2012. június 5., kedd

Nyilatkozat


A 4. Internacionálé Nemzetközi Titkárságának nyilatkozata

A görög népszuverenitás joga, hogy megszabadulhasson a trojka memorandumától!

Az amerikai adminisztráció, az Európai Unió és az IMF a görög népet fenyegető nyilatkozatainak egy a célja, hogy megvadult offenzívába kergessen, mellyel meghátrálásra késztessen, s ezáltal minden európai népet figyelmeztessen.

A görög nép lenne a felelős azért a csődért, amelybe Európa népeit belevitték? A görög nép lenne felelős azért a helyzetért, melybe Spanyolország, Portugália, Olaszország, stb. került?

Nem! A válság és a káosz egyedüli felelősei Görögországban és az egész földrészen azok, akik a trojka memorandumait és barbár módszereit alkalmazzák!

«Felelősként» írják le a görög népet, mert az a Papandreut elzavaró 2011. október 19-20-i felkelés után 6 hónappal, a május 6-i törvényhozói választások alkalmával elutasította az IMF-EB-EKB trojka nemzetekfeletti diktátumait elfogadó pártokat a Pasokkal az élen. Fenyegetik a görög népet, mert az május 6-át követően megtiltotta olyan kormány alakítását, mely nem törölné el a memorandumot.

A szuverenitás és a demokrácia minden formájának lábbal tiprásával az IMF nevében Madame Lagarde, most pedig az Európai Bizottság kísérletezik azzal, hogy június 17-ére megtiltsa a május 6-i szavazás megerősítését és elmélyítését.

A memorandum semmisségének követelésével a görög nép az összes európai nép akaratát fejezi ki, hogy vége legyen a szigorításoknak, kudarcba fulladjon a trojka diktatórikus kísérlete, melyet az új európai paktum ratifikációja jelent.

Mi, a 4. Internacionálé aktivistái azt mondjuk, a görög nép, a dolgozók, az európai népek elutasítják a pénzügyi tőke irgalmatlan törvényeit. Elutasítják azt, hogy a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer válságának barbár következményeit saját vérükkel fizessék meg.

Mi, a 4. Internacionálé aktivistái megerősítjük, hogy Európa népei és dolgozói számára az egyetlen pozitív kiút csak az Európai Unióval való szakítás lehet, szakítás annak intézményeivel, szerződéseivel a Rómaitól a Maastrichtin keresztül a GPUSKK-ig. A káoszból és a barbárságból kivezető út az adósságoktól, a fosztogatástól, a kizsákmányolástól megszabadult Európai Szocialista Egyesült Államokért vívott harcban található meg.

Ennek az útnak az első lépése a görög nép kívánalmának megfelelően a barbár memorandum eltörlése, a GPUSKK ratifikációjának és «aranyszabályának» megtagadása, illetve eltörlése azokban az országokban, ahol már törvénybe iktatták!

A 4. Internacionálé ezért támogatja feltételek nélkül a görög népet, azokat a képviselőit, amelyek - mint a Syriza - kimondják: a memorandumot el kell törölni!

A görög nép szuverén akaratának tiszteletét!
2012. jún. 1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.