2009. szeptember 2., szerda

Nemzetközi információk 351.sz.

2009.aug.26.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja


Tartalom:

Elefántcsontpart: François Yao, a víz- és energiaszolgáltatás alkalmazotti szakszervezete főtitkárának sajtókonferenciája a dolgozói jogoknak a francia Bouygues társaság általi megsértéséről.

Az aug. 6-i gyűlés után az orosz Avtovaz üzem szakszervezeti bizottsága a Rabocsije Izvesztyijában mondja el, miért folytatják a küzdelmet az üzem államosításáért.

USA: Richard Trumka, az AFL-CIO (valószínűleg) jövendő elnökének nyilatkozata az egészségügy «egyetlen fizető» rendszerének favorizálásáról Dan Fitz, a Synthesis/Regeneration főszerkesztője ismertetésében, mely az Unity and Independence-ben jelent meg.

Bangladesh, a Dolgozók föderációjának aug. 14-i 3. kongresszusa. A viták középpontjában a követelések platformjának kidolgozása.

Portré Colia Lafayette Clarkról, az USA polgárjogi harcosáról, aki jelenleg a «Nagymamák Mumia Abu-Jamal kiszabadításáért» bizottság elnöke.




Elefántcsontpart

Víz- és energiaszolgáltatási dolgozók szakszervezeti föderációja

2009.aug.20-i sajtótájékoztató


Hölgyeim és Uraim!


Örök idők, pontosabban 1987 óta, a francia Bouygues elefántcsontparti két lányvállalatán keresztül (SODECI és CIE) fittyet hány a dolgozók jogaira és országunk szociális törvényeire. Többek között:
• A dolgozók által fizetett különböző alapokat átláthatatlanul kezeli.
• A független szakszervezeteket pénzügyileg megfojtja azzal, hogy elkobozza és önhatalmúan kezeli a szakszervezeti tagdíjakat.
• A szakszervezeti szabadságot megsérti, szakszervezeteket diszkriminál, a függetleneket üldözi. Például a SYNATRASE 2006.dec.23-i megszületése óta soha nem működhetett szabadon a SODECI-ben és a SYNASEG 2005 óta nem működhet a CIE-ben.
• Egyedül a szabad, a független szakszervezetek védik a dolgozók jogait és érdekeit. A védett dolgozókat a Munka Törvénykönyve ellenére az adminisztratív, politikai és jogi hatalom részéről sérelem éri.

Nem sorolom tovább, Önök is ismerik jól a tényeket.

Amiért ma ezt a sajtótájékoztatót tartjuk, az azért van, mert a villany- és vízszolgáltatás soha nem látott válságon megy keresztül, abból a tényből kifolyólag, hogy a francia Bouygues-csoport a dolgozók elementáris és különösen a védett dolgozók jogai megsértésének abszurd folyamatára vetemedik. A Bouygues eldöntötte, hogy lányvállalatain keresztül az elefántcsontpartiakat eltapossa, még a politikai és jogi hatóságokkal is szembeszállva, melyek pedig újból csak felszólítanak a törvények betartására a tárgyalásaik folyamán. Két jogtiprásról és országunk hatóságainak tehetetlenségéről szeretnék csak szólni, hogy az Önök idejét kíméljem.

Az első eset tizenöt (15) védett dolgozó elbocsátását illeti, egy közülük már elhalálozott, egy másik 2006 óta fel van függesztve. Mindez törvénysértő, a Munkatörvénykönyv 61-7 cikkelye szerint: «A személyzet bizalmijának vagy képviselőjének elbocsátása a munkafelügyelő előzetes engedélye alá kell vettessék és a szociális törvényeknek meg kell feleljen. A munkáltató egyéb módon nem szüntetheti meg a szerződést. Súlyos munkavállalói hiba esetében a munkáltató az érdekeltet azonnal felfüggesztheti munkavégzésében, míg a felügyelet döntése megszületik.»

A Munkatörvénykönyv pontosítja 62.3 cikkében: «A szakszervezeti bizalmi ugyanazt a védelmet élvezi az elbocsátás ellen, mint a személyzet képviselője. A volt képviselők hathavi védelmet élveznek mandátumunk lejárta után.»

Többek között ezek a jogi érvek, melyek a közszolgálati és munkaügyi minisztert arra indították, hogy 2009.júl.29-i keltezésű levelében kérje az elbocsátott védett dolgozók visszahelyezését, mégpedig szigorúan az elefántcsontparti törvények jegyében.

