Grégoire Lalieu és Michel Collon interjúja Mohhamad Hasszannal*
3 hét óta a Kadhafi ezredeshez hű csapatok és az ellenzék erői csapnak össze az ország keleti felén. Ben Ali és Mubarak után Kadhafi lesz a következő diktátor, akinek mennie kell? A líbiai események hasonlóak-e a tunéziai vagy egyiptomi népi felkelésekhez? Miért készül háborúra a NATO? Mohamed Hasszan válaszol az Investig’Action kérdéseire.
Tunézia és Egyiptom után az arab forradalom elérte Líbiát?
Ami Líbiában most történik, az más. (…) Az itteni társadalmi feltételek másak. Kadhafi rendszere korrupt, a gazdaságot monopolizálta, minden ellenkezést szigorúan megtorolt. De a szociális feltételek jobbak voltak a szomszédos országoknál, a születéskor várható életkor itt a legmagasabb Afrikában, az egészségügyi és oktatási rendszer kielégítő (pl. itt számoltak le elsőként a maláriával). Ha vannak is óriási vagyoni különbségek, az egy személyre eső GDP 11 ezer dollár.
Mi történik akkor Líbiában?
Vissza kell tekintenünk a történelembe. Líbia az ottomán birodalom tartománya volt. 1835-ben Franciaország megszerezte Algériát. Egyiptom az ottomán birodalom védnőksége alatt ugyan, de többé-kevésbé független politikát folytatott Mohamed Ali kormányzásával. Egyik oldalról francia Algéria, a másikról Mohamed Ali, az Ottomán Birodalom félve a régió kontrolljának elvesztésétől, csapatokat tartott Líbiában.
Ebben az időben az országban a Senoussi-konfraternitás gyakorolt nagyon erős hatást. Sayid Mohammed Ibn Ali as Senoussi, egy algériai alapította (…), a 19. század elején sok hívőt mondhatott magának, de az ottomán vallási hatóságok nem nézték jó szemmel. Senoussi végül Líbia keleti részén, Cyrénaique-ban telepedett le véglegesen.
A régióban fejlesztette vallásos társaságát, megszervezte az életet, adókat szedett, megoldotta a törzsek közi villongásokat, még hadserege is volt. Végül de facto kormányzó lett, befolyását kiterjesztette Észak-Csádra is. A gyarmatosító hatalmak megjelenése a kontinens szubszaharai részét megosztotta. A Senoussi-k számára negatív következményekkel járt, Olaszország líbiai inváziója kikezdte a vallásos társaság hegemóniáját.
2008-ban Olaszország komoly kártérítést fizetett Líbiának a gyarmatosítás alatti bűncselekményéért. Ilyen mértékben volt szörnyű, vagy Berlusconi akart nagylelkű lenni Kadhafival a kereskedelmi egyezmények érdekében?
Rettenetes volt a gyarmatosítás. A 20. század elején egy fasiszta csoport propagandaanyagot adott ki, mely szerint az 1896-ban az adouai csatában az etióp hadsereg által megvert Olaszországnak a fehér ember elsőbbségét biztosító uralom kell a fekete földrészen. A barbárok fenyegette nagynemzeti érzéseket kellett felkorbácsolni. Ez a propagandaanyag állítja, hogy Líbia a vadak országa, elmaradott nomádok lakják, az olaszoknak kell egy kellemes, képeslapra méltó országot létrehozva itt berendezkedni.
1911-ben az olasz-török háború alatt kezdődik Líbiai elözönlése, különösen véres konfliktus, egy évvel később Olaszország győzelmével végződik. Tripoli térségét nem tudja ellenőrzése alatt tartani, Cyrénaique-ban is erős az ellenállás. A Senoussik klánja Omar Al-Mokhtar jelentős, a jobban felszerelt és nagyobb olasz erőknek komoly veszteségeket okozó gerillaharcára támaszkodott.
Végül a 30-as évek elején Mussolini radikális intézkedéseket tett az ellenállás felszámolására. A megtorlás különösen kegyetlen, az egyik mészáros, Rodolfo Graziani tábornok írta: «Az olasz katonák meg voltak győződve nemes és a civilizációt szolgáló feladatukról (…) bármi is volt annak ára (…) Ha a líbiaiakat nem tudták meggyőzőni erről, akkor nekik folytatni kell a harcot, akár az egész népet megsemmisíteni a temetők békéjéig… ». A genocidium szó használata nem túlzás.
2008-ban Silvio Berlusconi kártérítést fizetett. Persze Kadhafi gazdasági partnerségét akarta.
Hogyan érte el függetlenségét Líbia?
Miközben az olasz gyarmatosítók az ellenállást torolták meg, a Senoussik feje, Idriss Egyipomba menekülve a britekkel tárgyalt. (…) 1951-ben Líbia elnyerte függetlenségét, Nagy-Britanniára támaszkodva Idriss került hatalomra. A líbiai burzsoázia egy része, a Kairóban kialakult arab nacionalizmussal fertőzve Egyiptomhoz csatlakozást szeretett volna. De az imperialista hatalmak nem akartak egy nagy arab nemzetet, így Líbia függetlenségét támogatták Idriss-szel, marionettfigurájukkal az élen.
Idriss király megfelelt várakozásaiknak?
Teljes mértékben. A függetlenség idején Líbiát három, szövetségi rendszerben egyesült régió alkotta. De Líbia háromszor akkora, mint Franciaország, az infrastruktúra hiánya miatt csak a repülő feltalálása után lehetett igazán felmérni határait. 1951-ben az országnak csak egymillió lakosa volt, az újonnan egyesült három régió történelme és kultúrája pedig nagyon különböző, nem beszélhetünk igazi nemzetről sem. Utak hiányában a kommunikáció szinte lehetetlen, Líbia elmaradott stádiumban leledzett.
A nemzetállam a burzsoázia és a kapitalizmus megjelenéséhez köthető koncepció. Európában a középkorban a polgárság a lehető legszélesebb körben kívánta kereskedelmét fejleszti, amelyet a feudális rendszer fékezett a maga szétaprózottságával. A kereskedőnek áruja eladásáig rengeteg adót kellett fizetnie, nem beszélve a feudális urak privilégiumai kielégítéséről. Mindezeket megszüntette a nemzetállamokat létrehozó polgári forradalom, nagy nemzeti piacokat létrehozva.
A líbiai nemzet annak létrehozása idején prekapitalista állapotban található. Lakossága nagy része nomád, ellenőrzése lehetetlen, mert infrastruktúra sincs, a társadalom erősen megosztott, a rabszolgaság még gyakorlat … Idriss királynak pedig terve sem volt országa fejlesztésére, az USA és a britek segítségétől függ teljes mértékben.
