt gondolom, a határ fogalom nem is létezik. A dolgozóknak biztosan nem. Ami bennünket összeköt, az országaink mindennapi nehézségei, de kollektív reményünk is, hogy együtt, internacionalista szolidaritással megkönnyíthetjük a dolgozók, a szakszervezeti tagok, akitivisták életét, akik nap mint nap megpróbálják, amennyire lehet, a dolgozókra nehezedő terhet csökkenteni.

Háborúról, kizsákmányolásról beszélünk.
Azt hiszem, valószinűleg ki fogok lépni egy kicsit a kötelező szakszervezeti udvariassági formákból, a szakszervezeti diplomáciából. Nem rejtem el, hogy tagja vagyok a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgató tanácsának. Nem «én», hanem szakszervezetem a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségének tagja. Szintén tagja az OUSA-nak (afrikai szakszervezetek), a CISA-nak (az arab szakszervezetek nemzetközi konfererációja) és az USTMA-nak is (Magreb-országok szakszervezetei).

Mielőtt a tőkésekről beszélünk, nem kellene, hogy magunk között beszéljünk a szakszervezetekről is? Mert bizony, van arra tendencia, hogy másokra lövünk, de elfelejtjük, hogy sorainkban is vannak képmutatók. Példákat fogok mutatni mindennapjaimról a nemzetközi szakszervezeti arénában.

Az egyik legszembeszökőbb, amely miatt a mai napig egy egész kontinens nevében vagyok frusztrált, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom vonalba igazítása. A G 20, a leghatalmasabb kormányok maguk alá gyűrik az ún. feltörekvő országokat. Az NSZSZ nagy érzékkel kijelentette: «Csinálunk egy szakszervezeti G 20-at». Nem tudom, hallottatok-e róla. Tehát a szakszervezeti G 20-ban ott találjuk az összes fejlett ország szakszervezeteit: Franciaországét, Angliáét, Olaszországét, Németországét, Braziliáét, Indiáét, Dél-Afrikáét, stb. Másokat nem. El tudjátok képzelni? A közepén pedig majd ott trónol az Európai Szakszervezeti Szövetség a fejlett európai országok képviseletében. Milyen alapon? Az OUSA-t, a CISA-t miért nem hívják a szakszervezeti G 20-ba? Nem kormányokról, szakszervezetekről van szó!

Afrikából pl. csak Dél-Afrikát hívják meg. Nagy tiszteletet érzek dél-afrikai kollégáim iránt. De milyen címen fogadták el a meghívást és nem mondták: «Vannak mások is, más szervezetek is, akiknek részt vehetnének»?

Az európaiak … Sajnálattal kell konstatáljam, egyetlen szakszervezet sem mondta «De uraim, hát a szolidaritás?Hol vannak a feltörekvő országok, a fejlődő országok szakszervezetei? Sem a franciák, sem az olaszok, sem az amerikaiak nem mondták: «Nézze főtitkár úr, magunknak csinálunk egy szakszervezeti G 20-t?» A végén meg majd a fejlett országok ülnek ott magukban és forró krokodilkönnyeket hullatnak a mi nyomorunk láttán. A szakszervezetek maguk fogják a kést és próbálják a nyakunkat elvágni.

Mikor hivatalosan tiltakoztam az NSZSZ főtitkáránál, ezt felelte: «Figyelj Majid, muszáj azt tennünk, amit a kormányok, csak a G 20 szakszervezeteit hívhatjuk meg». Na, ez aztán szép, kedves elvtársaim! A nemzetközi szakszervezet kormányzati vonalba igazodik! Ez a valóság.

Másodjára. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgató tanácsában, tanusíthatom, hogy vannak bizonyos szakszervezeti felelősök, akik hajlanak az elbürokratizálódásra és elfelejtik nemes feladatukat, a szakszervezeti képviseletet. Olyan igazságot mondok, amit látok, tapasztalok, amiért felelőséget vállalok. Tehát, ha a globalizáció, a kapitalizmus emberevő óriása ellen fel akartok lépni, akkor egy nap a szakszervezeti mozgalomnak saját kebelén belül kell a takarítást megkezdenie. (...)

