2011. szeptember 30., péntek

Algéria, az imperializmus céltáblája




Algéria «fekete évtizede» (1990-2000), a több mint 150 000 áldozat az ország diszlokációs kísérletének bármilyen offenzívája határozott elutasítást vált ki az algériai népből. Sok kísérlet történt konfliktusok kirobbantására, eddig azonban beleütköztek abba az akaratba, mely meg akarja őrizni az ország mindössze 50 éve függetlenségével kivívott egységét és szuverenitását. Az algériai forradalom él a tömegek tudatában.

A fekete évtized strukturális kiigazítási politikája, a privatizációk az egész munkásosztályt, berbereket és arabokat egyaránt szervező szervezetükkel, az UGTA-val együtt a dolgozók ellenállását váltotta ki. Ebbe illeszkedik a Parti des travailleurs szerepe a békéért és a szuverenitásért.

A 21. sz. eleje a - vitathatatlan bonapartista vonásokkal nacionalista – algériai rendszert az évtizedes politikával szembeni ellentétes intézkedésekre késztették. Először a nemzeti megbékélés, aztán pont a «fekete évtized» végére. Ezután Algéria elutasította az Africomba integrálódást, a 2003-as Öböl-háborút elítélte – és általában is a katonai beavatkozást –, majd 2009-ben (és 2010-ben és 2011-ben) törvénnyel helyreállította az algériai állam ellenőrzését a gazdaság felett, megnyitotta a köztulajdonú vállalatokat, nagy közmunka-programokba kezdett, stb. 2010-ben a munkásosztály az UGTA-val intenzíven mobilizálódott, követelései minden szektorban jelentős eredményt hoztak (bérek, munkahelyi státusz, stb.)

Az IMF elítéli ezt a politikát, nevezetesen a béremeléseket; az USA pedig az Africom elutasítását bánja. Számtalan kísérlet történt. Kadhafi, a Nyugat új hőse fegyverezte fel az algériai terrorista csoportokat és „tuareg” állam létrehozás javasolta (Algéria felszabdalásával). A Kabília Automómiájáért Mozgalom, egy nyíltan amerikabarát csoportocska (vezetőjét rendszeresen fogadják Washingtonban) reaktiválódott. Az imperialista körök frakcióikon át újra felvetették a nyugat-szaharai kérdést (marokkói területen a Polisario Front követelése volt, a múltban támogatta az algériai rezsim is), hogy szembeállítsák Marokkót Algériával és utat nyissanak Magreb feldarabolásának. A Kanári-szigeteken tartott nemzetközi berber kongresszus bocsátotta ki a Berber Köztársaság ötletét (mely Líbia, Tunézia, Algéria, Marokkó egy-egy részét tartalmazva egészen a Kanári-szigetekig nyúlna...). Az imperialistabarát RCD 2011 elején tüntetésekre hívott (200 személynél többet soha nem vonzott magához) az algériai külföldi beavatkozás kérésének világosan jelzett szándékával.

Az imperializmus Algéria határán rendezkedik be

A líbiai intervenció új szakaszt nyit az Algériára és a Magrebre nehezedő veszélyek sorában. A klánok, törzsi csoportok által létrehozott csapatok megsokszorozódása, a fegyverkereskedelem lehetővé teszi, hogy Algériát közvetlenül támadják (pl. az Al Kaida-Magreb).

A halálthozó cherchelli támadást az Al Kaida magára vállalta «Algériának büntetésül a Líbiával szembeni viselkedése miatt». Az algériai kormány ténylegesen ellenezte a líbiai katonai bevatkozást és nem ismerte el az Átmeneti Tanácsot. A külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Algéria Líbia stabilizálódására vár új viszonyának kialakítására. Az algériai nyugtalanságot az egész térség osztja, erről tanúskodik a közelmúltban tartott Szahel-tanácskozás, mely Algériát, Csádot, Nigert és Malit fogta össze, hogy koordinálják politikájukat a robbanás veszélyével szemben.

Furcsa szent szövetség jött létre a Nagy Közel-Kelet stratégiája folytán a béke és a térség országainak szuverenitása fenyegetésére.