Miért támogatta az USA és Nagy-Britannia? Az olajért?
1951-ben a líbiai olajat még nem fedezték fel. Azonban katonai bázisokat tartottak fenn az angolszászok, stratégiai központ volt a Vörös- és a Mediterrán- tenger ellenőrzéséhez. Csak 1954-ben találta meg a líbiai olajat egy gazdag texasi, Nelson Bunker Hunt. Akkoriban az arab olaj ára hordónként 90 cent körüli, a líbiaié pedig csak 30, mert az ország annyira elmaradott, Afrika megnyomorúságosabb pontja.
A pénz mégis az olaj révén érkezett. Mire használták fel?
Idriss király és klánja, a Senoussik meggazdagodtak. Az olajdollárok egyrészét a törzsek vezetőinek adták, hogy lecsillapítsák a feszültséget. Egy maroknyi elit alakult ki az olajkereskedelem révén, az infrastruktúra is fejlődött, alapjában a Mediterránum oldalán, a külkereskedelem szempontjából ez volt érdekes. Az ország belsejében a falvak azonban hihetetlenül szegények maradtak, a városok körül pedig bádogvárosok ütötték fel fejüket. 1969-ig így volt, mikor 3 katona megdöntötte a király hatalmát. Közöttük volt Kadhafi is.
Hogy lehetséges, hogy a forradalom a hadsereg tisztjeitől indult?
Egy törzsileg megosztott országban a hadsereg az egyetlen nemzeti intézmény. Ez által létezett Líbia. Emellett Idriss királynak és a Senoussiknek megvolt saját miliciájuk. De a líbiai nemzeti hadseregben a különböző régiókból és törzsekből jött fiatalok meg tudták egymást érteni.
Kadhafi előbb egy nasszerista csoport tagja volt, majd mikor megértette, hogy ez a formáció nem lesz képes a monarchiát leverni, a hadseregbe lépett. Mindhárom Idriss ellen fordult tiszt nasszerista volt, aki szintén a (z egyiptomi) hadsereg tisztjeként döntötte meg Faruk király hatalmát. A szocializmustól inspirálva Nasszer a nagyhatalmi neokolonialista beavatkozás ellensége volt, az arab világ egységét ajánlotta. Az addig francia és brit kezelésben levő Szuezi-csatornát államosította, amivel a Nyugat haragját vívta ki az1956-os bombázással. Nasszer forradalmi pánarabizmusa hatással volt Líbiára, nevezetesen a hadseregre. Az 1969-és államcsíny szerzőinek, a tiszteknek ugyanaz volt a forgatókönyve, mint Nasszernek.
Milyen hatással járt Líbiában a forradalom?
Kadhafinak két lehetősége volt. Ha a nyugati társaságok kezében hagyja a líbiai olajat, ahogy Idriss, akkor Líbia egy lett volna az öböl-országok monarchiái között, ahol a rabszolgaság gyakorlata még folyik, a nőknek semmi joguk, az európai műépítők pedig szétverhetik, hogy csillagászati áron tornyokat építsenek abból, ami végülis az arab népeké. Vagy az újgyarmatosító hatalmaktól független útra lép. Kadhafi ezt választotta, államosította az olajat kiprovokálva az iperializmus haragját.
Az 50-es években egy vicc járta a Fehár Házban az Eisenhower-adminisztráció alatt, ami aztán Reagannél politikai elvvé alakult. Hogyan lehet megkülönböztetni a jó és a rossz arabot? A jó arab azt teszi, amit az USA mond. Viszonzásul kap repülőket, a pénzét Svájcban helyezheti el, meghívják Washingtonba, stb. Eisenhower és Reagan kinevezték a jó arabokat: Szaud-Arábia és Jordánia királyait, az emirségek sejkjeit, az iráni sahot, Marokkó királyát és persze Idrisst. A rossz arabok? Akik nem engedelmeskednek Washingtonnak: Nasszer, Kadhafi, később Szaddam …
Kadhafi nem azért rossz arab, mert rálövet a tömegre. Ugyanezt tették Szaud-Arábiában és Bahreinben, a vezetők azonban megkapják a Nyugat minden tiszteletét. Kadhafi rossz arab, mert államosította a líbiai olajat, amelyet a 69-es forradalomig a nyugati cégek magukénak tekintettek. Azzal, hogy ezt tette, Kadhafi pozitív változásokat hozott Líbiának az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a nők, stb. számára.
Kadhafi megdöntötte a monarchiát, államosította az olajat, a nagy imperialista hatalmaknak ellenállt és pozitív eredményekez hoz Líbiának. Mégis, 40 évvel később korrupt diktátor lett, az ellenzékkel kíméletlenül leszámol, újból kitárja az ajtót a nyugati vállalatok előtt. Hogyan magyarázható a változás?
A világ felszabadító mozgalmai kezdettől fogva támogatták Kadhafi gyarmatosító-ellenes vonásait. Ezt helyesnek találom. De azt is hozzá kell tenni, hogy az ezredes antikommunista volt. 1971-ben pl. Szudánba küldött egy szudáni disszidens kommunistákat szállító repülőgépet, akiket Nimeyri elnök nyomban kivégeztetett.
Kadhafi sosem volt nagy jós. Forradalma nemzeti burzsoá forradalom volt, Líbiában államkapitalizmust valósított meg. Hogy megértsük, hogyan jutott idáig az ezredes rendszere, elemeznünk kell azt a kontextust, mely nem szólt előnyére, valamint személyes tévedéseit is.
Láttuk, hogy a semmiből indult, országa elmaradott. Hiányoztak a kiművelt emberfők, az erős munkásosztály, akikre számítani lehetett volna. A tanult személyek az elit részét alkották együttműködve az idegen hatalmakkal, kirabolva Líbiát. Nyilván nem támogattak semmilyen forradalmat, nagyrészük el is hagyta az országot, hogy külföldről szervezze az ellenzéket.
Az Idrisst trónjáról letaszító tiszteket Nasszer rendkívül befolyásolta. Líbia és Egyiptom stratégiai egyezményt is kötött egymással. De Nasszer 1970-ben bekövetkezett halála miatt kútba esett, Egyiptom ellenforradalmi országgá vált, a Nyugat csatlósa. Az új elnök, Anvar al-Szadat közeledett az USA-hoz, fokozatosan liberizálta a gazdaságot és Izraellel szövetkezett. 1977-ben még rövid ideig tartó konfliktus is bekövetkezett a két ország között. Képzeljük el Kadhafi helyzetét, az az ország, mellyel szövetkezett, hirtelen ellenséggé lett.
