2009. szeptember 24., csütörtök

A IV.Internacionàlé levele

4250.sz. 2009.szept.16.

A IV. Internacionàlé, a francia Független Munkàspàrt (POI) internacionalista kommunista irànyzata 2009. aug. 29-én Thiais temetőjében, Lev Szedov sírjànàl tiszteletadàst tartott Szedov, Lev Trockij és a sztàlini represszió àldozatai millióinak emlékére.

A IV. Internacionàlé leninista bolsevikjai, ellenzéki kommunistàk, szocialista aktivàk, anarchistàk, szakszervezetiek: mindenkit megöltek, deportàltak, hamis vàdakkal ràgalmaztak, üldözték a vilàg minden részén, mert élő tanùi voltak a hàrom orosz forradalomnak, az 1905-ösnek, a 1917 februàrinak és októberinek, az I., II., III. és IV. Internacionàlé folyamatossàgàt képviselték.

Mark Vasziljev,
orosz munkàsaktíva

«Közel 20 év telt el és sokàig ùgy tűnt szàmunkra, hogy az imperializmus vilàgoffenzívàjànak nincs alternatívàja és a haladó eszmék, különösen a marxizmus mélységes, kilàtàstalan vàlsàgba jutott.

Ma azonban megàllapíthatjuk, hogy az imperializmus hatàrtalan előretörésének kora végetér, tanùsítja ezt szàmos orszàgban a tiltakozàsok és sztràjkok növekvő szàma. Miért kellett 20 évet vàrni? Persze, teoretikusan mindnyàjan tudjuk, hogy a sztàlinizmus a kapitalizmus szovjetunióbeli ügynökének szerepét jàtszotta a forradalmi mozgalomban, de talàn napjainkban nem tudatosak szàmunkra ennek konkrét eredményei.

Gyakran halljuk azt a véleményt, mely szerint az 1990-es évek végén az oroszorszàgi munkàsosztàly – annak ellenére, hogy szàmàban jelentősebb – politikai öntudata kisebb, mint az 1905-ös orosz forradalom előestéjén. Lehetséges, hogy ez a vélemény eltùlzott, de azt gondolom, hogy nagy adag igazsàgot tartalmaz. Visszanézve, ez a sztàlinizmus eredménye. Az Októberi forradalmat a munkàsosztàlyból, parasztsàgból és az értelmiségből szàrmazó fiatal forradalmàrok ezrei és ezrei vitték véghez, akik Varlam Salamov író (Trockij eszméinek híve) szerint készek voltak rohammal bevenni az eget.

Mégis, ennek a generàciónak 99 %-àt legyilkoltàk a sztàlini terror éveiben. Lev Szedov, aki sírja mellett ma összegyűltünk, 1906-ben született. Ugyanabban az évben, mint a SZU Kommunista pàrtja híres főtitkàra, Leonyid Brezsnyev az 1937-es reményteljes ùj nemzedékből, aki 50 évig vett részt a Szovjetunió kormànyzàsàban és készítette elő gondosan a Gorbacsov és Jelcin égisze alatti ellenforradalmat.

Csak elképzelni tudjuk, hogy a vilàgon a szocialista fejlődés, és magànak a Szovjetuniónak a fejlődése milyen szinten àllna, ha Lev Szedov generàciójàval nem végeztek volna a sztàlini tisztogatàsok. Lev Trockij azt mondta, hogy az egész vilàgon legfeljebb néhàny tucat, néhàny szàz ember érti teljes mélységében Einstein relativitàs-elméletét.

Küszöböljük ki őket, és a tudomànyos vilàg több tucat évvel hàtràbb talàlja magàt. Vagyim Rogovin, orosz szociológus és marxista aktivista azt mondta, hogy ebből a szempontból az 1937-es év Oroszorszàg szàmàra még döntőbb volt, mint az 1917-es. 1917-ben forradalom tört ki Oroszorszàgban, de az első vilàghàborù utàni vilàgvàlsàgot tekintve, kitörhetett volna màs orszàgban is. Fennàllt a lehetősége. Az 1930-as évek terrorhullàma nem csak objektiven erősítette a kapitalizmust és a fasizmust, a forradalmàrok több nemzedékének fizikai kiirtàsa 1936-39-ben elvezetett a bolsevik mentalitàs és a forradalmi tudat lerombolàsàhoz.