A második eset a SYNASEG-nél történt. A törvény áthághatatlanul védi a dolgozókat a bejelentés nélküli üzembezárás ellen. Tény, hogy 2009.júl.24-én éjjel a SYNASEG helyiségeit ismeretlen egyének lezárták láncokkal és lakatokkal. Ezt nemcsak saját törvényeink tiltják, hanem az ILO 87. konvenciója is. Mi a legális utat választottuk és elértük az abidjani első fokú bíróság határozatát a székhely megnyitására.

A helyzet elemzése arra a következtetésre juttatott bennünket, hogy a Bouygues – mivel a CIE-SODECI nem dönthetnek egyedül, anyavállalata nélkül – mellőzi Afrikában és Elefántcsontparton a törvényes előírásokat.
Különböző pénzügyi alapjainkat, melyek több mint 10 milliárdot tesznek ki és csak kamatai évente több mint egymilliót, a Bouygues kifacsarta, s önmagát védendően minden olyan szakszervezeti felelőst elbocsátott, aki firtatni merészelte ennek sorsát.

Egyetérthetünk abban, hogy nem hagyhatjuk a Bouygues-t prosperálni Elefántcsontparton így, ahogyan nem cselekszik sem Franciaországban, sem más európai leányvállalatánál. Ezért informáljuk a nemzetközi kövéleményt, és minden legális lépést és szükséges akciót megteszünk. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy amennyiben a francia Bouygues nem tartja tiszteletben az elefántcsontparti törvényeket még közszolgálati és munkaügyi miniszterünk figyelmeztetésére sem, leányvállalatai nem működhetnek tovább országunkban.

Egyébként a FESENE a következő napokban megteszi a szükséges lépéseket a szociális javakkal történt visszaélés miatt a Bouygues-csoport feljelentésére Franciaországban. Reméljük, hogy a francia hatóságok intézkedni fognak és bíróságunk rendelkezésére bocsájtják, mert ennek híján őket fogjuk elsőrendű felelősnek tartani azért, ami történhet a dolgozók jogos felháborodása következtében. Az elefántcsontpartiak nagyon világosan kimutatták, hogy szuverenitásukat és törvényeiket respektálni óhajtják.

Felhívom tehát honfitársaim figyelmét, nevezetesen azokét, akik mindig harcoltak az ország szuverenitásáért, hogy ez a küzdelem nem egyszerűen a CIE-SODECI dolgozóinak érdekkereteiben folyik, nagyon is arról van szó, hogy a francia cég lábbal tpapossa törvényeinket. A miniszter levelére három hete nem is válaszolnak, kell-e még bizonyíték?

Befejezésképpen annyit, hogy a francia cég magatartása nem meglepő azok számára, akik ismerik a realitást. Néhány hete, emlékezzünk csak, SARKOZY elnök maga is nagy hévvel barátságtalan megjegyzéseket engedett meg magának köztársasági elnökünkről a választásainkrók szólva.
Köszönöm.

Par YAO K. François,
a SYNASEG és a FESENE főtitkára


Oroszország

Az AVTOVAZ államosítását!


A togliatti AVTOVAZ munkásaktivájától
Megjelent a Rabocsije Izvesztyija 8.számában

Társadalmunkban elsőrendű fontosságúvá lett nem csupán Togliatti városa, hanem az egész Volga-vidék dolgozó népének megmentése.
Az AVTOVAZ-ben közel 105.000 ember dolgozik, több mint 120 volgamenti vállalat dolgozik számára és családjukkal együtt így több millió személy érintett. A termelés leállításával az AVTOVAZ vezetése a népességet nyomorgásra ítéli, veszélyes inaktivitásra, deviáns magatartásra …

Minden valószínűség szerint a vezetés célja, élén a «Rostechnologia» vállalattal, az, hogy az üzemet csődbe vigye, hogy aztán az adósság felitatására eladhassa darabonként «barátainak».

A «Rostechnologia» emberei nem feltétlenül kompetens személyek, ha azt nézzük, amit a légiközlekedési vállalatokkal tettek, ennek pontosan az ellenkezője a valószínű.

