2014. március 10., hétfő

Röviden


 


 Burundiban, a vilàg egyik legszegényebb országában 2014. febr.  9-én több tucat halottal és négyezer ház tönkremenetelével járó viharos eső pusztított Bujumbura tartomány keleti és a főváros északi részében. Mi az oka? Hiszen ezellen lehetne védekezni…  A kormány adakozásra szólít.  De a csatornákat elhanyagolta, az infrastruktúra pusztul – a «szegénység elleni stratégiai keret», a CSLP politikája értelmében, amely privatizálva likvidál minden közszolgáltatást és értelmes közmunkát.  


 Az ázsiai tőzsdeindexek 1-3 százalékos zuhanással reagáltak arra a hírre, hogy a kínai kivitel 18,1 százalékkal zuhant februárban az egy évvel korábbihoz képest. A sokkot jelzi, hogy a Bloombergnek nyilatkozó elemzők 7,5 százalékos emelkedést vártak. Az év első hónapjában még 10,6 százalékkal nőtt az export. A februári visszaesés 2009 augusztusa óta a legnagyobb hanyatlás.


 "Amikor Jacenyuk miniszterelnökkel találkoztam, gratuláltam neki ahhoz, hogy a békés megoldást vàlasztotta. Biztosítottam arról, hogy a NATO Ukrajna oldalán áll" – jelentette ki Rasmussen NATO főtitkár a Bild hasábjain.A maga részéról Jacenyuk pedig azt nyilatkozta, hogy «Ukrajna egy centimétert sem hátrál». Ukrajnában viszont tüntetéseken tiltakoznak az ellen, hogy a NATO beavatkozzon.


 A magyar munkahelyeken  a vizsgált cégek többsége csal, nem adják meg a megfelelő mennyiségű pihenőidőt, nem fizetik ki a túlórát, vagy az ellenőrzés után nem sokkal már más cég foglalkoztatja ugyanazon munkavállalókat, akik ugyanazt a munkát végzik – jelentette ellenőrzési köre utàn a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH). Az ellenőrzött munkáltatók 85 százalékánál, illetve az érintett munkavállalók kétharmadnál szabálytalanságot állapíttak meg. A hatóság tavaly októberben ellenőrzött 811 foglalkoztatót és 4300 munkavállalót.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.