«A feltétel nélküli jövedelem a szociális állam masszív megsemisítésének eszköze»

«A feltétel nélküli jövedelem a szociális állam masszív megsemisítésének eszköze»

RTFrançais

2017. jan.24.

: R

euters

Manuel Valls és Benoît Hamon, «szocialista» politikusok, francia elnökválasztási jelöltek

Dany Lang közgazdász szerint a neoliberális szemlélet mindig azt állítja, hogy a szociális rendszert akarja megmenteni, de annak nevében csak olyan reformokat csinál, amely belülről aknázza azt alá.

RT France: Hogyan ítéli meg Benoît Hamon programját, melynek központi eleme az általános alapjövedelem?

Dany Lang (D. L.): Személy szerint nem hiszek az általános alapjövedelemben. Az az érzésem, hogy nagyon rossz ötlet, és ezt sok minden alátámasztja. Az az alapja, hogy vége a mindenki számára biztosított teljes idejű munkának, a társadalom által biztosított szociális szükségletek kielégítésének, a piac azokat nem tudja nyújtani, az állam és intézményei lerázzák a felelősséget. Ami annak globális kontextusában azért furcsa és veszélyes … Nagy általánosságban mondva, a munkaidő csökkentésének különböző formái iránt sokkal jobban érdeklődünk, például a gyermekekhez, képzéshez kötődő szabadságokhoz (és persze van még számos, olyan is, amelyet eddig még nem is használtunk). Mindenesetre globálisan az általános és feltétel nélküli jövedelmet a «szociális állam» masszív lebontásának neoliberális-neokonzervatív eszméi dominálják.

RT France: Miért?

D. L.: Ha az általános, feltétel nélküli jövedelmet bevezetnék, azt annak Milton Friedman-féle liberális változatában tennék. Abban pedig helyettesítené az összes szociális segítséget. Ha megnézzük konkrétan,  például a Fondation Jean Jaurès szerint az csak 700 euró, vagyis kevesebb, mint az RSA (aktív szolidaritási jövedelem) plusz lakhatási támogatás. Attól tartok – és ebben osztoznak velem különböző közgazdászok –, hogy ez a neoliberális verzió szerepel sokak agyában. Világos, ez egy módozata annak, hogy az állam szociális feladatait csökkentsük: «Nesze havi 700 euró, boldogulj, ahogy akarsz, nincs társadalombiztosítás, nincs RSA, nincs lakhatási támogatás (stb). Éppen a legrászorultabbak számára problematikus.

A másik, amit meg kellene mondani, hogyan lehet finanszírozni ezt hosszú távon. Progresszív bevezetése során nyilván szolgáltatna néhány adattal. Pl. 35 milliárd az első évre, az kb annyi, mint a nem funkcionáló, de drága CICE (vállalatok szociális terheinek csökkentése). Aztán meg kéne mondják pontosan, hogyan finanszíroznák a ciklus teljes egészében és hogyan biztosítanák azt, hogy nem a neoliberális verzió, amit használni akarnak.

Magam egy olyan alternatíva híve vagyok, amely sokkal jobbnak tűnik: az állam vagy a helyi közösség alkalmazzon minden olyan személyt, aki dolgozni akar a szokásos bérért olyan feladatokat ellátva, melyet szociális szempontból szükségesek, de a piac azokat nem elégíti ki. Például Párizsban iszonyú hiány van bölcsődékben. Más régiókban más dolgok hiányoznak pl. az idősek gondozása, vagy a városrehabilitáció nem megoldott.  A helyi szükségetek bázisán kellene az alternatívát létrehozni, ez biztosítaná igazán az általános jövedelmet.

RT France: Ön azt mondja, Benoît Hamon pillanatnyiag nem írja le pontosan, hogyan finanszírozná projektjét.

D. L. : Azt állítja, az első években meg lehetne vitatni a részleteket, az én aggodalmam azonban az, hogy ez az általános jövedelem véget vet a teljes-, de még a részmunka céljainak is … Például bizonyos az, hogy bevezetése pillanatában nem fogja az összes lakbér megemelkedését generálni? Bizonyos, hogy nem találjuk magunkat szemben a munkáltatókkal: «Nézze, maga már 700 euró alapjövedelmet kap, tehát nem fizetek magának még egy 1100 eurós minimáljövedelmet»?

RT France: Ha ez az ötlet kevésbé realizálható, mivel magyarázza, hogy nagy számban voksoltak Benoît Hamon-ra?

D. L.: Nem vagyok biztos abban, hogy az általános és feltétel nélküli jövedelem miatt. De nem látok az emberek fejébe. Az világos, hogy a választók többsége nem ért egyet – és ki is fejezi – a szocialista párt jelenlegi politikai vonalával. Választottak egy szociáldemokrata elnököt, de az mégis liberális politikai vonalat képvisel. Gyakran szociálliberálisnak mondják ezt a politikát, de szociális vonást egyáltalán nem látok benne. Még a Nicolas Sarkozy által kezdett irányvonalnál is keményebb.