A nagyhatalmak — Sarkozyvel az élen — denunciálták Algéria “várakozását”. Sarkozy azt is nyilatkozta, hogy 2012-ben «forradalom lesz Algériában». Megfenyegette Szíriát és Iránt, deklarálva, hogy ezek az országok katonai beavatkozást kockáztatnak. S ez a Sarkozy védelmezte a végsőkig Ben Alit és Mubarakot, magából pedig — az USA kontójára — a «demokratikus átmenet» bajnokát csinálta.

Az Imprecor 2011. szeptemberi száma interjút publikál egy líbiaival, melyben az magyarázza: «Forradalmat akarunk Algériában, hogy az algériai nép megszabaduljon a megtorló katonai rendszertől.» Az Al Kaida Magreb tisztjei, mint Abou Al Hassen Rachid Al-Blidi szintén az ilyen felhívásokat támogatja.

Az algériai L’Expression folyóiratban olvashatjuk (szept.15.): «A PT a politikai nyitást ajánlja és radikális szakítást az egypártrendszer gyakorlatával. A Parti des travailleurs főtitkára tegnap aláhúzta, hogy konkrét kezdeményezést vár a köztársasági elnöktől még mielőtt késő lenne, hogy megelőzze az eseményeket».

«Hogy elkerüljük a Bachar el-Assad elnök késése és hiábavaló ígéretei miatti szíriai forgatókönyv megismétlődését, a köztársasági elnöknek olyan kezdeményezéseket kell bejelenteni, melyek radikálisan szakítanak a múlt egypártrendszeri gyakorlatával.” – mondta Louisa Hanoune. Hozzátette, hogy (…) « sajnáljuk, de szembetűnő ellentmondások vannak a bejelentett reformok és a valóság között.» Az utóbbi napokban anonim felhívás kering egy széles népi mobilizációról szept. 17-re Algírban. «De kik azok, akik a Facebookot használják? Arc nélkül ennek a mozgalomnak a szervezői akárkik is lehetnek, akármilyen rosszindulatú ügy szolgálatában».

El Moudjahid szerint (szept.15.): «A Parti des travailleurs Politikai Irodája tegnap rendkívüli ülést tartott. A napirend a legutóbbi nemzeti, nemzetközi események és organikus kérdések vizsgálata volt. Nemzetközi téren a főtitkár, Mme Louisa Hanoune, az Európát megrázó hatalmas tiltakozó mozgalmak apropóján erős és nyilvánvaló jelét látja annak, hogy a tőkés rendszer válsága azzal az állampolgári mobilizációval találja magát szemben, mely nem hajlandó ennek a válságnak a terheit elviselni. Megbélyegezte azokat a konfliktusokat, melyek a demokrácia úgymond védelmében bujtogatnak.»

«A háború és a kizsákmányolás ugyanannak az éremnek a két oldala», mondta. A tőkés rendszer háborús politikája a Magreb országokat sodorja veszélybe és a Szubszahara tájékát. Alkalom a líbiai válság terjesztésére. Az itt folyó háború súlyos hatással van a nemzetközi viszonyokra, mivel etnikai, törzsi bázisra épül. A líbiai helyzetet „nemzetközi államcsínynek” minősítette, mely a korábbiaknál nagyobb veszélyt hordoz. «A helyzet ellenőrizhetetlenné vált», erősítette meg.

A konfliktus felmorzsolódással fenyeget a térségben, Algériára nézve különösen (…) Arra kérte a külügyminisztert, legyen határozott, ne alkudjon meg, álljon ellent a külföldi nyomásnak. Erős szavakkal kirizálja az Átmeneti Nemzeti Tanácsot a NATO kezében tartott «akárminek» minősítve. A líbiai helyzetre alapozva Mme Louisa Hanoune az idegen beavatkozást elítélő erők nemzetközi tanácskozása mellett teszi le a voksot.

