2017. január 22., vasárnap

A történelem soha nem ismétli önmagát. Meghosszabbodik és megújul.





(Jean-Jacques Marie, történész)

A világpiac túl szűknek bizonyult annak békés felosztásáért, így a korabeli imperialista nagyhatalmak által kirobbantott első világháború mészárszéke – három éves tömeggyilkosság és szenvedés után – előidézte az áldozat, a népi tömegek felkelését. A mészárszékkel szembeni felegyenesedéssel magát a tőkés rendszert és alapjait kérdőjelezték meg. Az orosz forradalom az egyetlen, amely ezekből a tömegmozgalmakból, amely a fennálló kapitalista rend - vagy inkább káosz – megdöntésével végződőtt. Ebben áll történelmi fontossága. 1920-ban Lenin kiemelte: «ahhoz, hogy forradalom legyen, nem elég, hogy a kizsákmányolt és elnyomott tömegek tudatában legyenek annak, lehetetlen a régi módon élni (…), az is kell, hogy a kizsákmányolók ne tudjanak a régi módon élni és uralkodni».  
Ezen körülmények (ma is érő) egyesülése robbant ki. De Lenin hozzáteszi: «Ha a változás nem a munkásosztály többségének látásmódja szerint következik be, a forradalom lehetetlen; vagyis a tömegek politikai tapasztalata hozza a változást, ez az, ami őket húzza, soha nem egyedül a propaganda», utóbbi hozzájárul, de egyedül nem tudja produkálni.  A robbanást az is elősegítette, hogy a bolsevik párthoz csatlakozók száma 1917-ben néhány hónap alatt 10 ezerről 200 ezerre nőtt.  Az orosz forradalom keltette düh a finánctőkéhez többé-kevésbe kötődő összes értelmiségi és sajtókörben megnőtt, ez a harag pedig a rothadó tőkés társadalomnak adott történelmi lecke emlékét is el akarja tüntetni.
Az Échos újságírója nemrégen megerősítette: csak két módja van az adósság problémájának eltörlésére, az egyik Leniné (a bolsevikek a hatalomba megérkezvén eltörölték a cárizmusnak a külföldi bankokkal szemben felhalmozott gigantikus adósságát), vagy pedig annak utolsó fillérig fizetése. De (az újság) rögtön leszűrte: a lenini módszer alkalmazhatatlan! Franciaország (akkori) nagykövete, Noulens, aki ezt a lenullázást elítélte, stigmatizálta «a bankok kollektivizációját  és páncélszekrényeik tartalmának elkobzását». Pedig a bolsevikok dekrétumai ma is aktuálisak. Az amerikai Anne Applebaum, George W. Bush rajongója, Irak lerombolója és a «végnélküli» háború bejelentője, méltatlanodik a kollektív tulajdon ellen: Szovjetoroszországban, írja, «a lopást glorifikálták az államosítás burka alatt»! A finánctőke védelmezői a forradalmat förtelmes utópiának mutatják be szenvedélyesen. A bürokrata Dmitrij Volkogonov, a szovjet fegyveres erők politikai irányításának volt parancsnokhelyettese, aki szerint Lenin «az antikrisztust szabadította rá Oroszországra», így vélelmezi: «A kapitalizmusnak vége van? Senki nincs, aki ez komolyan veszi». Az amerikai történész Martin Malia megismétli: «A valódi világban csak vadkapitalizmus van és a kapitalizmusnak a gazdasági szabályokkal és társadalombiztosítással mérsékelt formái, amelyet gondoskodó államnak nevezünk», azaz olyan csalárd név, amelyet a rendszer hívei a munkásosztály kicsikarta vívmányoknak adtak, és amit baloldalon éppen úgy, mint jobboldalon a finánctőke és kiszolgálói éppen felszámolni szándékoznak. A kapitalizmus a történelem végső horizontja és bárki is próbálja azt átlépni, őrült és szörnyeteg. A haldokló tőkés rendszer apologétái ezzel igazolják és leplezik szándékaikat. Az orosz forradalom iránti gyűlölet aktualitásuk alfája és omegája, akkor is, ha a holnap forradalma nyivánvalóan több szempontból más formát vesz. A történelem soha nem ismétli önmagát. Meghosszabbodik és megújul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.