Egy másik elem is a líbiai forradalom ellen játszott, a 80-as évek alacsony olajára. 1973-ban az izraeli-arab háborúban az olajtermelők embargót hirdetnek, az olaj ára felszökik. Ez az embargó produkálta a gazdagság első transzferét Északról Délre. De a 80-as években bekövetkezett az, amit Reagan és Szaud-Arábia vezényelte olaj-ellenforradalomnak nevezhetünk. Szaud-Arábia megemelte kitermelését, az árak radikális csökkenését idézte elő, hordónként 34-ről 8 dollárra.
Szaud-Arábia nem rúgott öngólt ezzel?
Természetesen negatív hatással járt saját piacára is. De számára nem az olaj volt a legfontosabb, hanem kapcsolatai az USA-val, mert Washington tette lehetővé a szaudi dinasztiának hatalma fenntartását.
Az olaj-dagálynak katasztrofikus következményei lettek számos olajtermelő országra, melyek eladósodtak. S mindez csak 10 évvel Kadhafi hatalomrajutása után. A semmiből támadt líbiai vezető annak az egyetlen dolognak az összeomlását látta, amivel rendelkezett, az olajét.
Jegyezzük meg, hogy ugyanez az olaj-dagály gyorsította fel az afganisztáni ‘kalandba’ keveredett Szovjetunió bukását is. Líbia elvesztette elsőszámú támogatóját és nemzetközileg elszigetelődött. Reagan adminisztrációja az terrorista államok listájára tette egész sorozat szankcióval.
Milyen hibákat követett el Kadhafi?
Hát, ahogy mondtam, nem egy előrelátó politikus. Teóriája, melyet Zöld könyve körül épített fel, az antiimperializmus, az iszlám, a nacionalizmus, az államkapitalizmus és más ötletek keveréke. A politikai tisztánlátás hiányán túl Kadhafi óriási hibát követett el Csad megtámadásával a 70-években. Csád az ötödik legnagyobb ország Afrikában és az ezredes – minden bizonnyal kicsinek találva Líbiát megalomán ambiciói számára – az Aozou-övezetet annektálta. Történelmileg igaz, hogy a Senoussi-konfraternitás egészen eddig a területig gyakorolta befolyását. 1935-ben a francia külügyminiszter, Pierre Laval meg is akarta venni Mussolinitől. Aztán Mussolini Hitlerhez kőzeledett és az egyezkedés elhalt.
Kadhafi is csatolni akarta ezt a területet, Párizs befolyásáért harcolt a volt francia gyarmatért. Végül az USA, Franciaország, Egyiptom, Szudán és a régió más reakciós erői a csádi hadsereget támogatták, a líbiai hadsereg eszeveszett menekülésbe kezdett. Többezer katona esett fogságba. Hissène Habré, Csád elnöke eladta ezeket a katonákat Reagannek. A CIA pedig Kenyában és Latin-Amerikában használta fel őket mint zsoldosokat.
De a líbiai forradalom legnagyobb tévedése az, hogy minden lapot feltett az olajforrásokra. Egy ország legnagyobb kincse az emberi forrás. Nem lehet sikeres egy forradalom nemzeti harmónia, szociális igazság és a javak jogos elosztása nélkül.
Az ezredes soha nem szüntette meg az ősi diskriminációt Líbiában. Hogyan lehetne mobilizálni a népességet, bármilyen etnikumhoz vagy törzshöz is tartozzon, ha nem egyenlők és nem részesednek egyfotmán a nemzeti javakból? A líbiai népesség többsége arab, ugyanazt a nyelvet beszéli és ugyanazt a vallást bírja. Az etnikai különbségek nem olyan jelentősek. A diszkriminációt el lehetett volna törölni és a népesség mozgósítható lenne.
Kadhafi képtelen volt a líbiai nép nevelésére a forradalom érdekében. Az állampolgári politikai öntudat szintjét nem emelte és pártot sem hozott létre a forradalom érdekében.
1975-ben a Zöld könyvében a népi bizottságokra, bizonyos közvetlen demokráciára insprirál.
Ezt a közvetlen demokráciát a marxizmus-leninizmus befolyásolta. De ezek a népi bizottságok semmiféle politikai elemzésre nem támaszkodtak, semmiféle világos ideológiára. Teljes balsiker. Kadhafi politikai pártot sem alapított. Teljesen elvágta magát a néptől. A forradalom egy személy ügye lett. Minden a valóságtól elszakadt karizmatikus vezető körül forgott. Ha a vezető és a nép között mélyül a szakadék, a biztonság és a megtorlás kiüríti az életet. A túlzások megsokszorozódnak, a korrupció megnövekszik, a törzsi megosztás kikristályosodik. Ma a líbiai társadalmat ez jellemzi. Persze, van egy fiatal réteg, amelynek elege van a diktatúrából és a tunéziai, egyiptomi események befolyásolják. Ezeket a népi érzéseket intézményesíti a tortából részt kívánó, a Kadhafi-rezsim alatti egyenlőtlen elosztás újrafelosztását követelő ellenzék az ország keleti felén. Nemsokára napvilágra kerülnek a valódi ellentmondások.
Nem sokat tudunk az ellenzékről. Kik ők? Mi a programjuk? Ha valóban demokratikus forradalmat akarnak, miért vették elő Idriss király zászlait, azt a szimbólumot, mely Cyrénaique tartomány doninanciáját jelképezi? Megkérdezték a líbiaiak véleményét? Beszélhetünk-e demokratikus mozgalomról, ha a feketéket lemészárolják a régióban? Ha az ellenzékhez tartozunk, ha szeretjük hazánkat és a kormányt meg akarjuk dönteni, akkor azt tisztességesen kell csinálni. Nem polgárháborút provokálva és balkanizációt megkockáztatva.
Tehát inkább polgárháborúról van szó a líbiai klánok ellentmondásainak eredményeképpen?
Azt hiszem, rosszabb. A törzsek között már korábban is voltak ellentétek, de soha nem volt ekkora kilengése. Itt az USA táplálja a feszültséget, hogy katonailag beavatkozhasson. A lázadás első napjától Hillary Clinton fegyveres segítséget javasolt a felkelőknek. Először a Nemzeti Tanácsban szerveződött ellenzék elutasított bármiféle külföldi beavatkozást, mert tudta, hogy ez diszkreditálná mozgalmát. De ma bizonyos ellenzéki erők a fegyveres beavatkozásra szólítanak.
Obama minden lehetőséget megvizsgál, mondta, a Szenátus a nemzetközi közösséget arra szólítja, hogy ne repüljenek líbiai felségterület fölött, ami a közelgő háborúra utal. Az USS Enterprise nukleáris repülőgép-anyahajó az Adeni-öbölben tartózkodott a kalózok elleni fellépése okán, most felment egészen a líbiai partokig. Az USS Kearsage és az USS Ponce kétéltű hajók többezer matrózzal a fedélzetükön, a harci helikopterflotta szintén a Mediterránumban helyezkedett el.
