2011. szeptember 30., péntek

Az imperializmus líbiai hadműveletének természete és következményei

«Háttérből irányítás»

«Sarkozy a meghódított területen», a Libération ezzel a címmel ír a francia elnök és a brit miniszterelnök együttes látogatásáról Líbiában. Túl a líbiai olajkincs kirablásán a katonai intervenciónak mélyebb értelme is van. A tunéziai proletárforradalom kitörése a világrendet destabilizálja, s az erre adott imperialista válaszról van szó. A tunéziai forradalom, követve az egyiptomi által, megérintette az egész térséget. Katonai beavatkozások kombinálásával (Szaud-Arábia 1500 katonájával taposta el a bahreini népkelkelést), ellenzéki csoportok felhasználásával, legyenek azok «felekezeten kívüliek», iszlamisták vagy törzsiek (mint pl. Jemenben szinte diszlokációs polgárháborút provokálva), az imperializmus a forradalmi hullám meglovaglását tűztei ki célul.

A régió «szomalizációja» fenyeget. A líbiai intervenció Tunézia és Egyiptom két forradalmi folyamata között ezen országok robbanása előtt nyit utat, komoly veszélyt hordoz Algéria integritása és szuverenitása szempontjából is. Sarkozy gesztikulálásán túl emlékezni kell, hogy Obama volt az első, aki Kadhafi elsöprésére szólított. Katar szolgáltatta a fegyvereket és a pénzt a «rebellióhoz». A fő katonai vezető pedig — saját barátai ölték meg —, aki a csapatok strukturálásába kezdett, olyan líbiai volt, aki 20 évet a CIA székhelyének városában élve az USA-ból rohant haza.
Az amerikai adminisztráció és sajtó az USA líbiai szerepéről szólva „háttérből irányításról” beszél, mely Franciaország és Nagy-Britannia szerepének elegáns megfogalmazása. Tény, hogy Frankfurtban, a NATO keretében, a katonai védelmi rendszer az USA égisze alatti Africomot is integráló központjában koordinálták a légi beavatkozást, olyan intervenciót, mely nem lehetséges az amerikai radarok és rakéták nélkül.

A Nagy Közép-Kelet (NKK) terve

Idézzük fel Louisa Hanoune megjegyzéseit az algériai Le Soir-nak adott válaszában: «a Bush által bejelentett Nagy-Közép-Kelet tervének megvalósítása kezdődik». A La Vérité 70-es számában beszéltünk róla:

«A “terrorizmus elleni háborúval” az amerikai imperializmus ellenőrzése alá próbálja vonni az összes kormányt, ideértve az imperialistákat is». «A 21. sz. elején merült fel a Machrek és Magreb országokat összevonó Nagy Közép-Kelet megvalósításának ötlete. 2005 februárjában az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice azt nyilatkozta: “Egyesítjük erőinket a pluralizmus, a gazdasági nyitás és a civil társadalom fejlesztése bátorítására a Nagy Közép-Kelet kezdeményezésén át.”

A «demokratizálás» fedőszerve alatt az NKK célja a vámhatárok lebontása, a deregularizáció, a privatizáció és az amerikai vezetés alatti katonai tömbbe forrasztás, a térség országainak feldarabolása. Az amerikai vezérkari főnök honlapján publikálták is az NKK Pakisztántól Mauritániánig terjedő, a jelenlegi országokat magába foglaló térképét. A 2001.szept. 11. után az USA-hoz megtért Kadhafi ezredes «Targisztán» létrehozását javasolta (targisz=tuareg) a Szahara és a Szahel térségei országait (tehát Algériát is) megszabdalva … pontosabban: az olajban, urániumban és aranyban gazdag zónákat magába foglalva.