Ezért már ma nyissunk vitát a nemzetközi szakszervezeti mozgalom felett. Mi legyen a stratégiája? Milyen a politkája? Milyen szolidaritást vállaljon? Mert ma meg vagyunk győződve arról, hogy a nemzetközi szakszervezeti mozgalom tökéletesen vonalba igazodik, akár akarjátok, akár nem, ez az igazodás világméretű a globalizáció kérdésében. Az NSZSZ szintjén négy nemzetközi szervezet van, mely napsütést és esőt csinál, s hozzáteszem, vihart és havat is. Nem idézem nevüket, bár megtehetném. Imperialista szakszervezetek. Van egy ötödik is. Ugyanaz a kormányzati és szakszervezeti konfiguráció. Nincs leírva, de a fejünk felett egyezkednek.

Ezek a szakszervezetek vajon tisztán és világosan elítélték-e az iraki amerikai inváziót? Vajon az északi szakszervezetek (Svédország, Finnország, stb.) szolidárisak-e a szegény országokkal? Civil szervezeteket használnak erre.

Más veszély is fenyeget bennünket. Nemzetközi terveiben a Munkaügyi Hivatal igazgatói tanácsa kezdi a szakszervezeti mozgalomba finoman beépíteni a kormányonkívüli civilszervezeteket. Magam nem vagyok a szakszervezeti pluralizmus ellensége. De, hogy világos legyek, a szakszervezeti mozgalom felmorzsolódásának bizony ellene vagyok. Márpedig ez azt jelenti – és ha nem reagálunk gyorsan, ha nem reformáljuk meg a nemzetközi szakszervezeti mozgalmat –, akkor nemsokára a helyünkön csupa kormányonkívüli civilszervezetet találunk. Figyeljétek csak meg, ezek ott vannak a legszegényebb országokban. Mert ott termékeny a terep. Tudjátok, hogy ezeket a szervezeteket az állam finanszirozza. Na, itt a gond.

Ha erre nem figyelünk, ha ezen a konferencián nem járjuk körül ezt a kérdést… Mert jó, ha beszélünk nyomorúságunkról, arról, amit el kell szenvednünk a munkáltatóktól, de ne feledjük el, hogy Algírból távozva jövőkép kell mindannyiunk számára.

Féltem a szakszervezeti mozgalmat. Van mitől. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalban a tripartizmus a rend. Ez a szakszervezeti szabadság, ez a kollektív tárgyalás. De most olyan teamnek vagyok tagja, mely ezzel szemben egy kicsit opponál, a tisztviselők szép lassan be akarnak vonni egy negyedik felet is, a civil (kormányonkivüli) szervezeteket. Másképpen szólva: agyő a szakszervezeti mozgalomnak.

Bocsánat, hogy elidőztem az információkkal, de szerettem volna, hogy első kézből tudjátok. Szeretném megosztani aggodalmaimat is, melyek azonban nem csökkentik nemzetközi küzdelmemet.

Végül, hogy válaszoljak is: egy szakszervezeti felelős itt, előttetek interpellált felém. Ezerszer is igaza van. Ez csak egy példa erre a szakszervezeti-tőkés-kormányzati szövetség történetére. Igaz, hogy a multinacionális vállalatok fütyülnek a dolgozók legelemibb jogaira. És erre reagálni fogunk. Megigértem, hogy decemberben Hassi Messaoudban megtartjuk tanácskozásunkat a dolgozó nők témájában. Meg fogjuk vitatni velük gondjaikat és integrálni fogjuk szakszervezetünk országos bizottságába. Segíteni fogjuk harcukat a multik ellen. Merthogy az Arcelor Mittal multinacionális vállalattól jött képviselőt hallottuk.
Másodszor, egy újságírónő kérdezett ki. Ami őket illeti, megszervezetük az algériai újságírók országos szövetségét. Ő is tagja. Azt mondtuk nekik, négy célkitűzést ki kell mondani, mert ma az algériai újságírók nehezen élnek meg fizetésükből és rosszak a munkakörülményeik is. Segítenünk kell őket, hogy fellélegezhessenek és munkájukat megfelelően végezhessék. De ehhez kollektív tárgyalások kellenek.
Ma a «magánsajtóban» egyetlen kollektív szerződés nem létezik. Tehát azt mondtuk, hogy a kollektív szerződés dolgát sínre kell tenni, ezen keresztül lehet tárgyalni a különböző sajtófelelősökkel. Készek erre, köszönöm nekik nyilvánosan is. Először munkakörülményeik kerülnek majd szóba, aztán az újságírói státusz. Végül pedig segíteni kell nekik, hogy társadalombiztosításban is részesüljön családjuk, mert az újságírói aktivitás kényszerítő jellegű. Szükségük van társadalombiztosításra.