Ezutàn egészen màig a «kommunizmus» kifejezés a SzU és Kelet-Európa tömegeinek tudatàban sokàig a posztsztàlini nomenklatùràhoz társult. «Vagy a forradalmi proletariàtus dönti meg a bürokràciàt, vagy a SzU bürokràciàja előbb vagy utóbb helyreàllítja a magántulajdont». Trockij prognózisa, melyet Az elàrult forradalom-ban formàlt meg, Oroszorszàgban a XX.szàzad végén realizàlódott.

Ugyanakkor, ahogyan az élet kimutatta, ahogy sajàt tapasztalatunk megmutatta, a győztes kapitalizmus nem képes a legkisebb tàrsadalmi probléma megoldàsàra sem, nem csak a Szovjetunióban, a vilàg többi részében sem. Az egyetlen dolog, amire képes, az a tàrsadalmi egyetlőtlenségek jelentôs növelése.
Szeretnék néhàny szót szólni a jelenlegi oroszorszàgi helyzetről. A vilàgon létezik egy eléggé elterjedt olyan nézet, mely szerint a Putyin-Medvegyev rendszer különbözik Jelcinétől amerikaellenes retorikàjàban és Oroszorszàg szuverenitàsa erősítéséről folyó vitàkban. Azonban alà kell hùznom, hogy a kezdet óta, amit ùgy hívtunk «I. Putyin», egészen màig a rombolàs szisztematikus offenzívàja folyik az Októberi forradalom szociàlis garanciài ellen, ma màr az ingyenes oktatàs és egészségügyi rendszer kétségbevonàsàval.

Feltehetjük magunknak a kérdést, van-e realitàsa a vitànak az àllam és a tàrsadalom megerősítéséről, mikor az ehhez felhasznàlt eszközök maguk romboljàk le az àllam és a tàrsadalom bàzisàt. A közelmùlt munkàstiltakozàsaira való reagàlàsként az oroszorszàgi hatalom kénytelen volt néhàny üzem àllamosítàsàval fenyegetőzni. Szerintem ez a bennünket kormànyzók terrorjaként értelmezhető, az attól való félelemként, hogy elveszítik a tiltakozó mozgalmak feletti kontrollt és, hogy ezek a tiltakozómozgalmak maguk is követelhetik az àllamosítàst.

Azt is el kell mondanom, hogy ma Oroszorszàgban csak sztràjkok vannak. Bàrmely tàrsadalmi réteg (diàkok az oktatàs ingyenességének megszüntetése ellen, az orvosok zùgolódàsa nyomorùsàgos fizetésük miatt, az ingatlan maffiavàllalkozàsok miatt lakàsukat elvesztett emberek protestàlàsa) bàrmely tiltakozó akciójàt ùgy ítéli meg a hatalom, mint «szélsőséget», és rendőri beavatkozàssal reagàl.

Ezt mutattàk ki a tiltakozó szervezetek tagjai a közelmùltban, az urali Izsevszk vàrosàban tartott aktivista gyűlésükön. Itt bebizonyosodott, hogy csak a munkàsmozgalom tud perspektívàt adni a tiltakozàsoknak. Az orosz burzsoà liberàlis csoportok, melyek ùgymond a mostani rezsim ellenségei, képtelenek még a legkisebb «civil tàrsadalom» felépítésére is, annak ellenére, hogy gigantikus összegeket kapnak közvetlenül a nemzetközi tőkétől.

