2014. július 19., szombat

Kína-levél


Kína-levél 425, 2014. jún.15.


chine.jpg


Különös helyzet

Májusban a fogyasztói árak az előre jelzettnél nagyobb mértékben emelkedtek, az élelmezésben 4,1 %-kal, holott a termelői árak csökkentek. A hétköznapi dolgozók  pénztárcáját az élelem és a lakhatás üríti ki. Ugyanakkor, ahogy megtudtuk, 49 millió lakóépület állt üresen 2013 végén («Les Échos», jún. 12.). Az építőipar azonban stagnál, pedig a központi kormány 2011-ben «garantált lakhatási programot» kezdeményezett, amelyben 36 millió szociális bérlakás felépítését ígérte azzal, hogy meg is lehet venni 2015 előtt.

Li Keqiang miniszterelnök: nem lesz központi fellendítési program, bízunk a piacban és a kis- és középvállalatokban. Hat hónappal később az ellenkezőjét jelentette be, 200 milliárd euró értékű «városi infrastukturális és vasúti munkák lesznek a központi és a nyugati országrészekben». Azóta semmi…


Hol vannak a munkahelyek?

A nemzetközi intézmények erősebb lassulást jósolnak, a külföldi befektetések is csökkentek májusban.

Egy tanulmány szerint (Peterson Institute, jún. 9.) úgy tűnik, hogy a szolgáltatások növekedése kompenzálhatja a feldolgozóipar csökkenését. A hivatalos adatok szerint új városi munkahelyek születtek a szolgáltatásban deregularizált kis- és mikrovállalkozásoknál (70 %), melyek a kedvező pénzügyi rendelkezések következtében burjánozhatnak.


Munkásjogok a deregularizációval szemben

Aki azt mondja, deregularizált munka, az konfliktusokat mond. Elkerülésükért – becsüli a Han Dongfang és Cai Chongguo vezette munkásjogokért harcoló «China Labour Bulletin» hongkongi egyesület – előnyben kell részesíteni a tárgyalásokat. Guangdong tartományban a múlt év őszén egy kormányzati törvénytervezet készült a kollektív szerződésekről a képviselőknek, de még mindig semmi sincs, mivel a hongkongi nagybefektetők részéről folíamatos támadás éri (Guangdongban találhatóak a speciális gazdasági zónák, közöttük a híres shenzheni is).

A «China Labour Bulletin» amellett érvel, hogy ez a szabályozás létrejöjjön. Hiszen könnyű elképzelni a nehézségeket, amelyekkel a törvények alól kivont kisvállalkozásokban dolgozó szolgáltató munkás találkozik…



A sztrájkjogot végre elismerik?

Egy munkaügyi döntőbizottság jogtalannak ítélte, hogy márciusban sztrájkért elbocsátottak 40 dolgozót, írja a sajtó. A munkát azért szüntették be, mert bejelentették az üzem áthelyezését egy sokkal olcsóbb tartományba. A sztrájkok sokkal sűrűbbek és tömegesebbek a Honda 2010-es sztrájkja óta, de mégsem «legálisak», mert a kínai alkotmányból ezt 1982-ben kivonták. Ekkor mondta ki a politika a «nyitás reformját», kezdte az első elbocsátásokat.

Most azonban egy hivatalos (tehát a kommunista párt ellenőrzése alatt álló) szervezet ellenkezőleg ítélt, valószínűleg túl nehéz a hatóságok számára egyidejűleg biztosítani a stabilitást és az elbocsátások szabadságát is. Az év eleje óta 400 sztrájk zajlott, 30 %-kal több, mint 2013 ugyanezen időszakában. Áprilisban a Yue Yuen 40 ezer munkása kéthetes sztrájkban kötelezte a hatóságokat, hogy inkább engedjenek, mintsem konfrontáljanak a kínai munkásosztállyal, mely egyre tapasztaltabb és szervezettebb. Egy jogász: «ez a döntés önbizalmat ad más dolgozóknak is, mivel precedensértékű lehet más munkaügyi konfliktusban».


«A dolgozók saját maguk… »

Duan Yi munkajogász: Napjaink kínai dolgozói törekednek követeléseik kollektív tárgyalásokkal való kielégítésére. Maguk a dolgozók. A szervezeteknek, jogászoknak csak segíteni kell őket.» A dolgozóknak saját maguknak kell felszabadítani önmagukat.

