2012. december 8., szombat

Bizonytalanság az egyiptomi alkotmányos népszavazás körül


 


 



Mahmoud Mekki egyiptomi alelnök tudatta tegnap, hogy a dec. 15-i, az alkotmányról szóló népszavazás elhalasztódhat. Az elnök, Mohamed Morsi azt a feltételt szabja, hogy az ellenzék garantálja helyét. Tegnap többezer tüntető gyűlt össze Kairóban a hadsereg által őrzött elnöki palota körül, áttörték a szögesdrótkerítést, de az épületbe nem hatoltak be.

Az ellenzék a nov. 22-i dekrétum ellen hívott tüntetni, melyben Mosi elnök bejelentette hatalma kiterjesztését és döntéseit megkérdőjelezhetetlenné tette. Az alkotmány tervezete ellen foglalt állást, mely szerinte az iszlám jognak nyitna ajtót, és a szabadságjogoknak nagyon kevés lehetőséget adna.

Csütörtökön a tévében Mohamed Morsi dekrétumát és a népszavazás kérdését fenntartotta, de szombatra az ellenzéket párbeszédre hívta. A több napja újrakezdődött politikai feszültséget, a hívei és ellenzői közötti összeütközéseket próbálja mérsékelni,  melyek 7 halottat és mintegy száz sebesültet követeltek szerda éjjel.




1 megjegyzés:

  1. Egyiptom: Morsi lemond megerősített hatalmáról és fenntartja a népszavazást
    Az egyiptomi elnöknek többi politikai erőkkel történt tárgyalása eredménye, hogy az elnök tanácsadóján keresztül tegnap bejelentette a nov. 22-i elnöki dekrétum visszavonását. Ez a számára megerősített hatalmat biztosító dekrétum váltotta ki az ellenzék és az egyiptomi nép felháborodását. Tehát dec. 15-én mégis népszavazás lesz Egyiptomban.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.