2017. január 16., hétfő

Virágokat és kutyusokat védeni népszerű, romákat nem az

Virágokat és kutyusokat védeni népszerű, romákat nem az
JANUÁR 16. 07:53 - SZERZŐ: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA (168 ÓRA)

Száz százalék jogegyenlőséget akarunk. Esélykiegyenlítő államot akarunk. Roma reprezentációt akarunk a közalkalmazottak között. Roma nemzetiségi intézményhálózatot akarunk és politikai képviseletet is akarunk. Ezeket a követeléseket Setét Jenő, a frissen létrejött Ide Tartozunk Egyesület megalapítója, roma polgárjogi aktivista sorolja a lapunknak adott interjújában.



– A legutóbbi népszámlálásnál tűnt fel az Ide Tartozunk Mozgalom, amely pár hete egyesületté alakult. Mi a jelentősége ennek a változásnak?
– 2011-ben esett meg első alkalommal, hogy a romák társadalmi kampányt folytattak a roma közösségekben. Az volt a cél, hogy a népszámlálás elősegítse a roma reprezentációt. Minden olyan lényegi információt el akartunk juttatni a romákhoz, amelyek alapján dönteni tudnak arról, minek vallják magukat. Azt képviseltük, hogy a magyar mellett cigánynak is vallják magukat. Erre a fel­­adatra álltunk össze. Nyolcszáz roma kérdezőbiztosunk volt, és kétszáz önkéntesünk. Végül 65 százalékkal magasabb lett a roma önbevallási arány, mint tíz évvel korábban. Mindig tudtuk, hogy a hivatalos statisztikák a reálistól messze elmaradó számadatokat tükröznek. 2001-ben 190 ezren vallották magukat cigánynak, 2011-ben már 330 ezren. Büszkék voltunk az eredményre, és fontos társadalmi diskurzus is elindult a közösségen belül. Akadtak ugyanis, akik az ellen kampányoltak, hogy a cigányok cigányoknak vallják magukat.
– Ezt nyilván a félelem indokolhatja egy olyan országban, ahol a származásuk miatt megbélyegeznek embereket.
– A 65 százalékos növekedés épp azért különösen értékes, mert a népszámlálás idején épp a rasszista indítékkal elkövetett sorozatgyilkosságok után jártunk, a különböző gárdák cigánytelepeket érintő inzultusainak a közepénél. Semmi nem indokolta, hogy a romák fel merjék vállalni az identitásukat. Nem haragszunk, ha valaki csak az egyik vagy csak a másik identitását vállalja, de mi mindkettőt. A közösségen belüli konfliktus abból adódott, hogy olyanok kam­­pányoltak a cigányidentitás vállalása ellen, akik egyébként a cigány mandátumukból éltek. Horváth Aladár és Mohácsi Viktória például határozottan ellene voltak. Fontos tudni, hogy a népszámláláson az etnikai adat szolgáltatása anonim és önkéntes volt, de a kisebbségi önkormányzati választásokon a cigány embereket névvel, lakcímkártyával, személyivel regisztrálják. Ha bárki tart bármilyen listázástól, akkor ez sokkal veszélyesebb, mint az önkéntes és anonim adatszolgáltatás a népszámláláson. A cigányellenes erőknek amúgy sem kell nyilvántartás ahhoz, hogy a cigányokat megtámadják.
– Miért fontos, hogy a népszámláláson cigánynak vallják magukat a cigány emberek?
– Szerintünk ugyanolyan méltóság romának lenni, mint bármelyik más nemzetiség tagjának. Az a normális, ha az ember felvállalja az identitását. Persze ezt mindenkinek a saját belátására bíztuk. A kisebbségi közösségek mindig rejtőzködnek valamilyen mértékben, ha nem kedvező a társadalmi környezet, ezt látjuk a szlovákiai és a romániai magyarok esetében is. De ha egy társadalom minél inkább elismeri az identitásokat, a társadalom tagjai annál bátrabban vállalják a sajátjukat. A rendszerváltás óta a roma emberek sok alkalommal vettek részt kampányokban, de kizárólag politikaiakban. Ilyen felvilágosító jellegű kampány nemigen volt. Sokféle roma szervezetet sikerült bevonnunk. Ennek eredményeként kialakult egy olyan együttműködési hálózat, amely lefedte az ország egészét, sok aktivistánk dolgozott benne.
– Akkoriban sokan azt gondolták, hogy egy nagy érdekvédelmi szervezetet gründolnak.