Ebben a kontextusban a hatalom permanens történelemhamisítàsi kampànyt folytat a forradalomról. Naponta könyvek, cikkek, filmek tucatjai jelennek meg, melyek egyetlen célja Lenin és Trockij ràgalmazàsa még és még, mindig a német katonai vezérkar fizetett bérenceiként és egyidőben ezzel az amerikai zsidó burzsoàzia ügynökeiként megjelenítve.

Ma Oroszorszàgban az ilyen "fekeszàzas" irodalmi produkció àltalànos jelenség lett, csakùgy mint a viràgzó propaganda a «népek zseniàlis vezéréről», mely Sztàlin rehabilitàsàt célozza. Mindez egy dolgot bizonyít: az imperializmus és oroszorszàgi szolgài tökéletesen megértik azt a veszélyt, melyet ezek az eszmék jelentenek szàmukra.

A vilàg ma sokkal integràltabb, mint 70 évvel ezelőtt, akkor, mikor a sztàlinista hóhérok meggyilkoltàk Lev Szedovot és Lev Trockijt. A legkisebb szibériai vagy urali sztràjk kitöréséről rögtön tudnak Franciaorszàgban, Németorszàgban is. Mindez csak megerősítheti a dolgozók nemzetközi szolidaritàsàt, és mondhatom, Oroszorszàgban minden egyes nappal nő a proletariàtus tàbora azokkal, akik megértik, hogy egyedül a nemzetközi szintű osztàlyharc lesz képes az imperializmus bukàsànak siettetésére. Együtt győzni fogunk!»


A Nemzetközi Szocialista Munkàsszervezet, a
IV. Internacionàlé német szekciója képviselőjének beszéde


«Megköszönöm a IV. Internacionàlé francia szekciójànak meghívàsàt, melyre habozàs nélkül igent mondtam. Büszke vagyok arra, hogy egy orosz aktivista utàn a német szekció nevében megszólalhatok Lev Szedov sírjànàl. A magamfajta német forradalmi aktivista szàmàra a trockizmus egy hosszù történet, melynek minden szakasza a német proletariàtus forradalmi küzdelmének mozgalmas történelméhez kötődik.

90 éve a német forradalom jelentett reményt az imperializmus àltal bekerített bolsevik forradalmàrok és egész Európa proletàrjai szàmàra. A forradalom ekkor első, szörnyű kudarcàt vallotta. Ez volt 1923-ben is; ez a kudarc provokàlt vitàt a Lenin és Trockij àltal vezetett III.Internacionàléban.

1933-ban Trockij egyedül kezdte a küzdelmet Sztàlin és a szociàldemokràcia bűnös politikàja ellen és az osztàlyalapù egységfrontért Hitler és bandàja ellen. A fasizmus hatalomra jutàsa utàn a munkàsaktivàk a legnehezebb körülmények közötti illegalitàsba kerültek. A hàborù és pusztítàsai befejeztével szedte erejét össze a munkàsosztàly – Németorszàg megosztàsa ellenére.

Ma, mikor a vilàgot és Európàt ismét vihar fenyegeti, a régi megoldatlan kérdések ùjra felmerülnek. Orszàgomban hamarosan vàlasztàsok lesznek, ezek előestéjén egy öreg munkàsaktiva feltette a kérdést: «Lehetséges-e, hogy a történelem végtelenül ismétli önmagàt, hogy örökre kudarcra vagyunk ítélve? Honnan van az optimizmusod?»

Szeretném megismételni a vàlaszomat. Az optimizmusom a tényekben rejlik. 20 éve nàlunk a tömegek felkeltek. 1989 szeptemberében Lipcsében kezdődtek a «hétfői tüntetések», a 89-es őszi forradalmi làzadàsok központja Lipcse lett. Aztàn egész Németorszàgra kiterjedtek, nov.4-én màr egymillió ember, nők, fiatalok és öregek tüntettek Kelet-Berlinben. Nov. 9-ről 10-re virradóan Kelet-Berlin népe àttörte a Falat.