Válaszolni szerettem volna az engem megszólító két elvtársunak. Bizonyos vagyok abban, hogy az ilyen tipusú találkozások hasznosak a szakszervezeti mozgalomnak, és nekünk a közös ideológián túl erkölcsi kötelességeink vannak, meg kell vizsgálnunk magukat legalább tízévente a nemzetközi szakszervezeti mozgalom jövőjét illetően, melyről nem mondom, hogy máris veszélyben van, de kockáztatja, hogy abban legyen.

Köszönöm.


Spanyolország

Blas Ortega, a Közszolgáltatási Szakszervezeti Szövetség - Valenciai Dolgozók Általános Uniója (SFP-UGT-PV) felelősének levele, a Berlinben létrehozott európai kapcsolati bizottság tagja, az algíri konferencia résztvevője

Kedves Elvtársak!
Megkaptam a meghívást a párizsi febr. 20-i tanácskozásra, melyet a berlini kapcsolati bizottság szervez. Sajnos nem tudok részt venni.

Mint ismeretes, Spanyolországban febr. 2-án az UGT és a Munkásbizottságok (CO) főtitkára aláírták Moncloában a «globális» paktumot a Zapatero-kormánnyal és a munkáltatói szervezetekkel (CEOE és CEPYME), azt a paktumot, melyet a spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), a PP, a CIU és a PNV (katalán és baszk nacionalisták) vezetői is támogatnak.

Nyilvánvalóan az egyezség túlmegy a nyugdíjakról szóló paktumon. Tatalmazza a munkaügyi politikát, a kollektív tárgyalásokat, a közfunkciókat és iparpolitikát, akkor is, ha egyedül a nyugdíjakról és az „aktív munkaügyi politikáról” született aláírással megerősített egyezség (néhány aspektus felfüggesztésével).

A közfunkciókat illetően minden a korábban a kormány által be nem tartott egyezmény helyszínébe, a Közfeladatok Bizottsága «dialógus nyitásának folyamatába» torkollik és azzal ér véget. A kollektív tárgyalásokat illetően pedig csak egy közös nyilatkozat született: a szakszervezetek–munkáltatók tárgyalási folyamata megnyitásáról legkésőbb márc. 19-ig, ahogy a munkaügyi reform azt kötelezően előírja.

Az Egyezményben deklarált célok között: először is «a költségvetés egyensúlyba hozása az elfogadott kötelezettségeinek megfelelően a szigorítás gyakorlata alapán» áll. Az elfogadott kötelezettségek– az Európai Unióval kötött egyezmények alapján, nem pedig az UGT és a CO tagjaival vagy a dolgozókkal! Másodszor pedig «a társadalombiztosítás közrendszerének hosszú időre szóló tartós biztosítása a reformok által…», és harmadszorra «gazdaságunk dinamizmusának és versenyképességének fejlesztése, hogy az képes legyen munkahelyteremtésre…».

Ahogyan látjuk, az egyezmény újból csak az 1977. okt. 27-én a francoista Adolfo Suarez, a PSOE és a PCE, a CO és a munkáltatói szövetségek támogatásával alírt Moncloa-paktumokhoz hasonlítható, melyeknek csak az volt a célja, hogy a francoista rendszerből minden lehetségest megmentsenek a «demokratikus átmenet» megsegítésére.

Globális paktumról van szó olyan kormánnyal, mely fenntartja – módosítás nélkül –munkaügyi reformját, ami útnak indította a Takarékszövetkezetek privatizációját és azt a spekulánsok kezére adta. A dolgozók számára elfogadhatatlan, hogy a szakszervezeti vezetők részt vegyenek egy ilyen egyezményben és kimutassák teljes alávetettségüket az Európai Uniónak.

A DGB, CO és az UGT ezzel párhuzamos gyűléseken más határozatok között elfogadta: «Kifejezzük teljes egyet nem értésünket a nyugdíjrendszer reformjával szemben, mely elszegényíti az időseket és a szolgáltatások mértéktelen csökkentését eredményezi avégett, hogy a nyugdíjrendszert aláaknázza. Elutasítjuk az összes javaslatot, mely a kollektív szerződések meggyengítésére irányul. A költségvetési kiigazítási politikával, a reformokkal – főként a szociális jogok, eszközök, a szociális kiadások mérséklése, a munkaerő árának csökkentése érdekében fogantak meg – teljes mértékben a dolgozók és nyugdíjasok vállára kivánják hárítani a válság árát».

