2015. május 29., péntek

Kína-levél

444.sz. 2015. május 1.

 

chine.jpg

 

A Május elseje és két verziója

Dongguanban (Guangdong tartomány) a Houhong ruhaipari üzem ezer sztrájkoló munkása tüntetett az utcákon kövelve két hónapja elmaradt fizetését. Az üzem csődbe jutott, a tulajdonosok fellelhetetlenek. A HKTCTU, a honkongi független szakszervezet ezen a napon a maga részéről nyilatkozatot adott ki «Véget vetni a munkásjogi aktivistákkal szembeni rendőri erőszaknak» címmel. Felhívja a figyelmet, hogy «május elseje a chicagoi dolgozók emlékezetére született, akiket kormányzati hatóságok öltek meg. Május elseje – a  tőke és kormányai elleni harc napja, amelyek erőszakkal tapossák el a dolgozók jogait». Szolidaritási felhívással fordult a világ felé a szabadságjogok biztosításának és a rendőri erőszak beszüntetésének támogatása céljából.

Volt egy másik május elseje is ápr. 28-án a mindenható és mindenütt jelenlevő Xi Jinping, a Kinai Kommunista Párt főtitkára jelenlétében. A ceremónián, ahol kitüntetett 2968 kiváló dolgozót, Xi Jinping megígérte, hogy «meg fogja védeni a dolgozók érdekeit és emelni bérüket» («Shanghaji Napilap», máj. 1.). Kiemelve a szakszervezetek fontosságát, azt követelte, hogy «erősödjenek, közelítsék a dolgozókat a Párthoz».

 

«A dolgozók érdekeinek védelme»? A «China Labour Bulletin» április 29-i cikke.

Január elseje óta a 30 bányászsztrájkból és -tüntetésből 25 a bérek ki nem fizetése, a többi az elbocsátottak végkielégítése és az alacsony bérek miatt zajlott. Jining közelében ápr. 25-én 600 szénbányász tüntetett négyhavi bére kifizetéséért és nyugdíjbiztosítása befizetéséért. Nem tudunk arról, hogy Xi Jinping vagy a hivatalos szakszervezet az oldalukon lett volna.  

 

Átverés

A hivatalos szakszervezet, az ACTFU netes nyitóoldalán egy fotó szerepel a 2010-es híres Honda Nanhai sztrájkjáról ökölbeszorított kezüket felemelő munkásfiatalokkal – de soha említés sem történik azokról a sárga sapkás (!!!)  sztrájktörőkről, akiket az ACTFU bérelt fel a sztrájk letörésére, ugyanezen fiatalok összeverésére és munkába (hiábavaló) visszakényszerítésére …

Az ACFTU egyik oldalról egy hatalmas, 2014-2018-ra szóló tervben «kollektív szerződéseket ígér a dolgozók legitim érdekeinek védelmében»; másrészről viszont a munkások minden egyes elemi, alapvető érdekeiket érintő sztrájkban a munkáltató mellé áll, de legalábbis távol tartja magát. Egyfelől azzal dicsekszik, hogy többezer (általában a minimálbért és a legális munkaidőt tartamazó) kollektív szerződésben működik közre, másfelől beismeri, hogy a «dolgozók részvétele elégtelen» és a szerződéseknek «nincs speciális tartalmuk» (ACFTU, febr.10.). A szakszervezet kilátásba helyezte 180 000 kollektív szerződésben járatos fő alkalmazását! Kérdés, azért, hogy «a dolgozókat a Párthoz közelítsék», ahogyan Xi Jinping mondta? Azért, hogy «először a gazdasági fejlődést segítsék» és «a gazdasági helyzet függvényében akár bérbefagyasztást, sőt, bércsökkenést» is elfogadjanak, ahogyan márciusban magyarázta Li Shouzhen szakszervezeti vezető?

 

Önfoglalkoztató migránsok… Feng Jianlin közgazdász kommentálja az ipari termelés csökkenő adatait, nevezetesen Hebei tartomány északi részében: «Az ipari tevékenység gyenge, ez nem meglepő, de azt nem vártuk, hogy ennyire rossz legyen». Li Keqiang miniszterelnök itteni tartózkodásakor a kádereket vádolta, hogy semmit sem csinálnak és nem foglalkoznak a nyomorba kerülő lakossággal. Ő maga foglalkozik velük: azt akarja, hogy minden szegény családban legyen legalább egy kereső – 70 millió állampolgár kap élelmiszersegélyt (városban 284 yüan, vagyis az átlagos minimálbér egynegyede).

Milyen intézkedéseket javasolt a gazdaság nyugtalanító csökkenésének ellensúlyozására? Az egyetemek és kutatóintézetek technikai személyzete saját céget alapíthatnának, a migráns dolgozók vidéken is tudnának a neten vállalkozást szervezni, mivel az adminisztratív szabályokon enyhítettek, a pénzügyi politikában engedményeket tettek. (Xinhua hivatalos ügynökség, ápr. 21.). 275 millió önfoglalkoztató lesz?