Szeptemben elején a represszió még brutàlisan reagàlt – letartóztatàsokkal, bebörtönzésekkel. A helyzet megoldàst követelt, ami okt. 9-re esett. A kormàny összpontosította Lipcse központjàban a rendőröket gumibotokkal, vízàgyùval, a miliciàt és a hadsereget. A sztàlinista SED (Német Szocialista Egységpàrt) próbàlkozott a lakossàg terrorizàlàsàval ùgy is, hogy megerősített beavatkozàsról terjesztett híreket, aminek lehet, halottjai is lesznek.

A sztàlinista pàrt mindenàron el akarta kerülni az üzemi munkàsok részvételét a tüntetésben. De az ellenkezője történt, a munkàsok tömegesen mentek ki az utcàkra. 70 ezren lettek, 1953. jùl. 17-i óta a legnagyobb tüntetéssé vàlt! A rendőrség pedig nem avatkozott be. Ez volt az első győzelem és óriàsi mértékben felbàtorította a lakossàgot. Ekkor született meg a jelszó, vàlaszként a tüntetőket «rombolóknak» titulàló propagandàra: «Mi vagyunk a nép! Egy nép vagyunk!» A munkàstömegek nem kértek többé sem sztàlinista kormàny reformjaiból, sem annak àllamàból. A pàrt üzemek feletti ellenőrzésénék megszüntetését akartàk. A jelszó: «SED ki az üzemekből!» lett. A munkàsok elkezdték sajàt bizottsàgaikat létrehozni, hogy a termelés feletti ellenőrzést àtvegyék. Az igazgatókat elzavartàk.

A hivatalos szakszervezetek kiürültek. A munkàsok szervezkedtek, hogy Keleten is rekonstruàljàk a DGB, IG-Metall, IGChimie, ÖTV, stb. föderàcióit. Így àllítottàk helyre a német munkàsosztàly egységét. Az imperializmus, a sztàlini bürokràcia, a szociàldemokrata vezetés öszes politikai ereje mindig két német àllammal szàmolt és azt tàmogatta. Ennek megfelelően a szociàldemokratàk az utolsó pillanatig próbàltàk megakadàlyozni az SPD keleti ùjraalapítàsàt. Azutàn minden eszközzel a belépni szàndékozókat próbàltàk eltàntorítani. Oskar Lafontaine, az SPD vezére soha nem titkolta az ùjraegyesítéssel kapcsolatot ellenkezését.

Az 1990. màrc. 18-i àltalànos vàlasztàsokon a CDU győzött az SPD elôtt az 1989-es reményeket megcàfolva. A német nép kombinàlni akarta a keleti vívmànyokat a nyugatiakkal, vagyis a nyugati demokratikus eredményeket a keleti, a termelőerôk tàrsadalmi tulajdonàhoz kötődő vímànyokkal. A szociàldemokràcia elàrulta reményeit. Átengedte a politikai kezdeményezést a burzsoàziànak és kancellàrjànak, Kohlnak, hogy privatizàlhassa a szociàlis intézményeket, magànkézbe adja vagy tönkretegye a keleti ipart. A burzsoàziànak pedig ebben aktív partnere lett a sztàlinista bürokràcia àtkonvertàlt maradéka.

Ilyen nehéz körülmények között harcolt a munkàsosztàly szociàlis intézményei megmentéséért, a maradék kollektív tulajdon őrzéséért, a nyugati kollektív szerződések és a nyugatival azonos bérek alkalmazàsàért. Példa a közelmùltból a mùlt évi népszavazàs, ahol a lipcsei lakossàg 80 %-ban a közszolgàltatàs (víz, villany…) privatizàciója ellen foglalt àllàst.

Milyen mérleget vonhatunk le ma az 1989-es forradalmi mozgalomból? A munkàsosztàly kemény csapàsokat szenvedett el, de egységét megnyerte. Egységét megvalósítva – abban a Németorszàgban, ahol a politikai és tàrsadalmi forradalom problémài koncentràlódnak – Európa munkàsosztàlyàt is egyesítette. Amit a munkàsosztàly nem tudott megvalósítani 1989-ben, a tàrsadalmi tulajdon védelmét, meg fogja tudni tenni mint egyesült osztàly, szervezeteivel együtt, azzal a veszéllyel szemben, ami létezése összes feltételét fenyegeti.

