2014. július 26., szombat

Nemzetközi információk


egyetértés logo.jpg

Nemzetközi információk

186.sz. (555)2014.júl.25. 

 

 

Algéria

Palesztina.jpg

 

Az UGTA, a PT és az OUSA ünnepélyes nyilatkozata

 

Mi, az UGTA szakszervezeti tömörülés, a PT (Dolgozók Pártja) és az OUSA, az Afrikai Szakszervezetek Egységszervezete mélységesen elítélve a gázai cionista bűncselekményt kijelentjük: a cionista terrorista hordák a palesztin nép ellen közvetlen népirtásban bűnösek, háborút viselnek civilek, többségükben gyermekek, nők és idősek ellen a nagyhatalmak kormányai és az ENSZ aktív támogatásával.

Mélyen elítéljük a rasszista állam terrorizmusát és a cionista bűnöket.

Világosan rámutatunk, hogy az amerikai és európai kormányok arra használják fel a szabadság- és emberjogi kérdéseket, hogy beavatkozhassanak a szuverén államok belügyeibe káoszt és barbárságot hintve katonailag is és az emberiség elleni bűncselekményekben cinkosok a palesztinok százainak, egész családok meggyilkolásával, többezer sebesülés okozásával, a gyógyszerek hiányával, többszázezer palesztin elüldözésével, az alapinfrastruktúra lerombolásával.     

Cinkos és bűnös az arab rendszerek többsége, az Arab Liga is, hallgatásával és a cionizmus elfogadásával bátorítva a palesztin nép elleni genocidiumot.

Mi, az UGTA, a PT és az OUSA megerősítjük  a palesztin nép feltétlen támogatását harcában legitim jogai visszanyeréséért, az ellenálláshoz, védelemhez való jogát a megszállóval szemben. Felhívjuk a dolgozókat, fiatalokat, a szakszervezeteket, a népek jogaihoz és a szabadsághoz ragaszkodó pártokat a Megrebben és Machrekben, a világ minden táján, hogy cselekedjünk egységesen, hogy vége legyen a védelem nélküli palesztin nép megsemmisítésére irányuló háborúnak.   

Arra hívunk, hogy mutassuk ki szolidaritásunkat az amerikai és európai keresztapák támogatásával zajló izraeli terrorista hadsereg támadásainak kitett Gáza mártír népével.

Üdvözöljük a palesztin népnek a cionisták elkövette szörnyűségek fájdalmában is hősies ellenállását Gázában és az 1948-as határok között.

Üdvözöljük az összes földrészen tapasztalható, a palesztin nép védelmére irányuló népi mobilizációt.

Kifejezzük egyetértésünket az algériai kormánynak az algériai nép hagyományaihoz hűséges hivatalos álláspontjával. Felhívjuk a kormányt, hogy aktív politikai támogatását regionális és nemzetközi téren folytassa azért, hogy a testvéri palesztin nép megsemmisítésére irányuló háború végetérjen, erősítse meg segítségét létezése, földje és szabadsága jogának kivívására.

 

Mi, az UGTA, aPT és az OUSA akcióinkat összehangolva folytatjuk a palesztin néppel szembeni szolidaritásunk kimutatását, ennek keretében ezen a héten Algírban, az UGTA központi székházában meetinget tartunk.

 

Le a rasszista cionista népirtással, amerikai, európai és arab szövetségeseivel!

Éljen a palesztin ellenállás!

Algír, 2014. júl. 21.

 

A felhíváshoz való csatlakozás aláírása szervezeteknek: redactionfraternite@yahoo.fr

 

(A bombázások 18. napján már 804 palesztin halt meg, többségében civil, közöttük 181 gyermek. Egy ENSZ-kórházat is bombáztak menekülteket, ENSZ-alkalmazottakat. Számos tüntetés zajlott Ciszjordániában, júl. 24-én pedig az izraeli hadsereg tüzet nyitott a qalandiai (izraeli katonai check-point Jeruzsálem előtt) tízezer tüntetőre, számos sebesülést és egy halottat eredményezve.)



 

Kapcsolattartás: Informations internationales, Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis-75010 - France  • Tél  (33 1) 48 91 88 28 • Email : eit.ilc@fr.oleane.com

 

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.