Céljaik megvalósítására, az igazgatóság által javasoltan, munkásokat kell elbocsátani, a volgamenti népesség «szükségtelennek» ítélt részét! Ami nem többet vagy kevesebbet jelent, mint eltűnésre ítélésüket, vagy a legeltökéltebbek számára moszkvai álláskeresést – de van-e ott is annyi munkahely, mely felszív ekkora munkaerőt? Teljes bizonyossággal mondhatni, hogy nincs!

Az AVTOVAZ és a «Rostechnologia» a volgamenti lakosságot halálra akarja ítélni!

Togliatti az egyetlen iparágra épülés tipikus esete: az autóipar közvetlen foglalkoztatottjaihoz adódik az alvállalkozók serege, amivel megkapjuk a milliós számot. Az AVTOVAZ kezeli az egész várost, el sem tudjuk képzelni azt a borzalmat, amit az üzem bezárása okozna. A munkásság már most beszél a bűnözés fellendüléséről és a fiatalok krónikus alkoholizmusának rizikójáról.

Az alkohol mint a vallás vagy akármelyik drog a legjobb módszer az emberek gondolkodásának elfordítására valódi problémáikról.
A AVTOVAZ problémáinak gyökere a kapitalista rendszer kizsákmányolása, az, hogy a munkások gondjai nem jelennek meg a gazdák latolgatásaiban, különösen nem a válság idején.

Ha ez az elvet nem is érti meg mindenki, az élet meg fogja vele taníttatni. A menedzserek nagy külföldi autóikkal megjelennek, egyetlen céljuk a profit iránti hajsza, a termelés minősége nem számít, az árat akarják csökkenteni. Az átlagos állampolgár pedig a gépsor mögöttieket hibáztatja azért, amiért a VAZ-kocsikat «ambuláns szemétládának» hívják.

A munkások tudják, hogy mit kell tenni. Az egyetlen megoldás a vállalat és a «Rostechnologia» részvényeinek azonnali államosítása!

Államosítás, mely lehetetlenné teszi a privatizálást a későbbiekben is. Az AVTOVAZ 20 éves magántulajdona megmutatta, hogy milyen irracionális és káros! Az ilyen nagyvállalatok csak ÁLLAMI TULAJDONKÉNT létezhetnek, mivel ezektől függ az egész régió szociális helyzete… A «maximális profit hajszolása» ilyen vállalatnál abszurd, kártékony és csak óriási szociális robbanáshoz vezethet.

Közvetlen ellenőrzésű államosítást…

Oroszországban ínséges a kompetens igazgatás helyzete. Az AVTOVAZ vezetését előzetesen meghatározott tevékenységi program alapján pályázati úton kell kiválasztani, az állami szervek ellenőrzésével, amit kombinálni kell a dolgozói kollektíva képviseletével! A dolgozói kollektíva interakcióját pedig törvényes keretek közé kell foglalni, magának a közösségnek kell ellenőrzési jogkört adni.
A dolgozók felszabadulása maguknak a dolgozóknak közös műve lesz.

az AVTOVAZ levelezője


USA

Az Unity and Independence által közölt dokumentáció
2009 nyara, 19.sz.


Az egészségügy «egyetlen fizető» rendszerét részesítem előnyben

Richard Trumka, az AFL-CIO valószínűsíthetően jövendő elnöke nyilatkozata

Egy pittsburghi (Pensylvania) vitán Richard Trumka, az AFL CIO kincstárnoka azt nyilatkozta, hogy: «Az én preferenciám – és érzésem szerint a munkásosztályban is ez fog felülkerekedni –, hogy egyetlen fizető rendszere kell az egészségbiztosításnak.»

Trumka szept. közepén vissza fog térni Pittsburghba az AFL CIO kongresszusára, mely elnökét fogja megválasztani. Több mint 50 hozzászólás támogatja a HR 676 –törvényt, melyet ezen a kongresszuson is meg fognak vitatni.

A HR 676-törvény ajánlja az egészségügyi rendszer egyetlen fizető módozatát azzal, hogy az USA-ban élő összes személyre kiterjedne, mintegy javított Medicare-szisztéma.

A HR 676-törvény lefedne minden szolgáltatást, beleértve a recepteket, kórházi tartózkodást, otthoni ápolást, a prevenciót, sürgősségi ellátást, fogászatot, mentális gyógyítást, stb, még az orvosi segédeszközöket, a drogkezelést és hosszútávú betegségeket is.