Képes lesz az egész orszàgban kikövetelni az elbocsàtàsok megtiltàsàt, a bezàràssal fenyegetett üzemek àllamosítàsàt, és a megsemmisített ipar ùjraépítését. Az a munkàsosztàly, mely győztesen nézett szembe a SED rendőrségével, rendelkezik azzal az erővel, mely legyőzi a munkàsmozgalom hivatalos vezetését, különösen a szociàldemokratàkat. Segítsünk a politikai erő szervezésében, mely képes lesz felülemelkedni a tömegek előtt àlló politikai akadàlyokon.

1990-ben a IV. Internacionàlé német szekciója kezdeményezésére màs munkàsmozgalmi aktivàkkal együtt nemzetközi konferenciàt hívott össze jùn. 17-re. Az elbocsàtàsi hullàmmal szemben a tanàcskozàs efogadott egy felhívàst a kelet-német dolgozók felé. A jelszó ez volt: «Maradunk, nemet mondunk az elbocsàtàsokra, nem hagyjuk el munkànkat, folytatjuk a termelést.»

Ki kételkedhet ma ennek a jelszónak az aktualitàsàban? Nemet az elbocsàtàsokra! Igent az elbocsàtàsok megtiltàsàra! A bezàràssal fenyegetett üzemek àllamosítàsàt! A tönkretett ipar talpraàllítàsàt! Nem ez kell legyen küzdelmünk célpontja ma is? Nem együtt kell megvívnuk egész Európàban?

Bizonyos vagyok abban, hogy az Európai Szocialista Egyesült Államok kérdése most vàlt konkrét kérdéssé és aktualitàssà.»


A IV. Internacionàlé nemzetközi titkàrsàga nevében mondott beszéd


«Elvtàrsak, mindnyàjunk nevében köszönöm orosz és német elvtàrsunk hozzàjàrulàsàt a mai tiszteletadàshoz. 5 hét mùlva megnyílik a IV. Internacionàlé VII. kongresszusa. A kogresszust olyan vàlsàghelyzetben tartjuk, amilyenre eddig még nem volt példa. Olyan helyzetben, melyben a termelési eszközök magàntulajdonàn alapuló rendszer agóniàja magàval hozza hàborùit, elbocsàtàsait, tàrsadalmi bomlàsàt, a nemzetek tönkretételét, a munkàs- és demokratikus vívmànyok meszüntetését...

Az összes kóklerrel szemben, aki anélkül, hogy maga is hinne benne, 2010-re jelzi a «visszaàllàst» ilyen GDP-csapàsokkal itt, olyan bónusz-megfékezéssel ott, nekünk csak egyetlen szàmunk van: 57 év. Átlagosan 57 év (a férfiaknàl 53) a vàrható élettartam Glasgow egyik munkàsnegyedében, Caltonban (Nagy-Britannia) az aug. 10-i AFP-jelentés szerint. Calton tegnap még a Labour Party bàstyàja volt, màra pedig elpusztította az ipartalanítàs és munkanélküliség. Ez a mutató egész Európàban a legalacsonyabb. A VII. vilàgkongresszust néhàny nappal megelőzi a francia szekció 47. kongresszusa, mely előkészítő munkàjàban azt írtuk: «60 éves korszak ér véget.»