Az általános alapjövedelemhez évente 450 milliárd euró kell. Ez sok. A francia államban szociális kiadásaira jelenleg 700 milliárd jut, az éves GDP pedig kb 2 000 milliárd. Ha nem nyúlnánk a szociális kiadásokhoz, hozzá kell adni az alapjövedelmet, az pedig már több, mint a GDP fele. Nem tudom, hogyan fogadná ezt el a népesség. Benoît Hamon azt a javaslatát régóta képviselem és támogatom, hogy az adósávokat bővítsük – a nagy jövedelmeket  megadóztatva. Ugyanezt mondhatom a «fiskális kimenekítéssel» szembeni, vagy a társadalom-biztositási járulékokkal való csalás elleni harcára – csak az előbbi több, mint 60 milliárd euró évente.  Még szkeptikusabb vagyok a robotokra és gépekre való adókivetés szempontjából, a magántőke befektetései készek a távozásra.

A közpénzeket olyan programra kell költeni, ahol az állam ad munkát mindenkinek, aki dolgozni akar – a szokásos bérért –, a szociális feladatok ellátásáért.

RT France: Benoît Hamon javasolta a – sokat vitatott – munkatörvényreform eltörlését, míg Manuel Valls szerint az szükséges a társadalombiztosítás számára …

D.L. : Ez 30 év óta a neoliberális politikusok ürügye. Mindig azt mondják, hogy a szociális rendszert akarják megvédeni, annak érdekében csinálják a reformokat, holott azt aknázzák alá belülről. Véleményem a munkatörvénykönyv megváltoztatásáról nem változott, sokszor kifejtettem, az nem hoz létre munkahelyeket, ellenkezőleg, megkönnyíti az elbocsátásokat, drámai módon megváltoztatja az erőviszonyokat a munkáltatók, főként a francia gazdaságot kezükben tartó nagy gazdasági cégcsoportok javára. A munkanélküliség adatai nem lesznek jobbak az elkövetkező években.Ez a törvény a a hatalomnak készült, de nagyon veszélyes a gazdaságra, a bérek stagnálását eredményezi, holott szükség lenne a fogyasztás fellendülésére.

RT France: A két jelölt közül melyiknek a gazdasági programját részesítené előnyben?

D. L.: Fontos megjegyezni, hogy nem támogatunk egyetlen jelöltet sem (1). Kollektívánk egyénileg persze szabad a véleményalkotásban, én azonban egyetlen jelöltre sem adom áldásomat. Olyan országban élünk, ahol a gazdaságot a bérek húzzák, tehát a legjobb, ha azok emelkednek. A munkanélküli jövedelmek befagyasztása tíz éve, különösen Manuel Valls alatt, nem ezt szolgálja. Mindkét programmal szemben komoly fenntartásaim vannak, az azonban biztos, hogy a legrosszabb megoldás a jelenlegi logikának a folytatása.

 

(1) Az «économistes atterrés» mozgalom», amelyhez Dany Lang tartozik, 2010 őszén jelentkezett nyilatkozatával (Manifeste d'économistes atterrés), amely kritikai megjegyzésekkel illette az akkori  jelölteket. 4 kezdeményezője Philippe Askenazy, Thomas Coutrot, André Orléan és Henri Sterdyniak. A kezdet óta számos francia és külföldi kollégájuk és mások csatlakoztak hozzájuk, olyanok, akik a gazdaságot meg akarják szabadítani a neoliberalizmus vonásaitól.

A globális munka és kizsákmányolás története új szempontokból

Az ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék és az Eszmélet folyóirat meghívása

Marcel van der Linden, az amszterdami International Institute of Social History kutatója, az Amsterdami Egyetem professzora tart előadást a globális munka és kizsákmányolás történetéről. (konszekutív tolmácsolással)

Az előadás előtt az Eszmélet folyóirat téli lapszámbemutatója keretében Krausz Tamás, Éber Márk Áron (Helyzet Műhely) és Gerőcs Tamás (Helyzet Műhely, MTA KRTK VGI) fognak beszélni.

Moderátorok: Lugosi Győző, Melegh Attila (Polányi Center)

Helyszín: ELTE BTK, Múzeum krt. 6-8. 2.em. 252-es terem 

Időpont: 2017. február 2. (csütörtök) 18.00 

Baloldali helyzetkép

SZAB

(Droppa György)

Mi a helyzet ma? Hol van a baloldal? Ki a baloldali? Milyen egy baloldali párt? Mekkora az összefogás esélye? Hogyan lehet ezt megvalósítani? Ezt a hat kérdést tették föl a SZAB (Szervezők a Baloldalért) csoport tagjai a 2017. jan. 21-i konferencián. 