A HR 676-törvény határt szabna a költségleírásoknak és -hozzájárulásoknak. Sokszáz milliárd dolláros megtakarítást jelentene az általános költségek lefaragásával, a HMO-k és a magántársaságok horribilis profitjának megszüntetése révén.

Az amerikai Kongresszusban ma a HR 676 tervét 84 képviselő támogatja, valamint a Conyers. Vermont szenátora, Bernie Sanders nyújtotta be az egyetlen fizető tervezetét SB 703 néven.

A HR 676-t aláírta 49 állam 556 szakszervezeti intézménye, melyekből 130 végrehajtó bizottság és 30 AFL CIO szövetségi.

Az egészségügyi rendszer ellenzői
Saint Louisban erőszakos hangulatot provokálnak

Hallottatok már a Saint Louis polgármesteri hivatalában lefolyt vitáról, mely alatt a szakszervezetek «hosszú karja» megtámadott egy konzervatív afroamerikait, aki ennek következtében kórházi ápolásra szorul?

Nos, hát nem egészen így történt. Valójában éppen ellenkezőleg annak, amit Rush Limbaugh és Bill O'Reilly, a tévévita levezetői sugalltak és a tőkések talpnyaló sajtója az USA egyik sarkától a másikig sugárzott.

A jobboldali párt, a Tea-Party (1) tudatta az egész világgal, hogy egyik hívét, Kenneth Gladney-t megtámadta Elston McCowan, aki egyike a Szolgáltatási Szerviz Dolgozói Szakszervezete (SEIU) aktivistáinak. Ez év folyamán szoros együttműködésben dolgoztam McCowan feketebőrű lelkipásztorral a Zöldek választási kampányának programján Saint Louisban. Mivel az ezidőben megismert McCowan-nel semmi sem stimmelt számomra ebben az aug. 6-i incidensben, megkíséreltem utánajárni.

McCowan ezt mondja: «Annak a SEIU 6-7 tagú csoportjának voltam tagja, akik az idősek problémáiról rendezett vitakonferencián résztvettek. Mikor elkezdődött a vita, a Tea Party tagjai elkezdtek üvölteni, hogy Obama javaslatait akarják hallani az egészségügy rendszeréről. Csendesítettük öket, mondván, hogy mindnyájan feltehetünk kérdéseket, ha a szónok befejezi.
Ekkor kiderült, csak akkor lehet kérdéseket feltenni, ha kitöltöttük kérdőívüket, melyből a Tea Party és a SEIU egyaránt kapott. Rossz közérzettel hagyta el a helyiséget mindkét társaság.»
Mikor McCowan kijött, meglátta Gladney-t, aki jelvényeket árusított: Obamát négernek ábrázolva és hasist füstölve.
McGowan sértve érezvén magát feltette a kérdést, miért csinál egy fekete nemtelen propagandát az első fekete elnök ellen.
«Mikor rámutattam a jelvényre, Gladney rácsapott a kezemre. Mondtam, ne tegye és ismét rámutattam a jelvényre megismételve kérdésem. Ismét a kezemre csapott, de olyan erővel, hogy a földre estem. Reccsenést éreztem a vállamban, néhány pillanatra az eszméletemet is elvesztettem. Ezalatt Gladney folytatta ülegelésemet. A SEIU-tól Perry Molens érkezett és Gladney-nak kiáltotta: 'Ez egy lelkipásztor, nem fog védekezni és amúgy sem lát egyik szemére! Hagyd abba!' Gladney nem tette, erre Perry hátrahúzta és egy-két ökölcsapást irányzott rá. A zsaruk persze nem akartak meghallgatni minket és a Tea Party embereinek verzióját rögzítették. Letartóztattak engem is, Perryt, egy riportert és az egészségügy reformjának három hívét».

Mi rejtőzik az incidens mögött…

A most olvasott számadást nem közölte sem a St Louis-i, sem az országos sajtó, melyek egyénként beszámoltak az incidensről, de még a web-lapok sem. Minden közlés Kenneth Gladney szemszögéből történt, azzal, hogy nyugodtan árusította jelvényeit, mikor a szakszervezet féltucat „hosszú karja” rátámadott.

Természetesen az a legfontosabb, ami a történtek mögött rejtőzik. Mi ez a gyűlölet az egészségügyi rendszer reformja ellen? Miért most? Miért van az, hogy bizonyos személyekből az alacsony és közepes jövedelműek betegbiztosítási fedezésének puszta említésére is ilyen gyűlölködő reakciót vált ki?

