2017. január 28., szombat

Baloldali helyzetkép

SZAB

(Droppa György)

Mi a helyzet ma? Hol van a baloldal? Ki a baloldali? Milyen egy baloldali párt? Mekkora az összefogás esélye? Hogyan lehet ezt megvalósítani? Ezt a hat kérdést tették föl a SZAB (Szervezők a Baloldalért) csoport tagjai a 2017. jan. 21-i konferencián. 
Tehát ezt a hat kérdést kell megválaszolni hat előadónak, köztük nekem a SZAB nevében. Némi rábeszélésre igent mondtam az előadásra, és felszólalásomat meg is írtam. Ez az előadás a múltból indult ki visszanyúlva a nagy francia forradalom idejére, amikor a Nemzeti Konventben a monarchiát és a nemesi előjogokat, a status quót támogatók, vagyis az ancien régime hívei, szemben azokkal, akik – a megkövesedett társadalmi hierarchiával szemben – az egyenlőség pártján álltak.

Folyamatosan jegyzeteltem az elhangzottakat, és mindjárt megjegyzéseket is tettem a hallottakhoz. Így most egyszerre vagyok nehéz és könnyű helyzetben. Mindenkit hallottam, és most már úgy gondolom, sokkal érdekesebb, ha arra reagálok, amit eddig hallottam, illetve arra, amit hallani szerettem volna. El kell dönteni tehát, akarnak-e nyerni a 2018-ban harcba szállók. Meg kell válaszolni a legérthetőbb és legfontosabb kérdéseket.
·         Lesz-e földosztás?
·         Lesz-e elszámoltatás?
·         Lesz-e vagyonadó?
·         Lesz-e ingyenes oktatás az első diplomáig?
·         Kimondják-e közös jelöltjeink az emberi egészség elsőbbségét?
·         Kimondják-e a foglalkozáspolitika elsőbbségét?
·         Kimondják-e az oktatáspolitika és a foglalkozáspolitika összefüggését?
·         Kimondják-e a tömegközlekedés elsődlegességét?
·         Kimondják-e a tömegsport elsődlegességét az élsporttal szemben?
·         Kimondják-e hogy első az ember, és ez Magyarország minden állampolgárára vonatkozik?
·         Kimondják-e a környezetvédelem fontosságát, mert nélküle létünk kerül veszélybe.
·         Be tudja e bizonyítani az új egységről, hogy PURITÁN.
·         Be tudják-e bizonyítani, akik harcba szállnak, hogy mi vagyunk a nép valódi képviselői. Akik úgy élnek, úgy harcolnak és úgy is néznek ki, mint... Képesek vagyunk-e hiteles nőket és férfiakat állítani?
·         Tudják-e bizonyítani azok, kiket harcba indítunk, hogy a jót csak úgy tudjuk elképzelni magunknak, hogy az mindenkinek jó legyen?
·         Tudják-e bizonyítani, hogy békét akarunk a szomszéd népekkel, hogy békés jövőnket az EU-ban, egy erősödő EU-ban képzeljük el?
·         Tudják-e bizonyítani, hogy hatalomra jutásunk esetén nálunk teljes lesz a vallásszabadság?
·         Fel tudják-e karolni a szakszervezeteket? Nemcsak azért, mert a szakszervezetek egyértelműen baloldaliak, hanem azért is, mert megértjük, ha hitüket vesztették a történtek alapján a baloldaliságban és a szakszervezeti gondolatban. Csalódtak, mert nem tudták nem látni, hogy a baloldali kormányok sem álltak ki mellettük. Elhiszik-e majd nekünk, hogy mi, minden korábbi hűtlenség ellenére, mellettük maradunk, mert mélyen átérezzük egymásrautaltságunkat?
·         Be tudják-e bizonyítani képviselőink, hogy álláspontunk szerint a társadalmi szervezetek nemcsak szövetségeseink, hanem a társadalom azon bástyái, amelyek élcsapatként elöl járnak a felismerésben? Hisznek e majd nekünk, ha azt mondjuk és gondoljuk róluk, hogy önzetlenek, és követendők?
Nem kell sokat tennünk, csak azt kell bizonyítanunk, hogy mi a rabszolgákkal vagyunk a rabszolgatartókkal szemben. A plebejusokkal a patríciusokkal szemben, a bérmunkásokkal a kapitalisták és kiszolgálóikkal szemben.

Ma reggel, mikor felkeltem, azon gondolkodtam, kitűzhetnék-e egy, baloldali elkötelezettségemet bizonyító emblémát. Kitűztem egy jelvényt, ezt a kis napelemet, mert a napelem nemcsak korszerű, hanem baloldali is, hiszen a nap mindannyiunkra süt. Áldása nélkül nem is léteznénk.
Konferenciánk elején Rácz Ferencz előadóművész József Attila versét szavalta. A számokról című versében mély átéléssel szavalta, szólította fel a „számokat”: „Adódjatok össze!” József Attila géniusza már 1923-ban látta a jövőt, az egyedül választható utat.