A múlt héten Louis Michel, az Európai Unió volt biztosa a tévé előtt tette fel a kérdést magának, vajon melyik kormánynak lenne bátorsága parlamentje előtt megvédeni egy líbiai katonai intervenciót… De Louis Michel soha nem szólított egyiptomi vagy bahreini beavatkozásra. Vajon miért?
A líbiai represszió nem volt nagyobb?
Egyiptomban is nagyon erős volt, de a NATO sosem fenyegetőzött beavatkozással Mubarak ellen. Csak a demokratikus formák betartására hívták fel!
Nagyon óvatosaknak kell lennünk a Líbiából érkező információkkal. Egyik nap kétezer áldozatról beszélnek, aztán a mérleg 300. Azt is mondták, hogy Kafhafi saját népét bombázta, aztán a légteret felügyelő orosz hadsereg cáfolta hivatalosan is. Ha a NATO katonai beavatkozásra készül, biztosak vagyunk, hogya szokásos háborús propaganda jön a hivatalos sajtó részéről.
Ugyanez történt Romániában Ceausescuval. 1989 karácsonyán a belga miniszterelnők, Wilfried Martens tévébeszédet mondott. Azt állította, hogy Ceausescu biztonsági emberei 12.000 embert öltek meg. Hazugság volt.A hamisított temesvári képek is bejárták a világot. Az egész csak megrendezett jelenet volt: a holttesteket a halottasházból húzták elő és közös sírba tették az újságírók elképesztésére. Azt is mondták, a kommunisták megmérgezték a vizeket, szíriai és palesztin zsoldosok állnak Ceausescu mellett Romániában, hogy árvaházakat tartott fenn gyilkológépek képzésére. Tiszta propaganda a rendszer destabilizálására.
(…)Természetesen Kadhafi, a román elnök nem ministránsgyerekek. De mi van azóta? Románia az Unió félgyarmata lett, az olcsó munkaerőt zsákmányolják ki, privatizálnak a nyugati cégek javára… Románia most minden évben ott sír Ceausescu sírjánál. A diktatúra borzasztó, de a gazdaságilag tönkretett ország még mindig rosszabb!
Miért akarja az USA megdönteni Kadhafit? Tíz éve az ezredes újból szalonképes lett Nyugaton és privatizálta a gazdaság nagy részét a nyugati cégeknek.
A világ erőinek egyensúlyának új viszonyát kell elemezni. Az imperialista hatalmak hanyatlanak, ugyanakkor más erők teljes emelkednek. Nemrégen Kína akarta megvenni a portugál adósságot! A görög népesség egyre inkább ellenséges ezzel az Unióval, melyet a német imperializmus takarójának tart. Ugyanezek az érzések ébrednek a kelet-európai országokban is. Egyébként az USA Irakot az olajért támadta meg, végeredményben csak egy US cég profitál belőle, maradékot a malajziai és kínai cégek termelik ki. Röviden, az imperializmus válságban van.
A tunéziai forradalom meglepte a Nyugatot. Mubarak bukása méginkább. Washington megpróbálja a népi mozgalmakat befolyásolni, de nem megy neki. Mohamed Ghanusi, Ben Ali diktatúrájának kreatúrája vezényelte volna le az átmenetet, a változás illúzióját keltve. De a népi determináció előtt le kellett mondania. Egyiptomban az USA a hadseregre számít, hogy elfogadható rendszert tartson fel. De olyan információk jönnek, hogy megszámlálhatatlan katonai kaszárnyában a fiatal tisztek forradalmi bizottságokba szerveződnek a népi szolidaritás jegyében. Még néhány tisztet is letartóztattak, Mubarak rendszere híveit.
A régió kikerülhet az USA ellenőrzés alól. Líbiai beavatkozással Washington elkerülheti a forradalmi mozgalom továbbterjedését az arab világban és Afrikában. Egy hete Burkina-Faso-ban háborognak a fiatalok, de a sajtó nem beszél róla. Nem többet, mint az iraki tüntetésekről.
Az USA számára másik veszély a tunéziai és egyiptomi antiimperialista kormányok megszületése. Ebben az esetben Kadhafi nem lenne izolálva és visszafordulhatna a Nyugattal kötött egyezményektől; Egyiptom, Tunézia és Líbia együtt formálhatna antiimperialista blokkot. Az összes természeti kinccsel, amely felett diszponálnak, pl. Kadhafi jelentős külföldi devizájával, a régió fontos hatalmát képezhetnék. Jelentősebbet, mint Törökország.
Kadhafi Ben Alit támogatta a tunéziai nép felkelésekor.
Ez mutatja, milyen gyenge, elszigetelt és a valóságtól elrugaszkodott. De a régió erőviszonyainak változásával minden megváltozhat, Kadhafi is puskát válthatna, nem először történne meg vele.
Hogyan változhat a helyzet Líbiában?
A nyugati hatalmak és az úgynevezett ellenzék Chavez közbenjárását elutasították. Ami arra utal, hogy nem akarnak békés kimenetelt. De a NATO intervenciója tragikus követkeménnyel járna. Láttuk Koszovóban vagy Afganisztánban.
Egy katonai agresszió elősegítheti Líbia iszlám csoporthoz csatlakozását, az Al-Kaida beszivároghat, Líbiából második Irak válhat. Nigerben olyan fegyveres csoportok garázkálkodnak, melyeket senki nem tud kontrollálni. Befolyásuk kiterjedhet Líbiára, Tunéziára, Csádra, Malira, Algériára … A katonai intervenciót előkészítve az imperializmus a pokol kapui nyitja ki!
Összefoglalásul, a líbiai nép nem érdemli meg, hogy ez az ellenzéki mozgalom káoszba süllyessze. Valódi demokratikus mozgalomra volna szüksége a Kadhafi-rendszer leváltására és a szociális igazságosság bevezetésére. A katonai agressziót nem érdemlik. A gyengülő imperialista erők ellenforradalmat készítenek elő az arab világ ellen. A legsürgősebb Líbia megtámadása. De ez vissza fog ütni.
* Mohamed Hasszan az arab világ geopolitikai szakértője. Addis Abebában született (Etiópia), az 1974-es forradalomban hazájában a diákmozgalom tagjaként vett részt. Egyiptomban politikatudományt tanulmányozott, Brüsszelben a közigazgatás specialistája lett. A 90-es években országa diplomatája Washingtonban, Pekingben és Brüsszelben. Az Irak megszállás alatt (EPO, 2003) c. mű társszerzője többek között. Egyike a mai arab és muzulmán világ legjobb ismerőinek.
