Az Európai Unió elismeri: ő maga kényszeríti ki az El Khomri-törvényt*

*(El Khomri miniszter nevét viseli a francia munkatörvénykönyv-módosítás, amely súlyosan hátrányos következményekkel jár a munkavállalókra és amely ellen hosszú hetek óta harcolnak a dolgozók, a fiatalok szakszervezeteikkel együtt – a ford.)

Jean-Claude Juncker kijelenti, hogy a Valls-kormány által kötelezett  «munkajogi reform» a minimum, amit meg kell tenni.  

A Le Figaro cikke alapján

---

A törvény Made in EU-importtermék, a költségvetés visszanyesését és a bérek csökkentését előirják az EU-szerződések tartalmazta ‘gazdaságpolitikai irányelvek’ és az európai stratégia 2020 kereteiben megszabott ‘nemzeti reformprogram’.

Ezzel egyidőben az Európai Bíróság nem győzi a verseny és deregularizáció rendjét meghatározó ítéleteivel biztosítani, melyek a nagyközönség előtt nem elég ismertek. Például 2007-ből a Laval- és Viking-ügy, amely utat nyitottak a munkajogok aláaknázásának, társadalmi konfliktusok esetén a munkavállalók tárgyalási lehetőségeinek meggyengítésének.

Az eurózónához tartozás a pénz leértékelését lehetetlenné teszi, így a zóna országai nem együttmüködésüket erősítik, nem az egymással szolidaritást erősítik, hanem  valóságos «bérnivellálációs háborúhoz» vezetnek. Most tehát Franciaországon a sor. Az El Khomri-törvény botrányos tartalmán felül azonban tartalmazza azt az elképzelést is, hogy a népet Brüsszelből, Frankfurtból kormányozzák, holott a kormányzás – normális körülmények között –  a nép saját választott vezetőinek a dolga lenne.

Az «emberek» kezdik megérteni. És feldühödtek rajta.

A szemek tágra nyíltak, amikor Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy «Az európai egyezményekkel szemben nincs helye demokratikus választásoknak». (Juncker személyesen is felelős volt a multinacionális vállalatok luxemburgi adóoptimalizálása ügyében. Nincs alap azt feltételezni, hogy gyökeresen mást cselekedjen az EB elnökeként, mint egykor hazája miniszterelnökeként: adóverseny, adóparadicsomok az EU területén, amelyek arra szolgálnak, hogy a nagyvállalatok és szupergazdagok maximalizálják nyereségüket és kivonják magukat a közteherviselés alól – a ford.)

A Le Monde-ban néhány szánakozó szót ejt: «nem is tudom elképzelni, milyen hatással járna Párizs és Marseille utcáin, ha olyan reformokat kellene bevezetni, mint Görögországra parancsoltak». Ah, ezek a a csökönyös franciák! Milyen kár, hogy nem lehet fényezni a gazdaságukat ugyanazzal a brutalitással!

2015 nyarán a ‘görög válság’ kellős közepén a hellén miniszter, Janisz Varufakisz adott néhány példát, hogy megértsük a befektetők keménységét országa ellen. Szerinte az «európaiak» (és Németország, még inkább az intézményes Európa) valódi céltáblája más lesz. «Görögország a szigorítások laboratóriuma, ahol a memorandumot kipróbálják mielőtt exportálnák. A francia ellenállást kell legyőzni, nem kevesebbet». Szerinte a végső cél a gondoskodó állam és a francia munkajogok.

Jean-Claude Juncker szerint a  «Valls-kormány által kötelezett «munkajogi reform» a minimum, amit meg kell tenni». Csak a minimum. Kis szerencsével csak egy egyszerű szakasz az ideális görög megoldás felé.

A másik nagy fecsegő: Pierre Moscovici. Még nyíltabban kimondja, hogy igen, az EU akarja az El Khomri-törvényt. «Egyébként – nyilatkozza – a népnek a választásokon kell kinyilvánítania véleményét». Igaz. Elvben. Elvben a francia végrehajtó hatalom sem a brüsszeli Berlaymont épületében székel. A demokrácia teljes megcsúfolásaképpen. Moscovici jól mondja, «a szerződéseket a kormányok aláírták, a franciák is». Az érv állandósult, az europisták nem győzik ismételni, csak ez van a üzletükben. Azt azonban nem teszik hozzá, hogy az utolsót, a Lisszabonit két nép is elutasította, a francia és a holland. Ahogyan a görög népi konzultációról sem szólnak.

A jóideje tartó társadalmi mozgalom kapcsán Myriam El Khomri ezt jelentette ki: «szó sem lehet arról, hogy országunk gazdaságát túszul ejtsék». Holott letagadhatatlan: Franciország gazdaságát már régen fogságba ejtették. Csak a sarcolók nem ugyanazok, mint akikre gondol.