Nemrégen a Zsiman Zsipao egyik szerkesztője óvott a nyugati demokráciától, mondván, hogy az utca politikája a rend hiányához és polgárháborúhoz vezet. Ezt a refrént sokezerszer hallottuk már különböző szájakból. Nyilvánvaló, hogy az csak saját helyzetét akarja védeni, aki kényelmesen él, fiát-lányát külföldi egyetemre küldi, stb.  Azonban egy dolgot nem lehet megakadályozni: a dolgozók, parasztok, fiatalok és értelmiségiek Kínában meg fogják találni eszközeiket szabadságuk elnyeréséhez, saját ügyüket kezükbe fogják venni és maguk döntenek arról, milyen kormányzati forma felel meg nekik leginkább, nekik, akik az értéket hozzák létre azokkal szemben, akiknek az értékek megkaparintására van hatalmuk.


 


A kollektív szerződésekkel szembeni nyomásgyakorlás



A «China Labour Bulletin» május 16-án nyilatkozatot publikált, melyben támogatja Guangdong kormányát a kollektív szerződések törvénybe iktatásában.

A Hong Kong Economic Journal üzleti lap is közzétette.


(…)2008 óta a hongkongi üzleti körök mindent megtettek annak törvénynek a megakadályozására, amely a dolgozóknak a kollektív tárgyalások jogát megadná.

Napjainkig láthattuk, hogy a dolgozók munkakonfliktusai, sztrájkjai, tiltatkozásai egyre intenzívebbekké váltak e jog hiányában. Mindenki veszít. (…)

Fontos, hogy a kollektív szerződések fejlődése párhuzamos kell legyen a munka szabályozásával, a szakszervezeti jogok megerősítésével. Számos európai országban, Japánban és Koreában sikerült így elkerülni, hogy a munkáltatók a béreket csökkentsék, a munkaidőt emeljék, önkényesen elbocsássanak. (…)

A központi kínai kormány  politikája a stabil gazdasági fejlődés biztosítása, a háztartások magasabb fogyasztása. Ennek mond ellent a százmilliós dolgozó kínai tömegek bérnövekedésének elmaradása. (…) A kormány emelheti a tisztviselők bérét, de közvetlenül nem tud beavatkozni a magánszektor bérviszonyaiba. Ahhoz, hogy Kínában magasabb legyen a lakossági fogyasztás, a dolgozók nyomásán kívül szükség van támogatásra, stabil és törvényes bértárgyalási rendszerre. (…)


–––––––––––––––––––––––––––––

Pu Zhiqiang ügyvédet hivatalosan is letartóztatták! Jún. 13-án a rendőrség közleményben tudatta. Az ok: társadalmi forrongást készített elő, illegálisan szerzett személyes információkat. A 49 éves ügyvédet május 6-án hallgatták ki, miután magánbeszélgetésen vett részt a Tienanmen téri eseményekről.  Védője beszámolt arról, számos vád merült fel ellene, olykor  10 órát meghaladó kihallgatásnak is alávetették, lábai megdagadtak (China File, jún. 13.).


Wu Guijun végre szabad! A shenzeni fiatal szakszervezeti aktivistát 2013 májusában tartóztatták le azzal vádolva, hogy a közlekedést gátolta egy tüntetés élén. Most május 29-én elengedték és megszüntettek ellene minden vádat. Egy évet mégis a rácsok mögött kellett töltenie…


500 munkás sztrájkolt a svájci ABB egy napelemgyárában Shenzhenben «a vállalati társadalmi terhek újrameghatározása, az évvégi prémiumok és a túlórák kifizetése érdekében», jelenti a Reuters (jún. 11.).


Korrupció. Folytatódik a korrupt «tigrisekre» (magasrangú bürokratákra) a vadászat: Su Rong, a politikai konzultációs tanácskozás (parlamentféle, de valódi hatalom nélkül) 23 alelnökének egyikét vizsgálati fogságba vették (Xinhua, jún. 15.) csakúgy, mint három barátját Jiangxi tartományból, közöttük az alkormányzót és a helyi parlament alelnökét.  Guangdong tartományban több mint ezer személyt vizsgáltak – a bürokraták törvénytelenül gazdagodtak meg, feleségüket és gyerekeiket Los Angelesbe vagy Sydneybe küldték, hamis papírokkal akartak maguk is megszökni. Csak kétszázan kérték családjuktól a visszatérést, 866-an inkább lefokozásukat választották.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.