Minden, ami kritika tárgyát képezi itt, érvényes a Szociális Paktumra is. Ugyanakkor rögtön hozzákerült: «A három szakszervezeti szövetség úgy gondolja, a munkaügyi és szociális reformok szociális párbeszéd eredményének és a szociális partnerek egyezségének gyümölcse kell legyen. Ebben az értelemben úgy találjuk, hogy pozitívak a Spanyolországban a közelmúltban a nyugdíjról és a kollektív szerződésekről és egyebekről aláírt aspektusok». Miért ez a kettős nyelvezet? Az aláírt tartalmat kell nézni.

A paktum súlyosan érinti a nyugdíjakat: felemeli a kiszámítás időszakát 15-ről 25 évre, emeli a 100 %-os nyugdijhoz szükséges évek számát 35-ről 37 évre, 67 évre emeli a jelenlegi dolgozók 50 %-ának öregségi nyugdíjbavonulását, amely százalékos arány jóval nagyobb lesz a fiataloknál. A Munkaügyi Minisztérium beismerte, hogy ez a nyugdíjkiadásokat a GDP arányában 3,5-4 %-ra csökkenti, 35 milliárd eurónál magasabb összeggel jut kevesebb a nyugdíjasoknak, s azt magyarázgatta, hogy a kormány így teljesíti gazdasági vállalásait a Brüsszellel és Párizzsal egy éve hozott kiigazítási terve szerint.

Aláírva a paktumot, a szakszervezeti vezetők elfogadták a munkaügyi reform ilyetén fejlődését, mely ellen szept. 29-én dolgozók millióit sztrájkoltak, de a Munkaszabályozási dosszié (ERE) reformját is annak az alapnak a létrehozásával, mely az elbocsátásokat finanszírozza majd a társadalombiztosítási terhek csökkentése árán. Emlékeztetünk arra, hogy a munkaügyi jog szabályozásának reformját (a dolgozók státuszát, a spanyol munkatörvénykönyvet) 2010. jún. 16-án a Zapatero-kormány fogadta el, módosítva a 2006-ben a szakszervezetek és a kormány között megkötött egyezséget. A kollektív szerződésről az UGT- CO-nak semmiféle egyezménye nincs a munkáltatókkal márc. 19-ig törvényileg előírt kétoldalú tárgyalásokon. Viszont egycsapásra rátér a «vállalati keretekben zajló kollektív tárgyalások előnyben részesítésének» kérdésére, s arról beszél, hogy az országos vagy autonóm szintű szektorkonvenciókban tárgyalási struktúrát vezet be minden szektorban, mely minden valószínűség szerint végez a megyei szintűekkel. Ami a konvenciók ultraaktivitása megszüntetését illeti, erről semmit sem szól.

A munkáltatói szervezet persze mint mindig – javaslatainak elemét – védi, és biztos, hogy a kormány is. Amit az egyezmény e témában kijelent, csak annyi, hogy «dinamizálni kell a kollektív szerződéseket, a tárgyalási folyamatot csakúgy, mint új tartalmát és anyagi megújulását, s azok megszüntetését, melyeket nem kell követni». A paktum tartalmazza a társadalombiztosítási hozzájárulás prémiumait is részidős munka teremtésére. Amikor az egyezmény megnehezíti a nyugdíjhoz jutást és azt csökkenti, új juttatást hoz létre a munkáltatók számára a társadalombiztosítási kassza rovására. Ez még inkább növeli a munka prekaritását.

Anélkül, hogy a Paktum minden aspektusára rávilágítanánk, az «elkötelezi magát a Közfunkciók Bizottságában nyitandó párbeszédre» is. A már aláírt, a kormány által megszegett egyezményről! Valamint minden, a tisztivelők 2010-ban 8 %-os, 2011-ben 3-4 %-os vásárlóerő-vesztésének referenciája nélkül!
Merkel spanyolországi látogatása során üdvözölte a paktumot: «Spanyolország elvégezte feladatát… A piacok értékelik», de ennél többet is mondott, gratulált Zapateronak, hogy a nyugdíjreformot «konfliktusok nélkül» fedél alá hozta a szakszervezetekkel, nem úgy, mint Németországban. Bemutatta a márciusi EU-csúcstalálkozón elfogadandó Versengési tervet. A terv, azon felül, hogy megszünteti a bérek inflációhoz kapcsolását, a deficit csökkentését alkotmányos normaként írná elő, ami a kormányoknak a költségvetés elkészítésekor először is az adósságfizetést (a bankok és a spekuláció termékét) jelenti, a többi pedig maradék.