Tehát ezt a hat kérdést kell megválaszolni hat előadónak, köztük nekem a SZAB nevében. Némi rábeszélésre igent mondtam az előadásra, és felszólalásomat meg is írtam. Ez az előadás a múltból indult ki visszanyúlva a nagy francia forradalom idejére, amikor a Nemzeti Konventben a monarchiát és a nemesi előjogokat, a status quót támogatók, vagyis az ancien régime hívei, szemben azokkal, akik – a megkövesedett társadalmi hierarchiával szemben – az egyenlőség pártján álltak.

Folyamatosan jegyzeteltem az elhangzottakat, és mindjárt megjegyzéseket is tettem a hallottakhoz. Így most egyszerre vagyok nehéz és könnyű helyzetben. Mindenkit hallottam, és most már úgy gondolom, sokkal érdekesebb, ha arra reagálok, amit eddig hallottam, illetve arra, amit hallani szerettem volna. El kell dönteni tehát, akarnak-e nyerni a 2018-ban harcba szállók. Meg kell válaszolni a legérthetőbb és legfontosabb kérdéseket.

·         Lesz-e földosztás?

·         Lesz-e elszámoltatás?

·         Lesz-e vagyonadó?

·         Lesz-e ingyenes oktatás az első diplomáig?

·         Kimondják-e közös jelöltjeink az emberi egészség elsőbbségét?

·         Kimondják-e a foglalkozáspolitika elsőbbségét?

·         Kimondják-e az oktatáspolitika és a foglalkozáspolitika összefüggését?

·         Kimondják-e a tömegközlekedés elsődlegességét?

·         Kimondják-e a tömegsport elsődlegességét az élsporttal szemben?

·         Kimondják-e hogy első az ember, és ez Magyarország minden állampolgárára vonatkozik?

·         Kimondják-e a környezetvédelem fontosságát, mert nélküle létünk kerül veszélybe.

·         Be tudja e bizonyítani az új egységről, hogy PURITÁN.

·         Be tudják-e bizonyítani, akik harcba szállnak, hogy mi vagyunk a nép valódi képviselői. Akik úgy élnek, úgy harcolnak és úgy is néznek ki, mint... Képesek vagyunk-e hiteles nőket és férfiakat állítani?

·         Tudják-e bizonyítani azok, kiket harcba indítunk, hogy a jót csak úgy tudjuk elképzelni magunknak, hogy az mindenkinek jó legyen?

·         Tudják-e bizonyítani, hogy békét akarunk a szomszéd népekkel, hogy békés jövőnket az EU-ban, egy erősödő EU-ban képzeljük el?

·         Tudják-e bizonyítani, hogy hatalomra jutásunk esetén nálunk teljes lesz a vallásszabadság?

·         Fel tudják-e karolni a szakszervezeteket? Nemcsak azért, mert a szakszervezetek egyértelműen baloldaliak, hanem azért is, mert megértjük, ha hitüket vesztették a történtek alapján a baloldaliságban és a szakszervezeti gondolatban. Csalódtak, mert nem tudták nem látni, hogy a baloldali kormányok sem álltak ki mellettük. Elhiszik-e majd nekünk, hogy mi, minden korábbi hűtlenség ellenére, mellettük maradunk, mert mélyen átérezzük egymásrautaltságunkat?

·         Be tudják-e bizonyítani képviselőink, hogy álláspontunk szerint a társadalmi szervezetek nemcsak szövetségeseink, hanem a társadalom azon bástyái, amelyek élcsapatként elöl járnak a felismerésben? Hisznek e majd nekünk, ha azt mondjuk és gondoljuk róluk, hogy önzetlenek, és követendők?

Nem kell sokat tennünk, csak azt kell bizonyítanunk, hogy mi a rabszolgákkal vagyunk a rabszolgatartókkal szemben. A plebejusokkal a patríciusokkal szemben, a bérmunkásokkal a kapitalisták és kiszolgálóikkal szemben.

Ma reggel, mikor felkeltem, azon gondolkodtam, kitűzhetnék-e egy, baloldali elkötelezettségemet bizonyító emblémát. Kitűztem egy jelvényt, ezt a kis napelemet, mert a napelem nemcsak korszerű, hanem baloldali is, hiszen a nap mindannyiunkra süt. Áldása nélkül nem is léteznénk.

Konferenciánk elején Rácz Ferencz előadóművész József Attila versét szavalta. A számokról című versében mély átéléssel szavalta, szólította fel a „számokat”: „Adódjatok össze!” József Attila géniusza már 1923-ban látta a jövőt, az egyedül választható utat.

Mára mindez még nehezebbé vált, de a helyzet ma sem reménytelen. Fel kell tennünk a kérdést, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, de mára önsorsrontó pártok hajlandók-e változtatni eddigi elkülönésükön. Olyanok ők, mint azok, akik Mohács előtt egy „nemesi felkelésben” hittek és Dózsa népével nem mertek szövetkezni. Féltek fegyvert adni a nincsteleneknek. Nekik azt üzenem: osztályharc nélkül nincs baloldal, változás nélkül nincs győzelem.

