2017. május 10., szerda

Franciaország: Macron – legitimitás nélkül

Az V. Köztársaság intézményeitől pedig minden hatalmat megkap a társadalombiztosítás és a munkatörvényköny megsemmisítésére.
Hogyan lehet megakadályozni? Munkás egységgel!



Macront május 7-én megválasztották. De a tények azt mutatják, ultra kisebbséggel rendelkezik.

  • A feliratkozott választók 26 %-a távol maradt;
  • 9 %-uk érvénytelenül voksolt;
  • az érvényes szavazatok szerint 3 szavazóból kevesebb, mint kettő szavazott, a munkás- és népi negyedekben ennél is kevesebb;
  • Macronra - a 65 %-nyi érvényes szavazat alapján - az összes feliratkozott választónak csak 42 %-a voksolt;
  • ezeknek fele sem ért egyet politikai programjával, mindössze Le Pen hatalomra jutásának megakadályozása volt a cél.

Öt választóból tehát négy nem támogatja Macront. Ami ultraminoritást jelent, a legitimitás teljes hiányát.

Az V. Köztársaság intézményei olyanok, hogy a választók 20%-át képviselő elnök a hatalom 100%-át kezében tarthatja.

Ezt a hatalmat mire akarja használni:

  • már a nyár elején bejelentette a munkatörvénykönyv teljes megsemmisítését (az El Khomri-törvény súlyosbítását);
  • az 1945-ben munkásjogként megszerzett, szolidaritáson alapuló betegbiztosítás (a társadalombiztosítás egyik pillére) eltüntetésére. Előrevetítette, hogy megszüntetik "indokolatlan gyógykezelések" térítését, sőt, a "hasznosakét" is támadja;
  • a nyugdíjrendszert fel akarja számolni, "pontokon" alapuló nyugdíjat bevezetni.

Macron csak eszköz – illegitim, ismételjük – a tőkések, bankárok kezében, akik készek lecsapni az El Khomri-törvény ellen tiltakozó munkásosztályra. Célja ennek érdekében - és ez az V. Köztársaság logikája  -­ a szakszervezetek kényszerítése arra, hogy asszisztáljanak a destruktív tervekhez.

Mindenki örvendezik, hogy Le Pent legyőzték. Így van, de a dolgozók, a munkásmozgalom számára két kérdés merül fel: hogy jutottunk idáig? Mit kell tennünk, hogy a közelgő katasztrófát megelőzzük?

Hogy jutottunk idáig?

  • Hollande öt éve, a szociális pusztítás, az Európi Unió diktálta ellenreformok öt éve: a Macron-, Touraine-, MAPTAM-, NOTRe-, El Khomri-, Peillon-törvény, a felelősségi paktum. Az üzem-, kórház, iskola-, postabezárások, a fiatalok, a szakszervezetek elleni megtorlások.
  • A megyékben, régiókban és településeken, a "baloldal" minden pártja (azokat is beleértve, akik aztán támogatták a Lázadó Franciaországot) ugyanúgy megvalósították a megszorítások politikáját, megszüntetve a munkahelyeket, privatizálva a közszolgáltatásokat, megnehezítve a népesség létezését.
  • A megosztás: még ilyen nehéz körülmények között is az egység Mélenchon és Hamon között (aki, még ha csak részeiben is, de Hollande politikáját megkérdőjelezte) teljes mértékben módosította volna a helyzetet akkor, ha egymás mellé állva, egy jelöltségben állnak az El Khomri-törvény visszavonása mögé mintegy első lépésként a dolgok visszafordítása érdekében. De a két jelölt nem tette meg, az egységet elutasította, a megosztást kiélezte, ezzel azt választotta, hogy Macron legyen az elnök.

Ez az V. Köztársaság antidemokratikus intézményeinek logikája

Az V. Köztársaság politikai választásai nem teszik lehetővé, hogy az állampolgárok különféle programok közül válasszanak. Az ötévente voksolás korona nélküli királyt választ úgy, hogy az az lesz, akit jobban kedvelünk, illetve kevésbé utálunk. S ha egyszer megválasztjuk az elnököt, az összes hatalommal fel is ruházzuk, benne azzal, ami a munkásosztályt és a demokráciát támadja.

Ezért kell a köztársasági elnöki általános választást megszüntetni. Ezért kell az V. Köztársaság intézményeit felszámolni.

Itt az ideje a szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés választásának

A második forduló estéjén az intézményes pártok felelős vezetői mindnyájan megerősítették, hogy az antidemokratikus intézményeket tisztelik és sok sikert kívántak Macronnak. Vannak, akik azt ajánlották, hogy az új elnököt segítik, vannak, akik lojális ellenzéki szerepet kínáltak, sőt, olyat is, hogy Marconnal együtt kormányoznának.

A tapasztalat megtanította a dolgozókat arra, hogy az V. Köztársaság, a bonapartista rezsim, ahol minden hatalom az elnök kezében koncentrálódik, a nemzetgyűlési (országgyűlési – a ford.) ellenzék tehetetlen, Egyetlen funkciója, hogy demokratikus színezetet adjon az elnök munkásellenes, antidemokratikus intézkedéseinek.

Ezt mutatta a tapasztalat, az Hollande-Valls-kormány a munkásellenes projekteket a 49-3 segítségével  törvénybe öntötte (parlamenti vita nélküli elfogadtatásával). A dolgozóknak joguk van kijelenteni: jogaink megvédése, létezésünk megvédése, a fiatalok védelme, családunk védelme, a demokrácia védelme nem lehet az V. Köztársaság kisded parlamenti játéka – joguk van szövetkezni annak likvidálására, szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés választására.

A nép választott, mandátummal rendelkező, visszahívható és ellenőrizhető küldöttei kell kezükbe vegyék az összes hatalmat, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek megfelelnek a demokráciának. Nem luxuskurtizánokat fogunk választani, hanem politikai program alapján felállított lista részarányaiban integrálni.

Tegnap, ma, holnap: a Parti ouvrier indépendant démocratique (Független Demokratikus Munkáspárt) minden körülmények között a munkásegység és a -demokrácia érdekében cselekszik

A párt a munkáskormány híveként az Alkotmányozó Nemzetgyűlésért harcol az V. Köztársaság és az Európai Unóval szemben.
A dolgozók és osztályharcos szervezeteik egységének híveként tegnap az El Khomri-törvény elfogadása ellen küzdött, ma visszavonásáért, s minden erejét a politikai harcba veti, hogy a legszilárdabb közös front jöjjön létre, a dolgozók és szervezetek egyesült blokkja az illegitim «20%-os elnök» gyilkos terveinek megakadályozására.

A POID úgy találja, hogy sürgetően fontos az autentikus, osztályalapú munkáspárt létrehozása. Ezzel a céllal fogja jelöltjeit bemutatni a törvényhozási választásokra, hogy segítse az egységet az El Khomri-törvény visszavonásáért, a társadalombiztosítást és a munkatörvénykönyvet fenyegető támadások ellen az Alkotmányozó Nemzetgyűlésért, az V. Köztársaság megszüntetéséért. Az erről szóló vitára hívja a dolgozókat, fiatalokat, aktivistákat azokra a gyűléseire, amelyeket országszerte tartani fog az elkövetkezendő napokban.

A POID országos irodája – kelt 2017. május 7-én, 22 h 30-kor


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.