Igan, csak a “piacok” elégedettek. Nem véletlen, hogy Emilio Botin, a Banque de Santander elnöke a Paktumot dicsérgette («csodálatos» intézkedések, mondta), és követeli, hogy végigvigyék, különösképpen a munkaügy reformját és a kollektív szerződésekét.

Evidens, hogy a Paktum európai vetületű, hogy követendő példaként fog szolgálni egész Európában, ahogy meg is erősítette Candido Mendez, az UGT főtitkára Moncloában: «európai társadalmi paktumot kell elérni, melyből le lehet származtatni a nemzeti megegyezéseket, mint pl. a spanyolt». Igen, az Európai Uniónak, a pénztőkének meg kell akadályoznia a dolgozókat, hogy a mindenütt kötelezővé tett kiigazításokkal, versengéssel, stb. szemben meg se szólalhassanak. Tudják, hogy az IMF-tervek hosszú évek óta történő alkalmazása ellen a görög, francia, írországi, spanyol, stb. sztrájkok és megmozdulások természetes folytatásai a tunéziai, egyiptomi események és, hogy ezek a forradalmak, melyek középpontjában a munkásosztály áll, folytatódni fognak Európában is, még ha ritmusát, idejét nem is tudjuk. El kell kerülniük tehát az osztályszervezetek legcsekélyebb függetlenségét is, alá kell vetni őket teljes egészében. Amit nem értek el és soha nem is fognak elérni.

Az UGT és a CO vezetésének minden nyomása ellenére, akik a Paktum egyhangú támogatását igénylik, febr. 1-én a két szervezet két kongresszus közötti legmagasabb rangú szervei összeültek. Általában a szavazás egyhangú, most azonban az UGT-nél 145-ből 14 ellene szavazott, a CO-nál pedig a 174-ből 17 ellenszavazás és egy tartózkodás született. Mindegyik szakszervezet szövetségi szerve ülése előtt az alsóbbrangúak tucatjai (szövetségi és regionálsi szekciók) fordultak az UGT és CO főtitkárához, hogy ne írják alá a paktumot, konzultáljanak a szervezetekkel, javasolták a rendkívüli kongresszus megtartását is. A CO szakszervezeti felelősei százszámra írták alá e szellemben a Fernando Toxo főtitkárnak megfogalmazott levelet.

Természetesen a küzdelem nem ér véget. A CO főtitkára levelének aláírói UGT-s elvtársaikkal együtt kapmányfelhívást tettek közzé a Paktum aláírásának visszavonására és követelik a tagokkal való konzultálást. Febr. 19-én, az európai kapcsolattartó bizottsági tanácskozás előestéjén sürgősséggel találkozójuk lesz, hogy kidolgozzák azokat a feladatokat, melyek a dolgozók harcát a Globális paktum ellen hivatott segíteni.

(Blas Ortega, 2011. febr.5.)

Az ILO, a a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a «Világkormányzat»
(harmadik, utolsó rész)

Emlékeztetőül: az írás célja, hogy megmutassa, hogyan illeszkedik totálisan a «világkormányzatba» a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (NSZSZ) vezetése az «egyetemes érdekek» nevében, a munkásosztály különleges érdekeit alárendelve a tőkés rendszer céljainak. Paul Barbier, szakszervezeti felelős.

Az Afrika-Európa szakszervezeti csúcstalálkozón Yaoundéban 2010. okt. 4-5-én közös nyilatkozat látott napvilágot a nov. 29-30-i líbiai Afrika/Európai Unió csúcstalálkozóhoz címezve.
A nyilatkozat címe – egész program – «A méltó munkának az EU-Afrika közös stratégiai középpontjába helyezése».
Az ESZSZ, az NSZSZ, az afrikai NSZSZ vezetőnek referenciája az ILO agendája a méltó munkáért, abban a mértékben, ahogy «ténylegesen a tartós gazdasági és társadalmi fejlődés szilárd és kiegyensúlyozott bázisát jelenti, lehetővé téve mindenki számára a méltó életet szabadon választott produktív munkahellyel, szociális védelmet és intézményesített, autonom társadalmi párbeszédet minden szinten integrálva».

