2016. szeptember 21., szerda

Közel- Kelet: A szíriai halvaszületett «tűzszünet»


A 2011-es amerikai és külföldi katonai beavatkozás óta több mint 400 ezer halottja van Szíriának. A harcok a különböző «lázadók» között folynak (közöttük iszlamista szervezetek), Bachar el-Assad hadserege és a külföldi csapatok között. 2015 januárjában az ENSZ menekültügyi szervezete szerint a szíriai népesség felét, azaz 11 millió ember űzött el otthonából a háború (egyharmada Libanonban, Törökországban és Európában… kétharmada az ország belsejében).

2011 óta a Közel-Kelet azelőtt gazdaságilag egyik legprosperálóbb országa véres káoszba fulladt, amelynek elsőszámú áldozata a lakosság. A káosz elsősorban a NATO nevében folytatott amerikai beavatkozásnak tudható be, amelyet az európai nagy- és kishatalmak tevőlegesen támogatnak.
A beavatkozás nem csak közvetlen, a különböző «lázadók» támogatásában is megnyilvánul.
Kezdetben – békés – mobilizáció folyt a fenálló rezsim ellen, amely kegyetlen megtorlással válaszolt. Polgárháborúvá fejlődött és az jellemezte, hogy az Assad-ellenes erőket elsősorban az úgynevezett fundamentalista csoportok képezték (a legfőbb a Front al-Nosra és az Iszlám Állam). Az amerikai imperializmus 2011-ig tökéletes összhangban volt Assad politika rendszerével és rendőrállamával (emlékezzünk, a szíriai hadsereget használta fel a palesztinokkal szemben és 1991-ben Szíria is részt vett az Irak-ellenes «nagykoalícióban»). Addig, amíg ez a rendszer megfelelt céljainak.  
Az amerkai politika nyitotta meg az utat a jelen helyzet előtt: bármit, «csak Assadot nem».
Darabokban a jó egy hete az USA és Oroszország patronálásával született «tűzszünet». Oroszország Assad rezsime mellett áll – nem utolsósorban tartousi katonai bázisa őrzése érdekében, amely egyetlen Földközi-tengeri tengerészeti támaszpontja. Az USA a lázadók (kivéve az Iszlám Állam) mellett.  
A szirénhangok csak úgy zengtek a tűzszünetről Csakhogy – egyetlen hétig tartott. A tűzszünet alatt pedig az amerikaiak bombázták a szíriai hadsereg állásait legalább 60 katonát megölve. A szíriai kormány erre deklarálta, hogy az amerikai « bocsánatkérések » ellenére nem tartja érvényesnek a tűzszünetet.
Mennyit érhetnek az USA-vezette katonai koalíció nyilatkozatai arról, hogy a civil lakosságot nem érintik bombái, ha nem képes megkülönböztetni a szíriai hadsereget sem az Iszlám Államtól?
Ami állandó, az az imperialista hatalmak kreálta káosz. Hatásait már nem képesek kontrollálni. Ezért keresi az USA Putyin segítségét, akit pedig ugyanakkor - mint Assad fegyvertársát - erőszakosan elutasít. Mert, mint ahogyan a New York Times (szept. 19.) aláhúzza, «az USA és Oroszország nagyon messze vannak attól, hogy újabb hidegháborúba kezdjenek». Így aztán az orosz kormány is elmegy addig a határig, ameddig csak lehet és keresi, hogy nem mint alattvalóval, hanem mint partnerrel bánjanak vele.
Minden eddiginek azonban semmi köze a néphez, semmi köze a békéhez.
A pusztító bombázásoknak véget kell vetni, a nép jogát tudomásul kell venni, hogy csak ők és csakis ők határozhatnak saját sorsukról. Vissza kell vonni az idegen csapatokat a Közel-Keletről.  


(FR)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.