2014. március 9., vasárnap

Ukrajna, Krim-félsziget: egy új háború eleje?




Az Oroszország Föderáció csapatainak belépése a Krim-félszigetre a világot újabb háborúval fenyegeti – mondja a nagysajtó. Igaz-e?
Semelyik nép, sem az ukrán, sem az orosz nem kívánja a háborút. Emlékezzünk csak, a volt Szovjetunió népei 23 millió halottal fizették meg felszabadulásukat a nácizmus alól a legutóbbi világháborúban. Vitathatatlan, hogy Vlagyimir Putyin csapatokat küldött a Krimbe azzal az indokkal, hogy az ott élő orosz ajkúakat megvédje, ezzel pedig az amerikai kormány, a NATO, az Európai Unió, stb.  vezetőinek egyhangú tiltakozását vívta ki maga ellen. Nem kevésbé vitathatatlan, ahogyan egy nemzetközi és stratégigia intézet vezetője írja (1), hogy «mindenkinek tiszteletben kell tartani a nemzeti szuverenitás elvét, mielőtt annak alkalmazását számon kérik Oroszországtól. Számomra nehéz elfogadni az USA-tól nevezetesen az iraki intervenció után, hogy Putyint akarja kényszeríteni». Hozzá lehet még adni Afganisztánt, Líbiát, Malit, a Középafrikai Köztársaságot, Szomáliát, a Kongói Köztársaságot, Dél-Szudánt, Haitit, stb… el nem feledve a húsz éve az USA és az EU protektorátusa alatt élő Bosznia-Hercegovinát. (2). A kérdés, amit fel kell tenni: miért van az, hogy ez a populáció, ideértve az ukránt is, ma orosz zászlót lengetve a szakadás felé hajlik? Kik azok, akik provokatív döntésekkel az ország felosztása, Ukrajna szétrobbanása felé terelik az eseményeket? Valamint: miért koncentrálódik mindez a Krimre?
Mert a Krim soknemzetiségű terület (amelyet Nyikita Hruscsov «ajándékozott» Ukrajnának 1954-ben), és ez pedig ideális keret a szembeállások fabrikálására. Többségében oroszajkúak lakják (58 %), de tatárok is 12 %-ban (muzulmánok, törökajkúak, akiket Sztálin deportáltatott 1944-ben, s csak 1967-ben rehabilitálták őket), és maguk a 27 %-nyi  krimi ukránok is többségükben orosz nyelvűek. Az ukrán parlament febr. 23-i  döntése, amellyel megtiltja az orosz nyelv hivatalos használatát, csakugyan provokációként értelmezhető. Hogyan lehet elvárni a Krimben az orosz nyelvű (orosz, tatár vagy ukrán) lakosságtól, hogy minden hivatalos iratot ukránul  fogadjon, a hivatalos lépéseket ukrán nyelven tegye meg, amelyen nem is, vagy rosszul beszél? Ráadásul ők a többség! Ezt a provokációt érzi az ország más részén élő ukránság is, amely anyanyelveként beszéli az oroszt (fele legalábbis), különösen az ország déli és keleti felén. Az 1991-es népszavazáson mégis órisi többséggel az ukrán függetlenségre szavaztak, amikor az orosz, belorusz, ukrán elnökök feloszlatták a Szovjetuniót. A «függetlenség» gyorsan átfordult az IMF-től, Világbanktól, stb. való függőségbe (3).
De Putyin erőlteti a háborút?