A szocialisztikus eszmék elleni gyűlöletről van szó és egy olyan kormányéról, mely bizonyos szükségletet ki akar elégíteni. De mivel az ilyen konferenciákon résztvevő Tea Party-hívek jó fele részesül a Medicare szolgáltatásaiból (2), tehát nem csupán a kormányprogram ellenérzéséről lehet szó.

Az igazság egyik részének az felel meg, hogy fekete elnökünk van és fehér rasszistáink, akik zsigeri gyűlöletet táplálva csak a megfelelő alkalomra várnak.

A gyűlölet másik része azokból az abszurd szóbeszédekből táplálkozik, melyek szerint Obama egészségügyi rendszer-terve a bevándorolt latínóknak nyújt ingyenes szolgáltatást, de az idős fehér lakosságnak eutanázia. Sokan nem látják tisztán, hogy ez a terv csak megerősítené a magánbetegbiztosítást és a gyógyszeripart.

Egyébként a biztosítási szektortól indult a gyűlöletkampányt. Ha soha nem hallottátok Bob Dylantől a «Only a Pawn in Their Game» (3), keressétek meg a Google-on és olvassátok el a szövegét. A magán-biztosítótársaságok pánikszerűen félnek, hogy a vég kezdődik számunkra, nem lesz többé profit, ha kizárják őket az egészségügyi rendszerből. Ezért propagálják az összes elképzelhető szóbeszédet és állnak ellen minden változásnak, még akkor is, ha ez nem jelent számukra veszélyt. A magánbiztosítás szektora szolgál cementként az ellenséges indulatok motivumaiban.

A Tea Party körüli összes incidens a szakszervezetek történelmi megalakulása körüli munkásellenes mobilizációra emlékeztet. St Louis aktivistái tudják jól, hogy hasonló forgatókönyv zajlott, ugyan szélesebb szinten, az 1877 utáni nagy általános sztrájk után.

A Civil Jogok Mozgalma volt – és most is az – a célpontja ezeknek a megdöbbentően hasonló taktikáknak. Az utóbbi évtizedek folyamán a jobboldal folyamodott ugyanezekhez az érvekhez az ökológiai mozgalmak támadására. St Louis lakossága különösen jól emlékszik a 2003-as, a genetikai módosítás-ellenes aktivisták tanácskozására, mikor Monsanto meggyőzte a rendőrséget az aktivisták letartóztatásának és a városközpont egész negyedeinek lezárásának szükségességéről.

Hátrálni – annyi, mint bátorítani őket

Ilyen támadásoknál felmerül, hogy «talán moderálni kellene kéréseinket». Ezzel azonban csak jobban felbátorítanánk őket. A St Louis-i incidens után a democrata Russ Carnahan azt mondta: «a két oldal» egyformán felelős, kimutatván, hogy a Tea Party nem felel Gladney tettéért. Az igazság része, hogy a Tea Partynak van annyi befolyása, hogy a Demokrata Párt vezetése le fogja állítani azokat a doktorokat és ápolókat, akik ki merik nyitni a szájukat a valódi egészségügyi rendszer érdekében.

Nem szabad meghátrálni az egészségügyi reform ügyében. Ha nincs túl sok haladó személy a gyűléseken, az azért van, mert a Demokrata Párt javaslatai kevésbé meggyőzőek és a magánvállalatok profitérdekeit biztosítják.

Ha merész javaslatokat teszünk garantálva mindenkinek a korrekt gyógyítás lehetőségét – másképpen szólva, valódi társadalombiztosítást, szocializált orvostudományt –, nagyon nagy számú ember lelkesedését sikerülne felkeltetünk. Eljönnének gyűléseinkre. A jobboldal olyan tömegben találná magát, mely valódi változásokat követel, és gyűlöletet hintő csoportjai képtelenek lennének vihart kelteni egy pohár vízben.

Dan Fitz,
a Synthesis/Regeneration főszerkesztője:
Szociális és Zöld gondolkodásra késztető magazin

1: Tea Party, politikai csoport, mely tagja a Citizens for Safe Economy-nak, mely egyebek között megerősítit, hogy az adók túl magasak. Neve a «Boston Tea Party» történelmi epizódra utal.
2: Medicare, egészségügyi rendszer, melyből bizonyos alacsony jövedelmű, 65 évnél időszebb személyek részesülnek.
3: «Csak egy bábu a játékban». (1963)


Bangladesh

A bangladeshi Dolgozók Országos Szövetsége (BJSF) harmadik kongresszusa


2009. aug.14-én Rafiqujjaman elvtársunk elnökletével tartotta meg a BJSF harmadik kongresszusát.