Forrás : www.michelcollon.info
3 hét óta a Kadhafi ezredeshez hű csapatok és az ellenzék erői csapnak össze az ország keleti felén. Ben Ali és Mubarak után Kadhafi lesz a következő diktátor, akinek mennie kell? A líbiai események hasonlóak-e a tunéziai vagy egyiptomi népi felkelésekhez? Miért készül háborúra a NATO? Mohamed Hasszan válaszol az Investig’Action kérdéseire.
Tunézia és Egyiptom után az arab forradalom elérte Líbiát?
Ami Líbiában most történik, az más. (…) Az itteni társadalmi feltételek másak. Kadhafi rendszere korrupt, a gazdaságot monopolizálta, minden ellenkezést szigorúan megtorolt. De a szociális feltételek jobbak voltak a szomszédos országoknál, a születéskor várható életkor itt a legmagasabb Afrikában, az egészségügyi és oktatási rendszer kielégítő (pl. itt számoltak le elsőként a maláriával). Ha vannak is óriási vagyoni különbségek, az egy személyre eső GDP 11 ezer dollár.
Mi történik akkor Líbiában?
Vissza kell tekintenünk a történelembe. Líbia az ottomán birodalom tartománya volt. 1835-ben Franciaország megszerezte Algériát. Egyiptom az ottomán birodalom védnőksége alatt ugyan, de többé-kevésbé független politikát folytatott Mohamed Ali kormányzásával. Egyik oldalról francia Algéria, a másikról Mohamed Ali, az Ottomán Birodalom félve a régió kontrolljának elvesztésétől, csapatokat tartott Líbiában.
Ebben az időben az országban a Senoussi-konfraternitás gyakorolt nagyon erős hatást. Sayid Mohammed Ibn Ali as Senoussi, egy algériai alapította (…), a 19. század elején sok hívőt mondhatott magának, de az ottomán vallási hatóságok nem nézték jó szemmel. Senoussi végül Líbia keleti részén, Cyrénaique-ban telepedett le véglegesen.
A régióban fejlesztette vallásos társaságát, megszervezte az életet, adókat szedett, megoldotta a törzsek közi villongásokat, még hadserege is volt. Végül de facto kormányzó lett, befolyását kiterjesztette Észak-Csádra is. A gyarmatosító hatalmak megjelenése a kontinens szubszaharai részét megosztotta. A Senoussi-k számára negatív következményekkel járt, Olaszország líbiai inváziója kikezdte a vallásos társaság hegemóniáját.
2008-ban Olaszország komoly kártérítést fizetett Líbiának a gyarmatosítás alatti bűncselekményéért. Ilyen mértékben volt szörnyű, vagy Berlusconi akart nagylelkű lenni Kadhafival a kereskedelmi egyezmények érdekében?
Rettenetes volt a gyarmatosítás. A 20. század elején egy fasiszta csoport propagandaanyagot adott ki, mely szerint az 1896-ban az adouai csatában az etióp hadsereg által megvert Olaszországnak a fehér ember elsőbbségét biztosító uralom kell a fekete földrészen. A barbárok fenyegette nagynemzeti érzéseket kellett felkorbácsolni. Ez a propagandaanyag állítja, hogy Líbia a vadak országa, elmaradott nomádok lakják, az olaszoknak kell egy kellemes, képeslapra méltó országot létrehozva itt berendezkedni.
1911-ben az olasz-török háború alatt kezdődik Líbiai elözönlése, különösen véres konfliktus, egy évvel később Olaszország győzelmével végződik. Tripoli térségét nem tudja ellenőrzése alatt tartani, Cyrénaique-ban is erős az ellenállás. A Senoussik klánja Omar Al-Mokhtar jelentős, a jobban felszerelt és nagyobb olasz erőknek komoly veszteségeket okozó gerillaharcára támaszkodott.
Végül a 30-as évek elején Mussolini radikális intézkedéseket tett az ellenállás felszámolására. A megtorlás különösen kegyetlen, az egyik mészáros, Rodolfo Graziani tábornok írta: «Az olasz katonák meg voltak győződve nemes és a civilizációt szolgáló feladatukról (…) bármi is volt annak ára (…) Ha a líbiaiakat nem tudták meggyőzőni erről, akkor nekik folytatni kell a harcot, akár az egész népet megsemmisíteni a temetők békéjéig… ». A genocidium szó használata nem túlzás.
2008-ban Silvio Berlusconi kártérítést fizetett. Persze Kadhafi gazdasági partnerségét akarta.
Hogyan érte el függetlenségét Líbia?
Miközben az olasz gyarmatosítók az ellenállást torolták meg, a Senoussik feje, Idriss Egyipomba menekülve a britekkel tárgyalt. (…) 1951-ben Líbia elnyerte függetlenségét, Nagy-Britanniára támaszkodva Idriss került hatalomra. A líbiai burzsoázia egy része, a Kairóban kialakult arab nacionalizmussal fertőzve Egyiptomhoz csatlakozást szeretett volna. De az imperialista hatalmak nem akartak egy nagy arab nemzetet, így Líbia függetlenségét támogatták Idriss-szel, marionettfigurájukkal az élen.
Idriss király megfelelt várakozásaiknak?
Teljes mértékben. A függetlenség idején Líbiát három, szövetségi rendszerben egyesült régió alkotta. De Líbia háromszor akkora, mint Franciaország, az infrastruktúra hiánya miatt csak a repülő feltalálása után lehetett igazán felmérni határait. 1951-ben az országnak csak egymillió lakosa volt, az újonnan egyesült három régió történelme és kultúrája pedig nagyon különböző, nem beszélhetünk igazi nemzetről sem. Utak hiányában a kommunikáció szinte lehetetlen, Líbia elmaradott stádiumban leledzett.
A nemzetállam a burzsoázia és a kapitalizmus megjelenéséhez köthető koncepció. Európában a középkorban a polgárság a lehető legszélesebb körben kívánta kereskedelmét fejleszti, amelyet a feudális rendszer fékezett a maga szétaprózottságával. A kereskedőnek áruja eladásáig rengeteg adót kellett fizetnie, nem beszélve a feudális urak privilégiumai kielégítéséről. Mindezeket megszüntette a nemzetállamokat létrehozó polgári forradalom, nagy nemzeti piacokat létrehozva.
A líbiai nemzet annak létrehozása idején prekapitalista állapotban található. Lakossága nagy része nomád, ellenőrzése lehetetlen, mert infrastruktúra sincs, a társadalom erősen megosztott, a rabszolgaság még gyakorlat … Idriss királynak pedig terve sem volt országa fejlesztésére, az USA és a britek segítségétől függ teljes mértékben.
Miért támogatta az USA és Nagy-Britannia? Az olajért?