A baloldaliakat csak úgy lehet megszólítani, hozzájuk csak úgy érdemes szólni, ha ők is értik, mit nyerhetnek, illetve veszíthetnek. Ha eddig nem értették a szót, akkor rosszul szóltak hozzájuk. Ez különösen nehéz feladat a liberalizmusban feloldódott baloldalnak baloldali vezetőknek  (nekik kell megszólítaniuk a baloldalt, lásd a bekezdés 1. mondatát). Itt sok apró és személyes kérdést is fel kell tenni. Például: segítse-e Gyurcsány a baloldal sikerre vitelét? Itt nem egyesek sikere a fontos, hanem maga a siker. Azt gondolom, hogy Gyurcsány úgy segítsen, hogy visszavonulásával mérsékelje magát legalább 2018-ig. Miért? Mert nagy az ő felelőssége abban, hogy a baloldal ide jutott. Felelős például az MSZP gyenge anyagi helyzetében: Köztársaság téri pártházukat sokkal kisebb, de adósságokkal terhelt épületre cserélték stb. Mielőtt azonban azzal vádolnátok, csak a DK-t kritizálom, rögtön hozzáteszem, hogy az MSZP-nek – a baloldal legnagyobb erejének – is fájdalmas lépéseket kell megtenni. Ha nyerünk, 2018 sikere nem az MSZP, de még csak nem is a baloldal, hanem egész Magyarország sikere lesz.

Az új csapatnak tehát új néven kell elindulni. A baloldali erőket hívhatják Baloldali Blokknak, Baloldali Egyesülésnek, Egyesült Baloldalnak vagy bármi másnak, amelyet az egyesült csapatok választanak. Csak MSZP-nek ne hívjuk, mert ez a név nem üzenhet többet, mint egy megújult MSZP-t. Hiszékeny balga az, aki elhiszi, hogy ez elég a győzelemhez.

A modern kultúra baloldali. A kultúra fejlődésében egyértelműem a baloldal volt a meghatározó, a dinamikus. Így van ez már több mint száz éve. Gondoljunk csak Dohnányi Ernőre, Kodály Zoltánra és Bartók Bélára, de Móricz Zsigmondra, Babits Mihályra Kassák Lajosra, Komját Aladárra, Balázs Bélára, a Tanácsköztársaság direktóriumának tagjaira is. Ebben a felsorolásban nem azt kell nézni, mennyire voltak ők baloldaliak, azt kell látni, hogy a történelem nagy pillanatában a baloldal mellett álltak, ott vállaltak szerepet. Ma, amikor az ún. baloldal folyamatosan hátrál, amikor Lukács György, a legismertebb magyar filozófus „ügyét” a Magyar Tudományos Akadémia tárgyalja a Tanácsköztársaság direktóriumában betöltött szerepe miatt. Ma, lassan harminc évvel a rendszerváltás után, mikor emberek fagynak meg az utcán és otthonaikban, a fővárosi közgyűlés azt tárgyalja, hogyan távolítsák el Lukács György szobrát. El kell gondolkodni, hová jutottunk. Mert ez nem csak a Fidesz nevű hatalmi formáció ügye, amely saját politikai ízlése szerint írja át a történelmet. Ez nemcsak a Fidesz–KDNP-ről szól, hanem az ehhez alkalmazkodó MTA-ról, a magyar tudomány tekintélyvesztéséről és a markáns álláspontot felvonultatni képtelen ún. baloldali ellenzéki pártokról is. Mindez arra, a mesébe illő történelmi pillanatra emlékeztet, amikor Perzsia királya azért rendszeresített hadseregében papucsot, mert úgy vélte, hogy abban katonái nem fognak tudni hátrálni. Ő is tévedett. Katonái meghátráltak hátrahagyva a papucsokat a harcmezőn.

A NER, a nemzeti rablás megállítására, nyilvánvalóan szövetkezni kell. Először a kis baloldali csoportoknak, hogy nagyobb erőt felmutatva befolyásolni tudják a lapokat keverő nagyokat. Ezen lépéseket nem lehet egyik napról a másikra megtenni. Fontos, hogy ne csak kis csoportokon belül kezdődjön párbeszéd, hanem induljon el mindez országosan is. Ebben kimagaslóan fontos a sajtó szerepe. De lehet-e sajtószabadság baloldali média nélkül?

·         

El tudja-e hitetni a baloldali blokk, hogy a sajtószabadságról nem úgy gondolkodik, mint Medgyessy Péter, akitől miniszterelnöksége idején megkérdezték, a köztévében miért nem kap kellő felületet a jobboldal, egyszerűen odavágta: csináljanak maguknak médiát. Hát megcsinálták. Mi ezt nem mondhatjuk, az új baloldal nem követheti ezeket a példákat. A győzelem után patikamérlegen kell majd teret adnunk minden politikai szereplőnek, tartalmi és időbeli korlátokkal.

·         Ha az egység megvalósul, ki kell mondanunk, mennyi lesz a minimálnyugdíj. Annyinak kell lennie, amennyiből tisztességes és éhezésmentes szegénységben meg lehet élni.

