2014. július 27., vasárnap

Izrael háborúja


A palesztin polgári lakosság súlyos veszteséget szenvedett el a júl. 8-án megkezdett izraeli katonai hadmûvelet óta, a halottak száma már több, mint ezer fő.

A Hamasz szombaton 8 órától elfogadta a 12 órás fegyverszünetet, John Kerry amerikai miniszter egyik munkatársa pedig bejelentette, hogy Izrael is. Izrael kormánya azonban hivatalosan nem tett ilyet.

Még a fegyverszünet életbe lépése előtt Khanban (a gázai övezet déli része) 8 személy, közöttük 4 gyermek esett áldozatul az izraeli légicsapásnak, húszan megsebesültek.

Gázában két izraeli katonát öltek meg még pénteken, harc közben – a hadsereg jelentése szerint –, ezzel az izraeli katonai veszteség 37 halottra emelkedett.

A gázai övezetben legalább 35 holttestet húztak ki a romok alól a «humanitárius fegyverszünet» megkezdése óta, jelentették a helyi mentőszervezetek.


13 holttestet emeltek ki Chajayá-ban, Gáza külvárosában, 13-at a Deir al-Balah-i és Nousseirat-i menekültttáborokban, mely zónákat tömeges izraeli támadás érte az elmúlt napokban.

A még mindig Gázában tartózkodó izraeli hadsereg a fegyverszünet lejártával folytatja hadmûveletét. Számos újabb tüntetés zajlott az európai városokban, Párizsban annak betiltása ellenére mintegy 4 ezer ember tiltakozott és a rendőrséggel is összecsapott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.