2011. március 3., csütörtök

Belgiumi szegénység

Az Európai Unió és az annak utasításait követő belga kormányok gyalázatos, a nemzetközi nagytőkét szolgáló politikája jelentős változásokat hozott Belgiumban.
Megnőtt a munkanélküliség, megnőtt a szegénység.

Jelenleg a 10 millió lakos 15 %-a, 1 millió 600 ezer számít szegénynek: ide tartozik a nyugdíjas nők több mint negyedrésze, a munkanélküliek s a gyermekeiket egyedül nevelők. Hivatalos jelentések szerint szociális juttatások nélkül a lakosságnak több mint 40 %-a esne ebbe a kategóriába.

2010-ben a munkanélküliség elérte a soha nem látott 14,6 %-os szintet 750 ezer munkanélkülivel. Ebben az évben pedig még mindig emelkedik ez a szám – a munkahelyek megszűnése mindennapos, az új munkahelyek teremtése minimális.

A fiatalok munkanélküliségi rátája 2010 végére 23,5 %-ra növekedett, generációk nőnek fel anélkül, hogy valaha is lett volna munkájuk – a nyugdíjbavonulás törvényes határa pedig 65 év !
A nemzetközi intézmények – a G20, G8, az IMF, az Unió – a válság következményei elleni harc ürügyén diktátumokat hoznak és egyre súlyosabb árat fizettetnek a dolgozókkal. A reálbérek, a közköltségek, oktatási, egészségügyi kiadások csökkentése; a közszolgáltatások, posta, vasút privatizálása; tömeges kizárások a szociális ellátásból – mint minden európai tagállamban, Belgiumban is a mindennapok része. A munkáltatók a bérek befagyasztását kérik mikor az árak szüntelenül emelkednek: a családok szükséges kiadásait tartalmazó fogyasztói kosár egy év alatt havi 88 euróval növekedett; ma egy átlagos családnak havi 2.576 eurós jövedelemre lenne szüksége a megélhetéshez. A FAO jelentése szerint 20 éve nem látott, 39 %-os emelkedés tapasztalható a búzát, rizst, kukoricát magábafoglaló cereáliák árában! – s eközben a tőkés profit újra visszaállt a 2008-as válság előtti szintre.

Az évek óta tartó lévő politikai válság háttere Belgium szétszakítása, csak a nagytőke érdekeit szolgálja a dolgozók nagyobb fokú kizsákmányolásáért, a társadalombiztosítás, a szociális háló megszüntetése érdekében. A belga ügyvezető kormány az Európai Unió nyomására, mint mindenütt, minden tagországban, szigorító intézkedésekkel akarja megtűzdelni a költségvetést. Az Unió az úgynevezett «európai szemeszter» programmal feltételeket szab, annak nem teljesítését pedig szankciókkal fogja sújtani; "szociális és gazdasági reformokat" kényszerít minden tagállamra, hogy 2020-ig elérje stratégiai versenycéljait a dolgozókra nézve katasztrofális következményekkel: nyugdíjreformmal, bércsökkentéssel. Magyarán: tovább, többet kell dolgozni, kisebb fizetésért.

Márc. 4-én általános munkabeszüntetés lesz a bérek csökkentésének uniós terve, az ún.szakmaközi egyezség törvénytervezete ellen, de az utóbbi időben nem telt el egy hét sem tüntetés, sztrájkok nélkül, mert a tőkés rendszer válságát nem a néppel kell megfizettetni sem Belgiumban, sem Magyarországon, sem sehol a világon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.