·         Szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a nyugdíjemelések csak és kizárólag százalékos arányban növekedjenek. Miközben egy ötszázezer forinttal nyugdíjba vonuló 1 százalékos növekedésnél ötezer forint emelést kap, a nagyobb szükségben élő, százezer forintos nyugdíjas csak ezer forintot. Igen, mindketten megdolgoztak bérükért, de ez nem az egyedüli fontos szempont. A két nyugdíjas közötti jövedelemkülönbség akkor is tovább nőne, ha az ötszázezres nyugdíjára háromezer plusz forintot kapna, míg a másik százezer forintjára ezerötszázat.

·         Tűrhetetlen, hogy a teljes öregségi nyugdíj legkisebb összege 28 500 forint. Az árvaellátás legkisebb összege 24 250 forint. Tíz éve, változatlanul. Ha a Fidesz sikereiből kevés is igaz, ez az ő szégyenük. Újra és újra rá kell mutnunk, hogy a Fideszt nem érdekli, ha Magyarországon emberek 100 eurónál kevesebb pénzből élnek egy hónapig.

·         Nekünk nemcsak azt kell elmondanunk, hogy megszüntetjük a szegényeket sújtó és diszkrimináló egykulcsos adót, a progresszív adósávokat is meg kell határozni.

·         Tetszik vagy nem, be kell vezetni a vagyonadót, hiszen ebben az országban a lakosságnak csaknem fele él a létminimum alatt. Magyarországon, ebben a leszakadó országban; ára legyen a jólétnek. Első nekifutásból azt mondom, hogy 50–100–150 millió forintos vagyonok után, sávosan kelljen fizetni az adót. Ilyen adókból lehetne finanszírozni a feltétel nélküli alapjövedelmet, ebből a pénzből lehetne beindítani egy épületszigetelési programot, melynek célja, hogy családonként legalább egy megfelelően szigetelt, fűthető helyiség legyen.

·         Tisztán és egyértelműen ki kell mondanunk viszonyunkat a szegénységhez.

Miközben nyilvánvaló, hogy Magyarországon változtatni kell, azt is látjuk, mekkora változások mennek végbe a világban. Az a tény, hogy Donald Trump lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke, sok mindent láttat. A populizmus világméretű terjedését, az amerikai választási rendszer gyöngéjét, azt, hogy az amerikai demokrata párt nem volt elég bátor, hogy a jobb és bátrabb jelöltet, Bernie Sanderst indítsa. De világossá vált az is, hogy a választók már beleuntak az eddigi neoliberális, „mást mondok és mást teszek”-politikába. Az amerikai választók közel fele változást akart szinte bármi áron. Ezért is győzhetett Trump, a „mindegy, ki jön, csak más legyen” elvén is. Az ilyen változások nem csak az amerikai elnökválasztások sajátjai. Minden politikai formációnál eljön az idő, amikor az addigi sikeres gondolatok érvényüket vesztik és az azokat képviselő politikusok elbuknak. Ez így van Magyarországon a Fidesszel, de az MSZP-vel is. Még van idő. Lehet, hogy az MSZP tartott már egy vagy több önvizsgálatot az elmúlt években. Ha volt ilyen, azt jól titkolták. Ma már a nyilvánosság előtt kell feltárni hibáikat. Ez az alapja annak, hogy hihető legyen: tényleg változtatni akarnak. Egy ilyen folyamat nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb pártok esetében is hasznos lenne.

Jó lenne, ha a 2018-ig terjedő idő az együttműködésről és nem a csodavárásról szólna. Jó lenne, ha olyan koalíció alakulna meg, amely azokat is meg tudja szólítani, akik korábban nem vagy más pártokra szavaztak.

Többen nyilván naivnak tartanak. De naivitás-e azt gondolni, hogy kamarillapolitikával nem lehet nyerni? Hogy az egymást átverő, kirekesztő politika biztosan nem lehet sikeres. Hogy az új koalíció belső demokrácia nélkül nem lehet tartós.

A feladat hatalmas. Magyarországot vissza kell vezetni a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBA, A DEMOKRATIKUS MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBA.

Amerikaiak milliói az utcákon Trumppal szemben … és azután?

Alan Benjamin, a The Organizer szerkesztője, a San Francisco-i szakszervezeti aktivista, a «Háború- és kizsákmányolás elleni nemzetközi munkásbizottság a Munkás Internacionáléért» (COI) tagja

2017 január 20-21-én többmillióan tüntettünk az USA városainak százaiban. A sajtó reflektorfényét a 21-i tüntetésekre irányította, melyeket a nők jogvédő koalíciója szervezett és amely a legnagyobb volt. De már jan. 19-től elkezdődött a mobilizáció a közoktatás védelmében, aztán a tömegtüntetések 20-án, Trump beiktatása napján. Milliók erősítették meg, hogy nem fogadják el az abortusz jogának megkérdőjelezését, semmilyen szerzett jog elvesztését, sem a szakszervezetek boszorkányüldözését, sem a Jim Crow-törvényekhez (a feketék elleni szegregációhoz) visszatérést, vagy a migráns dolgozók tömeges kiutasítását. Röviden:  azokat a reakciós intézkedéseket utasították el, amelyeket Trump új adminisztrációja jelentett be.