1951-ben a líbiai olajat még nem fedezték fel. Azonban katonai bázisokat tartottak fenn az angolszászok, stratégiai központ volt a Vörös- és a Mediterrán- tenger ellenőrzéséhez. Csak 1954-ben találta meg a líbiai olajat egy gazdag texasi, Nelson Bunker Hunt. Akkoriban az arab olaj ára hordónként 90 cent körüli, a líbiaié pedig csak 30, mert az ország annyira elmaradott, Afrika megnyomorúságosabb pontja.
A pénz mégis az olaj révén érkezett. Mire használták fel?
Idriss király és klánja, a Senoussik meggazdagodtak. Az olajdollárok egyrészét a törzsek vezetőinek adták, hogy lecsillapítsák a feszültséget. Egy maroknyi elit alakult ki az olajkereskedelem révén, az infrastruktúra is fejlődött, alapjában a Mediterránum oldalán, a külkereskedelem szempontjából ez volt érdekes. Az ország belsejében a falvak azonban hihetetlenül szegények maradtak, a városok körül pedig bádogvárosok ütötték fel fejüket. 1969-ig így volt, mikor 3 katona megdöntötte a király hatalmát. Közöttük volt Kadhafi is.
Hogy lehetséges, hogy a forradalom a hadsereg tisztjeitől indult?
Egy törzsileg megosztott országban a hadsereg az egyetlen nemzeti intézmény. Ez által létezett Líbia. Emellett Idriss királynak és a Senoussiknek megvolt saját miliciájuk. De a líbiai nemzeti hadseregben a különböző régiókból és törzsekből jött fiatalok meg tudták egymást érteni.
Kadhafi előbb egy nasszerista csoport tagja volt, majd mikor megértette, hogy ez a formáció nem lesz képes a monarchiát leverni, a hadseregbe lépett. Mindhárom Idriss ellen fordult tiszt nasszerista volt, aki szintén a (z egyiptomi) hadsereg tisztjeként döntötte meg Faruk király hatalmát. A szocializmustól inspirálva Nasszer a nagyhatalmi neokolonialista beavatkozás ellensége volt, az arab világ egységét ajánlotta. Az addig francia és brit kezelésben levő Szuezi-csatornát államosította, amivel a Nyugat haragját vívta ki az1956-os bombázással. Nasszer forradalmi pánarabizmusa hatással volt Líbiára, nevezetesen a hadseregre. Az 1969-és államcsíny szerzőinek, a tiszteknek ugyanaz volt a forgatókönyve, mint Nasszernek.
Milyen hatással járt Líbiában a forradalom?
Kadhafinak két lehetősége volt. Ha a nyugati társaságok kezében hagyja a líbiai olajat, ahogy Idriss, akkor Líbia egy lett volna az öböl-országok monarchiái között, ahol a rabszolgaság gyakorlata még folyik, a nőknek semmi joguk, az európai műépítők pedig szétverhetik, hogy csillagászati áron tornyokat építsenek abból, ami végülis az arab népeké. Vagy az újgyarmatosító hatalmaktól független útra lép. Kadhafi ezt választotta, államosította az olajat kiprovokálva az iperializmus haragját.
Az 50-es években egy vicc járta a Fehár Házban az Eisenhower-adminisztráció alatt, ami aztán Reagannél politikai elvvé alakult. Hogyan lehet megkülönböztetni a jó és a rossz arabot? A jó arab azt teszi, amit az USA mond. Viszonzásul kap repülőket, a pénzét Svájcban helyezheti el, meghívják Washingtonba, stb. Eisenhower és Reagan kinevezték a jó arabokat: Szaud-Arábia és Jordánia királyait, az emirségek sejkjeit, az iráni sahot, Marokkó királyát és persze Idrisst. A rossz arabok? Akik nem engedelmeskednek Washingtonnak: Nasszer, Kadhafi, később Szaddam …
Kadhafi nem azért rossz arab, mert rálövet a tömegre. Ugyanezt tették Szaud-Arábiában és Bahreinben, a vezetők azonban megkapják a Nyugat minden tiszteletét. Kadhafi rossz arab, mert államosította a líbiai olajat, amelyet a 69-es forradalomig a nyugati cégek magukénak tekintettek. Azzal, hogy ezt tette, Kadhafi pozitív változásokat hozott Líbiának az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a nők, stb. számára.
Kadhafi megdöntötte a monarchiát, államosította az olajat, a nagy imperialista hatalmaknak ellenállt és pozitív eredményekez hoz Líbiának. Mégis, 40 évvel később korrupt diktátor lett, az ellenzékkel kíméletlenül leszámol, újból kitárja az ajtót a nyugati vállalatok előtt. Hogyan magyarázható a változás?
A világ felszabadító mozgalmai kezdettől fogva támogatták Kadhafi gyarmatosító-ellenes vonásait. Ezt helyesnek találom. De azt is hozzá kell tenni, hogy az ezredes antikommunista volt. 1971-ben pl. Szudánba küldött egy szudáni disszidens kommunistákat szállító repülőgépet, akiket Nimeyri elnök nyomban kivégeztetett.
Kadhafi sosem volt nagy jós. Forradalma nemzeti burzsoá forradalom volt, Líbiában államkapitalizmust valósított meg. Hogy megértsük, hogyan jutott idáig az ezredes rendszere, elemeznünk kell azt a kontextust, mely nem szólt előnyére, valamint személyes tévedéseit is.
Láttuk, hogy a semmiből indult, országa elmaradott. Hiányoztak a kiművelt emberfők, az erős munkásosztály, akikre számítani lehetett volna. A tanult személyek az elit részét alkották együttműködve az idegen hatalmakkal, kirabolva Líbiát. Nyilván nem támogattak semmilyen forradalmat, nagyrészük el is hagyta az országot, hogy külföldről szervezze az ellenzéket.
Az Idrisst trónjáról letaszító tiszteket Nasszer rendkívül befolyásolta. Líbia és Egyiptom stratégiai egyezményt is kötött egymással. De Nasszer 1970-ben bekövetkezett halála miatt kútba esett, Egyiptom ellenforradalmi országgá vált, a Nyugat csatlósa. Az új elnök, Anvar al-Szadat közeledett az USA-hoz, fokozatosan liberizálta a gazdaságot és Izraellel szövetkezett. 1977-ben még rövid ideig tartó konfliktus is bekövetkezett a két ország között. Képzeljük el Kadhafi helyzetét, az az ország, mellyel szövetkezett, hirtelen ellenséggé lett.