A PT főtitkára elemezte országunk politikai, gazdasági, szociális helyzetének horizontját. A jelen refromokról szólva úgy találja, hogy radikális szakítás kell az egypártrendszer gyakorlatával és a valódi demokrácia kibontakoztatása. Visszatért az Alkotmányozó Nemzetgyűlés szükségességére, mivel a politikai megújhodásnak új intézményeken kereszül, új törvények alkotásával kell megvalósulnia. A politikai akciókban «nyugtalanító kétfejűséget» tapasztal.»

Munkáskövetelések, szuverenitás és az algériai nemzet egysége

Ahogyan a sajtó írja, a dolgozók követeléseinek kielégítése szükséges. A Le Temps-ban olvashatjuk, hogy Louisa Hanoune «aláhúzta, a szept. 29-i háromoldalú talákozó a közhivatalok, stb. dolgozóinak elégedettségére szolgálhat a minimális bér 35 ezer dináros meghatározásával, ahogy ezt kérték. Ugyanebben a témában újra említette, hogy ez az alkalom a 2010 januárjában 15 ezer dinárban megállapított minimálbér revalorizálására is megfelelő.
Az UGTA szakszervezeti konföderáció első számú felelősének közelmúltbeli nyilatkozatára reflektálva megerősítette a Munkatörvénykönyv 87 b cikkelye eltörlését, melyben a minimálbér tartalmazza a bázisfizetést, mindenféle természetű juttatást (kivéve a dolgozói költségvisszatérítést).
A PT becslése szerint a minimálbér összege 35 ezer dinár kell legyen ahhoz, hogy a dolgozók szocio-professzionális viszonyai javuljanak.»

Az újság hozzáteszi, hogy Louisa Hanoune «ebben a keretben felhív az észak-afrikai megszállás, háborúellenes tanácskozás sürgős összehívására. Ezen a konferencián részt kellene vennie a Magreb összes politikai szervezete reprezentánsainak és aktivistáinak, a háborúk mögött megbúvó imperialista országok képviselőinek is ott kellene lenniük.»

Ahogyan a La Vérité 71. számában olvashatjuk: „Mihelyt a térségben a beavatkozás veszélye fenyegetett, a IV. Internacionálé a háború ellen tiszta és világos állásfoglalást és kezdeményezést tett többször is. A IV. Internacionálé kategorikusan elutasította az ENSZ, az iraki, afganisztáni, elefántcsontparti háborúk felelősének felhívását, mely aztán elindította Líbia bombázását.”

A IV. Internacionálé 2011. márc. 14-i felhívásában emlékeztet: «A Kadhafi-rendszer barbársága nem feledtetheti azt a sorsot, melyet az amerikai imperializmus szán az afgán és iraki népnek. A «humanitárius beavatkozás» és a «légtérzárlat» hipokrata referenciái mögött Líbia, olaja, népe közvetlen imperialista ellenőrzése rejlik és közvetlen fenyegetés a szomszédos egyiptomi és tunéziai népek forradalmi folyamatára, de Algéria és Marokkó szuverenitására és integritására is.» («A IV. Internacionalé és a tunéziai forradalom kulcskérdései»)

A IV. Internacionálé állásfoglalása világos: imperialista- és háborúellenesség, szembenállás a nemzetek diszlokációjával. Soha nem fog részt venni a baloldal és szélsőbaloldal imperialistabarát kampányában Algéria ellen. Azoknak a harcára támaszkodik, akik Algéria szuverenitása és integritása védelmében küzdenek.

-------------------------------------
Az utóbbi hetekben a Facebookon ”algériai forradalmi” névtelen felhívások cirkulálnak. Nemzetközi szinten támogatásra találtak az imperialista körökhöz közelálló csoportokhoz és személyekhez. Számos algériai fiatal elutasítja az anonim felhívásokat és külföldről érkező kísérleteket sejt mögöttük. A tunéziai jelszó mintájára — «vizet, kenyeret, Ben Aliból nem kérünk» — kezdett keringeni egy szlogen Algériában Sarkozy líbiai utazása után: «száraz kenyér inkább, de Franciországból nem kérünk». Szept. 17-én semmiféle demonstráció vagy incidens nem történt. Pedig az imperializmus nem adja fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.