Az ország soha nem volt ilyen megosztott. A sajtó állandóan azt húzza alá, az új elnöknek egy ilyen megosztott ország élére kell állnia, a tiltakozások New Yorktól, Washingtontól, Los Angelestől az egész országon át húzódnak. Madisonban, Wisconsin államban ugyanannyian voltak, mint 2011-ben, amikor a szakszervezetekkel a dolgozók elfoglalták a Capitoliumot ... Amerika istenhátamögötti városkáiban olykor a lakosság negyede az utcákon volt.

Bizonyos az is, hogy a nők demokratikus  jogainak védelmére alakult koalíció messze ezen túl széles szektorokat vont be a tiltakozásba. Ott voltak a múlt év novembere folyamán 300 városban 15 dolláros órabért követelő szrájkolók. Ott voltak a fiatalok, a afroamerikaiak, akik hónapokkal ezelőtt a «Black lives matter» kiáltással keltek fel, a mexikói és közép-amerikai emigránsok, a «dokumentumnélküliek», akiknek Mister Trump megígérte a kitoloncolást…

A demokratákra szavazni 2018-ban vagy most blokkolni Trumpot? Ezeken a tüntetéseken természetesen bizonyos szónokok megpróbálták azokat a húrokat pengetni, miszerint az «ellenállásnak» a demokrata pártra való voksolásban kell megnyilvánulnia legalább 2018-ben. A  demokrata vezetők azonban megsokszorozták felhívásaikat, hogy elismerik Trump választási eredményét  – holott sosem volt ekkor a távolmaradás, ami Hillary Clintont, «a Wall Street jelöltjét» sújtotta –, ezek mégsem voltak a tiltakozásokra jellemző mozzanatok. Ami dominált, az az «Ellenállás, most!» szlogen. Azt fejezte ki: mi vagyunk a többség, ez az elnök nem a mienk, nem fogadjuk el, hogy jogainkat fenyegesse, hogy a történelem kerekét visszafele forgassa. A New York Times nagyon jól megértette, amikor erről az üzenetről beszél. Nem csak a nők jogairól van itt szó, hanem arról, «eltökélten megvédeni minden jogot, amelyről a tüntetők azt gondolják, hogy Mister Trump fenyegeti».

A munkásmozgalom ott volt, de vezetői nem. A hatalmas amerikai szakszervezeti mozgalom, amely 13 millió dolgozót szervez, ott volt, de vezetői nem. A szervezett dolgozók, a szakszervezeti aktivisták renddkívül nagy számban ott voltak 20-án, 21-én, de csak ritkán vonultak egységesen, mivel vezetőik (kezdve az AFL-CIO-val) nem hívtak tüntetni. A dolgozók, az aktivisták mégis ott voltak ezrével szakszervezeti molinóikkal.

Néhány hónapja az AFL-CIO szakszervezet vezetése, az évtizedek óta képviselt «kisebb baj» politikájának megfelelően, dollármilliókat injektált Hillary Clinton demokrata kampányába. A tagdíjakból. Ez a «kisebb baj» politikája nagymértékben hozzájárult Trump győzelméhez. Jan.13-án azonban az AFL-CIO vezetője, Richard Trumka találkozott Trumppal és üdvözölte az «első becsületes és termékeny beszélgetés» alkalmával. Az esetek arra mutatnak, hogy a szakszervezet vezetői hátat forditottak a munkásmozgalom független jellegének.

A kizsákmányoltak és elnyomottak Amerikájának politikai önkifejezésre van szüksége. A szakszervezetek alárendelése a tőkés osztálynak és pártjainak nem ezt szolgálja. Január 20-án és 21-én, minden bizonnyal nem mindig öntudatosan, de az a próbálkozás fejeződött ki,  amellyel Amerika keresi az utat, hogyan álljon ellent a reakciós, munkásellenes politikának. Ennek az igénynek politikai megjelenítése szükséges. A munkásszervezetek független népi, munkásjelöltjeit jelenti, olyanokat mint Baltimore-ban társunk, Nnamdi Scott fellépése. Ezek lesznek az első lépcsők a szakszervezeteken alapuló, de független munkáspolitika felé, egy jövőbeli  Labor Party felé.

Többmillió tüntető ellenállást hirdet Trumppal szemben

Washington. Photo Mobilus In Mobili / Flickr.

ETATS-UNIS

2 és 3 millió közötti azok száma, akik az Egyesült Államokban a Nők menete akcióban tüntettek jan. 21-én. Az akció Donald Trump elnök meghirdetett politikája ellen irányul, a résztvevők eltökéltek és egységben vannak. «Azoknak, akik azt mondják, hogy semmire se jó ez a tüntetés, azoknak hát: fuck you!» jelentette ki… Madonna.