– Pedig mindenütt elmondtuk, hogy nem ez a szándékunk. Kizárólag arra vállalkoztunk, hogy a népszámlálásra hassunk. Volt is csalódás a velünk együttműködő aktivistákban, hogy nem hoztunk létre egy szervezetet. De a kampányra kapott pénzből ez nem lett volna tisztességes dolog. Az egyik eszközünk a Facebook volt, itt jött létre az Ide tartozunk csoport is. Utána az aktivisták létrehozták a saját csoportjaikat. A stábban azt mondtuk, ha véget ér a népszámlálási kampány, akkor térjünk vissza a szervezetalapításra, nézzük meg, mennyien maradtak a barátaink, szövetségeseink. Először meg akartam szüntetni a Facebook-csoportot is, de az emberek azt mondták, ne. Így megmaradt a csoport és ezáltal a virtuális közösség is. Ami áttevődött aztán a valóságos életbe.
– Mekkora most a csoport létszáma?
– 1600-an vagyunk. Érdekes, 2014 előtt sokkal aktívabbak voltak az emberek. Azt várták, hogy vonzó perspektívát kínáljunk nekik. A roma szervezetek és pártok sok aktivistát elvittek a csoportunkból. Mi nem voltunk részesei a parlamenti választásoknak, ők viszont úgy gondolták, hogy részt akarnak venni benne, ezért csatlakoztak egyik vagy másik társasághoz.
– Kívül akartak maradni a pártpolitizáláson?
– Megfogalmaztunk politikai véleményeket is, de nem a pártpolitikai mezőben.
– Változtatnak ezen a gyakorlaton?
– A legfontosabb értékrendbeli állításainkat megfogalmaztuk az elmúlt években. Szép, hogy mindezt hatalmi struktúra és konkrét források nélkül tettük meg, de ha magunkat komolyan akarjuk venni, akkor a tevékenységünket strukturálttá kell tenni. Ez egyesületi formában lehetséges. Volt egy másik kampányunk is, a Ne regisztrálj! Nincs rendben, ha a hatalommal szövetséges roma szervezetek kivonnak 100-200 ezer embert a pártokra szavazók táborából. Úgy szól ugyanis a törvény, hogy aki kisebbségi listára szavaz, nem szavazhat pártra. Attól még, hogy valaki roma, lehet elköteleződése különböző pártok felé. Ha kétszázezer cigányt betesznek a kisebbségi névjegyzékbe, és így kikerülnek a pártokra szavazók táborából, akkor a romák politikai súlya, ami most sem túl nagy, tovább csökken.
– Mi lett a kampány eredménye?
– Azt mondtuk a helyi szervezőknek, hogy lehetőleg ne a parlamenti választásnál regisztráljanak a kisebbségi névjegyzékbe, hanem az önkormányzatinál, ahol nem ugyanaz a tét. Szerintem ez is sikeres volt. Néhány ezer ember került mindössze a kisebbségi névjegyzékbe. A kisebbségi listát a nemzetiségek országos önkormányzatai állíthatták össze. A romák országos önkormányzata történetesen egypártrendszerű lett, amit a kormánnyal szövetséges roma szervezet, a Lungo Drom uralt 90 százalékban. Az nem túl demokratikus, hogy a Lungo Drom megmondja, az övéi közül ki legyen az egész magyarországi cigányság egyetlen parlamenti képviselője. Akkor lett volna ez demokratikus, ha a létező roma szervezetek többségének bevonásával, vitákkal és konszenzuskereséssel megegyeznek, ki legyen ezen a listán, és ki vezesse. Erről szólt a Ne regisztrálj! kampány. Aztán volt még egy kampányunk, a Roma vagyok, magyar választópolgár elnevezésű. Ezzel azt szerettük volna elérni, hogy minél több cigány ember elmenjen szavazni. Nem mondtuk, hogy kire szavazzanak, de persze azt akartuk, hogy ne a szélsőjobbra.
– Mik lesznek az Ide Tartozunk Egyesület fő feladatai?
– Az egyesületet a karácsonyi készülődés forgatagában alapítottuk meg. Ötven-hatvan aktivistával egyeztettem Pesten, Miskolcon, Hevesben arról, hogy milyen elvárásaik vannak. Meghatároztuk, mit gondolunk nemzetről, identitásról, emberi méltóságról. Született egy nyolcpontos programunk is, amelyben leszögeztük: a sikeres Magyarország feltétele a sikeres roma emancipáció. Száz százalék jogegyenlőséget akarunk. Esélykiegyenlítő államot akarunk. Roma reprezentációt akarunk a közalkalmazottak között: minden államilag finanszírozott közhivatalban, közintézményben dolgozzanak roma munkavállalók is. És fair médiát akarunk, amely korrektül tájékoztat a napi ügyekről. Roma nemzetiségi intézményhálózatot akarunk és politikai képviseletet is akarunk.
– Elvileg az Országos Roma Önkormányzatnak is lennének ilyen feladatai.