1500 aktivista vonult fel Dacca utcáin, 1100 szakszervezeti küldött vett részt a menetben.

A nyitó szekció a nemzeti és a szövetség zászlónak felhúzásával kezdődött, majd tiszteletadással folytatódott elhunyt elvtársaink (Pierre Lambert, Taffazzul Hussain és Iqbal Majumder) emlékére.

A második szekcióban a végrehajtó bizottság benyújtotta jelentését, melyet szélesen megvitattak az ország különböző területeiről érkező küldöttek, s végül a kongresszus elfogadott.

A kongresszus 3 kilenctagú bizottságot hozott létre. Az egyik az Országos Szövetséget illeti, a második a juta- és fonóipart és az utolsó a textilipart.

Egy felhívás született a szakszervezetek együttesét és az iparágakat illetően, melynek röpcédulában való terjesztését megszavazták az elvtársak.


• A bezárt üzemek, közöttük az Adamjee jutaüzem megnyitását!

• Az ILO konvencióival összeegyeztethetetlen törvények visszavonását, a szakszervezetek szerveződési szabadságának helyreállítását!

• A minimálbér felemelését azonnali 5000 takkasra!

• Az IMF és a Világbank összes parancsától mentes iparpolitika meghirdetését!

• Minden dolgozót (és különösen az ácsokat, a mezőgazdasági munkásokat és halászokat) mint bérből élőt kell nyilvántartani! (nem mint szezonális munkaerőt- a ford.)

• A dolgozó nők számára egyenlő, garantált jogokat!

• A 2008-as szakszervezetellenes rendelet visszavonását!

• A «decentralizáció» nevében meghirdetett összes privatizáció leállítását és az eddig magánosított vállalatok államosítását!

Tudomásul véve, hogy ezek a problémák nem csak Bangladesh dolgozóit érintik, hanem az egész nemzetközi munkásosztályt, mi, az itt megjelent 1100 kongresszusi küldött, úgy döntöttünk, hogy egy delegációt bízunk meg (Mr Rafiqujjaman, Mr Mujibor Rahman, Mr Mohammad Badrudduja Chowdhury, Mr Sanzeed Hossain, Mrs Shamimara) azzal, hogy tájékoztassa a világ szakszervezeteit és a nemzetközi munkásosztályt.

A kongresszus összegzéséül a küldöttek felesküdtek arra, hogy területükön elősegítik a szakszervezetek létrehozását és működését.




Portré

Colia LaFayette Clark

Polgárjogi mozgalmi veterán az USA-ban

Colia Liddell LaFayette Clark nemcsak polgárjogi harcos, a dolgozók, asszonyok, gyermekek, fiatalok és a hajléktalanok érdekeiért is küzd.

Jelenleg egyik elnöke a «Nagymamák Mumia Abu-Jamal kiszabadításáért» bizottságnak.

Résztvett a 2005-ös madridi második nemzetközi bíróság munkájában Afrikáról és aktívan együttműködik a Nemzetközi Egyetértéssel (Algériában, a Parti des travailleurs (Dolgozók Pártja), 2006; a New Orleans-i Katrina hurrikán kapcsán a nemzetközi bíróságon, a karibi konferencián Haiti kérdéséről).

Colia Hinds-ben született a Mississippi vidékén, fiatalságát az állam fővárosában, Jacksonban töltötte.

Minden ősszel a család a Mississipi deltájába vándorolt a gyapotszedésre. Családjának volt ugyan földje, de feles gazdákodást folytatott egy helyi fehét farmerrel.

Családja is részt vett a politikai aktivitásban, apja és nagyapja a le Southern Tenant Farmers Union (1) terveiben dolgozott a szomszédos Copiah-ban. Az apa és nagyapa munkájához kötődő erőszak miatt a család átköltözött Jacksonba.

Colia akkor vált a polgárjogi mozgalom aktisistájává még serdülő korában, mikor több gyermeket meglincseltek a Mississippi vidékén.