 Angela Davis, Women's March.

Donald Trump – kifütyült – beiktatásának másnapján az USA nagyvárosaiban (Washington, New York, Los Angeles, Chicago, Oakland, Boston, Philadelphia…) és az egész világon (pl. Brüsszel, London, Mexikóváros …) tömegek protestáltak Trump szexista és rasszista kijelentései ellen.

A Women’s Marchot feminista aktivisták kezdeményezték még a választások idején. Elutasítják, hogy az elnök normálisnak tüntesse fel azt, amit képvisel: a szexuális zaklatást, az abortusz jogát fenyegető nagyon is reális veszélyt. Mindazokat sikerült mozgósítani, akik az igazságtalanság és diszkrimináció ellen harcolnak, nőket, kisebbségeket, menekülteket, homoszexuálisokat, transzszexuálisokat. Remény, egység, szolidaritás: «Your are not alone», skandálta tömeg minden szónok megszólalásakor.

A szociális jogok elleni támadás első aktusaként Trump támadást indított az ObamaCare, Obama (nagyonis) korlátozott szociális hálója ellen.

Trump kormányát milliárdosok, háborús tábornokok, rasszisták és ún. «klímaszkeptikusok» alkotják. Azoknak a választóknak, akik reménykedtek a «leszámolásban a Wall Street uralmával», «a nép kezébe adott hatalomban», csalódniuk kellett már a kormányzás első napján. A mobilizáció, a hatalmi elittel szembeni ellenállás miatt azonban él a remény.

Sok híresség szólalt fel a meneten, közöttük Madonna, Scarlett Johansson, Alicia Keys, Ashley Judd, társadalmi szervezetek felelősei, mint Erika Andiola, Bernie Sanders, Michael Moore és Naomi Klein.  

A történelem soha nem ismétli önmagát. Meghosszabbodik és megújul.

(Jean-Jacques Marie, történész)

A világpiac túl szűknek bizonyult annak békés felosztásáért, így a korabeli imperialista nagyhatalmak által kirobbantott első világháború mészárszéke – három éves tömeggyilkosság és szenvedés után – előidézte az áldozat, a népi tömegek felkelését. A mészárszékkel szembeni felegyenesedéssel magát a tőkés rendszert és alapjait kérdőjelezték meg. Az orosz forradalom az egyetlen, amely ezekből a tömegmozgalmakból, amely a fennálló kapitalista rend - vagy inkább káosz – megdöntésével végződőtt. Ebben áll történelmi fontossága. 1920-ban Lenin kiemelte: «ahhoz, hogy forradalom legyen, nem elég, hogy a kizsákmányolt és elnyomott tömegek tudatában legyenek annak, lehetetlen a régi módon élni (…), az is kell, hogy a kizsákmányolók ne tudjanak a régi módon élni és uralkodni».  

Ezen körülmények (ma is érő) egyesülése robbant ki. De Lenin hozzáteszi: «Ha a változás nem a munkásosztály többségének látásmódja szerint következik be, a forradalom lehetetlen; vagyis a tömegek politikai tapasztalata hozza a változást, ez az, ami őket húzza, soha nem egyedül a propaganda», utóbbi hozzájárul, de egyedül nem tudja produkálni.  A robbanást az is elősegítette, hogy a bolsevik párthoz csatlakozók száma 1917-ben néhány hónap alatt 10 ezerről 200 ezerre nőtt.  Az orosz forradalom keltette düh a finánctőkéhez többé-kevésbe kötődő összes értelmiségi és sajtókörben megnőtt, ez a harag pedig a rothadó tőkés társadalomnak adott történelmi lecke emlékét is el akarja tüntetni.

Az Échos újságírója nemrégen megerősítette: csak két módja van az adósság problémájának eltörlésére, az egyik Leniné (a bolsevikek a hatalomba megérkezvén eltörölték a cárizmusnak a külföldi bankokkal szemben felhalmozott gigantikus adósságát), vagy pedig annak utolsó fillérig fizetése. De (az újság) rögtön leszűrte: a lenini módszer alkalmazhatatlan! Franciaország (akkori) nagykövete, Noulens, aki ezt a lenullázást elítélte, stigmatizálta «a bankok kollektivizációját  és páncélszekrényeik tartalmának elkobzását». Pedig a bolsevikok dekrétumai ma is aktuálisak. Az amerikai Anne Applebaum, George W. Bush rajongója, Irak lerombolója és a «végnélküli» háború bejelentője, méltatlanodik a kollektív tulajdon ellen: Szovjetoroszországban, írja, «a lopást glorifikálták az államosítás burka alatt»! A finánctőke védelmezői a forradalmat förtelmes utópiának mutatják be szenvedélyesen. A bürokrata Dmitrij Volkogonov, a szovjet fegyveres erők politikai irányításának volt parancsnokhelyettese, aki szerint Lenin «az antikrisztust szabadította rá Oroszországra», így vélelmezi: «A kapitalizmusnak vége van? Senki nincs, aki ezt komolyan veszi». Az amerikai történész Martin Malia megismétli: «A valódi világban csak vadkapitalizmus van és a kapitalizmusnak a gazdasági szabályokkal és társadalombiztosítással mérsékelt formái, amelyet gondoskodó államnak nevezünk», azaz olyan csalárd név, amelyet a rendszer hívei a munkásosztály kicsikarta vívmányoknak adtak, és amit baloldalon éppen úgy, mint jobboldalon a finánctőke és kiszolgálói éppen felszámolni szándékoznak. A kapitalizmus a történelem végső horizontja és bárki is próbálja azt átlépni, őrült és szörnyeteg. A haldokló tőkés rendszer apologétái ezzel igazolják és leplezik szándékaikat. Az orosz forradalom iránti gyűlölet aktualitásuk alfája és omegája, akkor is, ha a holnap forradalma nyivánvalóan több szempontból más formát vesz. A történelem soha nem ismétli önmagát. Meghosszabbodik és megújul.

