2012. december 1., szombat

Szent kilakoltatás

 
 
Az egyház anélkül, hogy zavarba jönne, folytatja szokásos tevékenységét, a közjavak megkaparintását – az úgynevezett felekezeteken feletti állami intézményektől is segítve. A hab a tortán az utóbbi napok terméke.1)
 
Az krajovai «Elena Cuza» állami gimnázium 700 tanulóját az a veszély fenyegeti, hogy a román ortodox egyház kihajítja az utcára. Tudnillik az egyháznak sikerült megszereznie  – a kifacsart igazságszolgáltatás segítségével – a Mihai Viteazu utca 2. sz. alatti épületet egy 2010-es jogerős ítélettel. Miután az épület átkerült  tulajdonába, az olténiai metropolita a szó legtisztább maffiózó értelmében zsarolni kezdte a középiskola vezetését és a krajovai helyi tanácsot, hogy ha nem kap havi bérleti díjat, kipaterolja a gyerekeket. Ez esetben kiadhatja (mondjuk) valami „vállalkozónak”, aki ott éjszakai bárt üzemeltet. Miért ne?
Az ügy miatt nem sokan képednek el, mivel tudomásul vettük, hogy a román ortodox egyház rákapott (újból) az egyáltalán nem elhanyagolható bértarifájú ingatlanok kiadásának ízére. Másképpen hol találna elég pénzt a főpapság limuzinokra, ultraluxusvillákra?
Az összeg, amit az olténiai metropolita követel, több mint  600.000 lei (kb. 140.000 euró). Ez az az összeg, amit az olténiai metropolita jogosnak tart – 2007-től kezdve, mikoris elkezdte procedúráját az épület megkaparintására (s nem 2010-től, amikor a jogerős ítéletet megkapta).
A bérlet összegéről sem tárgyalt soha az iskolával, amely hirtelen fizessen még 600.000 lejt is az egyház képviselőinek! Ellenkező esetben a tanulóknak el kell hagyni az iskolát 2012. nov. 1-vel.
Az olténiai metropolita kufár gondolkodásmódja illusztrálására idézzük szóvivője, Nutu Apostolache nyilatkozatát, megjelent a Déli Újság 2012. okt. 18-i számában: «Volt egy szerződés, amelyet nem tartottak tiszteletben, ebből az okból kénytelenek vagyunk azt felmondani. Pillanatnyilag nem üríttettük ki az épületet az intézmény iránti tiszteletből. Várjuk viszont, hogy az adósságot átutalják számunkra. Ha nem adnak jelet, akkor döntést hozunk. Elvben nyitottak vagyunk a párbeszéd előtt, várjuk a javaslatokat. Az biztos, hogy az adósságot ki kell fizetni. Bárkinek, aki kiad egy épületet, jár a bérleti díj. Keresni kell a megoldást. Azt nem tudom megmondani, megoldás híján mi lesz
 
Az egyház ismét kimutatta, hogy csak egy «korlátozott felelősségű társaság», melynek az a szerepe, hogy az embereket nem csak anyagiakban, de öntudatuktól is megfossza.
Andrei Radu kommentálja a Déli Újságban: "nagy szomorúsàggal és szörnyülködve konstatáljuk, hogy édes hazánk, a Romániai Kapitalista Köztársaság középkori lendületbe jött. A bizonyíték? Megszüntetünk és tönkreteszünk iskolákat, kórházakat, de templomokat építünk és kolostorokat. Orvosból csak 40 ezer maradt, de a pópák szàma 60 ezerhez közeli!”"
 
Mi a nemzeti  vagyon  megőrzése mellett állunk ki és annak bármiféle elidegenítése ellen. Azok mellett vagyunk, akik harcolnak azért, hogy Krajova lakossága megőrizhesse iskoláját anélkül, hogy fizetne érte.
 
Costi Chivulescu
 
A fordító:
 
(1)    A szó szerinti fordítás ez: «cukorka a süteményen» ; a kifejezés egyházi egyedetű, a coliva egy sütemény, melyet temetés vagy az arról való periodikus emlékezés esetén fogyasztanak.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.