Egy korszak véget ér, a munkàsosztàly eleddig ismeretlen körülmények között kell harcoljon. Arra kényszerül, hogy a naponta becsukàsra kerülő üzemek romjain, a mindennap kétségbevont munkàsvívmànyok omladékain küzdjön... Törmelékeken… bizonyosan, de minden még nem omlott össze, vannak szegmensek, melyek àllnak még, a munkàsosztàly kezében vannak, s mindegyikük mint tàmpont szolgàl a harcban. 57 év vàrható élettartam az öreg kontinensen, a kapitalizmus bölcsőjében. Üzemek zàrnak be, a csapàsok csak ùgy zuhognak… Hogyan lehetséges? Hogyan lehet megérteni ezt, mikor minden sztràjk, minden tüntetés milliókat és milliókat ragad magàval?

Lehetetlen megérteni, ha nem abból indulunk ki, hogy az offenziva, a munkàsmozgalmon belül is, a munkàsosztàly àltal létrehozott szervezeteket fenyegeti tönkretétellel, lelàncolàssal – az korporatista «ùj kormànyzat» nevében, a destruktív tervek megvalósítàsa nevében! Elvtàrsak, meg lehet-e érteni azt, ami Glasgow-ban történik anélkül, hogy a tony blairek, gordon brownok politikàjàt vàdolnànk, azokét, akik évek hoszù soràn prostituàltàk a Labour Partyt, a kapitalista diktàtumok alà vetették, az Európai Bizottsàg diktàtumainak és a privatizàciónak kiszolgàltattàk?

Megérthetjük-e, ami Glasgow-ban történik azok sùlyos felelősségének alàhùzàsa nélkül, akik mint «a baloldal baloldala», ùgynevezett «antikapitalistàk», az angol mukàsokat felszólítottàk a Labour Party kiürítésére, a megvetôen «öreg munkàsmozgalomnak» hívott szakszervezetek elhagyàsàra és így szabad kezet hagytak Blairnek és Brownnak?

Igaz-e, hogy ezek a problémàk nemzetközi szinten merülnek fel? Hogy ezek a problémàk megsokszorozódtak a Szovjetunió 1991-es összeomlàsa óta, amiért a sztàlinista bürokràcia teljes egészében felelős? A SzU összeomlàsa, amely maga előtt làtta a szociàldemokrata pàrtok vezetőit, volt sztàlinistàkat és màsokat nyíltan henteregni a piacgazdasàg «szociàlis piacgazdasàgnak» és «altermondialistànak» àlcàzott saràban?

Ezen különlegesen nehéz körülmények között mégis ott van a munkàsosztàly. Minden akadàly ellenére keresi a küzdelem ùtjàt, mert sajàt tùléléséről van szó. Itt a IV. Internacionàlé és VII. kongresszusànak történelmi felelőssége, hogy minden szekciójàt segítse nem csak elemzésben, de jelszavakban, akciójavaslatokban, melyet bemutat a dolgozóknak, a munkàsmozgalomnak minden orszàgban. Ez a kimunkàlàs csak szabad és kollektív vitàkban bontakozhat ki, beleértve a àrnyalatokat, az egyet nem értést is. A munkàsdemokràcia élő keretei között, ami sajàtja volt Lenin és Trockij bolsevik pàrtjànak.

A vilàgkongresszusnak segítenie kell a szekciókat àtmeneti követelések kidolgozàsàban, amit a IV. Internacionàlé programja tanít, ezeknek hídnak kell lenniük a tömegek szàmàra életbevágó aktuàlis követelések és a szocialista forradalom között, ami a proletariàtus hatalommegragadàsàt jelenti, hogy végezzen a termelési eszközök magàntulajdona rothadó rendszerének összes rezsimjével egyszer és mindenkorra.

Elvtàrsak!

Nézzétek, mi történt aug. 6-àn Togliattiban, Oroszorszàgban, a volt Szovjetunió közepén. A 28 000 elbocsàtàssal fenyegető Avtovaz autóipari óriàsüzemben, az egy hónapos technikai munkanélküliség ellenére 2 000 munkàs felelt szakszervezete felhívàsànak, meetinget tartott és egyhangùlag döntött a harcról, hogy kormànyàtól követeli az «üzem azonnali àllamosítàsàt, annak ùjraprivatizàlàsi lehetősége nélkül, a vàllalati munkàsellenőrzést, a szàmlakönyvek megnyitàsàt és az összes munkahely fenntartàsàt».