 

A korrupcióellenes kampány nem gyengül  «A hatalmas vállalati reform és a társadami-gazdasági megújítás mindenen túlmegy, amit a rezsim 1978 és 1992 óta megvalósított (…) A pragmatikus óvatossággal végzett ipari és pénzügyi restrukturációkhoz hozzáadódik az apparátust megrázó korrupcióellenes kampány», írta a QuestionChine (ápr. 29.). A tények alapján 2015 első negyedévében 10 000 vizsgálat indult az állami funkcionáriusok, vagyis a kommunista párt káderei, közöttük 3 tábornok ellen. A nagyvállalatok vezetői állnak a lista élén – elmaszkírozva az ország gazdaságában elfoglalt státuszuk megszüntetését és a magánszektor favorizálását. Április 20-án a hivatalos források bejelentették, hogy a 112 óriásvállalatot … 40-re csökkentik.

 

2015. ápr. 2-án a migráns dolgozók támogatóit Zhongshan város rendőrségére hurcolták. Egy japán vállalat dolgozóit segítették tárgyalásaikon, hogy megszünjenek a törvénytelenségek, közöttük pedig tb-jük nemfizetése.

Az egyhónapos, a Cuiheng kézitáskagyártó sztrájkja idején történtek tökéletesen illusztrálják, hogy egy ideje a munkásjogok védőit megtorlás éri. 200 munkás a klasszikus okokból szüntette be a munkát, az igazgatóság azonban egy hét után sem volt hajlandó tárgyalni velük. Ekkor kérték Chen Huihai segítségét, aki Kantonban egy munkásjogokat képviselő központ igazgatója. Chen azt javasolta, válasszanak maguk közül képviselőket, foglalják össze az igazgatósági tárgyalásra a javaslatokat. Az igazgatóság elutasított minden tárgyalást, elbocsátotta a küldötteket és kihívta a rendőrséget. Az pedig elvitt 26 munkást, négyet elzárt több mint 10 napra! Amikor a munkásjogi képviselők meglátogatták az egyik, a rendőrök által megsebesített munkást, kettőjüket kihallgatták, Peng Jiayongot pedig megsebesítették, kórházba kellett vinni, majd amikor Chen Huihai és három társa panaszt tett, a rendőrök tétlenül nézték, hogy  egy motoros bérenc támadt rájuk. Az eset nagy port vert fel, de senki nem értette, a helyi hatóságok miért a japán kisüzem mellett állnak ki. A «China Labour Bulletin» április 17-én megmagyarázza: a befizetetlen tb-járulékok okán támadó sztrájkhullámot akarták megelőzni a helyi hatóságok. Az ACFTU vezetője, Li Yufu pedig ezeket bátorítja utóbbiakat: «ellenséges idegen erők furakodtak be a kínai munkásmozgalom köreibe» és «megpróbálják lebontani a munkásosztály és a szakszervezet közötti egységet az illegális jogvédő szervezetek aktivistái segítségével».

 

2015. április 19-én Meng Hant, Panyu migráns–dokumentációs központja tagját 10 rendőr erőszakkal aközben vitte el, amikor a Lide cipőgyár munkásainak nyújtott tanácsot egy küldöttválasztó gyűlésen. A rendőrök a résztvevőket is inzultálták és letartóztatták. Este a rendőrségi épület előtt jelentős tömeg követelte szabadon bocsátásukat (…).

–––––––––––––––––––––––––––––

A 71 éves újságírót, Gao Yut zárt tárgyaláson 7 év börtönre ítélték államtitkok külföldi információs szervezeteknek átadásával vádolva. Milyen titkokról van szó?  A KKP 9-es számú 2013. novemberi belső direktívájáról a «szükséges ideológiai harcról». Gao Yu tagadta, hogy átadta volna, a rendőrség erre fiát tartóztatta le. Ekkor az idős asszony «bevallotta bűnét», s az erről szóló filmfelvételt közzétették a televízióban is. A bírósági eljárás folyamán beszámolt erről, sőt, a dokumentet publikáló sajtócsoport vezetője megerősítette, hogy Gao Yu semmit nem adott át, de tanutételét elutasították. Mo Shaoping ügyvéd kiemeli, hogy a kínai jogrend szerint a kényszer hatására történt beismerés nem számít bizonyítéknak, azonfelül a KKP dokumentumai nem államtitkok.


Az állampárt apropóján. «A hatalom egy marék bizottságban koncentrálódik, amelyek vezetését a párt vezetője ügyeli. A legfigyelemreméltóbb a mindenható Fegyelmi Bizottság, amely a törvényeken és az apparátuson kívül működik, a 80 millió párttag fölött, tetszése szerint; börtönbe küldhet, félreállíthat, leválthat, bíróság elé küldhet. Akár saját soraiból is: 2015-4-ben több, mint 1500 tagját vádolta korrupciós ügyekkel, olykor még olyan magas rangút is, mint Zhong Sijian, a Guangdong tartományi korrupcióelleni harc helyettes vezetője. Ahogyan a múltban is, általánosságban a párt dirigál az államnak és nem enged semmilyen önállóságot, ha fontos ügyről van szó» (Kínai emberi jogok ligája, 2015 áprilisa)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.