A méltó munkáért világagenda tengelye megtalálható Juan Somavia, az ILO főigazgatója közelmúltbeli nyilatkozatában (melyre korábban hivatkoztam). Itt azt magyarázza, hogy a méltányosságnak kell a válságból való kilábalásunk iránytűjének lennie.

Egyébként a szakszervezeti csúcstalálkozó válaszol is Somaviának: «Az európai-afrikai dialógus és partneriátus bázisán a demokráciát és a jó kormányzatot teljességükben kell megvizsgálni, tartalmazniuk kell az emberi jogok és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartását, az átlátható választásokat, a jogállamot, az intézmények megerősítését, a szociális partnerek részvételét és a korrupció elleni küzdelmet.»

De rögtön ezen litánia után a nyilatkozat visszatér arra, ami a vezetők szemében a legfontosabb: «A szociális partnerek teljes részvétele az országok gazdasági és társadalmi életében (…) nem csak a részvételi demokrácia követelményeinek felel meg, hanem a társadalmi haladás, a szociális béke és a gazdasági vesenyképesség forrása is.»

A «részvételi demokrácia» (vagyis a szubszidiaritás elvének alkalmazása), íme, ez a ragozandó varázsszó, vagy pontosabban követelendő a yaoundéi csúcscsalálkozó nyilatkozatában különböző formák alatt.
Például a 6-os pontban a konferencia résztvevői az európai és afrikai kormányfőket sürgetik, hogy: «Nyílt referenciát kellene felmutatni a hetedik partneriátus legközelebbi szövegében a szociális partnerek (szakszervezetek és munkáltatói szervezetek) és a két régió közötti szociális dialógus szükségességére (…).
Az afrikai és európai szakszervezetek kérik a kormány- és államfőket, hogy nyissanak minden szintű szakmai szervezetek részvételére teret, nevezetesen az akciótervek követésének összejöveteleiben.
A szakszervezetek teljes részvétele a közös szakértői (JEG) csoportokban minden régióban és és biregionális tárgyalásokon, és ezek álláspontjának számbavétele szintén elsőbbséget kell élvezzen.»

Ideiglenes konklúzió

Az ILO-t az első világháború másnapján hozták létre. Első rendes éves ülésén két kormány, egy munkáltatói, egy dolgozói szervezetet képviselő reprezentáns vett részt minden országból Washingtonban, 1919. okt. 29-én. Itt a munkaügy első hat nemzetközi konvencióját fogadta el munkaidőről az iparban, a munkanélküliségről, az anyaság védelméről, a nők éjszakai munkájáról, a gyerekmunka alsó korhatáráról és az éjszakai gyerekmunkáról az iparban.

Kevesebb mint két év alatt újabb 16 konvenció és18 ajánlás került elfogadásra. Összesen 188 konvenció és 200 ajánlást adoptált az ILO, melyek a munkásosztály számára támpontot jelentenek nemzetközi szinten a tőkés kizsákmányolással szembeni ellenállásban.

Ma pedig a nagyhatalmak nyomására az ILO kockáztatja, hogy a «világkormányzat» eszköze legyen.
Alá kell húzni, hogy a folyamat teljességében bírja az NSZSZ vezetői támogatását.
Az algíri nyílt világkonferencia végső nyilatkozatának megvan a jelentősége, jobban mint valaha:

«Elvetjük a munkásszervezeteknek szánt úgynevezett «általános érdek» nevében tett diktátumot, mellyel el kellene fogadni a «világkormányzat» rendjét, az ún. «szociális párbeszédet», melynek egyedüli funkciója a munkásszervezetek alávetése, integrálása a kormányok és a nemzetközi intézmények terveibe a nemzeti szuverenitás megszüntetésével. Ezt elfogadva saját magukat vetnék alá a diktátumnak és magukat fosztanák meg attól, hogy a dolgozók érdekeit képviseljék. Ismételten megerősítjük, hogy a munkásszervezetek függetlensége a demokráciának, a társadalmi fejlődésnek, a népek szuverenitásának és függetlenségének feltétele.»

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.