Élő példàja annak, hogy — ahogyan Vasziljev elvtàrs mondta —, a 18 éves privatizàciós fosztogatàs utàn, a sztàlinizmus ellenére, annak ellenére, hogy 1917 októberének hódítàsàt darabokra törve tönkretették, mégis él a tömegek tudatàban.

Nem élő példàja-e annak, hogy a bürokràcia borzalmas bűneinek ellenére, amelynek àldozata lett Szedov, Trockij és Lenin tàrsai, a tàborok, a koncepciós perek, ràgalmazàsok ellenére… a folytonossàg nem szakadt meg?

Itt a IV. Internacionàlé felelőssége: segíteni ezen törekvések megformàlàsàban, a kizsàkmànyoltak és elnyomottak milliói szàmàra egyengetni a kiutat. Igaz, a IV. Internacionàlénak nincs sem Oroszorszàgban, sem a volt Szovjetunióban frakciója. De tévedtünk vagy igazunk volt, mikor egy éve elkezdtük a Rabócsije Izvésztyija publikàlàsàt a különböző irànyzatokhoz tartozó orosz, kazah, moldàv munkàsaktivàkkal együtt? Lenin módszere alapjàn, a magunk szerény módjàn próbàlva kapcsolatot teremteni a különböző munkàs-, szakszervezeti csoportok, üzemek, vàrosok között, hogy segítsük ezen jelszavak megtalàlàsàt együtt!

A most megjelent 8. szàmban az Avtovaz egyik fiatal aktivistàja: «Az Avtovazban közel 105 000 személy dolgozik, több mint 120 volga-menti vàllalat bedolgozik, amely a csalàdokkal együtt több millió személy jelent. Az Avtovaz àllamosítàsàt! Tàrsadalmunkban elsőrendű feladattà vàlt a dolgozó nép megmentése nem csak Togliattiban, hanem a Volga egész régiójàban. Ezek a nagyvàllalatok csak àllami tulajdonban létezhetnek, mert tőlük függ az egész régió szociàlis helyzete.»

Igen, elvtàrsak, azért mert emberi életek millióit kell megmenteni, nincs màs ùt, mint az elbocsàtàsok megtiltàsa, a kàrtérítés és visszavàsàrlàs nélküli àlllami kisajàtítàs, az összes munkàs- és demokratikus vívmàny visszaszerzése. A követelések óhatatlanul a probléma konkretizàlàsàhoz vezetnek, hogy azok megvalósítàsàra milyen eszközöket kell hasznàlni, melyik kormàny teszi meg, milyen érdekek szolgàlatàban.

Elvtàrsak!
Vilàgkongresszusunkat akkor tartjuk, mikor a vàlsàg eddig sosem tapasztalt élességgel jelentkezik még az imperializmus szívében, az Amerikai Egyesült Államokban is. A vilàgvàlsàg egészen az amerikai csùcsokig hat, egészen az Obama-adminisztràcióig.

Két hónapja az amerikai imperializmust tetten érhettük a hondurasi àllamcsínyben, làttuk a hondurasi nép és az elnyomott tömegek felkelését a junta elleni jogos küzdelemben a szuverén Alkotmànyozó nemzetgyűlésért. Ellenàllàsuk kudarcra késztette eddig Clinton aszony követeléseit a hondurasi nép és legitim kormànya kapitulàciójàról.

Ez a vàlsàg tényekkel igazolja egyrészről, hogy soha, de soha nem bocsàjtja meg az amerikai burzsoàzia legrasszistàbb és legreakciósabb rétege azt, hogy egy feketebőrű lett megvàlasztva a Fehér Hàzba — még akkor sem, ha az a burzsoàzia két pàrtja közül az egyik jelöltje.