Mára mindez még nehezebbé vált, de a helyzet ma sem reménytelen. Fel kell tennünk a kérdést, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, de mára önsorsrontó pártok hajlandók-e változtatni eddigi elkülönésükön. Olyanok ők, mint azok, akik Mohács előtt egy „nemesi felkelésben” hittek és Dózsa népével nem mertek szövetkezni. Féltek fegyvert adni a nincsteleneknek. Nekik azt üzenem: osztályharc nélkül nincs baloldal, változás nélkül nincs győzelem.

A baloldaliakat csak úgy lehet megszólítani, hozzájuk csak úgy érdemes szólni, ha ők is értik, mit nyerhetnek, illetve veszíthetnek. Ha eddig nem értették a szót, akkor rosszul szóltak hozzájuk. Ez különösen nehéz feladat a liberalizmusban feloldódott baloldalnak baloldali vezetőknek  (nekik kell megszólítaniuk a baloldalt, lásd a bekezdés 1. mondatát). Itt sok apró és személyes kérdést is fel kell tenni. Például: segítse-e Gyurcsány a baloldal sikerre vitelét? Itt nem egyesek sikere a fontos, hanem maga a siker. Azt gondolom, hogy Gyurcsány úgy segítsen, hogy visszavonulásával mérsékelje magát legalább 2018-ig. Miért? Mert nagy az ő felelőssége abban, hogy a baloldal ide jutott. Felelős például az MSZP gyenge anyagi helyzetében: Köztársaság téri pártházukat sokkal kisebb, de adósságokkal terhelt épületre cserélték stb. Mielőtt azonban azzal vádolnátok, csak a DK-t kritizálom, rögtön hozzáteszem, hogy az MSZP-nek – a baloldal legnagyobb erejének – is fájdalmas lépéseket kell megtenni. Ha nyerünk, 2018 sikere nem az MSZP, de még csak nem is a baloldal, hanem egész Magyarország sikere lesz.
Az új csapatnak tehát új néven kell elindulni. A baloldali erőket hívhatják Baloldali Blokknak, Baloldali Egyesülésnek, Egyesült Baloldalnak vagy bármi másnak, amelyet az egyesült csapatok választanak. Csak MSZP-nek ne hívjuk, mert ez a név nem üzenhet többet, mint egy megújult MSZP-t. Hiszékeny balga az, aki elhiszi, hogy ez elég a győzelemhez.
A modern kultúra baloldali. A kultúra fejlődésében egyértelműem a baloldal volt a meghatározó, a dinamikus. Így van ez már több mint száz éve. Gondoljunk csak Dohnányi Ernőre, Kodály Zoltánra és Bartók Bélára, de Móricz Zsigmondra, Babits Mihályra Kassák Lajosra, Komját Aladárra, Balázs Bélára, a Tanácsköztársaság direktóriumának tagjaira is. Ebben a felsorolásban nem azt kell nézni, mennyire voltak ők baloldaliak, azt kell látni, hogy a történelem nagy pillanatában a baloldal mellett álltak, ott vállaltak szerepet. Ma, amikor az ún. baloldal folyamatosan hátrál, amikor Lukács György, a legismertebb magyar filozófus „ügyét” a Magyar Tudományos Akadémia tárgyalja a Tanácsköztársaság direktóriumában betöltött szerepe miatt. Ma, lassan harminc évvel a rendszerváltás után, mikor emberek fagynak meg az utcán és otthonaikban, a fővárosi közgyűlés azt tárgyalja, hogyan távolítsák el Lukács György szobrát. El kell gondolkodni, hová jutottunk. Mert ez nem csak a Fidesz nevű hatalmi formáció ügye, amely saját politikai ízlése szerint írja át a történelmet. Ez nemcsak a Fidesz–KDNP-ről szól, hanem az ehhez alkalmazkodó MTA-ról, a magyar tudomány tekintélyvesztéséről és a markáns álláspontot felvonultatni képtelen ún. baloldali ellenzéki pártokról is. Mindez arra, a mesébe illő történelmi pillanatra emlékeztet, amikor Perzsia királya azért rendszeresített hadseregében papucsot, mert úgy vélte, hogy abban katonái nem fognak tudni hátrálni. Ő is tévedett. Katonái meghátráltak hátrahagyva a papucsokat a harcmezőn.

