2014. július 10., csütörtök

Röviden


Franciaország
Az FO és a CGT szakszervezeti tömörülések nem vesznek részt a kormány szervezte társadalmi konferencia paktumában. Július 7-én már három szakszervezet vezetése jelentette távolmaradását. A kerekasztal tárgyalásain a kormány arra akarja rávenni a legnagyobb dolgozói szervezeteket, hogy azok asszisztáljanak az Unió által előírt ún. felelősségi paktum és területi reform végrehajtása körülményei meghatározásához.

Portugália
A portugál orvosok tiltakoznak az egészségügyi közszolgáltatást érintő költségvetési megszorítások ellen, amelyek. «Meg kell védeni az 1974 áprilisi forradalom eme nagy vívmányát",  mondta az orvosok országos föderációjának elnöke, aki a sztrájkhoz való csatlakozásra szólította honfitársait.

Palesztina
Három fiatal telepest raboltak el, majd öltek meg Ciszjordániában – egyetlen palesztin csoport sem vállalta,  de a tett mégis a letartóztatások és megtorlás újabb hullámát váltotta ki a palesztin néppel szemben. A gyanús elemek házait dinamittal felrobbantották, Gázát júl. elseje óta harmincszor bombázta az izraeli hadsereg. A sűrűn lakott Gáza lakosságának háromnegyede nő és 16 éven aluli. Ismét kollektív a büntetés. 
Az 1967 óta elfoglalt Ciszjordániában fejlett technológiai eszközrendszerrel figyelnek minden mozgolódást, több, mint 350 checkpoint felállításával akadályozzák a szabad közlekedést. A földek elsajátítása tovább folyik, a telepesek a termést brutális módon ­ és büntetlenül - elveszik a palesztinoktól, házaikat lerombolják, az izraeli hatóságok adminisztratív letartóztatásokat hajtanak végre. Kelet-Jeruzsálemben egy izraeli telepesekből álló csoport demonstratíve élve elégetett egy fiatal palesztint, melyet tiltakozó tüntetések követtek, s még az izraeli állam vezetője is kénytelen volt elítélni. Azonban az izraeli állam minden palesztin követelést elutasít és nem tartja magát felelősnek a kialakult helyzetért.
A 65 éve folytatott politika, Palesztina történelmi területének, népének szétszórása, a hazugság a békefolyamatról – ez a mostani válság eredete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.