2016. május 15., vasárnap

Kaleidoszkóp



ENSZ-felhatalmazás nélkül, a nemzetközi joggal szemben, még csak parlamenti vitát sem tartva a belga kormány május 13-án reggel úgy döntött, hogy a szíriai bombázásokat kiszélesíti. Az USA kérésére. Az erőszak spirálját így táplálja bombázásokkkal - a bombázások után. A menekülők ismét megindulnak, a Közel-Kelet destabilizációja folytatódik, a helyzet tovább rothad, az Iszlám Állam és csoportjai profitálnak belőle, a háború pedig visszacsap, mint a bumeráng. Ahogyan az Afganisztánban történt, Irakban, Líbiában…

Tavaly júliusban Mariano Rajoy, Spanyolország konzervatív miniszterelnöke egy 17 órás, Görögországnak szentelt Európai Tanács ülésről távozván a kamerák előtt hadonászott a megadást elfogadó dokumentummal, amelyet görög kollégája, Alexisz Ciprasz nem sokkal korábban írt alá. Egyenesen a kamerába azt üzente a spanyol embereknek: “Ezt kapjátok, ha olyan pártokra szavaztok, mint a Syriza.”

A Kínai Kommunista Párt lapja első oldalas interjút közölt egy meg nem nevezett befolyásos vezetővel, aki az eladósodásból finanszírozott befektetéseket az "eredendő bűn" fogalomkörébe sorolta. Emellett felhívta a figyelmet az adóssággal járó külső és belső kockázatokra. A szakértők a nyilatkozatból azt a következtetést vonták le, hogy a pekingi vezetés is elérkezettnek láthatja az időt a részvény- és kötvénypiacot és az ingatlanpiacot érintő probléma orvoslására. A hitelek leépítése politikai prioritássá válhatott Kínában (az államadósság ugyan csak a GDP 40 százalékát teszi ki, de az állami tulajdonú vállalatok tartozásai a GDP 115 százalékán állnak).

Az USA háztartásaiban 2004 és 2014 között a kiadások 14%-kal nőttek, a bevételek viszont  13%-kal csökkentek, 2010 óta ez a folyamat még fel is erősödött. Különösen az amerikai középrétegek érzik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj, évtizedeken át stabilnak hitt egzisztenciájukat súlyos fenyegetés éri, körükben megugrott az alkoholizmus, az öngyilkosság elkövetésének aránya, és a drogtúladagolás. 90 millió amerikai állampolgár szegény vagy a szegénység közvetlenül fenyegeti, több mint 46 millió pedig az élelmiszerbankok elôtt áll sorba sokszor már reggel fél 7-től.


Oroszország: «Februárban az oroszok nyolc éve először keresetük több mint felét, 50,1 százalékát költötték élelmiszerre» - írta a TASZSZ.
Néhány héttel később: «Egy szakmai tanácskozáson Vlagyimir Putyin orosz államfő közölte: a hadiipar fejlesztését ösztönzik».

Mi történik Brazíliában?
       A köztársasági elnököt le akarják váltani.
       Miért ?
       Mert korrupciós ügyek kerültek felszínre.
       Az elnöknő is belekeveredett a korrupcióba?
  Nem, de azt mondják, ha jó elnök lenne, korrupció nem fordulhatna elő.
       És kit akarnak a helyébe?

       A pasast, aki belekeveredett…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.