Ugyanakkor szólított fel az Iraktól Szenegálig terjedő Fatimidák kalifátusa helyreállítására. Egy évvel később Condoleezza Rice, Izrael libanoni agressziójának kellős közepén azt nyilatkozta (2006 júliusa) : «Aminek tanúi vagyunk most, egy fajtája a az új Közép-Kelet vajúdásának». A “gyermek világrahozását” a palesztin és libanoni ifjúság bombákkal történő legyilkolása jelzi. Ebből lett 2008 decemberében az izraeli hadsereg USA támogatta «kemény ólom» hadművelete a gázai övezet ellen» (La Vérité 70.sz.: «Tunézia, Egyiptom: igen, proletárforradalom zajlik»)

Ezt a tervet borította fel a tunéziai és az egyiptomi forradalom, melyek elűzték Ben Alit és Mubarakot, a védelmi rendszer két bástyáját. Eddig az amerikai imperializmus a terrorizmus és az Al Kaida elleni harc nevében támogatta ezeket, a rendet és Izrael biztonságát garantáló rendszereket az IMF minden igénye teljesítésével.

Kadhafi rendszerét ebbe a katonai védelmi rendszerbe integrálták 2011. szept. 11. után. Szíria élén Bachar Al-Assad érkezése a hatalomba 2000-ben lehetővé tette a 2003-as Öböl-háború után a Szíria és az USA közötti új viszony kialakítását (pl. a szíriai csapatok visszavonását Libanonból)… és Bachar Al-Assad megnyitotta az utat a «reformok» (privatizáció és deregularizáció) előtt.

De a tunéziai és egyiptomi folyamatok során, melyek megmutatták ezen rendszerek törékenységét a forradalmi haladással szemben, elővették ismét az NKK tervét, nem célként, hanem megvalósításként. Az imperializmus mindent megtett az ellen, hogy a népi mobilizáció forradalmi folyamatba csapjon – ahogy Bahreinben, Jemenben. A meglévő rendszereknek át kellett adniuk a helyet az új, amerikai ellenőrzésű kombinációknak.

A szíriai ellenzék egyik vezetője — aki az USA-ban él — magyarázza (Libération, 17 sept. 17.): «A legjobb forgatókönyv a katonai államcsíny lenne. A felsőbb katonai vezetők mondhatnák Bachar al-Assadnak :elég most már, elég embert öltél … Ahogyan Egyiptomban és Tunéziában, a hadsereg az elnököt lemondatná és átvenné az átmenet irányítását».

Különleges látásmód arról, ami Tunéziában és Egyiptomban történt, ahol a forradalmi hullámmal szemben a «demokratikus átmenet» takarója alatt meg kellett kísérelni az összes politikai erő összefogását, iszlámistáktól a szélsőbalig a rendszer újrafestéséhez.

Egyiptomban a Muzulmán testvériség ezentúl az USA partnere, lemondott az Egyiptom és Izrael állam kötötte Camp David megállapodások elutasítására vonatkozó követeléseiről. Szíriai társai hasonlóképpen járnak el. Tunéziában az Ehnnadával ugyanez történik. A líbiai Átmeneti Nemzeti tanács a Kadhafi rezsim volt magas rangú tisztviselőiből áll (olyan ember vezeti, aki Kadhafi «igazságügy-minisztere» volt 2007-től 2011-ig, olyan emberek a tagjai, akik az Al Kaidának soraiból jönnek (Tripoli katonai vezetője, Belhady). Az átmeneti Nemzeti Tanács «világi» elnöke éppen most dekrarálta, hogy az új alkotmányt a Korán inspirálja.

Az imperializmus szerint a «terrorizmus elleni harc» (2001- 2011) után ma a «harc a demokráciááért» jön. A «demokratikus átmenet» hívei, az iszlám pártok már nem a sarija bevezetését reklamálják, hanem a polgári államot, a tunénziai Ehnada pártja pl. éppen most jelentette ki, hogy a Törökországban hatalmon levő AKP a modellje. Aláhúzza Erdogan török miniszterelnök, a NATO egyik oszlopának tunéziai, líbiai, egyiptomi útja értelmét.

A Nagy Közel-Kelet 2011-ben a tunéziai, egyptomi forradalmi folyamatok gátlását jelenti, a népi mozgósítás polgárháború felé taszítását, az ellenállás eltaposását. Ez a „szomalizáció”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.