– Az ORÖ csak azt tartja szem előtt, hogy kiszolgálja a kormányzati igényeket. Arra az alapfeladatra sem képes, hogy a romák hangját artikulálja. Az ORÖ rossz úton jár, mert önmagát és a romák identitását is egyfajta szociális kérdésként láttatja. Csakhogy ez nem annak a kérdése. És nem is fognak soha roma politikai reprezentációt követelni. Megnéztem a tíz legnagyobb roma közösséget, összesen nem birtokolnak tíz mandátumot az önkormányzatokban. Ha egy város lakosságának 25-30 százalékát romák teszik ki, nem lehet, hogy ne képviseljék magukat a helyi döntéshozatalban. Egyszerűen fogalmazva: a romáknak ott kell lenniük minden döntéshozatali testületben! Minden önkormányzatban, ahol jelentős mértékben élnek a településen. Ha a társadalmi arányt nézzük, akkor a parlamentben legalább tíz mandátumot kellene birtokolniuk roma embereknek. De évtizedek óta csak egy-egy roma ül ott. Egy a baloldalon, egy a jobboldalon. Revolverezik egymást, akkor szólalnak meg, amikor a másik roma képviselő megszólal. 130 olyan település van, ahol a romák aránya 50 százalék feletti. Csak 34-ben adják ők a településvezetőt. Egyetlen várost irányít roma ember, Lakatos Béla, Ácsot.
– A választási részvételt milyen mértékben befolyásolja a közfoglalkoztatás? A legutóbbi népszavazás azt mutatja, hogy ahol szinte csak közmunka van, ott a nemek aránya száz százalék lett.
– A gyengébb pozíciójú csoportok mindig zsarolhatók. Most történetesen a közmunkával, korábban a lakásfenntartási támogatással. Bármilyen juttatással, ami elosztható. Ami többet árul el arról az emberről, aki zsarol, mint akit zsarolnak.
– Ez világos, csak ebben a rendszerben az új egyesület hogyan találja meg a helyét?
– Ezt az országos problémát egy egyesület nem tudja megoldani. Mintákat lehet adni az embereknek arra, hogy merre érdemes elmozdulni. Érzékelek erőképződést az ellenoldalon is. Egyre többen sokallnak be attól, hogy a közmunkával politikai prédának lehet tekinteni a közösséget. De hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a népszavazás eredménye kizárólag emiatt alakult így. A romák ugyanúgy benyalták a menekültellenes hisztériakeltést, mint a többségiek. Az állampolgárok nagy része életében nem látott menekültet, de olyan bőszen gyűlölködik ellenük, mintha mindennap a konyhájában kéne etetni őket. A roma emberek is ugyanazt a médiát fogyasztják, mint mindenki más.
– A roma jogvédelem az utóbbi időben nagyon meggyengült, hiszen az Open Society Institute is kivonult a területről. Így maradt forrás nélkül az egyik legsikeresebb jogvédő szervezet, a roma gyerekek szegregált oktatása ellen küzdő CFCF, az 1995-ben alapított Roma Sajtóközpont és az 1993-ban alapított Nemzeti Etnikai és Jogvédő Iroda sem kap pénzt a működésére.
– A roma jogvédelem sosem volt erős. Amíg nem volt szitokszó a jogvédelem, addig talán könnyebb volt forrásokhoz jutni. Én ezt nem tudom feldolgozni. Hogy lehet szidalmazni a jogvédőket– A jogvédőnek egyetlen dolga van, az érvényben lévő jogszabályok betartásának ellenőrzése. Hogy lehet azért szidni valakit, mert a jog érvényesülését monitorozza– Árulja már el nekem valaki, ha nem a jogrend a zsinórmérték a társadalomban, akkor mi. A politikai meggyőződés– A vallási hovatartozás?
– Ami a jogszabályok betartását illeti: hiába mondta ki jogerősen a bíróság számtalanszor, hogy törvénysértően működnek iskolák, mert elkülönítik a roma és nem roma gyerekeket, a fenntartó állam, önkormányzat, egyház nem tett semmit.
– A CFCF sorra nyerte a pereket a szegregáló iskolákkal szemben. Kiváló munkát tett le az asztalra. Ez akkor kezdett megdőlni, amikor Balog Zoltán miniszterként beavatkozott egy folyamatban lévő perbe. Ez visszataszító. A társadalom folyamatosan változik. A ki­­lencvenes években és a kétezres évek első felében az ombudsmannak volt tekintélye. Ez a társadalmi elfogadottság elegendő volt ahhoz, hogy az állásfoglalásai befolyásoló erővel bírjanak. A jogvédelem a szélsőjobb megjelenésével vált szitokszóvá. Azt korábban is megfigyeltük, hogy a romák ügyeiben eljáró nem romákat is ugyanúgy megbélyegzik, mint a romákat. Virágokat, kutyusokat védeni népszerű dolog, arra ad a társadalom, még a betegek gyógykezeltetésére is. De a roma jogvédelem soha nem számított népszerű témának.