A NER, a nemzeti rablás megállítására, nyilvánvalóan szövetkezni kell. Először a kis baloldali csoportoknak, hogy nagyobb erőt felmutatva befolyásolni tudják a lapokat keverő nagyokat. Ezen lépéseket nem lehet egyik napról a másikra megtenni. Fontos, hogy ne csak kis csoportokon belül kezdődjön párbeszéd, hanem induljon el mindez országosan is. Ebben kimagaslóan fontos a sajtó szerepe. De lehet-e sajtószabadság baloldali média nélkül?
·         
El tudja-e hitetni a baloldali blokk, hogy a sajtószabadságról nem úgy gondolkodik, mint Medgyessy Péter, akitől miniszterelnöksége idején megkérdezték, a köztévében miért nem kap kellő felületet a jobboldal, egyszerűen odavágta: csináljanak maguknak médiát. Hát megcsinálták. Mi ezt nem mondhatjuk, az új baloldal nem követheti ezeket a példákat. A győzelem után patikamérlegen kell majd teret adnunk minden politikai szereplőnek, tartalmi és időbeli korlátokkal.
·         Ha az egység megvalósul, ki kell mondanunk, mennyi lesz a minimálnyugdíj. Annyinak kell lennie, amennyiből tisztességes és éhezésmentes szegénységben meg lehet élni.
·         Szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a nyugdíjemelések csak és kizárólag százalékos arányban növekedjenek. Miközben egy ötszázezer forinttal nyugdíjba vonuló 1 százalékos növekedésnél ötezer forint emelést kap, a nagyobb szükségben élő, százezer forintos nyugdíjas csak ezer forintot. Igen, mindketten megdolgoztak bérükért, de ez nem az egyedüli fontos szempont. A két nyugdíjas közötti jövedelemkülönbség akkor is tovább nőne, ha az ötszázezres nyugdíjára háromezer plusz forintot kapna, míg a másik százezer forintjára ezerötszázat.
·         Tűrhetetlen, hogy a teljes öregségi nyugdíj legkisebb összege 28 500 forint. Az árvaellátás legkisebb összege 24 250 forint. Tíz éve, változatlanul. Ha a Fidesz sikereiből kevés is igaz, ez az ő szégyenük. Újra és újra rá kell mutnunk, hogy a Fideszt nem érdekli, ha Magyarországon emberek 100 eurónál kevesebb pénzből élnek egy hónapig.
·         Nekünk nemcsak azt kell elmondanunk, hogy megszüntetjük a szegényeket sújtó és diszkrimináló egykulcsos adót, a progresszív adósávokat is meg kell határozni.
·         Tetszik vagy nem, be kell vezetni a vagyonadót, hiszen ebben az országban a lakosságnak csaknem fele él a létminimum alatt. Magyarországon, ebben a leszakadó országban; ára legyen a jólétnek. Első nekifutásból azt mondom, hogy 50–100–150 millió forintos vagyonok után, sávosan kelljen fizetni az adót. Ilyen adókból lehetne finanszírozni a feltétel nélküli alapjövedelmet, ebből a pénzből lehetne beindítani egy épületszigetelési programot, melynek célja, hogy családonként legalább egy megfelelően szigetelt, fűthető helyiség legyen.
·         Tisztán és egyértelműen ki kell mondanunk viszonyunkat a szegénységhez.

Miközben nyilvánvaló, hogy Magyarországon változtatni kell, azt is látjuk, mekkora változások mennek végbe a világban. Az a tény, hogy Donald Trump lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke, sok mindent láttat. A populizmus világméretű terjedését, az amerikai választási rendszer gyöngéjét, azt, hogy az amerikai demokrata párt nem volt elég bátor, hogy a jobb és bátrabb jelöltet, Bernie Sanderst indítsa. De világossá vált az is, hogy a választók már beleuntak az eddigi neoliberális, „mást mondok és mást teszek”-politikába. Az amerikai választók közel fele változást akart szinte bármi áron. Ezért is győzhetett Trump, a „mindegy, ki jön, csak más legyen” elvén is. Az ilyen változások nem csak az amerikai elnökválasztások sajátjai. Minden politikai formációnál eljön az idő, amikor az addigi sikeres gondolatok érvényüket vesztik és az azokat képviselő politikusok elbuknak. Ez így van Magyarországon a Fidesszel, de az MSZP-vel is. Még van idő. Lehet, hogy az MSZP tartott már egy vagy több önvizsgálatot az elmúlt években. Ha volt ilyen, azt jól titkolták. Ma már a nyilvánosság előtt kell feltárni hibáikat. Ez az alapja annak, hogy hihető legyen: tényleg változtatni akarnak. Egy ilyen folyamat nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb pártok esetében is hasznos lenne.
Jó lenne, ha a 2018-ig terjedő idő az együttműködésről és nem a csodavárásról szólna. Jó lenne, ha olyan koalíció alakulna meg, amely azokat is meg tudja szólítani, akik korábban nem vagy más pártokra szavaztak.

Többen nyilván naivnak tartanak. De naivitás-e azt gondolni, hogy kamarillapolitikával nem lehet nyerni? Hogy az egymást átverő, kirekesztő politika biztosan nem lehet sikeres. Hogy az új koalíció belső demokrácia nélkül nem lehet tartós.


A feladat hatalmas. Magyarországot vissza kell vezetni a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBA, A DEMOKRATIKUS MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBA.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.