«15 éves voltam, mikor Emmett Tillt meggyilkolták», emlékszik Colia (2). Ez az esemény indította arra, hogy egész életét a polgárjogi mozgalomnak szentelje; megalapítja a NAACP (3) Ifjúsági Tanácsát Észak-Jacksonban a Tougaloo College-ben.

1959 és 1970 között teljes munkaidőben a polgári jogokért harcolt.

Fő feladata az volt, hogy a szegregációs «Jim Crow» törvény visszavonását elősegítse, harcoljon a szavazás jogáért Délen.

1962-ben Jacksonban annak a tömegmozgalomnak egyik vezetője, amely a városközpont bojkottjához vezetett, s mint megjegyzi Colia Clark: «csak a XIX.századi, Ida B. Wells vezette memphisi bojkottal összehasonlítható». Jackson központját lezárták, butikjai, boltjai soha nem nyitottak újból ki.
1962-ben lemondott az NAACP-nál elfoglalt állásáról és a Robert P. Moïse igazgatása alatti SNCC-hez ment (diákok erőszakmentes koordinációs bizottsága) Mississippibe a választási jogért harcolni. Hozzáteszi: «tudni kell, a vidéki USA-ban gyakorlatilag lehetetlen volt dolgozóni az elnyomás keretei között».

1962 novemberében találkozott Bernard LaFayette Jr.-ral, az SNCC helyi titkárával és összházasodtak. 1963 februárjában árköltöztek az alabamai Selma-ba, ahol az SNCC «Black Belt Alabama Voter» tervének igazgatását végezte, mint helyi titkár. Feladata volt a «fekete övezethez» tartozó terület választóinak regisztrálása és az akciók irányítása.

Később Coliát alkalmazta James Forman, az SNCC főtitkára, hogy az alabamai Birmingham mozgalmaiban vegyen részt, Dr Martin Luther King vezetésével. Emlékezik: «Birminghamben szenvedtem el polgárjogi harcos karrierem legrosszabb pillanatait. Háromszor is tűzvészt provokáltak körülöttem, ami csak még inkább megkeményített.»

1964-ben Colia tevőleges résztvevője Tennessee-ben a nashville-i Déli Bizottság szervezésének. «Nashville volt a déli polgárjogi küzdelmek kulmináns pontja. Ezen kívül még Chicago, New York és az országos politika. 1973 elején visszatértem Mississippi államba dolgozni, többek között a jacksoni újságunk, a Mississippi Advocate szerkesztőségi munkálataiban résztvenni.»
«Jól emlékszem a háború, a rasszizmus elleni harc tapasztalataira, Diallora (4), a «reparations»-ra (5), a dolgozók jogaira és az afrikai adósságok befejezéséért vívott csatákra éppúgy, mint a dél- és közép-amerikaiak együttesére.

Ez a munka vitt nemzetközi terepre, amiről azt gondolom, hogy a haladó erőknek, különösen az USA afroamerikai aktivistáinak a jövőben összpontosítani kell.

Az imperializmus, a gyarmatosítás, a kapitalizmus, a rasszizmus, az ökológia problémái, a nők, fiatalok, öregek és az ember elnyomása elleni küzdelmeknek nemzetközinek kell lenniük, nemzetközi összefogásban kell zajlaniuk. Sok helyen jártam, most éppen Algériából érkeztem meg, ahol a Parti des travailleurs és Louisa Hanoune által rendzett kétnapos parlamenti tanácskozáson vettem részt ebben a témában: “Afrika kifosztása, okai és méretei. Miért és hogyan cselekedjünk?”.»


(1) Southern Tenant Farmers Union: feles gazdálkodók és kisfarmerek szervezete Délen az Industrial Workers of the World munkásszakszervezet inspirálására.

(2) A 14 éves afroamerikai Emmett Till meggyilkolása 1955-ben egyik oka volt a polgárjogi mozgalom elindulásának.

(3) National Association for the Advancement of Colored People (Színesbőrűek Előrejutásának Nemzeti Egyesülése), amerikai polgárjogi szervezet (alapította többek között W. E. B. Du Bois) 1909-ben.

(4) Amadou Diallo, a fiatal libériai emigránst 41 lövessel terítette le négy rendőr 1999-ben New Yorkban. A rendőröket a bíróság felmentette.

(5) A feketék számára kárpótlás követelése a rabszolgaság, a rasszizmus és a szegregáció alatti szenvedéseikért.



Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.