Ezt akarják elhitetni velünk bizonyos sajtóorgánumok és bizonyos személyek. Egyik oldalról Putyin «fitogtatja» erejét, a másikról pedig a Kreml azt nyilatkozta, hogy az «orosz kormány folytatja a tárgyalásokat Ukrajnával a gazdasági és kereskedelmi ügyeket illetően, külföldi partnereivel az IMF-fel és a G 8-cal a pénzügyi segítséget illetően». Ez a feltűnő ellentmondás hozzátartozik Putyin és kormánya társadalmi rétegének természetéhez: a volt szovjet «nomenklatúrában» gyökerezik, és ez is pimasz módon az 1990-es évek rablóprivatizációiban gazdagodott meg. Egyszerre a világkapitalista «rend» (vagy inkább rendetlenség) eleme és ugyanakkor – mint Szíriában – saját érdekeit is érvényesítenie kell, saját kis «üzleteit» megvalósítani. A tőkés rendszer válsága felerősíti a konkurenciát a nagyhatalmak és tőkés csoportok között és nem mindenkire süt a Nap a világon. Az orosz kormány tudja, hogy «lapáton» van. A Financial Times-ban Carter volt elnök tanácsadója, Zbigniew Brzezinski azt írta Janukovics bukása után, hogy «előbb-utóbb Oroszországnak kővetnie kell (az ukrán "példát")». Maga az amerikai kormány is válságban van. Mindenképpen óriási támadást kell folytatni saját munkásosztálya ellen és ugyanakkor pedig a saját maga által generált «konfliktusokat» elrendeznie … olyan folyamatokba keveredve, amiket nem tud kezelni. Brzezinski hozzáteszi, hogy «a nyugatnak ebben a stádiumban úgy, hogy ne alázza meg Oroszországot, biztosítania kell az ukrán hadsereget, hogy számíthat azonnali és közvetlen segítségre» és, hogy «nagyon gyorsan el kell ismerni a jelenlegi ukrán kormány legitimitását» (Washington Post, márc. 3.).
Az új kormánnyal hogyan állnak a dolgozók Ukrajnában?
Washington, az IMF és az Európai Unió támogatását élvezve (amelyek úgy találták, hogy Janukovics nem ment el eléggé messzire ebbe az irányba), az új miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk ezt nyilatkozta: «Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell hoznunk, mert a kormány és az elnök annyira korrumpálódott, hogy az egész ország pénzügyileg reménytelen helyzetbe került. A csőd szélén állunk, ez a kormány kamikáze-kormány lesz. Legyenek üdvözölve a pokolban…». Meg kell enlítenünk a «privatizációk és a a 90-es évek elejének  sokkterápiájának atyja»,  Viktor Pynzenyk jelenlétét a kormányban. A szélsőjobboldali – Bandera és az 1941-es nácizmus örökségét valló –  csoportok, mint a Szvoboda és a Pravij Szektor már elkezdtek integrálódni az «új rendszer» rendőrségébe (4). A «sokkterápia», mint azt láttuk a volt Jugoszláviában 20 éve, vagy Afrikában,  annál jobban megy, minél jobban előkészített és előrehaladott a nemzet diszlokációja (amelynek persze azonnali konzekvenciája van a munkásosztály feldarabolására is). Van tehát egy közvetlen kapcsolat a diszlokáció folyamata és az IMF, az EU megkövetelte munkásellenes programok megvalósulása között.
Mi a kiút?
Aláhúzva azt, hogy «az utóbbi időkben az ukrán munkásmozgalom élén tanácstalanság tapasztalható», egy belorusz aktivista az európai munkástanácskozáson azt mondta, az ukrajnai dolgozóknak soha nem volt ekkora szüksége «a nemzetközi munkásszolidaritásra». A közös küzdelem, amelyet a 19 ország küldöttei elhatároztak márc. 1-2-án Párizsban a munkásmozgalom függetlenségéért, a munkásellenes programokkal és az intézményekkel, az IMF-fel, EU-val szemben, hozzá fog járulni ehhez.
(Dominique Ferré)
  1. Philippe Migault 2014 márc. 4-én.
  2. Beavatkozás? Victoria Nuland az amerikai külügyminisztériumtól dec. 13-án nyilvánosan elismerte, hogy kormánya 5 millió dollárral finanszírozta az ukrán ellenzéket, közöttük a neonácikat is.
  3. 1991 óta vizsgálta a nemzetközi intézmény a privatizációkat. Ebből profitáltak az oligarchák, óriási vagyonokról van szót, Janukovics és a most hatalomra került «ellenzék» támogatását élvezve – s mind a szovjet idők volt nomenklatúrája emberei.
  4. Igazság szerint a rendszer nem annyira új, ugyanez a Rada (parlament) tegnap még Janukovicsot támogatta, most meg Jacenyukot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.