– Ha a jogvédelem gyengül, a miniszterelnök pedig az ORÖ-vel köt 2020-ig szóló stratégiai megállapodást, milyen lehetőség maradt az érdekérvényesítésre?
– Sokat beszélünk a politika, a kormány mulasztásáról, de a magunkéról is kell. Senki sem szervezheti meg a közösségünket helyettünk. Az önszerveződést nekünk kell elvégeznünk, bármilyen nehéz is. Az ORÖ nagy, korrupt és vízfejű. Két éve másról se szólnak a hírek, mint hogy hogyan lopták el a pénzeket. A kormány a bejelentett konszolidáció­­val jóváhagyta a lopást. Közben a mi oldalunkról mi történt– Tiltakoztunk a konszolidáció ellen– És odamentünk az ORÖ székháza elé tüntetni– Nekem is van mulasztásom ebben. Oda kellett volna mennem több száz emberrel az ORÖ épülete elé. Vagy a miniszterelnöki hivatal elé. Nem tettem meg. És ugyanez igaz a többi ügyre is. Kiálltunk a Kossuth térre sok ezren, hogy védjük meg a jogvédőket?
– Számos ügy kapcsán feltehető ez a kérdés.
– Akkor tegyük is fel! Én szívesen kritizálom a mindenkori hatalmat. Ha nem akarjuk önmagunkat alattvalónak látni, akinek a kormány megmondja, hová álljon, akkor azt is meg kell nézni, hogy én mindent megtettem-e. Ahhoz nem kell kormányzati engedély, hogy a többi roma aktivistával szóba álljak, és meghatározzuk, mi az a három dolog, amiben együtt fogunk cselekedni. Most megvan a nyolc pontunk, ez a konszenzuskeresésünk alapja. Az a baj, hogy sokan csak a választások idején keresik egymást. Pedig az a legkevésbé alkalmas időszak a konszenzuskeresésre és az együttműködésre. A két választás közötti idő pont jó erre, akkor kell konszenzusra jutni arról, mit gondolunk egészségügyről, oktatásról.
– Manapság gyakran kerül szóba a demokratikus ellenzéki pártok holdudvarában, hogy a torz választási törvény miatt a Jobbikkal kötendő koalíció elkerülhetetlen. Az Ide Tartozunk Egyesület támogathatónak tart egy technikai jellegű koalíciót a Jobbikkal?
– Semmi esetre sem, sőt rendkívül viszolyogtatónak tartjuk. Nem látjuk tisztességes és értelmes magyarázatát sem az „ötlet” napirendre kerülésének, hiszen a szélsőjobboldali párt fikarcnyit sem érdekelt a liberális demokrácia és a köztársaság értékeinek helyreállításában. Teljességgel elfogadhatatlannak tartunk mindennemű együttműködést olyan politikai erővel, amely alapvetően emberellenes, a holdudvarába tartozók a Waffen-SS-re emlékeznek, akik tíz éven keresztül mintegy terrort alkalmazva vonultak fel a cigánytelepeken, és uszítottak, gyűlölködtek teli torokból a roma emberek és közösségeik ellen, akik pocskondiázó kampányokat folytatnak a roma újszülöttek ellen és kollektívan bélyegeznek bűnözőnek egy nemzetiséget. Akiknek a szimpatizánsaik a nyílt utcán inzultálnak rabbikat, vernek meg melegeket vagy annak gondolt honfitársainkat és akiknek a szellemi hívei romákat öltek meg 2008–2009-ben. Mélységesen elítéljük, ha akár roma aktivisták, akár baloldali közszereplők próbálják meg eladhatóvá és szalonképessé tenni a legnagyobb szélsőjobboldali alakulatot. A baloldali, demokratikus ellenzéki pártok és értelmiségi holdudvaruk részéről súlyos hiba, sőt bűn a Jobbikkal való összefogásnak az elméleti felvetése is, és tökéletes zsákutca. Ehelyett sokkal inkább kellene mondaniuk valamit azon túlmenően, hogy „váltsuk le a Fideszt”. Sokkal inkább szükséges volna valódi választási alternatívát kínálniuk, visszaszerezni megtépázott társadalmi elfogadottságukat, új programot alkotniuk, új, hiteles politikusokat kinevelniük. A Jobbikkal való kacérkodásukkal viszont csak becsapják választóikat és megsemmisítik a maradék morális tőkéjüket is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.