2017. március 3., péntek

Mi történik Belorussziában?


«Mind együtt, semmisítsük meg a 3-as számú dekrétumot!» Belorussziában, a volt szovjetköztársaságban a 3-as számú elnőki rendelet évi 200 dolláros adót vezetett be azok számára, akik évi 6 hónapnál kevesebbet dolgoznak. A dekrétumot cinikusan a «parazitákra vonatkozó határozatnak» hívják. Dolgozók, családanyák mentek ki az utcákra. Gomel városából levelezőnk a nemzetközi munkásbizottság tagja tudósított.

2017 februárjában Belorusszia új korszakba lépett, Lukasenko 1994-ben kezdődött elnöksége óta először tömeges társadalmi tiltakozás ütötte fel fejét. A hatóságok nem adtak engedélyt a «paraziták menetére», de az emberek csak jönnek, jönnek és többen, mint gondoltuk volna. Óriási többségük mindennapi kisember, munkás, migráns dolgozó, kisgyermekes anyák, sok a nyugdíjas is. Sokan csoportokban érkeznek egyenesen az üzemekből egész munkásbrigádok. 
Természetesen a konzervatív és liberális erők azonnal próbálkoztak a mozgalom fölötti ellenőrzés átvételével. Láttunk fehét-vörös-fehér zászlót (a köztársaság zászlaja 1996-ig) és hallottunk nacionalista jelszavakat is. Sokan fejezték ki nemteszésüket: «Meg akarnak szerezni minket maguknak?». A manipulációs kisérleteket a Razam mozgalom visszaverte jól választott jelszavaival: «Munkát akarunk», «Munkát, nem adót!», «Le a dekrétummal!». A Lenin téren Vlagyimir Ijics szobrának talapzata hirtelen tribünné változott, Lenin – mintha maga is részt vett volna a nagygyűlésen. Valaki fel is ragasztott egy plakátot: «Nem vagyok parazita!»
A Razan aktivistája beszédében elmagyarázta, hogy a határozat nem csak egy új adónemről szól, hanem a munkaerő ára csökkentésének új eszköze, amire az állam és a tőke törekszik. Pedig azokkal kellene fizettetni, akik a válságért felelősek, az oligarcháknak és a korrupt vezetésnek. Részegek és provokátorok megpróbáltak felszólítani «Lukasenkó fegyveres megdöntésére», de a tömeg kivetette őket magából.  
A legfontosabb, hogy a tiltakozó mozgalom nem vált a liberális ellenzéki erők prédájává – akik gazdasági programja tökéletes összhangot mutat a 3-as számú dekrétummal. 
A Razam aktivistái a mozgalom szervezésére demokratikusan műkődő társadalmi szolidaritási tanács létrehozását javasolják

«Nemet a szegényeket és munkanélkülieket sújtó adóra!» – olvashatjuk a Belorusz Zöldek (BPZ) szervezőbizottságának és a Razam szociális mozgalom egyik röplapján.
«A dekrétum a népesség legsérülékenyebb részét vetné adózás alá, azokat, akik elvesztették munkahelyüket. Sújtja azokat is, akiknek csak részmunka jut, a nőket (családanyákat és háztartásbelieket), a migráns dolgozókat és az önfoglalkoztatókat. 
Sokan úgy tartják, hogy a határozat a “szovjet idők visszatérését” jelzik. Csakhogy a Szovjetunió idején mindenki számára volt munka, volt lakhatás, ingyenes oktatás és egészségügy, nyugdíjasotthon, államilag ellenőrzött árak.
Velünk akarnak fizettetni? Nagyforú cinizmus azokat megsarcolni, akik munkanélkülivé váltak a tömeges elbocsátások során.
A dekrétumnak nem csak az államkassza feltöltése a célja, hanem az is, hogy néhány kopejkáért bármilyen munka vállalását kikényszerítse akár a magán-, akár az állami szférában. Bíróság előtt egyénileg tiltakozni - sehova nem visz. Akkor csak egyetlen dolog marad: mindnyájan, együtt, semmisítsük meg a 3-as számú dekrétumot! Minden szociális vívmányunk visszaszerzéséért harcolnunk kell és munkahelyek tömegének létrehozását követelni. De honnan lesz rá pénz? A gazdagok jövedelmének progresszív megadóztatásával. A paraziták, az oligarchák, a korrupt magasrangú tisztviselők fizessék meg a válságot és a munkanélküliséget, ezekért ők a felelősek!»


(Jurij Glusakov)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.