2014. március 21., péntek

Cseppben a tenger…




pinguin.jpg


«Őszinte és szívből jövő gratulációm a tegnap délutáni műszak megszervezéséért, ahol is a 4 hátsógépes és egy elsőgépes helyett egy-egy emberke maradt csak a bejövő 5 kamionra és a gyártás kiszolgálására.
Kíváncsi vagyok, hogy a minimum alatti létszámmal történő terhelés nem veszélyezteti-e az üzemrész zökkenőmentes működését, vagy a dolgozók testi épségét.
Remélem a szakszervezet - feladatának megfelelően - legalább egy kérést intéz a vezetőséghez, hogy a jövőben ilyen ne forduljon elő».

 

Ennyi volt a bejegyzés, amit egy élelmiszerfeldolgozó üzem fiatal munkása tett a Facebookon, az «Üzenet a frigóból» nevû zártkörű közösségi honlapon. Másnap kitört a botrány, harmadnap elbocsátották, mivel «a bejegyzés sérti a cég jó hírnevét». A cég egy multinacionális vállalat, Belgiumban, Németországban, Franciaországban, stb. és persze Magyarországon is vannak üzemei. Az előbbi országokban – ha ilyen lépéshez merne folyamodni – nagy valószínűséggel a szakszervezet tiltakozna, az üzem pedig azonnal leállna és sztrájkba kezdene; s ez még a legkevesebb, mert ha «egyet bántasz közülünk, mindannyiunkat bántod» - … Magyarországon azonban a munkáltató bármit megtehet, minimális létszámú alulfizetett dolgozóval végeztetheti a munkát, a kritikus megjegyzéseket megtorolja, és az átalakított munkatörvényköny megteremtette a lehetőséget arra, hogy akár a legkeményebb megtorlással éljen. Emellett ezek a multicégek minden nyereségüket kiviszik az országból – a tőke és a szolgáltatások szabad és akadályozatlan mozgása ezt jelenti.


Kik a bűnösök? Először is azok a politikai erők, amelyek «elprivatizálták» a közvagyont, a dolgozói jogokat minimálisra csökkentették (az MDP-től az MSZP-n át a Fideszig); azok, amelyek bármennyire is «baloldalinak» mondják magukat, nem emelték fel hangjukat az ezt kikövetelő Európai Unió ellen; s mindenki felelős, aki hozzájárult a dolgozói szervezetek ekkora legyengítéséhez.


Mit kell tenni ahhoz, hogy ne folytatódjék ugyanígy? 2014. márc. 1-2-án Párizsban l9 ország 140 munkásküldötte tanácskozott. Megállapította, hogy független munkás érdekképviseletre van szükség minden országban, egységet kell létrehozni a munkásmozgalomban a nemzetközi tőkét képviselő Európai Unió direktívái, az azokat kiszolgáló kormányok elleni sikeres harc érdekében; a határokon átívelő politikai együttműködésre van szükség, mert az EU-EKB-IMF politikája azért lehet „sikeres”, mivel kormányaink alávetik magukat az európai szerződéseknek – népeink akarata ellenére.
 
A mi fiatal munkásunk nem fogja hagyni magát. Munkaügyi bírósághoz fordul, ügyét közzéteszi a multi működési területének országaiban, kérni fogja munkatársai, a szakszervezet segítségét. Ne hagyjuk magára, mert az ő ügye – a mienk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.