Mi a helyzet ma? Hol van a baloldal?

M E G H Í V Ó

az MSZP Baloldali Tömörülés Platform és a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának rendezvényére a baloldali összefogásról

Mi a helyzet ma? Hol van a baloldal? Ki a baloldali, milyen a baloldali párt? Mekkora az összefogás esélye? Hogyan lehet ezt megvalósítani?

Időpont:     2017. január 21. szombat,  9.15–14.00

(Figyelem! Nem a szokott időben kezdünk, kérjük a pontos megjelenést.)

Helyszín:     Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének székháza, 

1068 Budapest, Városligeti fasor 46.

Levezető elnök: Hortobágyi Anna

Felszólalók:

Erőss Gábor – Párbeszéd

Kiss Viktor politológus baloldali helyzetértékelése

Galba-Deák Ádám – Balpárt

Török Zsolt – MSZP Baloldali Tömörülés Platform

Vajnai Attila – Európai Baloldal

Droppa György Szervezők a Baloldalért

Fellép: Rácz Ferenc előadóművész.

Előadások, kérdések, válaszok és vélemények.

A programon fellép – Ungár Istvánné karnagy vezetésével – a Ságvári Kórus.

Hozom–megosztom piknik.

A rendezvény költségeihez 100–500 forint szolidaritási hozzájárulást kérünk.

Kérjük a résztvevőket, hogy a baloldali érzelmű rászorultakat segítő Vörös Segélyhez is járuljanak hozzá.

Szervezők a Baloldalért

Sztrájkhelyzet fenyeget Aszódon – kiállnak a dolgozók a vezetőjükért

A forgatókönyv ugyanaz, mint az FKF-nél, csak a szereplők mások: brutális támadás a szakszervezet ellen. Így akarják elejét venni a bértárgyalásnak? Forrong a levegő a gyárban.

Sztrájkhelyzet alakult ki az Aszódon működő Richard Fritz Kft-nél, miután álságos indokkal kirúgták a több, mint 200 fős szakszervezet titkárát.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a felmondás azonnali visszavonását követeli. A helyzet rendkívüliségét jól mutatja, hogy a döntés utáni 12 órában 2 műszak 186 dolgozója állt ki a szakszervezeti tisztségviselő mellett.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke kompromisszumos megállapodást javasolt a Richard Fritz Kft-nek, ám azt a cég vezetése elutasította – közölte a sajtóval Székely. Érdekes véletlenek vannak: ugyanazon a napon, teljesen azonos módszerrel mondanak fel több helyütt is szakszervezeti vezetőknek. Igaz, Aszódon nem a rendkívüli felmondás eszközével éltek. „Közösen kell kezelni az aszódi Fritz és a budapesti FKF ügyét, mert ez figyelmeztetés lehet mindenkinek” – hangsúlyozta a VDSZ elnöke.

A VDSZ tiltakozik a szakszervezet-ellenes magatartás ellen, és követeli a háromgyermekes édesanya visszahelyezését. A szervezet hazai és nemzetközi szolidaritást kezdeményez az ügy kapcsán. A dolgozók akciókat helyeztek kilátásba, és végső esetben a sztrájktól sem riadnak vissza.
Egyben a VDSZ kezdeményezi a szakszervezetek közös egyeztetését a kialakult helyzetre vonatkozóan, nehogy tendencia legyen.

A Richard Fritz Kft. 1993 óta foglalkozik autóipari beszállítóként szélvédők fröccsöntésével és vulkanizálásával Aszódon. A török-német tulajdonú vállalatcsoport – szlovák és német gyártóbázisokkal – összesen 1500 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat magyarországi dolgozói létszáma 300 fő, kölcsönzött létszáma mintegy 90 fő.

VDSZ Sajtószolgálat

(mail@vdsz.hu)

http://vdsz.hu/hirek/6/sztrajkhelyzet_fenyeget_aszodon_____kirugtak_a_helyi_titkart/1144/