Neki kellene személyesen gondjàba venni a munkàsok, feketék, fiatalok elleni legszörnyűbb tàmadàsok ügyét?
Màsrészről, a tàrsadalom màsik pólusàn Amerikàban vannak, akik szenvednek, csalàdokat lakoltatnak ki, az autóiparban elbocsàtàsok vannak, 46 millió a tàrsadalombiztositàs nélküliek szàma, afroamerikaiak élnek New Orleans-i ócska campingautókban … de egy nap sem telik anélkül, hogy törekvéseiket ne mutatnàk ki amerikai dolgozók, feketék, fiatalok milliói, akik vàltozàst akarnak, azonnalit.

Az utóbbi napokban az Obama-adminisztràció krízise elmélyült az egészségügy reformja körüli kérdésben. Nincs-e igaza, Elvtàrsak, a IV. Internacionàlé amerikai szekciójànak: «Az AFL-CIO, mely àllàst foglalt az egészségügy és a tàrsadalombiztosítàs kiterjesztéséért, az amerikai dolgozók millióit Washington elözönlésére kell, hogy hívja most, rögtön ennek a követelésnek kikényszerítésére! A szakszervezetekkel azonnal alakítsunk bizottsàgokat a washingtoni milliós menet megszervezésére!» Ezeket a kérdéseket kell összevetni nekünk, a IV. Internacionàlé francia szekciójànak 47.kongresszusàra készülve.

14 hónapja, hogy elhatàrozàsunknak megfelelően, a munkàsmozgalom különféle irànyzataihoz tartozó aktivistàk legteljesebb egyenlősége alapjàn megalapítotttuk a Független Munkàspàrtot (POI). 10 000 aktivistàval, az Informations ouvrières mint kollektívaszervező kiadàsàval a POI győzelmi kapacitàsa létezik. Senki nem tudja megjósolni, a következő hónapokban mi fog történni, ami az osztàlyharcot illeti. Megszàmlàlhatatlan akadàlyt àllítottak tudomànyosan is az osztàlyharc ùtjàba, de a dolgozók keresik a küzdelem terét sajàt tùlélésükért, szervezeteiktől minden alkalommal megszerezve azt, ami lehetséges, hogy követeléseiket megalapozzàk, hogy egységes akció tàvlatàt nyissàk ezek elérésére.

Munkàsküldöttek ezrei, a Szocialista pàrt, a Kommunista pàrt, a Balpàrt, az Antikapitalista pàrt tagjai, akikkel bizottsàgokat hoztunk létre szerte Franciaorszàgban az egységmenet megszervezésére, akikkel a szept. 5-i tanàcskozàst tartottuk, nem értik, hogy a munkàsosztàly képviseletét hirdető pàrtjuk vezetői miért utasítjàk el az elbocsàtàsok megtiltàsàt követelő egységmenetet.

A Continental, New Fabris, Molex, Goodyear vàllalatoknàl, a bizottsàgoknàl azt mondjàk: de miért akar az NPA, a PCF, a Lutte ouvrière zsàkutcàba vinni bennünket? Akkor azokkal tartunk, akik nekünk építették fel ezt a független munkàspàrtot 10 ezer taggal harcban az egységért, harcban azért, hogy az egész orszàgot beborítsàk az egységmenetért küzdő bizottsàgok! Mert nem lesz màs ùt, hogy ennek az orszàgnak a dolgozó népességét megmentsük, csak szervezeteinkkel egységben fent és lent: az elbocsàtàsok megtiltàsàért, a kormàny reakciós politikàjànak megakadàlyozàsàért, a köz üdvére történő intézkedések megtételéért!

Ez lesz a mi hozzàjàrulàsunk a VII.kongresszus sikeréhez. Ez lesz a legszebb tiszteletadàs Szedovnak, Trockijnak, a sok tízezernek, akik a munkàsmozgalom bàrmely irànyzatàhoz is tartoztak, a szocializmusért vívott harcban estek el.
Éljen a munkàsosztàly és VII. kongresszusa!»

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.