Egy másik elem is a líbiai forradalom ellen játszott, a 80-as évek alacsony olajára. 1973-ban az izraeli-arab háborúban az olajtermelők embargót hirdetnek, az olaj ára felszökik. Ez az embargó produkálta a gazdagság első transzferét Északról Délre. De a 80-as években bekövetkezett az, amit Reagan és Szaud-Arábia vezényelte olaj-ellenforradalomnak nevezhetünk. Szaud-Arábia megemelte kitermelését, az árak radikális csökkenését idézte elő, hordónként 34-ről 8 dollárra.
Szaud-Arábia nem rúgott öngólt ezzel?
Természetesen negatív hatással járt saját piacára is. De számára nem az olaj volt a legfontosabb, hanem kapcsolatai az USA-val, mert Washington tette lehetővé a szaudi dinasztiának hatalma fenntartását.
Az olaj-dagálynak katasztrofikus következményei lettek számos olajtermelő országra, melyek eladósodtak. S mindez csak 10 évvel Kadhafi hatalomrajutása után. A semmiből támadt líbiai vezető annak az egyetlen dolognak az összeomlását látta, amivel rendelkezett, az olajét.
Jegyezzük meg, hogy ugyanez az olaj-dagály gyorsította fel az afganisztáni ‘kalandba’ keveredett Szovjetunió bukását is. Líbia elvesztette elsőszámú támogatóját és nemzetközileg elszigetelődött. Reagan adminisztrációja az terrorista államok listájára tette egész sorozat szankcióval.
Milyen hibákat követett el Kadhafi?
Hát, ahogy mondtam, nem egy előrelátó politikus. Teóriája, melyet Zöld könyve körül épített fel, az antiimperializmus, az iszlám, a nacionalizmus, az államkapitalizmus és más ötletek keveréke. A politikai tisztánlátás hiányán túl Kadhafi óriási hibát követett el Csad megtámadásával a 70-években. Csád az ötödik legnagyobb ország Afrikában és az ezredes – minden bizonnyal kicsinek találva Líbiát megalomán ambiciói számára – az Aozou-övezetet annektálta. Történelmileg igaz, hogy a Senoussi-konfraternitás egészen eddig a területig gyakorolta befolyását. 1935-ben a francia külügyminiszter, Pierre Laval meg is akarta venni Mussolinitől. Aztán Mussolini Hitlerhez kőzeledett és az egyezkedés elhalt.
Kadhafi is csatolni akarta ezt a területet, Párizs befolyásáért harcolt a volt francia gyarmatért. Végül az USA, Franciaország, Egyiptom, Szudán és a régió más reakciós erői a csádi hadsereget támogatták, a líbiai hadsereg eszeveszett menekülésbe kezdett. Többezer katona esett fogságba. Hissène Habré, Csád elnöke eladta ezeket a katonákat Reagannek. A CIA pedig Kenyában és Latin-Amerikában használta fel őket mint zsoldosokat.
De a líbiai forradalom legnagyobb tévedése az, hogy minden lapot feltett az olajforrásokra. Egy ország legnagyobb kincse az emberi forrás. Nem lehet sikeres egy forradalom nemzeti harmónia, szociális igazság és a javak jogos elosztása nélkül.
Az ezredes soha nem szüntette meg az ősi diskriminációt Líbiában. Hogyan lehetne mobilizálni a népességet, bármilyen etnikumhoz vagy törzshöz is tartozzon, ha nem egyenlők és nem részesednek egyfotmán a nemzeti javakból? A líbiai népesség többsége arab, ugyanazt a nyelvet beszéli és ugyanazt a vallást bírja. Az etnikai különbségek nem olyan jelentősek. A diszkriminációt el lehetett volna törölni és a népesség mozgósítható lenne.
Kadhafi képtelen volt a líbiai nép nevelésére a forradalom érdekében. Az állampolgári politikai öntudat szintjét nem emelte és pártot sem hozott létre a forradalom érdekében.
1975-ben a Zöld könyvében a népi bizottságokra, bizonyos közvetlen demokráciára insprirál.
Ezt a közvetlen demokráciát a marxizmus-leninizmus befolyásolta. De ezek a népi bizottságok semmiféle politikai elemzésre nem támaszkodtak, semmiféle világos ideológiára. Teljes balsiker. Kadhafi politikai pártot sem alapított. Teljesen elvágta magát a néptől. A forradalom egy személy ügye lett. Minden a valóságtól elszakadt karizmatikus vezető körül forgott. Ha a vezető és a nép között mélyül a szakadék, a biztonság és a megtorlás kiüríti az életet. A túlzások megsokszorozódnak, a korrupció megnövekszik, a törzsi megosztás kikristályosodik. Ma a líbiai társadalmat ez jellemzi. Persze, van egy fiatal réteg, amelynek elege van a diktatúrából és a tunéziai, egyiptomi események befolyásolják. Ezeket a népi érzéseket intézményesíti a tortából részt kívánó, a Kadhafi-rezsim alatti egyenlőtlen elosztás újrafelosztását követelő ellenzék az ország keleti felén. Nemsokára napvilágra kerülnek a valódi ellentmondások.
Nem sokat tudunk az ellenzékről. Kik ők? Mi a programjuk? Ha valóban demokratikus forradalmat akarnak, miért vették elő Idriss király zászlait, azt a szimbólumot, mely Cyrénaique tartomány doninanciáját jelképezi? Megkérdezték a líbiaiak véleményét? Beszélhetünk-e demokratikus mozgalomról, ha a feketéket lemészárolják a régióban? Ha az ellenzékhez tartozunk, ha szeretjük hazánkat és a kormányt meg akarjuk dönteni, akkor azt tisztességesen kell csinálni. Nem polgárháborút provokálva és balkanizációt megkockáztatva.
Tehát inkább polgárháborúról van szó a líbiai klánok ellentmondásainak eredményeképpen?
Azt hiszem, rosszabb. A törzsek között már korábban is voltak ellentétek, de soha nem volt ekkora kilengése. Itt az USA táplálja a feszültséget, hogy katonailag beavatkozhasson. A lázadás első napjától Hillary Clinton fegyveres segítséget javasolt a felkelőknek. Először a Nemzeti Tanácsban szerveződött ellenzék elutasított bármiféle külföldi beavatkozást, mert tudta, hogy ez diszkreditálná mozgalmát. De ma bizonyos ellenzéki erők a fegyveres beavatkozásra szólítanak.
Obama minden lehetőséget megvizsgál, mondta, a Szenátus a nemzetközi közösséget arra szólítja, hogy ne repüljenek líbiai felségterület fölött, ami a közelgő háborúra utal. Az USS Enterprise nukleáris repülőgép-anyahajó az Adeni-öbölben tartózkodott a kalózok elleni fellépése okán, most felment egészen a líbiai partokig. Az USS Kearsage és az USS Ponce kétéltű hajók többezer matrózzal a fedélzetükön, a harci helikopterflotta szintén a Mediterránumban helyezkedett el.
