2014. március 8., szombat

A sokkterápia nem mehet át!




 


Vajon meddig mehet az ukrajnai kaland? A dolgozók szerte az egész világon mély aggodalommal teszik fel a kérdést a nagy tőkés hatalmak minden népet szétszórással fenyegető offenzívája láttán.
Az alighogy kinevezett ukrán «miniszterelnök» bejelentette, hogy kormánya «rendkívül népszerûtlen intézkedéseket» fog hozni. Olyan intézkedéseket, amelyek között előkelő helyet foglal el a «szociális programok, kedvezményes tarifák, szubvenciók csökkentése»… de a «pénzügyi rendszer megmentése» is – a Le Monde pedig megjövendeli, hogy «Ukrajna meg fogja ismerni a sokkterápiát a vele járó elkerülhetetlen szociális traumával együtt».
«Sokkterápia»: ezen név alatt pusztítják Afrika legtöbb országát, a szétszabdalt Jugoszláviát, a megsemmisített Görögországot. Franciaországban 2017-ig 50 milliárd eurót vonnak el a közszolgáltatásoktól, évente 10 milliárd eurót a helyi önkormányzatoktól, költségvetésük 10 %-át, amikor már pénzügyileg így is fuldokolnak – azonban a «versenyképesség fokozása» érdekében a munkáltatók «terheit» enyhítik, a tőkések, spekulánsok «talpraállítási» követeléseit elégítik ki. Ez is sokkterápia, úgyanúgy, mint Görögországban, Ukrajnában, Portugáliában, s ugyanúgy a diiszlokációt erősíti.
Két konzekvenciát lehet levonni most, az európai parlamenti választások előtt. Egyik oldalról látjuk a kritikát. De mit ér? Csakis a tettek számítanak. Senki nem képes leállítani a kormánypolitikát, ha nem képes szakít az EU-val, a tőke nemzetközi intézményével. A sokkterápia alkalmazását meg kell akadályozni – a dolgozók szervezeteikkel egységes mozgalmával, kinek-kinek saját országában, de nemzetközi összefogással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.