A múlt héten Louis Michel, az Európai Unió volt biztosa a tévé előtt tette fel a kérdést magának, vajon melyik kormánynak lenne bátorsága parlamentje előtt megvédeni egy líbiai katonai intervenciót… De Louis Michel soha nem szólított egyiptomi vagy bahreini beavatkozásra. Vajon miért?
A líbiai represszió nem volt nagyobb?
Egyiptomban is nagyon erős volt, de a NATO sosem fenyegetőzött beavatkozással Mubarak ellen. Csak a demokratikus formák betartására hívták fel!
Nagyon óvatosaknak kell lennünk a Líbiából érkező információkkal. Egyik nap kétezer áldozatról beszélnek, aztán a mérleg 300. Azt is mondták, hogy Kafhafi saját népét bombázta, aztán a légteret felügyelő orosz hadsereg cáfolta hivatalosan is. Ha a NATO katonai beavatkozásra készül, biztosak vagyunk, hogya szokásos háborús propaganda jön a hivatalos sajtó részéről.
Ugyanez történt Romániában Ceausescuval. 1989 karácsonyán a belga miniszterelnők, Wilfried Martens tévébeszédet mondott. Azt állította, hogy Ceausescu biztonsági emberei 12.000 embert öltek meg. Hazugság volt.A hamisított temesvári képek is bejárták a világot. Az egész csak megrendezett jelenet volt: a holttesteket a halottasházból húzták elő és közös sírba tették az újságírók elképesztésére. Azt is mondták, a kommunisták megmérgezték a vizeket, szíriai és palesztin zsoldosok állnak Ceausescu mellett Romániában, hogy árvaházakat tartott fenn gyilkológépek képzésére. Tiszta propaganda a rendszer destabilizálására.
(…)Természetesen Kadhafi, a román elnök nem ministránsgyerekek. De mi van azóta? Románia az Unió félgyarmata lett, az olcsó munkaerőt zsákmányolják ki, privatizálnak a nyugati cégek javára… Románia most minden évben ott sír Ceausescu sírjánál. A diktatúra borzasztó, de a gazdaságilag tönkretett ország még mindig rosszabb!
Miért akarja az USA megdönteni Kadhafit? Tíz éve az ezredes újból szalonképes lett Nyugaton és privatizálta a gazdaság nagy részét a nyugati cégeknek.
A világ erőinek egyensúlyának új viszonyát kell elemezni. Az imperialista hatalmak hanyatlanak, ugyanakkor más erők teljes emelkednek. Nemrégen Kína akarta megvenni a portugál adósságot! A görög népesség egyre inkább ellenséges ezzel az Unióval, melyet a német imperializmus takarójának tart. Ugyanezek az érzések ébrednek a kelet-európai országokban is. Egyébként az USA Irakot az olajért támadta meg, végeredményben csak egy US cég profitál belőle, maradékot a malajziai és kínai cégek termelik ki. Röviden, az imperializmus válságban van.
A tunéziai forradalom meglepte a Nyugatot. Mubarak bukása méginkább. Washington megpróbálja a népi mozgalmakat befolyásolni, de nem megy neki. Mohamed Ghanusi, Ben Ali diktatúrájának kreatúrája vezényelte volna le az átmenetet, a változás illúzióját keltve. De a népi determináció előtt le kellett mondania. Egyiptomban az USA a hadseregre számít, hogy elfogadható rendszert tartson fel. De olyan információk jönnek, hogy megszámlálhatatlan katonai kaszárnyában a fiatal tisztek forradalmi bizottságokba szerveződnek a népi szolidaritás jegyében. Még néhány tisztet is letartóztattak, Mubarak rendszere híveit.
A régió kikerülhet az USA ellenőrzés alól. Líbiai beavatkozással Washington elkerülheti a forradalmi mozgalom továbbterjedését az arab világban és Afrikában. Egy hete Burkina-Faso-ban háborognak a fiatalok, de a sajtó nem beszél róla. Nem többet, mint az iraki tüntetésekről.
Az USA számára másik veszély a tunéziai és egyiptomi antiimperialista kormányok megszületése. Ebben az esetben Kadhafi nem lenne izolálva és visszafordulhatna a Nyugattal kötött egyezményektől; Egyiptom, Tunézia és Líbia együtt formálhatna antiimperialista blokkot. Az összes természeti kinccsel, amely felett diszponálnak, pl. Kadhafi jelentős külföldi devizájával, a régió fontos hatalmát képezhetnék. Jelentősebbet, mint Törökország.
Kadhafi Ben Alit támogatta a tunéziai nép felkelésekor.
Ez mutatja, milyen gyenge, elszigetelt és a valóságtól elrugaszkodott. De a régió erőviszonyainak változásával minden megváltozhat, Kadhafi is puskát válthatna, nem először történne meg vele.
Hogyan változhat a helyzet Líbiában?
A nyugati hatalmak és az úgynevezett ellenzék Chavez közbenjárását elutasították. Ami arra utal, hogy nem akarnak békés kimenetelt. De a NATO intervenciója tragikus követkeménnyel járna. Láttuk Koszovóban vagy Afganisztánban.
Egy katonai agresszió elősegítheti Líbia iszlám csoporthoz csatlakozását, az Al-Kaida beszivároghat, Líbiából második Irak válhat. Nigerben olyan fegyveres csoportok garázkálkodnak, melyeket senki nem tud kontrollálni. Befolyásuk kiterjedhet Líbiára, Tunéziára, Csádra, Malira, Algériára … A katonai intervenciót előkészítve az imperializmus a pokol kapui nyitja ki!
Összefoglalásul, a líbiai nép nem érdemli meg, hogy ez az ellenzéki mozgalom káoszba süllyessze. Valódi demokratikus mozgalomra volna szüksége a Kadhafi-rendszer leváltására és a szociális igazságosság bevezetésére. A katonai agressziót nem érdemlik. A gyengülő imperialista erők ellenforradalmat készítenek elő az arab világ ellen. A legsürgősebb Líbia megtámadása. De ez vissza fog ütni.
* Mohamed Hasszan az arab világ geopolitikai szakértője. Addis Abebában született (Etiópia), az 1974-es forradalomban hazájában a diákmozgalom tagjaként vett részt. Egyiptomban politikatudományt tanulmányozott, Brüsszelben a közigazgatás specialistája lett. A 90-es években országa diplomatája Washingtonban, Pekingben és Brüsszelben. Az Irak megszállás alatt (EPO, 2003) c. mű társszerzője többek között. Egyike a mai arab és muzulmán világ legjobb ismerőinek.
Forrás : www.michelcollon.info
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.